Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-03-15 / 61. szám
19SS. március 15 jirmiimíL egyesület a kamarák mellékszerveinek ismertessenek eí kellő anyagiakkal ellátva, • mert csak igy felelhetnek meg az 1920. XVÍI1. tc. 34. §-a azon rendelkezéseinek, hogy az ország mezőgazdaságában előmozdítsák és képviseljék a mezőgazdaság, birtokosok és mezőgazdasági munkások egyetemes érdekeit. Bemutatja a kamara átiratát, amely az egyesülettel való szoros együttműködést maga is óhajtja és eddig gyakorolta is, de rámula' arra, hogy a vármegyei mezőgazdasági bizottságoknál ezen hangoztatott elv alapján való együttműködés teljesen hiányzik, pedig több mint 60 évig az egyesület választmánya volt a vármegye hivatalos mezőgazdasági szakbizottsága és abból való kizárása teljesen indokolatlan és nem szerencsés gondolat. Az egyesület a szabadtársulás szülötte, azt a közös érdekek védelme és a mezőgazdaság fejlesztésének, virágzóvá tételének nemes vágya hozta létre és ezért nem függhet semmiféle fórumtól se, önállóságáról le nem mondhat. Segítőtársakat szívesen lát és vár, de alárendeltségi viszonyba jutni nem akar. Indítványozza, hogy ilyen intenciók mellett a kamarákkal való közös együttműködésre vonatkozó megállapodások létesítésére vegyes bizottság 'küldessék ki. Dr. Rácz Lajos kamarai igazgató reflektált az elhangzottakra. Kijelenti, hogy élete java részét maga is a gazdasági egyesületek kötelékében töltötte el, édesatyja pedig 31 évig volt a Debreceni Gazdasági Egyesület titkára. Senki se ismerheti ezért jobban az egyesületek tevékenységét és tisztes múltját, miért is a kamara vezetésének átvétele kezdetétől fogva a gazdasági egyesületekkel a legszorosabb együttműködést kereste és különösen Szabolcsmegyében a legteljesebb egyetértésben munkálkodott együtt az egyesülettel es ezen tény teljesen ellenkezik a Pestvármegyei Gazdasági Egyesület átiratában foglalt állításokkal. Eddig és ezután is minden alkalmat megragad az egyesületekkel való szoros együttmüködhetésre és ott, ahol teheti, mint eddig mindig, vállalja a közös akciókból származó anyagi kiadásokat is. Elismeri, hogy a kamarai' szervezet létrehozásánál hibák történtek, de ezen hibák törvényhozási korrigálásáért éppen a kamarák küzdenek a legjobban és reméli, hogy a kivánt revizió mielőbb meg fog történni. A kamarákat az egységes trónt megteremtése teszi szükségessé, mert csak igy tudunk ütni oda, ahova ütni kell, mig eddig mindig csak egymást ütöttük, ahetyett, hogy egységesen küzdjünk közös érdekeink megvédelmezésénél. Lehetetlennek tartja a javaslat értelmébeni megállapodásokat, mert ha az egyesület függő viszonyban állani nem akar, de viszont költségvetését és egyéb kiadásait a Kamara kellene, hogy viselje, ugy a felelősség alól se vonhatja ki magát. Biztosítja az egyesületet, hogy amig ő lesz a Kamara élén, minden alkalmat meg fog ragadni, hogy az egyesülettel válvetve egvűtt munkálkodjék. Eszenyi Jenő a kamarai szervezetek törvényhozási megváltoztatását elengedhetetlennek • tartja, mert oly elemeket hoz be a kamarák szervezetébe, melyek mint proletárok olyan célokat követnek, melyek tönkretételét fogják előidézni a mezőgazdaságnak. Ezek után választmányt elnök indítványa és a Kamara igazgatója felvilágosításai és kijelentései 'alapján akérdést a napirendről leveszi. Szalay Béla a szőlősgazdák válságos helyzetét ismerteti. A szőlőbirtokosok kellő hitei hiányában nem fogják tudni a jövő évi termést biztosítani, miért is a hitel, a fogyasztási adók és a kiviteli vám megfelelő rendezése ' érdekében sürgős intervencióra hivja fel az egyesületet