Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-01-09 / 6. szám
Nyíregyháza, január 9 Péntek XLVI. évfolyam. * 6. szám JMyíryidék Elflflxatéml árak helyben és vidéken: hérs SOOOO K. Negyedévre 90000 K. ás 20°/« engedmény. Alapította JÓBA ELEK Ffiaxerkeeztö: Dr. 8. SZABÓ LA8ZLÓ. Felelöa aaerkeextA: VERTSE K. ANDOR. Kölcsönös nyilatkozattal végződött Kozma Miklósnak az Est munkatársa ellen inditott sajtópöre. Budapest, január 8. Magyar Távirati Iroda. t A budapesti kir. büntetőtörvényszék Schadl tanácsa ma tárgyalta Kozma Miklós miniszteri tanácsos, a M. T. I. igazgatójának Lestyán Sándor hirlapiró, az Est munkatársa ellen inditott sajtópörét. A sajtópört kölcsönös nyilatkozattal intézték el a felek. Lestyán Sándor nyilatkozatában kijelentette, hogy azon hírlapi polémia, mely 1923. szeptember végén a Genfből hazatérő Bethlen István gróf miniszterelnök által tett nyilatkozatból kifolyólag közötte és Kozma Miklós között kifejlődött s amelynek folyamán hangzottak el sértő kifejezések, a Kozma Miklós által leadott tényeknek megfelelően helyesek. Kijelenti, hogy Bethlen István akkor az egész magyar sajtó részére adta ki a nyilatkozatát, melyet az Est az ő utján mint saját tudósítást, a hivatalos kommünikét megelőzőleg adott le. Egyébként kijelenti, hogy sérteni nem volt szándékában s azokért bocsánatot kér. Kozma Miklós e nyilatkozat felolvasása után a maga részéről hasonlókép nyilatko. zatot adott ki, melyben kijelenti, hogy Lestyán Sándor nyilatkozatát elfogadja s igy, a sajtóban kifejezésre juttatott sértő kifejezéseket is tárgytalannak tekinti. A fajvédők nagy várakozással néznek Gömbös beszéde elé. A fajvédők nagy pártvacsorára készülnek, melyen Gömbös Gyula is fel fog szólalni. Fajvédő körökben Gömbös beszéde elé nagy várakozással tekintenek. Hir szerint Gömbös e beszéd keretében kiván válaszolni Andrássynak a legitimizmussal kapcsolatban tett nyilatkozatára. Foglalkozni kiván ezenkivül Gömbös a miniszterelnöknek az elmúlt esztendő politikájára vonatkozó beszédével is. Megakadályozták egy hamis 500 dolláros beváltását. Budapest, január 8. Magyar Hirlap. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank j feljelentést telt a főkapitányságon, hogy { az egyik fiókjában egy fiatalember egy j hamis 500 dollárost akart beváltani. — A , dollárt alaposan megvizsgálták s csak hosszú vizsgálat után sikerült kimutatni, , hogy hamis. A dollárt beváltani'szándékozó fiatalembert előállitották, aki előadta. hogy egy barátjától kapta külföldről s aliozzá mellékelt levelet is felmutatta. Miután a levélből jóhiszeműsége kétségtelenül beigazolást nyert, az eljárást ellene megszüntették . • * j á mnlatók nj zárórája. ' Budapest, január 8. Magyar Hirlap. A belügyminisztériumban az érdekeltségek bevonásával ankét volt, amelyen elhatározták, hogy a mulatók uj záróráját 3 órában állapítják meg . Tettenért zsebtolvaj. Budapest, január 8. Magyar Hirlap. Tegnap este az egyik fővárosi színház előcsarnokában épen akkor fülellek le egy zsebtolvajt, amint egy idegen zsebben kotorászott. Előállitották a rendőrségen, ahol kiderült, hogy Rozsnyai Román többszörösen büntetett zsebtolvaj. A rendőrség most igyekszik összeállítani a lefülelt zsebtolvaj bünlajstromát. A shilling a bécsi terménytőzsdén. Budapest, január 8. Pester Lloyd. — Bécsből jelentik: A terménytőzsdén január 10-ikén be akarják vezetni a shilliijg számolást. Az