Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)

1924-10-05 / 228. szám

főleg hozzá nem értő kezelés miatt megvan az a hátránya, hogy télen nem füti át a szo­bákat, tavasszal azonban tűrhetetlenül sok meleget áraszt. A palota földszintjén 3 fürdőkabin is van, amely a lakók rendelkezésére áll. Az épület előtt diszkért lesz, sőt a hatalmas udvart is parkírozni fogják. Ha jó lesz az időjárás, ugy nem lehetetlen, hogy vala­mennyi lakás elkészül és beköltözhető lesz. Befejezésül még csak azt közöljük, hogy ehhez a hatalmas palotához csak nyakig érő sárban lehet eljutni, szenet, vagy fát fuva­roztatni azonban teljesen lehetetlen. Pedig 41 családról és 2 hivatalról van szó, nem ártana tehát vagy a Deák Ferenc, vagy az !Árpád-utcán át köves utat vezetni ahoz az épülethez, amelyet a Máv. gondoskodása emelt ki az érmelléki pusztaságból. A záhonyi hidat héííőn adják át a forgalomnak. Az új vasúti menetrend. — Vasárnap dél­után is mehetünk gyorsvonaton Budapestre, megkezdik az elesettek és eltűn­tek összeírását, majd ennek megtörténte után döntenek az emlékmű felállítása tárgyában. Az össze írás a városházán történik s ezúttal is felhívjuk a hősi halált haltak hozzátar­tozóit, valamint a hadban eltűntek család jait ,hogy az elesettek és eltűntek nevét okvetlen jelentsék be, nehogy lemaradja­nak azok névsorából, akiknek hősi nevét aranybetük őrzik meg az utókor számára. Nyíregyháza, október 4. Saját tudósi tónktól. __ i Az újonnan felépült záhonyi hidat hét­főn adják át a forgalomnak. Hétfőtől kezdve tehát magyar vonatok, magyar személyzet­tel robognak át a trianoni határhidon, egé­szen Csapig. Az uj vonatpárok, amelyeket a Máv. üzletvezetősége a csapi forgalomba beállított, lényegesebb változást nem hoz­nak Nyíregyháza menetrendjében, mindösz­sze a délutáni pesti gyors indulási ideje tolódik ki 15 óra 58 percre, azzal az örven­detes javulással, hogy ezután már vasárnap délután is utazhatunk Budapestre gyorsvona­ton, ha időbeosztásunk, vagy elfoglaltságunk épen igy kívánja. Lényegesebb változás lesz a kisvárdai vonalon," amennyiben a Csapig közlekedő vonat 5 óra 45 perckor indul Nyíregyházáról az eddigi 7 óra 45 perc helyett, mig a másik vonat indulási ideje 13 óra 39 perc. Az előbbi vonat egészen Budapesttől Csapig közvetlen kocsikból áll, az utóbbi vonatnál azonban Debrecenben át kell szállni. A Bu­dapest keleti pályaudvarról 7 óra 30 perckor induló gyorsvonat ugyanis ugy lesz összeál­lítva, hogy a debreceni kocsik leszámításá­val, amelyeket ott lekapcsolnak, a vonat egyik fele csapi, másik fele szerencsi ko­csikból fog állni, amelyeket Nyíregyházán választanak el és indítanak rendeltetési ál­lomásukra. A visszautazásnál ugyanezek az elvek érvényesülnek. Változik a záhonyi (9 óra 24 perc) és kisvárdai (5 óra 33 perc) vona­tok érkezési ideje. Csapról két vonat érke­zik naponta Nyíregyházára. Az egyik 15 óra 50 perckor, a másik 19 óra 49 perckor fut be a nyíregyházi állomásra. Az előbbi vo­nattal Budapestre utazóknak Debrecenben át kell szállniok a gyorsvonatra, az utóbbin azonban Csaptól közvetlenül egészen Buda­pestig utazhatunk. Az uj csapi vonatok előreláthatólag meg fogják népesitewi a kisvárdai vonal forgal­mát, főleg a szerencsi vonal rovására. A teheráruforgalom azonban nagy mértékben megjavul, mert hiszen a Tiszántúl exportja ezen a vonalon fog legnagyobb részben le­bonyolittatni. Az első pár hónap leforgása után mindenesetre tények és hiteles adatok állanak majd rendelkezésünkre, amelyekből megállapíthatjuk a záhonyi hid forgalmát, de már előre is sejthető, hogy ennek az út­vonalnak a megnyitása Szabolcsvármegyére nézve beláthatatlan perspektívákat hozott. Miféle hivatalok kerülnek a pénzügyi palota harmadik emeletére? Tellyesniczky államtitkár vezeti a tárgya­lásokat a harmadik emelet ügyében. Nyíregyháza, október 3. (A Nyirvidék tu­dósitíjütó).) Megírta & Nfirvidék, hogy felsőbb körök­ben felmerült a pénzügyi palota harmadik eme­letének komoly ttrve. Ma már a legkomolyabb formában érkezett a három emeletre épiséaről szóló hir Nyíregyházára. Értesülésünk szerint a fötdnmelésügyi minisztériumban folynak a tár­gyalások, amelyeket Tellyesmczky földmivelés­ügyi államtitkár vezet. Mert a harmadik eme­letre a főldmivelésügyi minisztériumnak volna szüksége. Ott helyeznék el a föidmivelésügyi tárca körébe tartozó hivatalokat, a többek kö­zött a gas dösági felügyelőséget, sz erdőfelügye­lőséget, amely most Debrecenben vari. A tár­gyalások kedvezően haladnak előre s rövidesen mint befejezett tényt közölhetjük a pénzügyi palotának három emeletre emeléséről szóló hirt. Összeírják a nyíregyházi hősi halottakat és eltűnteket. Az összeírás után dönt a város képviselőtestülete, hogy szobrot vagy emléktáblát állit-e fel. Nyíregyháza ,október 3. A Nyirvidék tudósítójától. Kissé restelkedve foglalkozunk ezzel a kérdéssel azok után a hasábos tudósítások után, amelyek a város ünnepi hetéről, nagyszerű kulturális, erkölcsi, anyagi erejé­nek megnyilatkozásáról szólottak. Restel­kedve valljuk be, hogy még mindig ott tartunk Nyiregyházán, hogy összeírják a hősi halottakat és az eltűnteket és csak miután az összeírás megtörtént, akkor ta­nácskozik a város képviselőtestülete ar­ról ,hogy miképen örökítse meg hős fiai emlékét: szobrot állitson-e, vagy. pedig csak emléktáblákon örökítse meg a had­ban elesett yagy, eltűnt nyíregyháziak ne­yét. Mi már több ízben rámutattunk, hogy föltétlenül szoborra van szükség. Szoborra amelynek mindennapi látása rendkívül ne­yelőerejü, amelynek oldaláról bizonyos megnyugvással, békülékenységget olvassák a hozzátartozók a soha vissza nem térő kedvesnek a nevét, akinek ismeretlen messzeségben lévő sírja helyett, íme itu az emlék. Szabolcsvármegye községei egyre­másra avatják fel a hősök emlékszobrát. Eddig Tornyospálcán, Ujfehértón, Ny.ir­ábrányban, Kótajban és Nyírbátorban áll az ünnepélyesen felavatott szobor, egyik szebb, értékesebb, mint a másik. Többmás községben készülőben van a szobor, így. Dombrádon értesülésünk szerint már a napokban fel is avatják. Csak Nyíregyhá­za, Szabolcs székvárosa adós még a hősök emlékének .,s hozzátartozóinak. Emiitettük már, hogy Somogyi Sándor vármegyénk 1 kiváló szobrász-művész fia igen hatásos szobor teryet készített a város jubiláris kiállítására. A művész a szobrot felajánlja a városnak és egyszersmmt előterjesztés­sel fordul a képviselőtestülethez a szo­bor elkészítésére vonatkozóan. Ezt az előterjesztést most tárgyalta a yáros együttes szakosztályi gyűlése és ott elha­tározták, hogy; Október 6. ünneplése. Az elnouU évek szokásaihoz hiven a pol­gárság ez évben is kegyelettel fog adózni az aradi vértaruk emlékének. A vértanuk emlékére az ev. templomban tartatni szokott gyászisten­tisztelet október 6-án, héttőn délelőtt 10 óra­kor kezdődik. Erre a gyáiszüncepségre, mely ma különösen képes srra, hogy megtermékenyítse a fájdalommal teli magyar sziveket, az összes katonai és polgári hatóságokat, &z iskolákat s a város minden rendű és rangú polgárát a ha­zafias sziv melegével ezúton hívja meg az ev. egyházközség elnöksége. m m Q7jnl)ázi bériét— váltható a Jakobovits dohány­tőzsdében 40°/ o-aS olcsóbb a naptárnál. Vendéglő megnyitás Tisztelettel értesitem a nagyérdemű közön £ Bethlen-u. 52. sz. alatt a mai kornak megfelelően vendéglőmet megnyitottam, kérem a nagyérdemű közönség, régi ismerősök és jóbarátok szives pártfogását teljes tisztelettel: SchlőgI Jánosné. Szombat vasárnap hurka-kolbász est. ELJE\ AZ IFJl MAHARADZSA!

Next

/
Thumbnails
Contents