és a mezőgazdasági kamarát. Ezek után választmány elhatározza, hogy az egyesület zavartalanabb müködhetése végett ezentúl minden hónap második csütörtökjén délután 3 órakor a vármegyeháza kistermében ülést fog tartani, amelyre minden meghívás nélkül fognak összegyűlni. Több tárgy nem lévén, elnök választmányi-, illetve közgyűlést bezárja. Hirdessen ha házat, földet, birtokot venni vagy eladni akar, ha foglalkozást vagy alkalmazottat keres és mindenféle üzleti ügyeket 1 „NYIRVIDÉKBEN". nagyobb mennyiségű, óriási szürke Mammuth tökmag kilogrammonként 25.000 koronáért GYULAHÁZ! MIKLÓS nál Nyíregyházán, Szarvas-utca 22. szám 1340-1 Nagy tavaszi ruhavásár! Modern kész férfiöltöny I Fiufelöltó Fiu öltöny I Gyermekruhák és felölFérfi felölt3 (burburi, I tők a legfinomabb kicovercoot) | vitelig Kitűnő gummi kabát 340 000 koronától. Óriási választék. Mélyen leszállított árak. RéSZletfiZStÓS. ,» rr-sr a* wm wm. Cnkviraw4v TAMA f'urulis áruháza ocnwariz jeno tyrwliazi. Ttiirik-NMi ank. jon a 15 éves detektív 1 Gőzölt bükkfa hálószobák, székek gyönyörű kivitelben, gyári áron csakis pjyjj, f^ygyár |t nagyban B^MÍK, »IL, SH « S«. TITI APRÓ HIRDETÉSEK ; Hirdetési dij: 10 szóig 6000 K, minden további szó 500 K. Hirdetések oUni érdekIlódésre csak válaszbélyeir beküldése mellett válaszolunk. „Cim a kiadóhivatalban" J ielzésfi hirdetésekre csak a hirdetésen felöntetett szám bemondás-, esetén adhatóak »felvilágosítást. A hirdetések dija a feladáskor fizetendő Vidékről levéli bélvegbsn is beküldhető a hirdetés dija. A lap megjelenesi napján közlendő hirdetéseket d. e. 11 óráig kérjek feladni. 4 használt ablak és ajtó * adó. Ssarvís-u. 82. 416-t i szobás uri ház teljes ÍM nforttal, május 1-én való elköltözés miatt a város központján alesó* és 1 íven be'.íli riszUtfizstésre, Nagy Imre irsdij« utján megveheti. U2 5 MáziulajdoHosok lakását, normális bér mellett díjtalanul közvetíti, állaniócm és ntgyssámian előjegyzett lakói részire, Nagy Imre irodája. Nyireiipalota S44 6 ."> szobás tégUbáz, kel ő imdléképfllelekkel azonnali fe»kMtözé<re, vasati állomás kötelében, Nagy Imre ireitaja utján sö gésen eladó. 245-11 Gazdaságban kalcsipi ál1 «t vagy hozzá hasonlót e'fogadok rendes bizonyít vánvekkal. Cim az Ujságboltban. 4211 J-l fözö mindenes szakaesBÖt keres két taga ««alid áDrilis elsejére. Cim az UjSigboltbía. 413-1 Fehérneműt és felsórnhit házhoz megyek varrni. Szarvas atoa 58. 415-1 35 —<0,000.000 korona kölcsönt ke es k, betáblá zasjal kamatba egyszobás lakást adok, vágy magas kamatot, .Cim kiadeban. 11811 E'adó telek, beköltöztet* k :s«erd háazai és nagy kerttrl. Sarkaatyu-ulea 3. sz 1129-t Mindenes j'l Mző fzakáe-aét keresek tanyára, eset'eg 15-14 éves kislányával egvfitt. Cim a kiadéfean, 1133 1 Vay Ádám-*. 30. száma mrekház 2 tzlethelyiséggel berendezéisel és Séstói-nt 47. számú tzőlő sirgSsei elaíó. Értekezni Sehvartz Jakab Holló-u. 16. 4C8 3 9 és 3 éves spárga gyökér, gyökeres málnayesszó e'őjegje?hetö Yay Ádámulea 19. 1154-1 1 l'l él 100 cm elsőesat príma tölgyi* szőlőkaró azonnali SB» líitáera kapható bármily mennyiségben Tarealon, Bárány Bélánál. 1255-1 Megbízható, ügye-, tisz tesiéges szehalánvt keresek, léiolyi-tér 5. * 1265-1 Akáccsemete 1 évei dus gyökérzetü eladó. Liizkay Dfczsá Nyiregyháza Zrinw Ilena-ntea 6. 4'8-l Mébes. Hat család fekvő Boesnádi 41-es kaptárral, három cialád Göndöes és három isalid orságos a hozzá tartozó lép és mézkésilettel eladó. C m a kiadóban. 1318-3 Orftkösíéld IV. szakaszon egy kh. «antófald eladó. Értek enni üjs-81« 33. líSl-3 Házhelynek való 3000 négyszögöles, három uteára eyi'ó te'ek, 200 négyseöjöles parcellánként, vagy egy darabban, olesón, négyszögölenként 12 kgr. buia árban Nagy Imre irodája utján eladó. 290-9 Faraktárba hetes izonnal fölvételik Lakást is kap. Cim a kidóbao. 13*«-1 Menekült, tisztviselő flgyvédi irodába vagy jegyz i irodába ajánlkozik. Cim a kiedébas. 1338 1 Nyilas föld.k lesznek kieiztva a város alatt a pagonyi snrompó mellett, az Oláh-féle taayáa vasárnap délután. 1313-1 Szobagezfürdő eladó '-Ve csey-köz 9 szám. 1985-1 KoayhikertéfZilre egy hold kert bérbeaadó. Vecsey-u 12. 1309-2 Honvéd Uktanya-tér 4. száma ház sürgősen eladó, azoanal elfoglalható 1310-1 Vágómarha 8 ökör, 4 tehén 72 mázsa snlyban eladó Erdödynél MJjfehértó. 1314-1 Használt kerékpá'ok, gramofon, Írógép, női variógép, richtológép eladok. E tárgyak jóságáért felelek. Nyireg)háza, Ky^rfa-u. 45 Egy iobb n5 takarítást keres. Cim Honvéd-u. 33. 4S0-5 Egy hárem autóra (való deszka garázs sürgősen eladó vagy kiadé. Ószöllőutca 3^ 1193-1 Méhcsaládokat, méhviaszt és kiépített kereteket veszek. Demeter László Viz-utea 3J., vagy rendőrség t. sz. szohi. Egy és fel éves egészséges fiu gyermeket örökbe adnám jobb családatk. Cim az Ujságbeltban. 412-1 4 HP gőzgaraitura ctépléire rérhe kiadó, Cim az Ujságboltban. 425-1 Keresek 1-10 HP metort vagy 3 KP kazánt bérbe vagy feles keresetre. Cim az Ujságboltban. 417-1 Egy szobás konyhás lakásom bu'orral, vagy anélkül elutazás miatt sürgősen átadom. Cim Szarvas-u. II, 429-2 Ogyes fiat tanulónak fizetéssé felvesz Tornay füszerfizlete Kótaji-ut a 50. 1384 1 Fiatal borbélysegéd állást keres. Cim a kiadóban. 1586-t Vidéki arnö vagy ur háztartását vezetné kitűnően főz', rendszereié jobb özvegy nő. Leveleket kér .Jólelkű 44' cimen a kiadóhivatalba. 1287-2 Egy hentes tdet lakát iái együtt kiadó, ujyaaott egy bútorozott szoba kikdó. ' Debreceni-a. 54. 430-1 Egy >agy szabó varrógép eladó. Megtekinthető Karúira 39. Ü90-1 Ui kerekpár bérhe kiad6. Nádor-h. 5. Uzszper Laies. 1392-1 Eladó üzemképes állapotban lévő 600 «Ves kél tiszt tós hátul zsákos Schathlevorth cséplő 3 HP ,Önoi« benz ;a motorral, etetleg külön is. Deák Ferenc atca 85. szám. 1193-t Nagykállóban házmester keres'etik, jelentkezni lehet Bessenyei-tér 3 szám alatt az égyvédi irodában. 440.1 Egy s:oba konyhás lakás berendetéisel együtt, elntazás miatt siirgősen átadé. Cim az Ujságbeltban. 42í 1 Jó állapetba lévő féri tavaszi kabát e'adó. Lnthersz. 1532-1 Egy bútorozott szoba kiadó. Erdősor 26. 431-1 Elveszett két kas«za> kulcs egy kis karikán péntek délben a váro-hízától a Kürt-utcáig. Megtaláló julaloat kap az Ujságboltb»n. Egy bútorozott szoba kiid\ Cim az Ujságboltban. 433-1 14-15 éves kisleányt keresek délelőtti munkára. Szarvas-u. It; 435-1 Bujtos-u. *9. száma háztelek eladó. — Értekezni Boezkai u. 44. • 437-1 Használt fürdőszoba berendezést vagy egyes alkatrészeit megvételre' keretek. Főjegyző, Kétaj. 1318-1 Szarvas-utei 99/b. száma ház szép gyümölcsössel eladó. vagy kiadó. Azoanal beköltözhető 1331 1 PSldhaszoabérletok: Nyiraeiádi jáiásban 500 kat. heldas birtok 6 évre. Hajdudoregon 100 kat. holdas bocatermő fekete föld 6 évre bérbeadó. Hock ireda Debrecea, JSient Anna 4, 1315 1 Egy ellős, egy fiatal keeske olcsón eladó. Cim Csipkeutca 11. 439-1 Tavaszi női rahák, ke<ztümök készítését legjatáayasabban vállalja Mészáros Erísébet női ruha varrodája. Közép atca 18. Tisztviselőknek 20 százalék engedmény. 1339-1 Ókisteleki szőllőben egv nyilas szőllő cgvanot kéthold főid eladó. Nyirfa-o. 45. 1297-1 Német kisaszony egy vagy két gyermek mellé jobb orí házhoz ajálkoaik. Cineket a kiad :b* kéri. 1347 t