Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-12 / 284. szám

12 1924. december 11. Megint egy ujabb szers. Amióta a végzetes trianoni szerződést egyelőre reánk kényszeritetiék, minden idegen néppel kötendő szerződés iránt gyanúval, tartózkodássá, és bizalmatlansággal viseltetem s kell, hogy viseltessen minden magyar ember. Most újból egy kereskedelmi szerződésről van szó. Tudom én, értem én, hogy normális körülmények között egy nemzet sem zárhatja el magát hermetice más nemzetektől; nem blokádirozhatja el magát a világpiactól, mert ugy gazdasági, mint kulturális életfejlődése szükségszerűvé teszi, sőt életeleme, hogy kifelé is megtalálja a gazdasággi kapcsolatokat. Ezért mi is, mint élni akaró nemzet, szívesen keressük az alkalmat ilyen nexusok létrehozására, de ha valaha ajánlatos volt, ugy ma kétszeresen az, hogy jól megnézzük és jól megfontoljuk, hogy kikkel kötünk ily irányú szerződéseket. Jelen esetben a csehekkel kötendő kereskedelmi szerződésről van szó. De amint a trianoni szerződés igazolja, a csehek a szerződéseknek csak azon rendelkezéseit akceptálják, tartják be és hajtják keresztül, amelyek rájuk nézve hasznot, előnyt, a másik szerződő félre pedig hátrányt, károsodást jelentenek, a többit negligálják. Tehát nem ismerik el a kölcsönösséget, vagyis szószegők s igy megbizhatat anok. Áppen ezért nem volna észszerű dolog velük mindaddig ujabb szerződésre lépni, amig a még nem revizionált, egyelőre még fennálló trianoni szerződés valamennyi illetékes rendelkezéseinek eleget nem tesznek. Ezen okszerű alapból kiindulva, csak akkor állhatunk tehát szóba illojálisan viselkedő szomszédunkkal ujabb szerződést illetőleg: I L ! | [ I 1. ha a trianoni szerződés érielmében az ababn biztosított önálló autonómia gyakorlásában a ruthén népet tovább nem gátolja. 2. ha a ruthén vidéket azonnal kiüríti, hogy indifferens hatalom — mondjuk az olasz — protekturátusa alatt és vezetése mellett a népszavazás hovatartozandósága felett a nép szabadon, minden terror befolyása nélkül megejthesse ; 3. ha a Felvidék többi részein a trianoni szerződés értelmében a kisebbségi jogok gyakorlásának szabad érvényesülést enged, tehát az iskolákat, templomokat, az elszedett földbirtokokat, az elhordott műkincseket a régi illetékes tulajdonosoknak visszaadja, a magyar nyelv használatát ugy a magán, mint a közéletben biztosítja; i 4. ha a közállásokból az idegeneket eltávolítja s az elbocsátott bentszülött tisztvise.őket állásukba visszahelyezi ; 5. ha a Felvidék szétrombolt gyárait ismét üzembe helyezi; 6. ha az ott lakó magyarokat, akik a j ' magyar törvények szerint a lakóhelyükön j j polgári és illetőségi joggal bírnak, tovább j ' nem üldözi ; 7. ha a magyar állani szolgálatában í kiérdemesült ott lakó nyugdijasoknak a törvényes nyugdijiüetményt minden illetékesnek folyósítja és fizeti, mert akik a javakat élvezik, a velük járó terheket is kötelesek viselni. Ezek a legelemibb feltételei annak,. hogy' valaki a magyar nemzet nevében — a már különben is nagyon megtépázott — presztízsének ujabb sérelme nélkül leü'hssen tárgyalni a csehekkel bármilyen Szerződésköt's ügyében. Megbocsáthatatlan mulasztás,, sőt bün volna a nemzet részéről, ha e tekintetben az engedékenység álláspontjára helyezkednék és így nincs is joga ehhez senkinek s ha mégis valaki megkísérelné, az a nemzet ellen vétene s a hazaárurás bűnébe eSnék. De most lássuk a konzekvenciákat. Mi történik akkor,, ha a csehek ellenállása miatt a s^óbanlévő szerződés léire nem jön? Az,, hogy a cseh nem szállít, de ezzel elveszíti Csonkamagyarország fogyasz!tő piacát • neki epdig eminens Crde .e, hogy ez be ne következzék,, tehát feltételeinket teljesítenie keíf; de ha ez még sem következnék be, a második kérdés az, hogy mi történnék velünk? Az,, hogy másult keresünk bevásárlási forrásokat s ott szerezzük be a IcgnéfküfözheteUcnebb cikkeket. Hogy lemaradnak a cseh IuxuS|áruk,. az i csak örvendetes lesz,, mert nem befolyásolja valutánkat. Különben is luxus cikkekre nincs is szükségünk,, mert a trianoni temetőben nincs helye a hivalkodásnafc. Ha a mi hős fiaink készek voltak papir bakkancsban, ütött-kopott, ázolt papirruhában hóban,, fagyban értünk verekedni s meghalni, legyen bennünk annyi lojalitás., hogy mi is tudjunk élni és dolgozni a hazáért luxus nélkül. Éppen ezért kivána1os és célszerű Volna a luxus áruk ellen Bécs felé is sorompót állitam mindaddig, amig az elrabolt nyugoli részeket önként vissza nem adják. Hadd fulladjanak meg szomszédaink saját zsírjukban — ha van nekik — mig pedig éljünk meg a mi nyomoruságunkból, de azzal a vigasztaló tudattal,, bog}' egy szebb jövőért teszszük. És ehhez adjon nekünk erőt,, kitartást nemzeti öntudatunk,, nembeli büszkeségünk. Gondoljuk el,, hogy amig vasutak nem voltak,, ritkán kerüfhelett idegen árucikk a mi piacunkra, mégis megéltek itt apáink jótétben,, boldogságban, meri volt buzájuk, lovuk ,állatállományuk. Ezeket áldott hazánk földje ma is megadja,, csak éberszemü gazda kcíl hozzá, hogy Hunnia áldott földjének kincsei a bitang spekuláció zsákmányául ne eSsenek, akkor szerényen bár, de megélünk addig, mig Trianon tul leszünk s a haza ismét fényre derülhet. v Pillér Józs; f« Glória Swanson főszereplésével ZAZi Egy párisi énekesnő regénye 7 fejezetben. f

