Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 251-275. szám)
1924-11-05 / 253. szám
6 JftimwiK Í924. november 5. legmakacsabb kerékkötői, — A tanulságos értekezlet túlhaladta a rá szánt időt, StoII Ernő és Friedmann Bertalan értékes tanulmányainak elhalasztásával a déh órákban ért véget. Kemény peter, [ r i a nyíregyházi tanítói járáskor, elnöke. Van szerencsénk a mélyen tisztelt vásárló közönséget értesíteni, hogy a Magyar Művészeti Vállalat kiadásában megjelent és megjelenendő kézi festésű képes levelező-lapok főképviseletét és kizárólagos egyedárusitási jogát ránk ruházták. Amidőn erre a mélyen tisztelt közönség b. figyelmét felhívjuk, tájékoztatásul bátorkodunk közölni, hogy a Magyar Művészeti r'; művészi levelezőlapok kiadásával elsősorban az idegen származású és nem ritkán izlést és erkölcsöt bántó lapok kiszorítására törekszik, de emellett hazai művészeinket és igen sok műkedvelő családtagot is támogat, mert levelezőlapok tervezetére pályázatokat nyit s ecsetkezelésben jártas, lőleg tisztviselő családoknak állandó keresetet is nyújt. Nem kevésbbé fontos azon körülmény sem, hogy a tanuló ifjúságot külön jutalomban is részesiti a vállalat, mert a legtöbb ilyen lapot gyűjtőnek 1.000.000 K I. ezüst óra lánccal II. egy ródli III. és sok apróbb dijat tűzött ki s fog kiszolgáltatni. — A dijakra megcímzett (használt, azaz kapott) lapokkal is lehet pályázni. A dijak kiosztása karácsony előtt lesz. Magyaros motivumu levelezőlap tervezetek, toll- avagy tuss rajz minták, színezve, illetve kifestve, a pályázatra szövetkezetünkbe bármikor beadhatók. Viszontelárusitóknak, iskoláknak, egyesületeknek tömegvásárlásnál nagyobb engedményt adunk. Kiváló tisztelettel Tanitók Szövetkezete 4560 ? Nyíregyháza, Nyirvizpalota. mhhhhib Ivan Mosjoukine Natália Lissenko Ivan Mosjoukine Natália Lissenko Natália Lissenko IVan Mosjoukine Natália Lissenko Ivan Mosjoukine Natália Lissenko — Ivan Mosjoukine Natália Lissenko MODER" Kölcsönkönyvtár az Ujságboltban. Nagy keserű mandulaszappan 1 drb. 5.000 K fi drb. 27.000 K a DIVfNABAN Zrínyi Ilona utca 9. szám ««••» HIREK. KIS NAPTÁR : November 5. Szerda. Róm.kath Imre herceg Q. kath. Galaktion vért. Prot Imre. Városi Színház : Cseresznyevirág, páros bérlet 10. (8 órakor.) Diadal-Mozgó : Fpata la Comedia, id. Dumas Sándor »Kean« c. drámája nyomán (7 és 9 órakor.) Apolló-Mozgó: Istenítélet, Történelmi színmű 6 felvonásban. (Negyed 8 és 9 órakor.) - : ; j. ; j , Vármegyei Jósa-'Muzeum : nyitva 9—1 óráig. Városi gőzfürdő : nyitva (férfiiaknak.) Egész héten át az Osgyáni és Gergelyfjygyógyszertárak tartanak éjjeli szolgá* , \y i i I i A rJlIMESKERTi SZIVÉN. — Scitovszky 'Miklós barátomnak. — »Szép himes patakra« Amiként huz szarvas: »Hímes kertibe mennj Énnékem ugyanaz... »Himes kertkeblében Mintha sziv dobogna: Felüdül ott lelkem Rabszolga robotba' »Hímes kerti/, kebelén Aranyaimét látok... E rabszolga korban Kinyílt ős virágot, Mely a régi szabad Korban vert gyökeret• ŐS, igazi magyar Vendégszeretetet... . 