Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)

1924-10-19 / 240. szám

1924. október lö. 9 ból hoznak magukkal s az egyes hajcső felett különféle virágszirom alakjában a felszínen elterülnek. Virágos szik ott található, ahol az al­talaj vékony rétegei 15—25 cm-íg, mert a vastag rétegű altalajt a fenéktalajban fej­lődő gázak nem képesek áthajcsövesiteni. mig a termő szik feltalaja egész 10—25 ímt vastagságot eléri s ezeknek feltalajában ke­vés mennyiségű kvarc található. A szik e "három fajtája a talajokon közvetlenül egymás mellett folyik, ugy, hogy a müvelés alá vett területen a talajt müvei őgép vagy eke összehordja s a ne­hezebben művelhető vak szik ezáltal ke­veredik. A szikéi, ha kultúrnövények termelé­sére alkalmassá akarjuk tenni, a következő művelést ajánlom. Ha valakinek van 100 hold szikes talaja, ezt ossza be öt par­cellába. Az első 20 holdat pedig akár ősz­szel, akár tavasszal szántsa fel, legalább is 20 cm. mélyen, de ugy, hogy minden harmadik eke után egy 40 cm mélyre be­állított altalajturó gépet húzasson. Erre szükség van azért, hogy a mü­velés alá vett talajra esett őszi, téli és tavaszi csapadékokat .a 40 cm.-re fellazí­tott talaj elraktározhassa anélkül, hogy fellazított talajt a csapadékból eredő viz feloldaná. Az ily művelésnek háromféle előnye van, az első ,hogy a talajra esett csapa­dék a szikben rejlő koloidokat, sókat az altalajba magával viszi, a második, hogy a talaj 40 cm. mélységig a légköri tényezők­kei érintkezésbe jöhet s ezáltal a talajélet megkezdődik, a harmadik pcidig az, hogy az őszi, téli és tavaszi csapadékokat elrak­tározza oty időre, amikor klimatikus vi­szonyainknál fogva csapadékot nem ka­punk. Az előbb emiitett 20 holdas talaj, ha ősszel vagy korán tavasszal (március vagy április eleje) az előbb előadott módon szán­tatott fel, beültetjük csicsókáva! (termelési leírását lásd az október 15. Nyirvidék­ben). Azért ajánlom ezt a növényt, s nem egyéb kultúrnövényt, mert más kultúrnövény fejlődése gyenge ahhoz, hogy az első év­ben feltört szik kötöttségében termőképes­sége kielégítő lehetne. Mig a csicsóka erős gyökér képződésével a még nem teljesen laza talajban is elég buján megterem s gyökérzetének óriási elágazásával a még nem teljesen laza talajt át furkálja s nagy szárazság esetén a 45 cm-en alul fekvő fe­néktalajig is lemegy, hogy gumóinak fej­lesztéséhez szükséges nedvességet felhozza. Gumóinak fejlődése a talajt széjjel feszíti, ezáltal a talaj megrepegél s a légközi tényezőket Rozzáferhetővé teszi. Szára vas­tagra és magasra nő, levélzete nagy s az által a belégzést, amire a kötött talajnak szüksége van, erősen közvetíti, úgyszintén a kilégzést, amely a talajra káros gázakat vi­szi magával. Ez által kezdetét veszi a föld­ben a talaj élet. Termelésének első őszén a mellette lévő 20 hold területet az előbb felsorolt módon felszántjuk ekével és altalajmüvelő géppel oly formán, hogy a már csicsókát termett 20 hold is keresztbe legyen szántva, de eb­ben az altalaj turó gépet 45 cm. mélyre kell állítani, hogy a hatéves művelés alatt az altalajt áttörhessük. A már termő 24 holdról az eke által felfordított csicsókát felszedjük, s a mel­lette már elkészített talajba, beültetjük. Azonban az első éves termés felszedése után a cvürhét még nem szabad ráereszteni azért, hogy a második évtől kezdődőleg a csicsóka teljes bujaságával lephesse el a talajt ugy a föld felett (ez által folytonosan árnyékba tartja a felszint), valamint a földben (ez­által pedig a talaj lazításához bőségesen hozzájárul). A szedés, illetőleg vetés után megmaradt gumókat a sertésállománnyal feleteti. A szedés után az első 20 holdat, t. i. amelybe már termett, érett trágyával vasta­gon beszórja s tavasszal a másik 20 hold ; vetése alkalmával letárcsázza. A második termés őszén a szedés után ; a csürhét ja két éves táblába) ráereszti, mert