orvostudomány gyásza. Budapest, január 8. Világ. A német orvostudománynak súlyos gyásza van. Ernst Blum, a világhírű nőgyógyász, a berlini egyetemi szülészeti klinika igazgatója váratlanul meghalt. — Régi epeköve kiujult s az epekő áttörte a hasfalat s a kiváló orvos néhány órás szenvedés után elhunyt. r k- 1 =•= Bojkott alá akarják venni a jugoszláv vasutakat. Budapest, január 8. Magyar Távirati : Iroda. Bécsből jelentik. Egyre több panasz merül fel különösen kereskedelmi körökben a jugosz/áv államvasutakkal szemben. A jugoszláv vasutak kalauzai ugyanis nem minden esetben fogadják el a jegypénztáraknál váltott menetjegyeket s az utasokat uj jegy váltására, továbbá illetékek fizetésére kötelezik. A bécsi kereskedelmi utazók megfontolás tárgyává kívánják tenni, hogy egyáltalában utazzanak-e jugoszláv vasutakon s nemzetközi mozgalmat szándékoznak indítani a jugoszláv vasutak bojkott alá való helyezése érdekében. Saerkeeztöaég éa kiadóhivatal: SZECHENYI-UT 9. SZAM. 198. Peateeheque Kéziratokat nem adunk vlaaza. Elfogták a Chinoin tolvajait. Budapest, január 8. Magyar Távirati Iroda. | j L i j j A Chinoin gyógyszeráru gyár feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik már hosszabb idő óta rendszeresen fosztogatták a gyár gyógyszerraktárát. A rendőrség ma reggel az egész tolvajtársaságot lefülelte. =•= Az Egyesült Államok fejleszteni kívánja légi flottáját. Budapest, január 8. MTI. Washingtonból jelentik: A hadügyminiszter a költségvetés tárgyalása alkalmával rámulatott arra, hogy a fegyverkezés minden nagyhatalmasságnál a légi erő fokozásában nyilvánul meg. A szenátus által engedélyezett előleg, jóllehet az 16millió dollárt tesz ki, amilyen összeget egyetlen egy hatalmasság sem fordít haderejének fejlesztésére, még sem elegendő e célra. Javasolja, hogy Amerika kereskedelmi légi flottáját is fejlessze ki ; amelylegmegfelelőbb lenne a hadi légi flotta utánpótlására. Tőzsde. Zürichi tárlat. Páris 2775, London 2450.5, Newyork 513 ötnyolcad, Brüsszel 2765, Milánó 2170, Hollandia 208.45, Berlin 122 egynyolcad, Bécs 72.25, Szófia 375, Prága 1547.25, Varsó 99, Budapest 71, Bukarest 265, Belgrád 847.5. Terménypiac• Az irányzat szilárd. A' tőzsdetitkárság a buza árat további 2500 koronával emelte. Tényleges kötés azonban csak 5000 koronával magasabb áron jött létre. Ennek oka abban keresendő, hogy az árjegyző bizottság csak a készpénzfizetés mellett létrejött kötéseket fogadja el jegyzésük, ma pedig jórészt csak váltókötés fordult elő. Hivatalos árak : 76 kg. tiszavidéki buza 540—542.5, egyéb 537.5—540, 78 kg. tiszavidéki 550—552.5 ,egyéb 545.5—50, rozs 435.5—440, takarmányárpa 390—410, sörárpa 470—500, köles 260—270, zab 410— (420, tengeri 265-20, korpa 235—2377.5, lucerna 230—250, lóhere 270—280. ( ! Valuták. Cseh korona 2158—78, Dinár, 1172—92, Dollár nagy 71890, kisebb 71090, áru 72470, Frank 3908-28, Holland forint o906—310, Lei 372—4, L ev a 519-25, Líra 3036-66, Márka 1699017140, Osztrák korona 10160—10210, Belga frank 3583—611, Svájci frank 13985— 14125, Dán korona 12650—80, Norvég korona 10820—980, Svéd korona 19250—400. — A «Szeressük» Asztaltársaság elnöksége felkéri azokat akiknél önkéntes adakozási ivek vannak, hogy az elszámolás megejtésére pénteken délután 6 'órakor a «Korona® szálló rendes helyiségében okvetlenül jelenjenek meg. [Egész l l Maric a g rofnőa szinházhan Egyes szám ara £000 korona.