Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-06-14 / 132. szám

8 j)fttiaraÉ& 1925. junius 14. legjobb részét képező ifjúsági já­tékosokból álló halfsornak az ér­deme. A nyíregyházi csapat egész idő alatt egymást meg nem értve, lélektelenül, tervszerűség nélkül, játszott s csak a második félidő közepe felé sikerült a kiegyenlí­tés. i Az ilyen válogatott csapattal a városközi mérkőzéseken, hacsak a fiuk át nem érzik e mérkőzések fontosságát és teljes tudásukkal, lelkesen "bele nem feküsznek a já­tékba, méltóképen nem szerepelhe­tünk. > A mérkőzést követő gyönyörűen megrendezett körülbelül 100 teri­tékes banketten a két város sport­vezérei őszinte szavakkal biztosí­tották egymást az együttműködés­ről és a felszólalások során teljesen elsimultak azok az évek óta fenn­álló nézeteltérések, melyek a sport­nak csak kárára, hátranyára szol­gáltak. A magunk részéről mi is csak örülni tudunk annak, hogy a két város sportvezérei kiküszöböljék a sport fejlődését' gátló akadályokat és reméljük, hogy most már együt­tes, egymást támogató munkával az egész országban oly jó hírnév­nek "örvendő szabolcsi sport fej­lődését még hatalmasabb léptekkel fogják előmozdítani. Miskolc—Nyiregyháza. Városunk sporttörténelmében a holnapi nap egy ujabb fontos dátu­mot képez. A magyar vidéki váro­sok legjobbjai egyikével, Miskolc válogatott futballcsapatával mérkő­zik városunk válogatott csapata Miskolcon. A mérkőzésnek jelentő­sége (iger nagy, yia figyelembe vesszük azt, hogy evvel belekap­csolódnak a komoly városkök, mérkőzésekbe, olyan mérkőzések­be, amelyekből csak tanulhatunk és sportnivónkat emelhetjük. Ha most ugyan még nem érünk fel Miskolc klasszisához, elvárjuk vá­logatottunk minden tagjától, hogy teljes tudásukat és lelkesedésüket fogják bele adni a mérkőzésbe és becsületes küzdelem után tisztessé­ges eredményt fognak kivívni. NYILT-TÉR.* Nyilatkozat A Középeurópai Biztosító Rész­vénytársaság Igazgatósága (Buda­pest, V. ker., Mária Valéria utca 19.) bejelentett kárunkat tizennégy nap alatt minden levonás nélkül teljes megelégedésünkre líquidálta és készpénzben kifizette. Nevezett intézetet kartársainknak legmelegeb ben ajánljuk. Nyiregyháza, 1925. május hó. Práger és Domány textilnagykereskedök, Nyiregyháza, Kossuth-tér 4. szám. Ezennel tudomására hozom min­denkinek, hogy fiam Elek Gábor eddigi és ezutání adósságaiért sem­miféle felelősséget nem vállalok. 2x özv- Elek József ni. E rovat alatt közölteiért s m a szerke ztPség, sem a kiadóhivatal fele­lősséget oem vállal. APRÓ HIRDETÉSEK Hirdetési dij: 10 uóig 6000 K, mindea további szó 500 K- Hirdetések otáal ériek­Idd tere csak vákszbélyeg beküldése mellett váteeaolaok. „Cim a kiadóhivatalban" Í lzési hirdetésekre csak a hirdetésen WtöntaUtt szám bemondása cselén adhatnak I világosítást. A hirdetések dija a Madáaktr flntendS Vidék ról levél­bélyegben is bekfildhetó a hirdetés dija. A taa megjelenési napján közlendő hirde­téseket d. e. 11 feiUf kérjA MadaL Egy bútorozott szoba ke­resztény iparét, vagy keres­kedő férfiaknak kiadó. Cin a kiadóban. 2736-1 Mindenes főzőnő ajánl­kozik 15 ére. Cim a kiadó­ban. 2727-1 Keresek egy szobát taka­rításért esetleg varrásért. Cim az Ujságl altban. 913 Egy szeba, konyhás lakás átadó. Kert-utca 29. 3717 Tejkihordó fiuk vagy lá­nyok felvétetnek, Uradalmi Tejcsarnok Kállói-u. 2740-1 Ügyvédjelölt két évi jó gyakorlattal helyben, vagy vidéken állást keres. Szives megkeresést .Megbízható ügyvédjelölt" jelige alatt a Nyirvidék kiadóhivatalába kér. 2581-1 Perfekt felsőruha varrónő házakhoz ajánlkozik. Virág­utca 43. sz. 9703 1 Az Erzsébet közkérházba egy gyakorlatt ápolónő fel­vétetik. 2698 1 Egy idősebb gépész ho«­szabb gyakorlattal, jó bizo­nyítvánnyal bármilyen gőz­üzemnél gépészi állást keres. Mák-utca 20. 910-1 Tisztességes mindenes lányt 15-iki belépésre ke­resek. Józsa András utea 11. szám. 2684-1 Elsőrendű házikoszt kap­ható Bocskai-utca 38. 927-1 9 lóerős Wohaoka mo­torhoz tgj teljesen jé álla­potban lévő 900 mm-es cséplőt keresek megvételre 1, esetleg ily cséplőtulajdonosá­val társulnék. Három heti cséplés biztosítva. Hanrsel Sándor Kálvin tér 14. szám 27S9-1 Több jókarban lévő ke­rékpár gramafoo írógép női varrógépek, ricktológép el­adó, gramafon lemezek da­rabonként is. Ha rossz a kerékpárja kicserélem jóért. Ugyanott kélctönkerékpár kapható, Njiregyháza, Nyírfa a. 46. 3772-1 Okiiteleki szőlőben 1 nyilas szőlő 1600 aégysaOg­61, ugyanott két hold föld »6rgö>en eladó. Értekezni lehet Nyirfa-o. 45. 2772-1 Két drb jókarban levő permetező jutányosán e'adó. Széchenyi-u. 14. (Vas»ti-ut.) 2724-1 Géza-utca 24. sz. alatt fajgalambok eladók. 2720-2 Eladó egy 4 HP gőz csép­lőgarnitura teljes felszerelés sel Ltcaa Györgynél, Oroson. 2718 1 Sósléi-uti villában két batorozott szoba konyha­használattal kerestetik. Ér­tekezni Rákéezi a. 17. 2719-2 Alteres Friulein wönscht mir ím guten feinem Hause anterzukommen, aber nor zn ganz kleinen Kindern, für 15. Jani. Schwarz Isa­bellt, Kállai-*. 46. 2722-1 Szobafestést és mázolást nalmány­utamrói hazaié vs ismét vál­lalok. Mai kovits Jenő szoba­festő Tíz utca 31. szám. Sóstői bor hordótételben eladó. Bsthlen-u. 31. szám. 2739-1 Házvezetőnőnek, kulcsár­nőnek menne r. katb. intel­ligens úrinő, magános ur­nái vagy Parochiára, csa­ládhoz fehérneműt hímezni helyben vagy pusztára ju nius 1-től Cim Resler Pi­roska Nagykálló. 2462-2 Felsőpázsilon egy hold föld és Gólya-zug 9. szám* ház eladó. Értekezni Himes utca 24. 2637-3 Egy jobb fiatal leány min­denesnek fölvétetik Véesei­utca 13. sz. alatt. Ugyanott agy hetes is felvétetik 3731-1 Egy jobb leány délelőtti órákban takarítást vállalna Cim a kiadóban. 2732-2 Kantároknál jutányosab­ban javít, hangol vidéken is Kvanduk zongorakészitő és hangolóművési. Nádor-u. 10. szám. 2541-5 Hajtókocai, egy és két léra teljesen jó állapotban jutányosán eladó. Vételár szeptemberben is fiiethető. Bocskai-utca 9 a. 2706-1 Eadó 12-ÍS Podvinecz benzines lokomobil üzem­képes, őszi fizetésre is, eset­1 g bérbeadó. Mtiximovits, Nyirbogdány. 