már akkor a csicsóka úgy megerősö­dött s oly mélyen lefúrta magát gyökér­zete, hogy a szedés dacára a disznó sem bírja kipusztítani. Ezt a művelést öt éven át minden év­ben meg kell ismételni s a hatodik év ta­vaszán az öt éves táblába már annyira ki­pusztította az eke és a disznó a csicsókát, hogy be lehet vetni gombos herével. Ezt az első év tavaszán, május utolján takar­mánynak lekaszáljuk, a második kaszálást (ha a férgek nincsenek jelen a gubón) meg hagyjuk érni s magot termelünk belőle, a hetedik év tavaszán, május hó derekán a már bubozódni kezdő lóherét zöld trágyá­nak alászántjuk s a szántás alatt eke után kapás kukoricát vetünk bele. Ezt a művelést azért kell igy végrehaj­tani, mert a csicsóka ötéves élete alatt tok gaz is befészkelte magát a talajba s miután a gaz gyökérzete sokkal erősebb, mint a kultur növényé, ennek buja növése a kultur növényt fejlődésébe megakadályozná. De a gombos herénél az első kaszálás (mert a talajbban nőtt gaz a magját nem szórhatja el éretlen állapota miatt, a még megmara­radottat pedig a tengeriből a kapa tisz­títja ki). A rendes forgó megtartása kedvéért a kapás kukorica után árpát, de lehet bár­mily kultur növényt vetni. Ezzal a hét éves müveléssel, amely idő alatt a gazda sertésállományát meg huszszorozva jó karban tarthatja, ezáltal müvelésének legális hasznát is vette s ta­laját a Humus képződésének minden fel­féllételével, nevezetesen levegő, nedvesség és meleg, melyek behatása arait és bizo­nyos elsőrendű szervezetek (hasadó gom­bák) közreműködése mellett, melegfejlő­déssel járó lassú égés, vagyis oxidáció kö­vetkezik be. Ezen humifikációnak nevezett folyamatnál szénsav, viz és amóniák képző dik, melyeknek feloldása által a földnek növényi tápanyagait gyarapítjuk. Ha ez általam ajánlott művelést a gazda az itt megírt módon pontosan végre­hajtja, akkor a ma még teljesen hasznave­hetetlen szikes talaja a legbujább termő­földé alakul át. Nedeczfcy László, Unió Gazdabank felügyelője. Dacára a E3S2S HOTEL ALEXANQRH SZÁLLODA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VII., Csengeri-utca 25. szÉm. A főváros legforgalmasabb útvonalán az Andrássy-ut közelében. 70 modernül berendezett szoba. Villany­világítás. Központi fűtés. Fürdőszobák. Olcsó szoba­árak. Figyelmes kiszolgálás. 3334-10 Üzemi szén Háztartási szén Borsod legjobb bányájából legolcsóbb bányaáron kapható. Kizárólagos képviselő: Szabd Gusztáv Nyíregyháza, Zöldségtér 14.1 Telefon 371. Ugyanott elsőrendű kétszermosott porosz kovács szón és tűzifa kapható. vám tetemes emelkedésének, raktáron levő árukészletem árait nem eme­lem fel. | Tájékozásul közlöm néhány cikknek az árát: Tiszta gyapjú férfi tegetov szövet ... 250000 K „ ragián „ ... 200000 K „ „ télikabát himalája szövet... 320000 K 110 cm. széles Chottis szövet ... 50000 K 14 0 .. .. gyapjú kabát velour 190000 K 140 „ ' „ aljkelme ... 160000 K Schálkendő 140000 K Prima minőségű vászon méterje 26000 K 6 személyes kávés készlet 180000 K 6 n cérna ebédlő garnitúra 360000 K Len törülköző 50000 K Kétoldalú cloth paplan, fehér vattával 480000 K Futószőnyeg 68 széles mtr ... 45000 K Crepe de chiene la „ ... 220000 K Szatén kabát bélésre „ ... 30000 K Libertibatiszt mintás „ ... 40000 K Több ezer méter karton maradék 20000 K Grenadinok 75-110 szélesség­ben félárban. Ezenkívül nagy választék costüm és ruhaszö­vetekben, bársonyokban, bar­chet és flanelekben, ágygar­niturákban, flanelltakarókban, gyermek patent harisnyákban, batiszt-chifonokban, zsebken­dőkben, tricó-selymekben és mintás pongyola-creppekben. Tisztelettel: Vajda Jené divat és kelengye áruháza | Nyiregyháza, Kossuth Lajos-tér 13. sz. 1070-10 bsfacsomaqok szállítása 5-10-20 kg -os csomagokban! Kérjen árjegyzéket kávé, tea, csokoládé és egyéb cikkeinkről í Meinl Gyula rt. Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents