Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 251-275. szám)
1924-11-14 / 261. szám
1911 november 14. JSÍYÍRVIDÉK. A fegyverkutató bizottság munkában. Egy és negyed évi szünet után tegnap ismét ellátogatott Kecskemétre a fegyverkutató ántánt-bizottság. Most azonban sokkal simában folyt le a kedves látogatás. Zavaró momentum nem fordult elő, mindössze egy derűs epizód tarkította a túlságosan egyhangú és unalmas kutató szemlét. Egyébként pedig, rendes szokás szerint, nem találtak semmit, bármennyire is igyekeztek megérdemelni busás fizetésüket. Most még arra is ráértek, hogy szép kényeimessen elköltsék ebédjüket a Beretvásban. Tavaly bezzeg nem Igen jutott eszükbe a gyomruk üressége, hanem éhgyomorral siettek jelenteni a nagy sérelmet, mert egy magánlakásba külön engedély nélkül nem engedték be őket. Nagy sérelem volt, annyi bizonyos, no de most jól beebédelhettek és pótolva a mulasztottakat, elégülten távozhattak. Szegény Kecskemét, még majd a kegyeikbe férkőzik. A látogatás részleteiről munkatársunk a következőket jelenti: Lélek az ajtón se be, se ki. Délben 12 órakor robogott be a két szép autó. Egyenesen a Rudolf-laktanyához hajtottak, ahol az állomásparancsnokság hivatalos helyiségei vannak. Egy magyar huszárkapitány, mint összekötő tiszt volt velük. A bizottság egy angol, egy olasz, egy francia tisztből és három altisztből állott. Az altiszteket nyomban a kapuhoz és olyan helyekre állították, ahonnan jól körül lehet látni a hatalmas kaszárnyát, nehogy néhány rejtett holmival telt épületet éppen a bizottság orra előtt szállítsanak el. Ilyen biztonsági intézkedések után hozzáfogtak a kutatáshoz. A legnagyobb alapossággal megszemléltek mindent, beszimatoltak még a legelrejtettebb zugokba is. Semmi, semmi! Kétségbeejtő szegény bizottsági tagoknak az egyhangú, példás rend, még csák légy szalmaszál sem akad fölösleges, amibe bele lesietne kötni. I I I fiií A »gyanus« csomag. A nagy vigasztalanságban egyszerre • csak reménysugár világit. Egyik őrszemül kiállított antant-altiszt jelenti a bizottság vezetőjének, hogy látta, amint a falon egy csomagot kidobtok a falkeritésen, a kivül várakozó katona pedig felvette és elsietett vele. Persze lett rögtön nagy tárgyalás, tanácskozás. A komoly redőkbe húzódott antantarcok a legnagyobb részletességgel meghányták-vetették a példátlanul fontos momentumot. Előállították a gyanúsított altisztet, aki a csomagot kiszöktette a kaszárnyából. Először nem tudta, miről is légyen Szó, de mikor megértette a dolgot, pár szóval eloszlatta a sötét fellegeket: »A kapun nem lehetett közlekedni, nekem pedig sürgősen el kellett küldenem a — ruhámat a mosónőhöz.« Ezután már csak rövid időt szenteltek a kutatás nemes mesterségének. Átnézték az Erzsébet-laktanyát, ahol csak iskola és lakások vannak, továbbá a Ferenc József gyalogsági laktanyát. Természetesen itt sem ttaláltak semmit. A fegyverkutató-bizottság látván, hogy fü nem terem számára, jól megebédelt a : magyar adózók keserves garasain. Annyi haszon mindenesetre volt a látogatásukból, hogy a »Beretvás« kimaradt hideg halát megették és igy nem veszett egészen kárba. Félnégy óra tájban autóztak el, jócsomo kíváncsi, de kevésbé marasztaló tekintettől i kisérve. L ' ; 1 A Tanítók Ferenc József Háza. i A Tanítók Ferenc József Háza volt lakói elhatározták, hogy az intézet fennállásának 25-ik évfordu.óján, november 23-án rendezendő ünnepség alkalmával szövetséget alakítanak. A szövetség célja, hogy a Tanítók Házaiban nevelkedett tanitófiak egymás között az össze tartozandós ág és az együttérzés szellemét ápolják és a magyar tanítóságot céljai elérésében támogassák. ; A szövetség szoros kapcsolatot kíván teremteni az Eötvös-alappal, hogy a Ta- ; nitók Házából kikerülő ifjúság életpályája \ kezdetén a tagok erkölcsi támogatásában részesüljön, s hogy a magyar tanítóságnak ez az altruista intézménye a társadalomban erős hátvédet nyerjen. A szövetség előkészítő bizottsága! felkér minden tanítót, amennyiben birtokában van volt növendékek címének, azt azok állásának feltüntetésével "közölje az Eötvösalappal (Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 47.) Az apákat pedig, akiknek fiai a Tanítók Háza lakói voltak, kéri, hogy fiaikat a szövetség előkészítő bizottságánál való jelentkezésre és a jubileumi ünnepségen leendő részvételre hívják fel. Rádió Nyíregyházán! Nyíregyháza város, százéves centennáriumi ünnepén, volt alkalma a nagy közönségnek látni, hogy hogyan is néz ki a rádió melynek segítségével országok távolságai s a kilométerek százai hidalhatok át. Ez a perspektíva teret nyit egy uj kornak, melynek egykoron ugy a kultura, mint a közgazdaság terén nem is olyan nagysokára, a kis rádió-szekrény főtényezője leend. Most alkalma lesz mindenkinek, kiket érdekel a kiállításon levő rádió hasonmását hallani, mely csak annyiban különbözik az előbbitől, hogy elsőrangú angol gyártmányú készülék. Hangszórója olyan intenziven adja le a berlini és hágai hangversenyszámokat, mintha azt ott hallgatnák. Bleich Simon ur fáradhatatlan agilitással és tetemes anyagi áldozat árán megszerezte Nyíregyháza város részére az első rádió lerakatot s bemutató készüléke minden időben az érdeklődő közönség rendelkezésére áll. A tegnapi nap folyamán volt alkalmam meggyőződni arról, hogy Bleich Simon agilitása nem volt meddő, Nyíregyházán a Zrínyi Ilona-utca 9. számú ház tetején kifeszített antenna gyönyörűen fogta fel. Berlin, Hága, Brüsszel, Páris London és Róma hangversenyeit, valamint egy igen értékes német közgazdasága előadást is lehallgattam. A mai déli pesti tőzsdét és hireket teljesen tisztán adta le a készülék. T. i. hogy tájékoztassam a közönséget. Cseppelről nehezebb felvenni, mint akar Párisból is, mert a pesti jelenlegi leadó állomás igen gyönge. De már építik a modern és tökéletes rádió leadó állomást, ugy, hogy a legkisebb készülékkel is lehet lesz majd elkészülte után lehallgatni Pestet Nyiregyházáról. Minden bizonnyal figyelemre méltó és támogatásra érdemes Bleich Simon törekvése, mert elkövetkezik még majd az az idő is, hogy minden háznak meglesz a maga rádió készüléke és akkor elmondhatjuk, hogy Nyíregyháza is az elsők között volt, ki bekapcsolódott a vidéki városok közül a világot átformáló rádió hullámok forgatagába ! Wf. SODORJON JANINA PAPÍRT. Legjobb minőségű l* Baslyasaljai Urmospusztai es Porosz szén, valamint hasáb Ajlj-lí/j vagontételekben és vágott ill^llíl és kicsinyben a legolosóbb árban kapható Bernáth Símiiel ésTársa cégnél Nyiregyháza, Széchenyi-ut 16. Telefon: 288. KUN IZIDOR ..a üzlet- és iroda-helyiségét U j Budapest, VII., Klauzál-utca 30. szán alá helyezte. Uj telefon: Józs. 146—73. Isten hozta... Buster Keato n j Hogy működik a keleti kerület »fegyelmid bizottsága ? Lezajlottak a Dkase mérkőzések es örömmel állapithatjuk meg, hogy a kerületnek ez a legfegyelmezettebb csapata sem 1 tudott sikeresen szerepelni a pályán egyik csapatunk ellen sem és mindkétszer csúfos és megérdemelt vereséggel volt kénytelen távozni. A Dkase játékosok azonban nem olyan fából vannak faragva, akik mint igazi sportemberekhez méltóan elismerjék, ha az ellenfél jobb, vagy azon törekedjenek, hogy 6zépitsenek az eredményen, hanem botrányos viselkedéssel, durvaságokkal igyekeznek az ellenfél fölényét és sikerét tönkretenni. Ezt csinálja már a Dkase régen, hisz visszaemlékezhetünk nem egy mérkőzésére (Kse, Buse, a tavalyi Nytve, stb.) ahol mindenütt botrány volt természetesen mindig a Dkase játékosok »szerény és sportszerik viselkedése miatt. i I • ! ; ! ! • De nem célunk a Dkase botránykrónikáját olvasóinkkal ismertetni, hanem csak azért vázoltuk, hogy még nyilvánvalóbbá legyen a keleti kerület fegyelmi bizotts,ág tagjainak eljárása, akik éppen ennek a fegyelmezetlen csapatnak kedveztek, nem megengedett módon. I i M Tudvalevő dolog, hogy a Dkase—Nykise mérkőzésen a biró három Dkase játékost állított ki durvaságért, illetve súlyos biróísértésért. Ennek ellenére mindhárman játszottak a Nytve ellen, sőt ismét a botrányokozók között voltak. Amikor a Nytve vezetők ebben az irányban a kerület ittlevő funkcionáriusaihoz kérdést intéztek, a következő volt a válasz. »Elsősorban még nem jött meg* a birói jelentés, tehát vád hiányában nem ítélkezhettünk, másodszor pedig nem volt határozatképes a fegyelmi bizottsága. AnMA, csütörtökön a Diadalban NORMA TALMADGE főszereplésével A minaret szózata monumentális amerikai társadalmi dráma. Az idény legjobb filmje!