Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-06-16 / 133. szám
4 1925. junius 18. Hódolat a Kormányzónak. Magyarország fővárosa Űrnapján olyan elemi erővel megnyilatkozó hatalmas és lelkes tüntetésnek volt szintere, amilyenre példát csak a legnagyobb idők sorsdöntő eseményeinek alkalmával látott Budavára. Milliónyi emberáradat vonult fel hódoló ünneplésre az or. szág főméltóságu Kormányzója elé, kit egy példátlanul vakmerő politikai merénylő bizonyára nem csupán egyéni elvakultságtól vezettetve, hanem egy sötétlelkü maffiának eszközeként személyében merészelt megtámadni, hogy lerángassa az államfői tekintély mindenek által tisztelt magasságából a napi politikai civakodás és pártviszály mezőnyére. A nemzet törvényhozási háza s abban a magyar kormány többségi pártja, de az elfogulatlan és józan Ítélőképességét el nem vesztett ellenzék is azonnal a legélesebben tiltakozott a durva rágalomhadjárat ellen, de megmozdult a hazafias társadalom is, hogy kifejezését adja igaz tiszteletének a Kormányzó iránt és hálájának nagybányai Vitéz Horthy Miklós uj honalapítói tényeiért. Az ő erős akaratához és erélyéhez fűződik az uj ezredév legnehezebb feladatának hü munkatársai segítségével történt betöltése a forradalmak sújtotta magyar haza kivezetése a véres öszszeomlásból és konszolidálása az ország belső békéjének, mely alapja, hogy erőt gyüjthessünk megcsonkított országunk régi épségének és nagyságának helyreállításához. A magyar társadalom lelkéből feltörő hálaérzetet mesterségesen szítani nem lehet, ez az önként megnyilvánult és erejének lelkes hangjával, minden alacsony indulatot túlharsogó tüntetés beszédesebb bizonyíték mindennél amellett, hogv ebben az országban csak néhány politikai bombavető szakítja ki magát a nemzet nagy egyetemes ségéből, mely hiven áll őrt az államfői tekintély védelmében a legfőbb magyar közjogi méltóság viselőjének személye mellett. Nemcsak Budapest nemzeti érzésű polgársága, hanem a vidékről impozáns áradattal felsorakozott nép is, a ma gyarság becsületes százezrei, a rendithetetlen és törhetetlen hűségű polgárság és ifjúság menetelt fel megbonthatatlan falanxként Horthy' Miklós kormányzó elé tanúságot tenni a nemmzet egyetemleges ragaszkodásáról és arról a céltudatos törekvésről, amellyel a magyar törvényes államrend védelmének biztosítására felajánlotta a maga törhetetlen elhatározását, és erejét. — Délelőtt 10 órától délután 2 óráig tartott a társadalmi egyesületek, a Ikülönböző foglalkozású ágak és az országos közhangulatot reprezentáló vidéki küldöttségek, valamint a magyar jövőnek kis katonáit meg jelenítő ifjúsági cserkészseregek felvonulása a Himnusz hangjai mellett nemzeti lobogók alatt. Tagadja meg valaki, ha merészeli, e tény láttára és hallatára akár a külföldön, akár ebben az országban még azt, hogy nincs a magyar társadalomban elégséges méltóság és erélv tiltakozni az államfő személyében kifejezésre jutó nemzeti szu- ! verénitás ellen elkövetett hitványtámadások visszaverésére és annak a forradalmi kísérletnek elsöprésére, mely szembehelyezkedve a nemzeti közvéleménnyel és meghazudtolva a magyarság hazafias lelkületét, nem átall rágalom hadjárattal Magyarország belső békéje ellen törni. Férii, női és gyermekharisnyák legolcsóbb bevásárlási forrása FODOR FERENC és TÁRSAI Zrinyi Ilona-ntca 5. Nyíregyháza város társadalma impozánsan ünnepelte meg a hősök emlékét. Az ifjúságra ható nagyértékü nevelőerejü emlékbeszédeket mondtak a hősök temetőjében a hitoktatók. Virágerdőben a temető emlékobeliszkje. Nyíregyháza, junius 15. Saját tudósítónktól. A csonka Haza ^maradék magyarjainak emlékező