2750-1 Bőrgarnitúra, pH garni­túra olcsón megvehető a Beraktározó vállalatnál Lut­her-u. 10. 2736 1 Egy nőtlen perfekt szo­bainas és egy ko'hyhaleány mielőbbi belépésre kereste­tik. Cim a kiadóhivatalban. 372S-1 Megbizhatő tyyes bejáró­nőt keresek 15 ére. Bethlen­u. 31. S738-1 Takaritónét egész napta fölvesz k. Buj'os-utca 5. sz. 2855 1 Egy modern ssaládi ház kiadó. Cim az Ujságbolt­ban. 912 Önállóan jól főzőnő és tisztességes szobaleány 15 re fölvétetik. Cím az Ujság­boltban. 915-1 Jó bázikotzt kapható Uj­utca 29 vagy Arofc-u. 4. 916-1 Jó házi koszt kapható 3-4 fiatal ember részére, ebéd, vaesora hetenként 100000 korona Kis-tér 10. emelet. 9i7-l Egy szoba, konyhát, eset­leg egy üres szobát keresek. Cím Sas u. 7. Védő szemüvegek cséplésre, autózóknak és gyenge szedre mgyon ol­csón kaphatók Blumbergnél. Magános idősebb nő ré­szére város belterületén egy nagy síoba konyha, vagy két szoba, 'konyhás lakást keresek. Cím a kiadóban. 3721 2 Fiatal hátaspárnak búto­rozott seoba kiadó. Kótaji­ntca 3,5. szám. 3756 I Gyermektelen házaspár kétszobás, mellékhelyiségek­ből á'ló lakást keres szapt. elsejére. Cim a kiadóhiva­talban. 2757-1 Mosást, vasalást vállalok lakásomon. Dohány-n. 21. 921-1 Egy nteai bútorozott szoba kiadó. Csipke-u. 21. sz. Anyuka nincs! Egy jobb családból származó fiu skát őrökbe adnám, csakis gyer­mekszeretőnek Cim az Uj­ságboltban. 922-1 Egy magános öreg úrhoz gazdas -zony kerestetik. Géza­utca 14. 933 1 OUMMI, gummi, gummi, minden elképzelhető, a mi gummiból készül, a legrit­kább különlegesség: és egészségügyi cikkek is Blum­bergnél Nyíregyházán. Gyakorlat teszi a mestert, a legjobb fűzőket és mell­tartókat hozott anyagból is mégis csak Blumberg k é­szit Nyíregyházán. Külön próbaterem. Figyelem. Ma már min­denki tudja, hogv fényké­pezéshez friss lemezek, papírok, filmek, vegy­szerek és minden egyébb hozzávalók {legolcsóbban Blumbergnél Nyíregyházán vásárolhatók . 2518-2 Megkönyiti járását, meg­óvja lábát a megdagadástól és visszerektöl ha gummi harisnyát hord Blumberg­től Nyíregyházáról, Ktztyükben versenyenfelol áll. Céins, szövett és gummi keztyük óriási választékban. Méhészeti és bör keztyü műhelyében készül Blum­bergnél Nyíregyházán. Sérvkötő nélkül fel ne keljen, ha arra szüksége van sokszor végzetes lehet. Szak­szerűen megvizsgálja és ugy készíti már 46 év óta Blum­berg Nyíregyházán. Jobb mindenes mi ház­nál 15-re állást keres. Cim az Ujságboltban. 926-1 Eladó egy erős 6-os gőz­gép, most fúvatva üzem­képesen. Debreceni u. 67, 2760-1 Egy 8 hónapos pedigres angol pointer, kész szoba­dresszurával eladó, Báthori­utca 6 sz. alatt. 2753-3 Fgy használt asztal spór jutányos áron eladó. Érdek­lődni az Ujságboltban. 910.1 Szolid magányos asszony kis üres izobát keres l-re, esetleg 15-re. Babóné, Kos­suth-tér 7. 2765 1 Szépen n ások, vasalok, ajánlkozom nri házhoz. Szi­ves pártfogást kér Babóné, Kossuth-tér. T. 2766-1 Eladó Debrecenben a va­sútnál kóser kis vendéglő és szálloda teljes berende­zéssel. Átadó Debrecenben, főtéren üzlethelyiség 3 szo­bás lakással, 2 nagy pincé­vel, lelépéssel azonnalra. Eladó 500-600 holdas bir­tok, bérletek, házak, szőlflV, lakások, üzlethelyiségek stb. — Értekezai lehet levél­ben és telefonon is. Válasz­bélyeg küldendő. Böször­ményi László bank és in­gatlan forgalmi irodába Deb­reczen, Miklós-utca 7. szám. Telefon 216. 2759 1 Debreceni kövesuton má­sodik szöllő, egy negyed nyilat eladó. Cim Kisteleki­utea 5. 2767 Jó varrógép, féregmentes szövetdiványi ágyterit (k, kis tükrök mndea elfogadható árért eladók. Cim a kiadó­ban. 3768 2 Raktárnoki, felügyelői, vagy ehez hasonló állást vállalaék azonnali belépés­lel. Cim a kiadóban 277M Boroshordók, uj, hasított tölgyfából 170—»150 litere­sek, elsőosztályu minőség, napi áron alul kapható. Kveck Kálmán kádármester, Tolcsva. 2752-3 Mindenes szakácsnőt föl­veszek azonnalra. Lipschitz­né, Kiss Erné n. 7. 2774-1 Jó minőségű vályog és egy egyszerű szobabútor van eladó, Liliom u. 31. sz. n 75-1 Uri lakás kerttel, vagy anélkül bérbe kiadó. Érte­kezni Nagy Gábor, Nyirlura. A város belterületén levő kettőszázötven négyszögöles jó szöllő — mely házhely­nek is kiválóan alkalmas — elutazás miatt olesón és sürgősen eladó. Cim Nagy Imre írod íjában. 2754-2 BFgy antik siekrény eladó, özv. Belfy Andrásné, Keme­csei ut 14. sz. Ugyanott egy szoba nyaralók részére ki­adó. 2750-1 Egy teljesen uj 36-os női lack cipő olcsón eladó. Vécsei utca 40. 2779 1 Mindenest keresek Buda­pestre. csak jó bizonyítvány nyal vagy ajánlkozással. Ér tekezni Rákóczi-utca 22. sz. hátulsó udvar, d. u. 1 —4 ig. 2778-1 Kocsik fényezését, javí­tását vagy újonnan való készítését pontosan és jutá­nyosán vállalok. Egy köny­nyü hintókoesi eladó vagy ócskáért cserélem. Epres kert-u. 51. 2749 Egy fiatal rókakölyök el­adó Keskeny utsa 11. szám. 2777-1 Magános özvegy a leg­szerényebb díjazásért kitűnő ellátást ad 1—2 felsőbb osztályú leány gyereknek. Cim Jósa András-u. 16 ffl­szerüzlet. 2751 Egy bútorozott sroba koayhahaszoálattal, lehető­leg fiatal házaspár rétiére, elsejétől kiadó. Cim a ki­adóban. 2773 Gyermekkel ajánlkozom, főzést vagy egyéb dolgot is elvállalok. Cim az Ujság­boltban. 931 III. éves orvostanhallgató elmenne nyári szünidőre vidékre nevelőnek, Cim az Ujságboltban. 930 Keresek 15-ére megbíz­ható ügyes, fiatal leányt saobalánynak, aki kis gyer­mek körüli teendőket is vállalja. Cim megtudható az Ujságboltban. 932-2 Gyógynövényeket szárított állapotban, min­den mennyiségben állandó­an vesz és a gyűjtéshez szakszerű utasítást díjtala­nul nyújt bárkinek Korba József gyógynövénybeváltó telepe. Hoavéd-u. 49. szám 2771 Minilenf&le fehérneműk készítését, hímzését, párnák montirozását, függönyök összeállítását vál­laljuk gyönyörű kivitelben. Csipkebedolgozás endliző gépen. Azonkívül nagyválaszték mindenféle kézimunkákban, gyapjú fonalakban függönyök ágyteritők készen. Előnyomdánkban gyönyörű minták KÉZirWNKd ís FOMLI1/ÍZ Kiskorona épület. 928-3

Next

/
Thumbnails
Contents