Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-25 / 295. szám

1924. december JMYÍRSTIDÉK mra» acEXrímwaEKM/tmm i Karacsony-ünnepj műsor december 25-én Diákgyermekeink olvasmányai a karácsonyi szünidőben. & \gf « mmB^ *c3 cö -s M 6 Tomy, a kellenes szenzációs burleszk az Apollóban! ima ••ILIIMWI NI I M N ii n • IIMWIMW11 m FIUKNIINIIIIIW INM — Oívassa el a színház ünucpt mű. sorát. 3x — Olvassa a szlnliáz ünnepi műsorét. 3x — Olvassa ei a színház ünnepi mü. #orál. 3x Az iskolák kapui b#zárultak, a diákok kikapták a karácsonyi vakációt. Mit is csinálnak majd a hosszú szünidőben? — Bizonyára játszanak, szórakoznak. Jói teszik, munka után pihenni kell. — Mivel azonban tudatukba beidegződött a tudásvágy, kellemes szórakozásaikban is keressék mindig a hasznost, nézzenek néha kis szellemi szórakozás után is. Rajzoljanak, fessenek, zenéljenek gyorsírjanak. Vagy olvassanak. A komoly olvasásra külóiiö «ii nagy szüksége Van a mai diáknemze'déknek. Hu a testi kultúrának az ápolása ma nemzeti kötelességünk, ugy a szellem kultusza is az, mert az elvesztett háborúnak nemcsak sok a testi rokkantja, hanem temérdek szellemi rokkantja is van. A mai diákgeneráció többékevésbbé mind ártatlan áldozata a háborús éveknek. Mig édesatyja véres kötelességét teljesítette epessze idegenben, az Isonzó mentén giecserek világában, Volhynia süppedő mocsaraiban vagy • a Kárpálok havasain, addig gyermeke idehaza nem járhatott iskolába, nem volt cipője Vagy nem volt tanítás, más célra foglaltatván le az iskolaépület. Ezt átérzi minden pedagógus és az iskola ma hatalmas feladatok előtt álí: pótolni kell a történelmi idők szellemi erővesztességeit. Azért kell, hogy diákjaink meg szórakozásaikban is a hasznost keressék, szórakoztató ovasmányaikból is okulást és ismerelgyarapodást merítsenek. Minthogy igy az olvasmányoknak oly fontos nevelő hatása van, nem lehet a szülők előtt közömbös, hogy tulajdonképen mit is ol] vassanak gyermekeik szabad óráikban. A gyermekeknek, kisebb diákjainknak a mese a 1 eg ler ni ész e ü&seb b szellemi tápláléka, értem a tanulságos mesét, mint pl. Benedek Elek mese s mondavilágát. Vagy olvastassuk el velük irodalmunk szebbnél-szebb tündéries regényeit vagy a világirodalomból pl. Verne munkáit. A szegény magyar nép mindig sorsüldözött nemzet volt, az átkos Trianon »igazságot» szolgáltató keze pedig teljesen megtépázta. Nemzeti szerencsétlenségünk ben nem lehet fontosabb pedagógiai célunk, mint az akarat megaoélozásáa. Olyaíi könyveket adjunk tehát diákjaink kezébe, melyek felkeltik bennünk az akarat elhalálozást s alkalmasak arra, hogy fiatal véreinkben a jellem er'ős sziklavárát felépítsék. S irodalmunk igen gazdag a2 olyan müvekben, amelyekből az ítju megláthatja, hogy a magyar csak önmagában bizhatott a múltban s igy a jelenben is csak törhetetlen akarata s tetterejére számithat. A magyart múltjában is csak a balsors tépte, sokszor vívódott remény és kétségbeesés között. íróink vigasztalták a nemzetet, biztatták s nem engedték elcsüggedni hazája sorsán való fájdalmában. Ilyen könyveket olvastassanak a szülők gyermekeikkel. Vagy nézzünk szét a Világirodalomban. Mintha Defoe Robinsonját a mai magyar ifjúságnak irta volna, hogy abból merítsen kitartást. Robinson a vasakarat hőse, ez a mü az önfegyelmezés bibliája Ezt a ma annyira; aktuális történetet olvassa el minden magyar diák. f Serdültebb ifjuságunk haszonnal olvashatja a szebbnél-szebb irodalmi értékű útleírásainkat. Ezek oktatnak, szellemileg felüdítenek s az ifjúság gondolatkörét szélesitik. Vagy vegyük elő tanulságos történeti életrajzainkat. Innen meríthet az ifjúság lelkesedést, bátorságot és önbizalmat. Mutassunk rá a jelesebb közgazdasági munkákra. Tanuljanak, okuljanak azokból is. A nagyobb diákoknak ajánljuk elolvasásra, elmélyedésre