Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)
1924-10-21 / 241. szám
4 jChmwtK 1944. október fl. Az iskolánkivüli népmüvelés újra programmszerüen indul meg Szabolcsmegyében. A Népművelési Bizottság ülése. Nyíregyháza, október 20. A Nyirvxdék tudósítójától. Az iskolánkivüli népművelő tevékenység a forradalmakat kővető években olyan határozott célkitűzéssel és intenziven indult meg és olyan eredményesen folyt Szabolcsvármegyében, hogy ez a sok tekintetben vezető szerepet játszó vármegye ezen a téren is a testvérhatőságok élén haladt. Utóbb már valósággal fékezni kellett ezt a széles körben hullámokat verő, nagyszámú szellemi munkás foglalkoztató mozgalmat, mert a központban azt látták, hogy a szabolcsmegyei szabadoktatási előadások sokkal nagyobb számban folynak, semhogy az ezzei járó kiadások fedezhetők volnának. Ez az élénk figyelmet keltő iskolánkivüli munka több értékes és egymást kölcsönösen támogató tényező közrehatásának volt az eredménye, Ezek közül első hely pti kell rámutatnunk vármegyénk alispánjának, Mikecz Istvánnak állandó érdeklődésére, amelylyef a vármegye hathatós támogatását biztosította a nemzetnevelő munkásság részére. Ugyancsak áldás vármegyénk népművelési munkásságára Benkő András kir. tanfelügyelőnek páratlan agilitása, amellyef a mozgalmat eredményekhez segítette. De különösen abban volt Szabolcsvármegye iskolánkivüli népmüvelése ügyének szerencséje, hogy az akció élére Pillér József menekült áll. isk. igazgató került, aki szinte mágikus erővel sarkalta a vármegye hivatott tanitő embereit az iskolánkivüli nevelőmunkára. Az apostolkodásban példátlanul kiváló népművelési titkár előrehaladott korára való hivatkozással nagy sajnálatunkra nyugalomb 0 vonult s miután a népmüvelésügy törvényhozási szervezése js késett, ez a két körülmény mintha egy időre lassította volna vármegyénk szabadoktatási munkásságának ütemét. Most újra erős lendülettel indult meg a nagyjelentőségű akció. Az iskolán kívüli népnevelésügyi titkári teendők végzésével átmenetileg Fábry Ignác kir. segédtanfelügyelő bízatott meg s ezzel a széles mederben haladó nevelőmunka újra program szerűen indult meg. A vármegyei népművelési bizottság szombaton délelőtt 11 órakor Benkő András kir. tanfelügyelő elnökletével a vármegyeháza kistermében ülést tartott. Benkő András kir. tanfelügyelő meggyőző erveréssel mutatott rá a népművelési munka szükségességére. Ennek a munkának kettős irányban kelf megindulnia. Egyik az analfabéták számának apasztása, a másik a néppel való foglalkozás, az értékes ismereteket és nevelői értékeket nyújtó felvilágosító munka, amelynek terén a nyugati államok, kivált Anglia oly annyira kitűnnek. Méltatja Pillér József lelkes működésének eredményeit s javaslatára a bizottság elhatározza, hogy Pillér e mélyen szántó munkásságát jegyzőkönyvben örökili meg. Ez után Fábry Ignác segédtanfelügyelő fejtette ki a meginduló népművelési munka jelentőségét. Lendületes, hatásos szavakban mutatott rá, hogy a multak tanulságai után a nemzet sorsára döntő jelentőségű a néppef való tudatos, tervszerű foglalkozás. E téren a z elmúlt évben Szaboícsmegye példás sikerre mutathatott rá, ami elsősorban Pillér József apostolkodásának eredménye. Fábry Ignác részletes jelentést tett az elmúlt esztendő eredményeiről. — Szabolcsvármegye husz községében 359 sza badelőadás volt. Nyíregyházán 38 előadást tartottak. Csanády Béla gazdasági szaktanár 27 szakelőadást tartott, amelyekkel a szabadoktatás sikerét fokozta. Legtöbb szabadelőadást — harmincnégyet — Gégényben tartottak, amiben különösen