Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-03-19 / 64. szám

1925. március 19. jtfhrjttbék 3 átnedvesedett rakéta fellobbanásá­nak tűnik fel, mégis szükségét ér­zem, hogy a kir. tanfelügyelő ur téves megállapításait és túlzott fel­tevéseit ugyancsak hirlapi uton megválaszoljam Mindenekelőtt tény­ként le kell szögeznem, hogy meg­állapításait csak felelőtlen emberek szóbeszédéből, barátságos fehér asz tálnál való beszélgetésekből, nem pedig saját tapasztalatból merítet­te, mert napkori róm. kath. isko­lánk három év óta nem dicsekedhe­tett kir. tanfelügyelői vagy helyet­tesi iskolalátogatással, — mert ha iskolánkat meglátogatni kegyes volna, azt ugy rend- mint tisztaság és hibátlan épület tekintetében a megye első iskolái közé kellene so­roznia. A napkori róm. kath. iskolaszék nevében s az igazság teljes érzeté­ben ki kell jelentenem, hogy ha a Nyirvidékben megjelent tanfelügye­lői jelentés igazságot tartalmazna, szégyenlenünk kellene azt a meg­állapítást, melyet reánk mér. Mi azonban felemelt fővel s bátran szembe nézünk vádlónkkal, — mert téves s igazságtalan az a vádja, mely szerint »az iskola kijavítását eredménytelenül szorgalmaztam. — Aki vádol, az bizonyítani is tarto­zik. Mi azonban előzékenységből a tanfelügyelő ur személye iránt, nem azt válaszoljuk, hogy tessék bizonyítani, ha súlyt helyez a saját szavaira, csak megemlítjük, hogy a mai napig az iskola alapos kijaví­tására nézve sürgető átiratot még nem küldött. A napkori iskolaszék hivatásának teljes tudatában már az elmúlt évben hajtotta végre a legsürgősebb munkálatokat, melye­ket a napkori iskolaszék által fel­kért államépitészeti műszaki főta­nácsos ur ezen a 14. év előtt újon­nan épített iskola és tanítói lakon ajánlott, s mert sem akkor, sem később egy hónappal a vm. köz­igazgatási" bizottság utasítására el­rendelt műszaki felülvizsgálat az épület életveszélyes voltát meg nem állapította, sőt e második ki­szállása alkalmával társaságában megjelent Pisszer János épitész ur bennünket teljesen megnyugtatott arra nézve, hogy az iskolában a ta­nítás egész bátran folytatható, s az iskolaépületnek oly nagy mérvű helyreállítását, aminőt a napkori rk. iskolaszék keresztül akart vin ni, nem tartotta szükségesnek. Rút kombináció tehát az, hogy »az építészeti hivatal papírdarabo­kat ragasztott a falakra, hogy mi­'helyt a papír elszakad, azonnal me neküljenefi a gyermekek és a tanitó családja is. Elménk, szivünk megbotránkozás sal utasítja vissza azt a másik vádat is, hogy m tanitó félt, hogy esetleg éjjel szakad el a papir és elmenekült otthagyta a községet is« Kántortanitónk február hó folya­mán csakugyan elment, ennek oka azonban, azt hiszem, nem a féle­lem, inkább az, hogy uj állomásán 17 holdnyi javadalmi föld többlet yárt .rái, s az a nehéz helyzet, mely­be párbérjárandóságának csendőr­ségi karhatalom igénybe vételével való behajtása miatt a néppel el­lentétbe került. Súlyosan téved Tanfelügyelő ur azon kitérésével is, hogy »Napko­ron csak a mult évben épült korcs­mában mérik az italt'!, mert van ugyan virágzó, szép Hangya-szö­vetkezeti boltunk, saját épületünk, 1de a korcsma jogot csak e hónap­ban kaptuk meg s ha a körülmé­nyek megengedik, jövő