lelkéből spon ión .előtörő kegyelet hálavirágai, borították be tegnap délelőtt az elvesztett nagy Haza világháborús hőseinek a város nyugati oldalán domborult sirhalmait. Megmozdult az egész város társadalma, hogy ifjúságával az élén kizaránfctokoljon a hősök temetőjébe, hogy lerójja a ma legszentebb kötelesjegét : a fájdalmasan reménykedő szív kegyeletét, — és erőt merítsen a jövő küzdelméhez a hősök sírjából feltörő régi magyar szellem egyedül életképes forrásából. Könyörgő istentiszteletek a templomokban. A kora reggeli órákban a város minden templomában könyörgő istentiszteleteket tartottak az elesett hősök lelkiüdvéért, amelyeken a hivatalos testületek tagjai is résztvettek. Gyülekezés a Kossut literen. A templomokból, majd a város minden irányából sugárszerűen ösz szefutó utcákból a központi fekvésű Kossuth-térre gyülekezik a közönség. A Kossuth-szobor alatt ekkorára már a közönség által öszszehordott virágcsokrok halmaza várja a rendeltetési helyére való juttatását. Nemsokára példás rendben és fegyelemben felvonulnak a szimpatikus cserkészek, leventék, az egyes iskolák növendékei a tantestületek vezetése mellett, továbbá a hivatalos testületek és egyesületek, a Városi Dalárda, katonazenekar stb. Kilenc órára már tele az egész nagy tér. Általában feltűnő a fekete és sötét szin a tér tónusában. Néhány perc múlva Kardos István kulturtanácsos és lelkes rendezőgárdája, a Kovács István bajtársszövetség irányítása mellett ügyesen alkalmazott jelzőtáblácskák helyi rendtartása segítségével egybeáll a menet és megindul a Bethlen-utcán a temető felé — a katonazenekar hangjai mellett. A temetőben. A kivonult katonaság a temetőnél várta meg a városi menetet. A sirok szépen rendbehozva, felvirágozottan sorakoznak egymás mellett. Csendben, de mégis oly sokat beszélve... Amikor a temető közepén álló emlékoszlop körül a sirok között, elhelyezkedik a közönség, megkezdődik az ünnepély. A Városi Dalégylet a Magyar Hiszekegy hitvallásos érzéseinek húrjait rezegteti meg a közönség meghatott szivében. Az emlékbeszédek. Ezután az egyes felekezetek hitoktatói tartanak' lelkes hazafias érzésektől áthatottan, a pihenő hősök emlékhez méltó, nevelőerejü ünnepi beszédeket : Molnár Kálmán, róm. kath. hittanár a világháború és feldarabolás után a csonka hazában életben maradt »maradék-magyar testvérek« lelkiismeretét korbácsolja a hősök szellemében való jövő nemzetmentő munka jegyében. Elvonultatja lelki szemeink előtt a nemrégi római utazása alkalmával a régi olasz harctéren látott magyar jeltelen sírokat, meszesgödröket és az egész nagyvilágon szétszórt magyar hősök sírjaival együtt ünnepli emléküket, melyek felett nemzeti hitünk szeretete virrasszon. A haza hősi vértanúit tisztelet és csodálat illeti meg, kiktől haló poraikban is kötelességteljesitést és önfeláldozást tanulhat a mai közönyös nemzedék, amelyet már az a rettenetes veszedelem is fegyeget, hogy kezd beletörődni a mostani helyzetébe. Ez nem hazaszeretet. Pedig most kellene igazán szeretni a hazát, szégyenében, szenvedéseiben, megaláztatottságában, amikor a világ szemétdombjára van kilökve. Igaz, hogy most kis darab kenyeret ad nekünk, mert nem adhat többet, — de volt idő, amikor nagyobb darabot is adott. A mai hazafiság legfőbb kellékének a minél nagyobb egyéni tökéletesedést tartja. Az ifjúságot figyelmezteti erre. A nagyobb tökéletesség ad nagyobb kötelességgteljesitést — valamint a hősök emlékének cselekvő megszen te lését és azok hátrahagyott jainak: az özvegyeknek és árváknak felkarolását. Mert ne feledjük, hogy az a nemzet nem érdemli meg, hogv meghaljanak érte, amelyik hőseinek