Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-06-24 / 140. szám

1925. junius 19. 1119 — Házasság. Goldmann Manczi és Sidlauer László f. hó 28-án déli 1 órakor Vay Ádám-utca 5. szám alatt házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) — VASÁRNAP NYKISE NÉP­ÜNNEPÉLY A SÓSTÓN. — Névváltozás. Dr. Lőjek Gyula ügyvéd nyiregyházi lakos a f. hó 21-én történt vitézzé avatásával kapcsolatosan az 1925. évi 231.527/ IX. sz. belügyminiszteri rendelettel «Csaba» vezeték nevet nyert. — Nyíregyháza pingpong bajnoksága. A Nykise vasár­napi sóstói ünnepélye keretében kerül eldöntésre elsó'izben Nyír­egyháza asztali tennisz bajnok­sága, mely versenyen városunk legjobbjainak indulása biztosra vehető, annál is inkább, mert éz lesz a legelső alkalom, hogy ping-pongozóink egy komoly mérkőzésen találkozhatni fognak. A győzteseket a Nykise értékes tiszteletdijakkal ajándékozza meg A mérkőzés részleteire és fel­tételeire még visszatérünk, ez alkalommal csak annyit jegyez­zünk meg, hogy nevezni a 10.000 korona nevezési dij lefi­zetése mellett Tóth Sándor könyv kereskedésében (Zrinyi Ilona­utca) lehet — VASÁRNAP NYKISE NÉP­ÜNNEPÉLY A SÓSTÓN. — A trónörökös és a nagyenye­di cigányprímás. Nagyenyedről je­lentik: A tegnapelőtt lezajlott autó­versenyt megelőzően Károly trón­örökös egy kis időre betért a Szeidlba, hol ízletes vacsora vár­ta. Berci cigányprímás csak a ci­gányoknál tapasztalható különös pszhiiogiai érzékkel Őfensége ar­cáról azonnal leolvasta, hogy a nó­ták 'tetszenek s közelebb húzódott a trónörököshöz, ki mindjárt ren­delt.)) Ugy látszik a magyar nóták Őfensége szivét is meghódították, mert különös szeretettel húzatta a «Piros rózsa, fehér rózsa» és «Si­mongáti lányok» cimü nótákat. — TÍZPARANCSOLAT — az Apollóban. Schwartz Lipót játék, bazár és divat áruháza Nagytakarék épület, Vay Mám-utca. Gyermek és sportko-sik 200 eieríől N^ufágyik lábtarióval 170 „ Ping Pung játék 3i „ Foothalla' dak felszerelve 100 „ Férii zokni minden színben 7 „ Férfi ingek . . . 50 „ Puha gallér . . . 8 „ Nvakkendők . . . 10 „ Rövid alsónadrág . . 36 ,, Zoknitarlók . . . 12 „ Nadrá, tartók . . . 28 „ Női harisnyák minden szinhen . . . lt „ Jn minő-égü minden szín. áj i, Selyem flór minden szin. *9 „ Fátyol minden színben . 55 „ Női ing ... 86 „ Zsebkendők . . 5 „ Utazóbőröndök, kosarak és minden e szakmába vágó cikkek, szolid kiszolgálás mellett. Címre ügyelni! 5832-* — Benest már mindenki ismeri. Prágából jelentik: Mint a kis ál­iam nagyon felfujt kis miniszterét, aki határtalan szemtelenséggel hét­éves minisztersége aiatt minden­hová betudott tolakodni, ahonnan már az udvariasságra való tekintet­tel nem dobhatták ki. De a hete­dik esztendőben megtörtént vele az a kellemetlen eset, hogy Briand francia külügyminiszter értésére ad­ta, hogy a tolakodás nem erény. Benes legutóbb Párisban járt s szándékában volt találkozni Briand külügyminiszterrel. De mi tör­tént? Amint Briand megtudta, hogy Benes találkozni akar vele, vidékre rándult ki. És igy Benes jégen maradt Párisban és kudar­cán nevetett az egész külföld. Ez az eset visszhangot keltett a cseh sajtóban is és Benes tolakodásával szemben a legélesebb álláspontot foglalt el a miniszterelnök lapja, a «Venkov», amely igy itéli el Be­nes külügyminiszter nagyzásí vá­gyait. — Szemkápráztató," impo­záns látványosság lesz a vasár­napi sóstói népünnepélyen a nagyszabású luftballon verseny játék, Mindenkinek meg kell nézni ezt a színpompás játékot, mert Nyíregyházán ilyen légi­verseny még soha sem volt. — TÍZPARANCSOLAT — az Apollóban. — Püspökszentelés — államelle­nes tüntetés? Prágából jelentik: A nagyszombati püspökszenteléssel