hónapban meg fog nyilni. — Megnyugtatha­tom azonban a Tanfelügyelő urat, hogy e megnyitandó korcsma lesz majd otthona s egyben alapja a magyar nemzeti öntudatot s haza­fiságot ébrentartó, tettekben s nem nyakatekert, hazug szólamokban bő velkedő Keresztény Olvasókör meg­alakításával a magyar kultura fej­lesztésének és terjesztésének. Hogy pedig az egyház nagy ál­dozatok árán részben pótolta há­ború céljaira elrekvirált harangjait s ezt ünnepiessé igyekezett tenni, azt hiszem sem a néptől, sem az »elhelyezés alkalmával nagy lako­mákkaU megünneplőktől rossz né­ven nem veheti a Tanfelügyelő ur, utóvégre a vallásossággal párosult áldozatkészségnek, hazafias fellán­golásnak, a felsőbbség iránti köte­les tiszteletadásnak s a magyar vendégszeretetnek kedves megnyi­latkozásai voltak ezek. A tanfelügyelői jelentésben el­hangzó súlyos vádak valamennyi pontját idéztem s azokra nyíltan és egyenesen válaszoltam, alkalmat adva a tanfelügyelő urnák, hogy tévedését belássa és helyreigazítsa, mert a napkori rk. egyház, amely áldozatkészségével az ittlevő 8 tan­erős állami iskolával hasonló szín­vonalon igyekszik tartani a maga iskoláját, sőt az áldozatok hozata­lában még tul is szárnyalja azt, mert amint az a múltban történt iskolánk fahiány miatt akkor sem szünetelt, amikor a 8 tanerős, ál­lami iskolát be kellett zárni. Így tehát nem szidalomra, hanem elis­merésre adott okot a napkori rk. egyház. Fáj nekünk az az igazságtalan ütés;, s kérjük a Tanfelügyelő urat, legyen máskor óvatosabb, mert a napkori szegény .magyar teherhor­dozó megérzi az igazságtalan ütle­get, még abban az esetben is, ha csak iskoláját is éri, s kár volna ilyen alaptalan vádakkal a nagy nemzeti munkából a csendesen dol­gozó munkásokat elriasztani. A napkori rkath. hitközség a maga erejéből, minden támogatás nélkül a saját emberségéből 14 évvel előbb emelte uj iskoláját s terhét, bár nehezen, mégis viseli, s nem akar­ja azt másokra áthárítani. Ne vegye zokon a kir. Tan­felügyelő ur e válaszomat. Türe­lem és mérséklet jelszavával nem tudtam volna a sérelmet betakarni, de síró, iskolás gyermekként sem tudtuk kezünket szánkba helyezve némán szopogatni, amikor alapta­lanul a napkori róm. kath. hitköz­ség körmére oly nagyot vert. Maradtam hazafias üdvözlettel mielőbbi napkori iskolalátogatásig. Bukna József, rk. lelkész, iskolaszéki elnök. Már jön a 15 éves detektív közbe be-be nézett egy magyar új­ságba. Bántotta füíemet a fölényes ide­gen hang. Elkezdtem én is hango­san beszélni. Akartam, hogy a magyar szó túlharsogja a csehet. Ugy sóvárogtam most valamivel legényebb lenni náluknál. Kár­pótló gúnnyal kiáltottam: ki hal­lotta a legújabb viccet? mért hord­ja a kutya lefelé a farkát? Meg­mondtam. Hangosan felkacagtak. Hát ezt ki tudja: mit eszik X a nagykövetek tanácsán. Megsúg­tam. — Ujabb hatalmas kacagás. Felfüleltek a csehek. Egy ráakart gyújtani. Mint akinek gyufája nem volna, odajött hozzánk s tüzet kért — magyarul. Összenéztünk. Szomszédom á legkifogástalanabb cseh kiejtéssel udvariasan vála­szolt: prossim pecuc naj se vám E áci. A cseh leforrázottan odalgott elvére. És én ez egyszer jobban örültem a cseh szónak magyar szájból, mint a magyar szónak cseh szájból. Igy