1 ! I ' I ' | | ! y>Himes kert« az élet Azoknak mind, akik Derűs bölcsességgel Viselik gondjcm. Derűs bölcsességgel... Szelíd, meleg szívvel... Velük & z 0rd élet t Akármit Is mivel... MM ! u j ! M ; : ' •»Híme,s kerH szivében Dobogó dus szivek! Ne törölje le fagy ~ \ Rólatok a hímet! Szeretve dobogni Akármerre mentek, I Körültetek nőnek r M psodá,s y>himes kertekn... TIKOS -ANDOR. í i ' ' I 1 — Eljegyzés. Kőnig Géza uradalmi intéző Görögszállásróf eljegyezte Ber Lajos földbirtokos kedves leányát Sárikát Ibrányból. Minden külön értesítés helyett. — a Szabőicsvármegyei Agaras^Egylet versenye 1924. évi november hó 5-én Programm: Kedden,, november4-én este 7 órakor a Korona-szálló emeleti kistermében a Szabolcsvármegyei Agarász Egyesü let közgyűlést tart Esle 8 órakor ismerkedő társasvacsora a la carte a Koronaszálló emeleti termében. Utána este 9 órakor a szálloda emeleti kistermében nevezés, összehúzás, Poul. — Szerdán, november 5-én reggel fél 7 órakor lovak és agarak összejövetele a Korona-szálló előtti téren,, ezek indulása 7 órakor egy zászlós talyigás vezetésével a nagykállói tarlóra. Útirány: Nyíregyháza—Nagykállő vasútállomás az Ujfehértó felé vezető uton a célig. A célnál egy zászlós ember lesz felállítva (20 km.). A társaság ugyanezen az uton a Korona-szálloda elől reggel fél 9 órakor indul. Verseny kezdete 10 órakor. A gyepen Buffet (Lengyel-cukrász.) Este 8 órakor lársasvacsora a Korona-szálló emeleti dísztermében. Az 5-iki társasvacsorán való részvételt kérjük legkésőbben 5-én délig az egyleti titkárnál,, dr. Lázár Ferencnél bejelenteni. Az igazgatóság. — a Mansz november 9-íiu küUurésije délután fél hatkor kezdejdjik az ág. ev. főgimnázium dísztermében. Az értékes műsor kiemelkedő számai közé tartozik Sasi Szabó Lászlónak,, a «Nyirvidék» főszerkesztőjének megnyitó beszéde. Külön meghívókat nem küldött szét a Mansz vezetősége,, a műsort tartalmazó plakátok azonban már megjelentek., — Dohnanyi Ernő dr hangversenye Még csak ma kezdték meg a Dohnányihangverseny jegyeinek árusítását és máris szokatlanul nagy érdeklődés mutatkozik a november 19-iki est iránt. Úgyszólván mindenki ott akar lenni a legnagyobb magyar zongoraművész egyetlen hangversenyén, amely a múltban is valóságos ünnepe volt a nyíregyházi publikumnak Dohnányi neve ma már fogalom nemcsak nálunk, hanem külföldön is, sőt a Föld másik felén is, ő a magyar zeneművészet, a magyar kultura büszkesége. Nem csoda tehát, ha kivétel nélkül siet mindenki meghallgatására. Jegyek 60— 20000 koronás árban Ferenczinél válthatók. — A Kansz elnöki bizottsága szerdán e hó 5-én délután 4 órakor ütést tartjíai Köztisztviselők Otthonában,, amely most már a Bocskai utcán,, a voit Tomasovszky.féle vendéglő helyiségében van elhelyezve. — a Jótékony Nőegylet közgyűlése. A Jótékony Nőegylet évi közgyűlését f. hó 9-én, vasárnap délután 3 órakor fogja megtartani a Nőipariskola helyiségében s arra a tagokat ezúton hivja meg az Elnökség. — Perzsa, gZmirna pamutok, felvető, beszövő nagy választékban kapható a Kézimunka és Fonalházban, Kiskorona épület .