elárvult hozzátartozóit nem becsüli meg. A szemekből sok könnyet fakasztott mély hatású beszéde után Pintér András gör. kath. hittanár mondott buzdító erejű beszédet az ifjuságlíóz a nyugvó hősök szellemében való jövő kötelességteljesítés érdekében. Kifejti, hogy amint meg tudtak halni érettünk, ugyanig}- kövessük példájukat mi is, ha üt a cselekvés órája. B.széde lelkes érzéseket váltott ki. Kónya Gábcf ref. hittanár költői lendületű gondolatokkal mintázza meg a hősök emlékplakettjét, akik a hazaszeretet lángiában égiek el. A régi emlékeken felnevelődő uj nemzedéket egy uj honfoglalásra, egy uj vérszerződésre hivja fel. — Izzó, mindvégig lelkes figyelemmel hallgatta a közönség. Kopcsó János ág. h. ev. hittanár elvonultatja lelki szemeink előtt az 1914. év óta a mai napig lefolyt gigászi méretű, tömérdek nemzeti küzdelmet. E történeti aláfestésben kiemeli a hősök szent küzdelmét, kegyelettel hódolva emléküknek. —Példájukon át fejtegeti a haza fogalmát az uj feltámadás jegyében. Értékes gondolatokkal teli beszéde után Friedmann Vilmos izr. 'hittanár emelkedik szólásra, aki a hálás emlékezés egy szerény virágszálát teszi a hősök sírjára. Bibliai képekből egybeállított beszédében odakövetkeztet, hogy a jövő Magyarország felépítése csak a hősök szellemében történhetik meg. Beszéde mély hatást váltott ki. A sirok megkoszorúzása. Az emlékbeszédek befejeztével koszorúkat és virágcsokrokat helyeztek el az emlékoszlop talpazatára egy-egy kegyeletteljes, hazafias mondat kíséretében: a Vitézi Szék nevében Reviczky László tábor nok, a honvédség nevében Zalán Antai tábornok, állomásparancsnok a törvényhatóság nevében Mikecz fstván alispán, a város nevében Bencs Kálmán dr. kormányfőtanácsos, polgármester, Ipartestület nevében Zomborszky Dániel elnök, a postások nevében Uzonl főfelügyelő, — ezenkívül a különböző egyesületek és iskolák nevében a növendékek. A katonazenekar bús gyászdala után a dalárda a Himnuszt énekelte tel ; ezzel az érzésekben felemelő ünnepély véget ért. Az elvonulás. A temető bejárata előtt ismét egybeállt a menet: az állomásparancsnokság és a tisztikar, továbbá a hatósági testületek és a katonazenekar akkordjai mellett tiszteletetadóan elvonultak előttük: a diszszázadok, a tűzoltóság, a Vitézi Rend, cserkészek, dalegylet, az iskolák növendékei, a leventék, valamint a beosztott katonaság. A hősök sírjánál fellobbant a szivekben a haza szeretetének, féltésének, az iránta való szent kötelességeknek átérzése. És mintha ez az érzés erővé váltódna át, büszkeséggé, elszánt fogadalommá. A felvonuló délceg katonasorok, a Vitézi iRend legendás emberei, a zsenge cserkészleánykák, az őrsi zászlót acélosan tartó, viruló cserkészek, az iskolák leányai, a jövő magyar asszonyai és a lelkes, küzdelemre kész magyar diákok mind-mind ugyanannak a friss, átfogó érzésnek a megnyilatkoztatói, az uj, a. szenvedésektől megigazult honszerelemnek, amely mint uj életet Ígérő csodás nap van felkelőben a magyar horizonton. És ha azt mondjuk máskor, hogy nem szeretjük az unos-untalan való ünnepséget és dikciózást, most azt mondjuk, erre a hősök ünnepére. erre a máujsi temetői ünnepre szükség van. Országos elrendelése helyes, szerencsés volt s véle a kormány hatalmas nevelőerők forrását nyitotta meg. Mert nemcsak azokra hatott ez a hatalmas ünnep, akik résztvettek benne, de arra a sok ezer emberre Keddtől Csütörtökig az Apollóban. A világ 1 legszebb dán filmje \ \ t • • • Keddtől Csütörtökig az Apollóban. Keddtől Csütörtökig az Apollóban. A szentivánéji bál Modern regény antique keretben 8 felv. — És a kisérő műsor. Keddtől Csütörtökig az Apollóban.