fogjuk mi őket kiszorítani, lehetetlenné tenni ha tul «hutori!juk» őket. Mert feladata van itt a magyar­ságnak! Gyermekkoromban kér­tem pajtásaimat, tanítsanak meg úszni. Erre ők bedobtak a legmé­lyebb vízbe s sorsomra hagytak. Fuldokolva, kétségbeeséssel kapá­lóztam kezeimmel s sikerült ki­evickélnem a partra. Igy tanultam meg úszni. Hasonló helyzetbe került a magyar intelligencia is a rezsim­változáskor. Az iskolákban latin, görög, francia, német — tehát holt és távoli nemzetek nyelvére tanitottak bennünket. Ezekre is tö­kéletlenül. Aminek az életben leg­nagyobb hasznát vettük volna: egy nemzetiségi nyelvet nem tani­tottak. (Értve nem a rutén kony­hai nyelvet, de pl. a Tolstoj, Dos­tojevszky nyelvet, az irodalmi nagyoroszt.) Jött a cseh-szlovák világ, amely a magyarságot természetesen meg­lepetésszerűen érintette s egy nagy részének el kellett menekül­nie. Az ottmaradtak azonban hatalmas erőfeszítést tettek. Tős­gyökeres keményfejü magyarok, fiatalok és dereshaju öregek, akik­nek a kényszer parancsolta má­ról-holnapra — hamarabb mint a ruszin paraszt — megtanulták az uj «hivata!os» nyelvet, a csehet. (A magyarnak jo nyelvérzéke van: a világháborúban pl. több magyar fogoly tanult meg oroszul, mint orosz fogoly magyarul), ÉS lett »ruszin intelligencia« nem a ru­tén parasztból, de a nagyobb részt csehül megtanult régi magyar in­tellektuelekből. A vonat füttyentett. Megállott. Uzhorod kiáltotta a kalauz. Le­szálltam. Elszorult szivvei lépked­tem az ismerős pályaudvaron, a kedves fasor utcán. A sorompónál önkéntelenül befordultam jobbra: hazafelé, a régi lak felé. Haza­felé? Hisz nincs már nékem erre hazafelé! Hol vagytok drága szü­leim .testvéreim, bátyám, húgom? Mért bujdostatok eí messziföldre? Könnybe lábadtak szemeim. — Végig mentem a régi utcácskán, melyet több mint 20 évig tapos­tam. Mint valami kósza bitang, ólálkodtam régi kicsi házunk körfii. Világosság áradt ki az ablakön. Benéztem. Volt kis diákszobám­ban idegen arcokat láttam. Szo­morúan bámultan magam elé. — Ide akartam én hazajönni?!... Sze­meim könnyesek lettek. A Him­nusz két sorát mormogtam magam elé: Szerte nézett s nem leié Honját e hazában . Koenigsmark előadások kezdete az Apollóban. időt, fát és sze iLli n e* takarít meg, ' ha háztartásá­ban kizárólag 99'2°/o tiszta alumíniumból készült „PREfílO" ALUtniNIUM FŐZŐEDÉNYEINKET használja ! Könnyen tisztitha­tók, lúgban kifőzve megtartják eredeti matt ezüst színüket, tartósak, higiénikusak, olCSÓk ! 20 darab 22ÜPU2E1,100.000 korona, részletre is! Régi, használt alumínium edé­nyit megfelelő ráfizetéssel , Premo' 1 edanye'nltre becsereljtU „P'erao'' minden edénybe bevésve : Áru* és Gépkereskedelmi Budapest, v„ Személynek-utca 16. Tele'on : 94 07 913 >0 olcsó áron vásárolhatja bútorait Suhanesz Lajos bútorgyáros kárpitos és butoráru­csarnokában Bethlen-u 5. Telefon 319. 1353 10 — A Divat Szalon márciusi száma megjelent kapható az Uj­ságboltban. S zép asszony élet halai Nathalie Lissenkó es Iván Mosjoukin Jön Jön a Városi mozgóba. Egymillióhatszázezer EHE Négyszázezer EH a Színházban mr Színházi bérletek már válthatók Szigeti titkárnál és a Jakobovits dohánytőzsdében. ^m

Next

/
Thumbnails
Contents