kapcsolatban a sajtó éles cikkek­ben támad a Vatikánra és kijelenti hogy a vasárnapi püspökszentelés nem vallási cselekedet, hanem ál­lamellenes tüntetés volt. Köztudo­mású, hogy a két uj püspököt a Vatikán megkérdezése nélkül, sőt sői egyenesen akarata ellenére ne­vezte ki. Kifogásolják, hogy Hlin­ka András, a szlovák néppárt ve­zére üdvözlő beszédben ugy aposz­trofálta Jautausch Pál dr. püspö­köt, mint a kormány iegkérlelhetet­lenebb ellenségét. "A Pozsonyban megjelenő megjelenő Robotnyicki Novini cimü szociáldemokrata új­ság nyilt levelet intéz Marmaggi pá ípai nunciushoz, melyben tiltakozik az ellen, hogy a Vatikán Jautautsch személyében a köztársaság egyik legnagyobb ellenségét emelte püs­pöki székbe. — Modern Kölcsön Könyvtár az Ujságboltban . — Ausztriában julius végén megszűnik a korona-pénz. Bécs­ből jelentik, hogy julius végéig az összes korona bankjegyeket bevon­ják. Addig elegendő shilling bank­Jegyet fognak kibocsátani, hogy az egész Ausztriában áttérhessenek a shilling pénzforgalomra. — Tánciskola. Bálint And­rás helybeli oki. tánctanító ez­úton értesiti a n. é. közönsé­get, hogy Nyíregyházán, a Gazda-Otthon (Bethlen-u.) tánc­termében a gyermekek és diá­kok részére f. évi julius hó 1. napjától kezdődőleg délután 5—7 óráig, amíg a felnőttek részére f. évi julius hó 15. napjától kezdődőleg este 8—11 óráig tartó tánctanfolyamot nyit. Iratkozni lehet esténként a Gazda - Otthon tánctermében, avagy lakásomon, Kótaji utca 49. szám alatt. 2908 2 — Köszönet. A kereskedő ta­nonciskolában a f. évi junius hó 21-én megtartott évzáró vizs gálát alkalmából, a szorgalmas s jóviseletü tanulók ösztöndija­zására a Kerületi Kereskedelmi és Iparkamarától négy díszokle­velet kértünk. A díszoklevelek a lll-ik osztály négy legkiválóbb tanulójának ítéltettek oda, név­szerint: Bata Zoltán, Heimlich Zoltán, Rubin Lajos és Varga Endre tanulóknak. Iskolai ösz­töndijakra és az iskola admi­nisztratív céljaira főnök uraktól, pénzintézetektől és iskolánk más jóakaróitól ez alkalommal 1.720,000 K. folyt be Fogadják jóltevőink a tanügy érdekében évről-évre meg megujuló áldo­zatkészségükért az iskola nevé­ben kifejezett s hálás köszöne­temet Ruhmann Andor isk. igaz­gató — VASÁRNAP NYKISE NÉP­ÜNNEPÉLY A SÓSTÓN. — Helyreigazítás. A Füredí­zeaeiskola évzáró hangrersenyéről tegnapi számunkban közölt tudó­sításban elnézés folytán Hoffmann Gábor és Hartmann Zsófi növen­dékek mint négykezest játszó zongoristák szerepeltek, holott Schubert Q-moIl hegedűszonátáját adták elő, amelynek hegedűszo­lamát Hoffmann Gábor, zongora­szólamát pedig Hartmann Zsófi játszotta. A hibát ebben az érte­lemben helyreigazítjuk. Itt említjük meg, hogy a Füredi-zeneiskola többi növendékei, mintegy 45-en, csütörtökön délután 3 órakor, nyilvános vizsgán mutatták be haladásukat a „Korona" nagy termében A sikerült vizsga ugy a szülőknél, mint a megjelent ér­deklődőknél a legteljesebb meg­elégedésre talált. — VASÁRNAP NYKISE NÉP­ÜNNEPÉLY A SÓSTÓN. — A Legújabb Divat juniusi száma megerkezett és kapható az Egy ácsmester súlyos balesete. Hideg Antal 37 éves nagyhalászi ácsmester tegnap munkaközben leesett egy ház tetejéről és súlyos sérüléseket szenvedett. Beszállították az „Erzsébet" közkórházba. — VASÁRNAP NYKISE NÉP­ÜNNEPÉLY A SÓSTÓN. — É etunt fiatalember. Kresztyankó András 26 éves nyiregyházi fiatalember öngyil­kossági szándékkal gyufa olda­tot ivott Beszállították az „Er- _ [ zsébet" közkórházba, ahol élet- | " halál között fekszik, kihallgatni \ még nem lehetett. Tettének oka | ismeretlen. • — VASÁRNAP NYKISE NÉP­ÜNNEPÉLY A SÓSTÓN. — Marólúgot ivott és meghalt. Biri községben Sipán István 12 hónapos fiúgyermek