Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 251-275. szám)

1924-11-07 / 255. szám

Jüximmim. 1924. november 7. Horíhy Miklós kormányzó beiktatta az abapusztai vitézi birtokba Reviczky László tábornokot, a Szaboicsvármegyei Vitézi Szék kapitányát A kormányzó Szabolcs vezér íöldjén. Lobogók lengése, vitézek éljenríadalma között diadalkapakon át vonult be az ország Nagyura az őai Abapusztai birtok területére. Ezeréves tölgy lombkoronája alatt hangzott el a kormányzó beszéde. ség a magyar hit üdítő harmatával szállt a szivekre. A fenkölt ünnepségről a kővetkezőket jelenti tudósítónk. 'Az ezeréves fffl alatt. Csodálatos november. Szabolcs tájaira ragyogó nap hinti aranyát. — Amint a könnyű homokfutó a téglási állomásról Abapusztára röpül velünk,, a lankás távlatok az őszi színek zengő hangszerén muzsikálnak. Aranyba mártott nyárfák villannak a távol már sápadó zöldjéből,, az akácok diadaluttá teszik az abapusztai utat,, aranylevelekkel hintik be. Mintha érezné ez a hü föld az ünnepre virradás öröméi, azt ,,hogy legnagyobb, leghíresebb fia, az ország első magyar embere lép holnap itt az ősi rögökre/Rövidesen ott vagyunk a rejtett csöndben álmodozó földjön, Abapusztán,, revisnyei Vitéz Reviczky László tábornok meghitt, kedvles udvarházában. A vér-zivataros, kemény férfi szívvel megharcolt világháború,, a hősi értékeket sárbatipró lázongó forradalmi idők

1,, a hős magyar katonát fogságba vető,, ősi otthonát vandál módon kifosztó román megszállás után ide vonult vissza a rettenthetetlen harcok hőse, Reviczky tábornok. Szorgalommal,, hozzáértéssel, lelkes hazafiúi odaadással munkálkodiik az ősi földön,, amilyen kiváló katona volt ott kint az élet-halál harcban, olyan kitűnő gazda az alkotó munka békés napjaiban. Holnap lesz a vitézi birtokba iktatás ünnepe, az ország kormányzójának fogadása,, amelyre a csöndes Abapuszta napok óta készül. Sétálunk a novemberi kotor atura pompájában égő parkban. Megbűvöl az évtizedes Nyíregyháza, november b. A Nyírvidék tudósítójától. Szabolcsvármegyle fcgyik legősibb^ históriai emlékeket őrző földjén, a százados magányban elvonuló Abapuszlán november 5-én olyan esemény történt,, amely nek mély nemzeti jelentősége,, a magasztosság érzésvilágát ébresztő külsőségei sokáig ott zsonganak a résztvevők lelkében. Az esemény a maga nemében páratlan megnyilatkozása a magyar uri lélek őseitől örökölt honszerelmének: Vitéz revisnyei Reviczky László ny. tábornoknak, a Szabolcsvármegyei Vitézi Szék kapitányának felesége, győrszemerei Matkovich Anna, a nagynevű magyar nagyasszonyok,, a Lorántffy Zsuzsaimák elhatározásával több mint háromszáz katasztrális holdnyi,, minden fűszálában az ősökről regélő birtokát a haza oltárára ajánlotta fel. Az abapusztai egykori Guthy-birtoknak ez a része a Vitézi Szék hatáskörébe vonatott, hitblzományszerü vitézi biliokká lett, amelyét azután adományképpen revisnyei vitéz Reviczky László tábornok kapott meg,, hogy, majdan az ősi vitézi föld a családi büszkeségére, revisnyei vitéz Reviczky György, jelenleg műegyetemi tanársegédre szálljon. Az abapusztai birtokba a világháború legviharosabb harcainak rettenthetetlen hősét,, a legendás nevű Reviczky tábornokot maga a Vitézi Szék főkapitánya,, Horthy Miklós kormányzó őfőméltósága iktatta be. Ott zsongott Kölcsey Himnusza a százados fák lombjai alatt,, ott hangzott fel a kormányzó messze röppenő vezéri szava az abapusztai udvarház meghitt,, virágos tornáca előtt s a páratlanul szép ünnepÍ hyirfacsoport. .egybe boruló lombsátora,, | az évszázados tölgyek büszke pompája. — i Lélekzet fojtottan állunk meg egy tölgy• óriás előtt, amelynek törzsét négyen ö.el~ I jük át. A magasba kígyózó hatalmas ágakÍ

ról egy ezredév néz ránk. Elmerengve hallgatjuk a tábornok ur regélő szavát. Az ősi Abapusztáról,. a tatárjárás előtt virágzó községről,, amelyet romokba vertek, aztán az erdőrengetegről,, amelynek egy-egy büsz ke példánya az ősök boldogságáról és küzdelméről beszél. Valamikor a szomszédos Jármy-birtokkal együtt ezt a részt is erdő boritolta. Az abapusztai tölgyek hallották a kuruc tárogatók sírását,, látták a bujdosó honvédeket és — meghatottan hall gaLjuk Reviczky tábornok uriól — rejtekhelyül is szolgáltak a szabadságharc csillagának lehanyatlása után az üldözött honvédeknek. Es ma újra a legtisztább honvédelem gondolata ragyog fel itt e büszke lombok alatt. ( Diadalkapu épül Abapusztán. A beiktatásra érkező kormányzó a Balkány—Debrecen közötti országútról fog belépni a Reviczky birtokra. Az országúttól a kastélyig uj utat vágnak s a több mint másfél kilométeres ut bejáratánál Koyács Tibor városi mérnök művészi tervei alapján Oberlánder Gusztáv impozáns diadalkaput emeltet. Az ut két oldalán cserfafüzéres oszlopokat, a kastély, bejáratánál két diadalkaput Idliszilett fel az ország,, a vármegye címerével, büszkén lengő lobogókkal Oberlánder Gusztáv, — Az udvarház kertre néző verandáját kápolnává képezi ki a mester. A vadszőlővel befutott,, krizanténnal ékes verandán perzsaszőnyegv pálma díszíti az oltárt, ahol szent misét fog mondani Marnó Gyula nagykáilói plébános. Az oromfalat örökzöldfüzér,, nemzetiszínű drapéria s a vitézi címer ékesíti. Mindenütt büszke zászlót lenget a novlemberí szél. |Al V ármegyei Vitézi Szék kapitányának beiktatására lelkes szeretettel jönnek el a vármegye vitézei. Tisztek',, altisztek, közkatonák érkeznek sorra. Ez az első ünEgy éieítörténet. Irta : Kruáf Gywfc. (7.) Pedig hát a nyiri vinkó hazájában is akadtak nagyemberek még a felsoroltakon kivül is. Olyan nyírvidéki ember, aki a mult századból jött át a jelenbe, arra a kérdésünkre, hogy ki volt/a legnagyobb ember a Nyírségben, habozás nélkül felel. Ki lett volna más, mint az öreg Kállay András. Hát az már igaz, hogy ritka példánya volt idősbb. Kállay András azoknak a produktumoknak, akiket a nyírségi humusz létre hoz. Emlékezünk a jelszavára, amelyet mindig hangoztatott: — Mindenkit meg kell becsülni! Nagy mondás volt ez abban a vármegyédben, ahol tulajdonképen nem becsültek meg liégente senkit; félvállról nézték az egész világot, legteljesebb görbe tekintet járt ki urnák és parasztnak. — Mindenkit meg kell becsülni, — mondogatta az öreg Kállay Andris ebben a legdölyfösebb vármegyében, — és elsősorban magamagát becsülte meg annyira, hogy olyan tekintélyre tett fszert a megyében, amilyen tekintélye tán Zabolch vezér óta se volt Senkinek. Ez a középtermetű, soványkás, keselyű-szakállas, a magyar mitológiából való arculatu úriember nagy rendet tartott a karakán megyében, ahol még az ő idejében legszívesebben fokossal ütöttek volna az asztalra egyéb argumentum hiányában. — Mindenkit meg kell becsülni, — ismé: telgette a főispáni székből, mikor a megyei gyűléseken feszülő inakkal emelkedett már az indulat, ropogtak a székek, amint a szenvedélyek hátravetették magukat: döngött az asztal a rája sulyosodott ököltől. — Mindenkit meg kell becsülni! No még ilyet !sem hallottak ebben a vármegyében, ahol se az országúton, se a gyalogjárón nem volt szokás kitérni egy másnak. De hát a főispán azt mondta, hogy ki kell térni. — Egyébként olyan büsAe ember volt ez a »nagy főispán«, — mint halála után elnevezték, — hogy még táncolni sem szokott asszonnyal, hanem egymagában ropta, ha kedve kerekedett hozzá. Az őszi András-napokon Hősünk álmélkodva nézte a nagyhalászi kúriában, hogyan táncolhat asszony nélkül is egy valódi férfi. Elhatározta magában, hogy ezentúl ő is a magános táncnak lesz a hive. i Ennek a büszke embernek egyik legkedvesebb nyíregyházi szomszédja, szeretetének birtokosa volt egy zsidó bérlő, bizonyos Kun Matyi. Az öregebb urak közül nyilván sokan emlékeznek még erre a jóízű, kipödrött bajíszu, magyaros figurára, aki a legszebb házak egyikét építette Nyíregyházán szemben a főispán házával. — Matyikám, — mondta neki a főispán, amikor egyszer látogatóban volt a szomszédjánál, (majdnem mindennap megtette) —• nem ér ez a civil-gunya semmit. Kun Matyi nagy szemeket meresztett. Híres volt a választékos, szolidan elegáns öltözködéséről. Ugyan mi baja lehet a szomszédjának a ruhájával ? — Ilyen jó magyar embernek, mint maga : magyar díszruhájának is kell lenni, amelyet ünnepélyes alkalmakkor felvehessen. Kun Matyi egy darabig húzódozott, mire Kállay András szótlanul távozott, hogy hetekig ne nézzen a szomszédja felé. Kun Matyi azonban nem sokáig birta az: ellenállást. Nagyon megszokta már, hogy ebédutánonkint Kállay András az ő uriházában szívjon ki egy csibukot. Egy napon csak megszólal a csengő a Kállay-házon. Idősebb Kállay András kitekint az ablakon, odakünn áll Kun Matyi, tetőtől-talpig, csengő-bongó, daliás díszmagyar ruhában. A büszke Kállay Andris csaknem könnybelábbadt szemmel, kitárt kárral sietett vendége elé. így aztán megállapítható, hogy Kun Matyi volt az első szabolcsi zsidó, aki díszmagyarban járt — a jószomszédság kedvéért. (Folytatjuk.) itéle