Vass Mihály espereslelkésznek ós Janka János tanítónak van kiváló része. Gégény után Prügy következik 33 előadással. Kiemeli a nyirmihálydii, anarcsi, tiszarádi analfabét a-oktatás„ illetve népiskolai előadások jelentőségét. A jelentéshez igen értékes gondolatokat fűzött Morayszky Ferenc főgimn. igazg. aki kifejtette, hogy a népművelési akciónak elsősorban az analfabéták oktatására kelf törekednie s ebben szembe állította az olasz és a svéd viszonyokat. Pillér József érdemeinek méltatásánál annak a hitének ad kifejezést, hogy a nyugalomba vonult lelkes nevelő a bizottság kérésére továbbra is fel fogja ajánlani támogató munkásságát. Tamáska Endre igazgató a szabadoktatási téren kiváló tanitók elisHETFON - KEDDEN FERN ANDRÁVAL a német kinematográfia Hors Concours műve az Apollóban merő oklevéllel való jutalmazását java* solja. Bányay g. k. kanonok figyelmet keltő uj megvilágításban fejtegette a népművelő munka nemzeti jelentőségét. — Hangsúlyozta, hogy itt nemcsak kulturális, de életbevágó oélkitüzésről, a köznép és az intelligencia között ma fennálló ridegség helyébe a kölcsönös szeretten alapuló bizalom felkeltéséről van szó. — Fábry] Ignác titkár a vidéki és a központi munka tervet ismerteti ezután. Fábry e téren igen értékes munkát végzett s részletes pedagógiai tervvel jött a bizottság elé. Ennek a tervnek az az alapgondolata, hogy a s zabadoktatási munkát a testnevelési kötelezettség felhasználásával, a Levente Egyesületek keretében kell elsősorban' megoldani. A szabadoktatás részére igy aZ öt téfi hónapban heti két óra, tehát negyven óra áll rendelkezésére. Erre a tanulmányi időre kimerítő tan- és óratervet készített, amelyet a népnevelési akcióra való lelkes felhívás kíséretében elküld valamenyj liyi községbe. Téger Béla, Ferenczi István, Lukács Béla, Varga Ferenc felszólalása után a bizottság elhatározta, hogy megkéri a Testnevelési Bizottságot az együttműködésre s a nyíregyházi program kidolgozására Benkő András kir. tanfelügyelő, Fábry Ignác és Téger Béla tagokból álló bizottságot küldi ki. Végüf a bizottság a népművelési akció költségvetésének biztosításáról tárgyalt. A nemzeti nevelés tekintetében olyan általános jelen tőségü akció méltán számit az állam, a vármegye, a város, a pénzintézetek, az egyesek hathatós anyagi támogatására. Szerda Csütörtök A zendai fogoly a Diadalba ZALAMORT (Az éj lovagja.) Nacionális grandfilm az Apollóban Hé főn és kedden. Valóban a mai kor történetének egy darabja játszódik le előttünk Zalamort (aZ éj lovagja) cimmel. A mai feslett élet különleges helyzetei, szenvedélyei és eshetőségei, ezek alapmotívumai ennek a filmnek. Látjuk, hogy ma milyen újszerű és különleges momentumok határolják és irányítják aZ egyes emberek életét. A film szereposztásában elsőrangú, nacionális színészgárda buzgolkodik a sikerért Jem Andra német star, Emilió Ghione olasz filmművész, Hen Se, a Czezarina japán színésze, Kally Sam francia filmstar és Magnus Stifter, e hatalmas olasz művész. A női főszerepekből különösen ki kell emelnünk Fern Andrát, a nyíregyházi publikum kedvencét, aki egy modern nő szerepében brillíroz. A film kiállítása, fotográfiája és technikája a német filmgyártás dicsérete. A nagyszabású filmet sajnos, csak két napra tudta megszerezni az 1Apolló, hétfő—keddre. ÜS milRIHI HHHUIMIIltm Hím ItHtl miUfSttlBUIl Hf III IHn lltttlIBUl IIKtt • Mindenféle | | ISKOLACIKK ] kapható | az Ujságboltban 1 Előadások kezdete és 7a 9 órakor Diadal Hétfőn—kedden Jfotel Potemkin Fantasztikus történet 7 felv. Előadások kezdete W7 és Va9 órakor Diadal