a komolyabb szépirodalmi remekmüveket. Ma kis nemzet va gvunk, de oly szépirodalmunk van, mely becsületére válnék a legnagyobb népnek is. Vörösmarty, Petőfi, Aany, Tompa, Jókai, Madách irodalmi alkotásait megcsodálja az egész müveit világ.'Nehéz időkben ők voltak nemzetünk vigasztaló dalnokai. Ezeket olvastassuk az ifjúsággal, hogy értelemben elmélyedjék, nemzeti érzésben erősbödjék, képze etvílágában gazdagodjék s hevüljön mindenkor tiszta eszményekért. Olvasson a magyar ifjúság idegen nyelven is. Kezdetben könnyebb müvetapad és nem engedi dobogni, eláll a lálekzete tőle. Csak ne menjen, ne menjen hozzá. Nem akarom! — De én akarom, Tivadar! Egy márvány kéz! Márvány csipkékkel koronázva, milyen szép lenne az! — Az nem lehet! Nem, nem, édes Böske, drága gyermek. A márvány hideg... a festés, az tüz, az szín, az lobog! A szerelmem adom kezed vonalaiba, csak ne menj ! Nem hallhattam tovább, mert letértek a Baross-utcán, én meg haza mentem. Nagyon sok különös gondolat támadt bennem. Legelsősorban az, hogy ez bűn volt, nekik igy együtt lenni és bün minden, amit beszéltek. Odahaza a szép karácsonyfényes szobában letérdeltem a fa alá. Imádkoztam. De mindég megzavart a gondolat. Nyugtalan, égető gondolat: bün! A más bűne. Mintha ott röpködött volna és arcomba suhogtatta volna szárnyait. * r Tavasz volt újra, tarka és meleg tavasz, az otthoni mezők zöldje felvillant előttem, mintha az aszfaltra terült volna. A kis Liza jött vélem szembe s jól láttam, könnyes volt a szeme. Kezében két kis lábas Összeszijazva, étel lehetett benne. — Liza, hova mégy?! — Megyek. Enni viszek a "Samunak', a í Böske férjének. Tegnap este óta nem jött , haza Böske... Rossz asszony a Böske, a 8 mama mondta és sirt. Én is sirtam. Most , nagyon rossz otthon. Az üzlet elé értünk, Liza bevitte az ] ételt. Láttam a Böske férjét, komor volt az \ arca és szakálla volt. A szája össze volt szorítva, még Lizához sem szólt, csak odaadott neki egy kulcsot s akkor mondott valamit. | Kijött Liza és elindultunk. A Práterutcában volt a Böskéék lakása, arra mentünk. * — Ideadta a Samu a kulcsot, hogy se- j perjem ki a szobát. Szótlanul mentünk s a ház előtt, ahol a lakás volt, Völgyi Tivadar állott. — Liza, édes kicsi Liza, igaz? ( — Hát nem maga?... hát maga nem tudja, hogy hol van a Böske? — Nem. Mit tudom éa! De nézze, kicsi Liza, én is bemegyek... csak egy kicsit... az üres szobát akarom látni... hátha... marad ott valami belőle... — Hát jöjjön ,— mondta Liza s mentünk hárman a lakás feléi De furcsa volt az, amit a festő mondott. Hogy talán a Böskéből maradt ott valami. Olyan nevetséges dolgokat mondanak a nagyok. Ahogy beértünk a szobába, f a festő sietve a pamlaghoz lépett s mellőle a földből felemelt valamit. — Hát ezt is... ezt is itthagyta... s a szájához szorította, amit talált, egy kis csipkés, selyemzsebkendőt. — Ezt én adtam neki... — s Jerogyott ~ a pamlagra, ráhajtotta fejét a kis osipkés zsebkendőre s megrázódott a v Ha, az egész teste. Talán sirt. Én lábujjhegyen, szivdobogva kimentem « a szobából, olyan érzésem támadt, mintha ott most halott lenne. Valami fehér, gúnyos, nevető halott, aki szánakozik az élőkön. — Oh, Istenem, — gondoltam, — a festő az^rt sir, mert nem festheti többé a Böske kezét. A Böske elment a szobrászhoz és soha sem jön többé vissza... És azért ment el, azt hiszem, mert az üzletvezető megnövesztette a szakálát... — Milyen különös ez. Mégis csak nehéz és szomorú játék a szerelem. Sokszor majd meghalnak tőle a nagyok. Lassan mentem hazafelé és senkit sem sajnáltam, csak a festőt. Ugy éreztem, neki fáj legjobban a Böske távozása. i És a Böske örül, mert márványba faragják a széjj fehér kezét. December 25 csütörtök Csak 1Bepra a Diadalba odolph Valentino Csak 1 napra a Diadalba i December 25 esütörtöfc