Pierre Anton és | Charles Simon • regénje nyomán • Csütörtökön biadalban s 1 5, 7 és 9 órai kezdettel, i s Velencei impresszióim. Irta : Dr. Borbély Sándor. I. Ha az ember, amint azt én is tettem, a szárazföld felől érkezik Velencébe, a csalódások egész sorozatát kell átélnie. Nagy része van ebben az olvasmányainknak, a világszerte közkézen forgó, többnyire sikerületlen olajnyomatoknak, cukrász kirakatokban látható, miniatűr Dogé palotáknak és annak a töméntelen kincsnek, amely a hazug hangulatok légióit állitja csatasorba, hogy tévedésbe ejtse a képzeletünket. Ha az ember Velencére gondol, a lagúnák tükrében gyönyörködő, nagyszerű márványpalotákra, szikrázó, déli égre, elevenen nyüzsgő embersokaságra, szóval egy kincsekben és szépségekben páratlanul gazdag, varázslátos tundérujjak által a viz színére lehelt| tengeri csodára s amellett forgalmas, élénk és az eddiginél is nagyobbra törő olasz városra szivárványoz j*á a képzelet szeme. ; S a valóság mennyire rácáfol erre a ködszerű álomképre! i : M estté bői, amely a kincses víros szárazföldre plántál l kései gyermekiének tekinthető, a tenger vizébe épített töltésen át robog a vonat Velence felé. Ezt az eszem mondja, a tudásom is megerősíti és hiába egész valóm minden idegszála ágaskodva tiltakozik ez ellen a kézenfekvő valóság ellen. Nem tehetek róla, de amikor ezen a töltésen kinéztem a vonat ablakából, önkéntelenül is a szolnoki hid környéke jutott az eszembe, a szolnoki hid környéke, ahol a májusi áradás hullámai szétterjednek az egész horizonton s az ős füzek szarkafészekszerü, borzas koronáinak csak a helye kandikál ki néhol a sárga habok alól, melyeknek tajtékos végtelensége a távolabb felbukkanó Szolnok mintegy elmerülni látszik. A vjz itten is épp olyan szennyes sárga és bár ragyogóan süt az égen a nap, a sugarak színtörése és a szintörés nyomán a viz tükrén keletkezni szokott ezer meg ezer szinárnyalat, amelyeket olyan szépen énekelnek meg a költők s amelyekről szebbnél szebb képek zengenek fenséges himnuszokat, teljesen hiányzik. A színek várt orgiája helyett egyhangú sárga tónus mindenfelé, amerre a szem lát és ez a mocskos színárnyalat hátrább, arra, ahol Velence körvonalai kezdenek kibontakozni a láthatáron, szürkébe olvad át. S maga a város is, amelyről ugy képzeltem, hogy tüneményes álom gyanánt egyszerre bukkan majd fel a habok közül, mint a tenger hátán lebegő, színes csoda, parti telepnek, holmi félsziget beépített nyúlványának tetszett inkább, és sehogysem keltette bennem azt az illúziót, mintha egyenesen a vizből nőtt volna ki. Az illúzió meghazudtolta a valóságot és ennek a meghazudtolásnak a valóság vallotta a kárát, holott az életben rendszerint az ellenkezője szokott megtörténni. Azzal a képpel pedig, amelyet tudásom és olvasmányaim alapján festettem ki magamnak a megérkezésemről, ugyancsak pórul jártam. Valahogy ugy képzeltem el ugyanis, hogy az antik viliig egyik legnagyszerűbb mithosza jelenik meg majd csodálkozó szemeim előtt, s ugy szökken fel a habok közül előttem ez a sokat megénekelt varázsváros a maga számtalan dómjaival, palotáival, kupoláival, mint VénuSz anadioinené pogányosan szép, karcsú, fehér teste, amelynek láttára elvakul a látás, mámor , köde üli meg az agyat, dadogni kezd a nyelv ' 6 öntudatlan szürcsöli a múlhatatlan szépség kéjét a magafelejtkezett, gyámoltalan lélek. És ehelyett tökéletessé vált az az illuzhim, mintha ott, ahol a hlázak

: kontúrjai, amelyeknek 6zine alig egy árnyalattal lehet mélyebb csupán, mint a laguna monoton tónusa elváltak a siktöl, szilárd föld terülne el mindenütt és a kővé! bufkolt ut«5-