marólúgot ivott és meghalt . — Biztosítsunk. A ieguíóbbi na­pokban a Tiszántui több vidékén súlyos, egyes gazdáknál mindent megsemmisítő károkat okozott a jégverés. A Tiszántuii Mezőgazda­sági Kamara e szomorú alkalomból kifolyólag felhívja a gazdaközön­ség figyelmét a jégbiztosítás rend­kívüli fontosságára, mert a jégve­rés által okozott károsodás ka­tasztrofális válságba' is sodorhatja őket. Ez évben tapasztalhatják ezt sajnos, sok gazdatársainkon, jövő­re minden gazda saját érdekében gondoskodjék megfelelő jégkárbiz­tositásról. Biztosítsa minden gaz­da terményeit jégverés, valamint tűzkár ellen, hasonlóképen épüle­teit, állatait, gépeit és eszközeit tűzkár eilen, mert csak ez esetben lehet nyugodt, hogy nem szen­ved sohasem súlyos, néha pótolha­tatlan kárt és veszteséget. MÉLABO. Elmélázunk a pénzügyi Székházacska mellett. Lesz-e rajta, avagy nem lesz Harmadik emelet. Nyújthatják bár fel az égig, Felhőkarcolóra A mi szerény lakásáimunk Nem válik valóra. Ígéretet kaptunk ugyan Emeletnyi nagyot: A valóság azonban a Földszinten befagyott. PUCK • — Felvétel a kir. kath. gimná­ziumba. A felvételek ideje julius 1, 2 és 3-a. Arra való tekintettel, hogy hely csak korlátolt mérték­ben áll rendelkezésre, felkérem azo­kat a szülőket, akik gyermeküket az I. osztályba óhajtják felvétetni, hogy a gyermek okmányait (isko­lai, születési, és oltási biz.) már junius hó 30-án déli 12 óráig adják át az igazgatói irodában. A végleges felvételt az első osztályba julius 1-én végezzük. A II—V. osz­tályokba jövő tanulókat 2 és 3-án veszem fel. Szeptemberben csak a javító vizsgálatot tevő tanulókat veszem fel. A felvételt senkise ha­lassza szeptemberre, mert elekor már a volt tanulóink felvétele sem biztositható. — A felvételnél a kö­vetkező dijak fizetendők : felvételi dij 100.000 K, vegyes dij 100.000 K, fenntartási járulék félévre 50.000 K- A fenntartási járulék­nak csak felét fizetik a közalkal­mazottak és hadiözvegyek gyerme­kei, valamint a hadiárvák. Az uj tanulók igényjogosultságukat a hi­vatali főnök vagy az illetékes ha­tóság bizonyítványával tartoznak igazolni. Ezt az utóbbi kedvez­ményt csak oly tanulók élvezhetik akik legalább elégséges előmene­telt tanúsítanak. A felvételnél fize­tendő dijak összege tehát 250, il­letően 225 ezer korona. — Évzáró ünnepünk junius 29-én lesz a 8 órakor kezdődő szentmise után. — Igazgató• 2 — Aki néhány kosztos diákot vállal a jövő iskolai évre mérsé­kelt díjazás ellenében, jelentkezzék a kir. áll. tanitóképzőintézet igaz­gatóságánál . — Vonatfékezők felvétetnek. A magyar királyi államvasutak nyiregyházi állomásfőnöksége irni és olvasni tudó, legalább 4 elemi iskolával biró egyéneket vonat­fékezői szolgálatra felvesz. Jelent­kezni a nagyállomás állomásfőnök­ségénél lehet, ahol a jelentkezők megkapják a szükséges felvilágo­sítást, illetve útbaigazítást. — A németországi diáko­kat visszatartják a politiká­tól. Berlinből jelentik: A bran­denburgi iskolai hatóságok szi­gorú rendelkezést hoztak, mely­ben megtiltották a diákoknak bármilyféle politikai jelvény viselését. Ezzel kapcsolatosan megtiltották azt is, hogy az is­kolák területén a diákok gyű­lést tarthassanak és ott bármi­féle pártjelvénnyel tüntessenek. A határozathozatalnak az volt az oka, hogy az utóbbi időben a politika hullámzása a diák­ságot teljesen elvonta a tanu­lástól, sőt erkölcsi alapjaiban is erősen megtámadta. — A hírneves KORÁNYI-féle kámforos arckrém, szappan és púder kapható minden gyógyszer­tárban, drogériában. Főraktár: Ko­rányi gyógyszertár Nyíregyháza, Bessenyei-tér 15. 12x — A Neue Frefe Presse számon­ként kapható az Ujságboltban.

Next

/
Thumbnails
Contents