Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-13 / 209. szám

1924. szeptember 13. 3 Tűzifát A kereskedők napja. jOhnet György regénye Porosz és magyar szenet olcsó áron kedvező fizetési feltételek mellett Szállít 1311 hl«i Nyíregyháza, Széchenyi-ié** 9. TeSef^n: 19, 799-10 Rádió Nyíregyházán. A kiállitás egyik szenzációja le»z a rádió telefoanak Nyíregyházán való bemutstása, me­lyet a Nyíregyházi Villamossági R T. nagy anyagi á'dozatok árán tett lehetővé. Komáromy Károly igazgató upysnis érintkezésbe lépett a H»jós és Szántó fcudapBSti céggel, melynek Motoár János nevű főmérnöke, akinek már feflnyve is jelent meg a r&dióiól és Zala Imre mérnöke, már n?pok óta taitóíkcdÍK Nyiregy házán és tanulman^o^va a helyi viszonyokat olyaD ponto*sn sike ült nekik az ido hozott legmodernebb készüléküket beszabályozni, hogy azzal, kedvező légköri viazonyok mellett Lon dont, Párist, Berlint, Breszhut ós a többi kö­zelebb eső állomásokat is kifogástalanul lehet hallani, akár híreket, akár zeneazámoltat ad nek azok la. A készülék teljes egeszében a Hajós és Szántó cég. gyártmánya A Magyar Távirati Iroda Budapesten szárnyra kelt h'rei is jól hallhatók, bár snnak központja csak annyi energiával dolgozik, mint amennyit egy 50 lyertyás izzókörte fogyasitani szokott. Tekintettel a megoyiíaikozott nagy érdek­lődésre, a kiállitás vezetőtége Komáromy igaz­gatónak egy egész külön termet bocsátott ren­delkezésére, ahol a készülék segélyével egy szerre százan is hallgathatják a különféle hí­reket és hangversenyeket. Miníhosy a külföldi Broad castingok rsndszeríDt est* 8 tírakor kez dödnek és ntpocla este fél 7 ig cssk a Ma­gyar Tivirati Iroda hírei halílszhatók ki a le­vegőből, ezért a kiállitás rendezőségére vír moft az a feiadat. hogyan tegye lehetővé a rádió teremnek a 8 Cra után való nyitva tar­tását is. A próbák eleinte a villanytelepen folytak a késő esteli órákig, amelyek kielégrő ered irénnyel végződtek amelyre 1 szerkesa-tőségünk tepjíinak i« volt alktlma meggyőződni. A ké­szüléket mpr a msi napon át is szállítottak a kö.'pcnti elemi iskolába, melynek antennája az evangélikus templom tornya és az iskola teteje között van kifeszítve. Mátkülönben a. készülék audionlámpás kivitelű 2 lámpás erősitővel dol gozik és igy a lej modernebb és legerősebbek közé tartozik. Tudtunkkal eddig Magyarországon, a kö­zönség részére hozzáférhető rádió leadó-állo más csak Sioirbsthelyen volt febzerelve és igy Komáromy igazgatósak csak köszönettel adózhatik közönségünk, amiért fáradtságot e? költséget nem kiméivé lehetővé tetzi, hogy a modern technika legújabb vívmánya kőzvet len érzékelhetővé tétetett bárki számára és hogy ehez a kereskedelemügyi miniszter enge­délyét is sikerült neki megszereznie. Nyíregyháza város örőkváltságának száz éves évfordulója alkalmából 1924. szeptember 16-án lesz. Kereskedőink a város szabadságünnepének megünneplé­sében nemcsak e napon, hanem az ünnep­ségek egész ideje alatt sziwei-lélekkei részt óhajtanak venni. A' kereskedők nap­jára várják azonban az ország minden részéről bejelentett vendégeiket. Az Or­szágos Kereskedelmi Egyesülés örömmel fogadta a nyíregyházi kereskedők meghí­vását s nemcsak azt jelentette be, hogy Sándor Pál elnökkel egvült részt fognak venni, hanem felszólította a vidéki fi­ókjait, hogy minél nagyobb számiban kép­viseltessék magukat a nyíregyházi keres­kedők ünnepén. Kereskedőink nagy áldozalok árán fé­nyes kirakat versenyt rendeznek a ke­reskedők napjára, hogy ezzel is emeljék a város ünnepi hangulatát. Szeptember 16-án, kedden délután 5 órakor a város­háza dísztermében ünnepi közgyűlés. A közgyűlésen az elnök imegnyitó után fel­szólalnak Sándor Pál, az Omke elnöke, dr. Balkányi Kálmán az Omke igazgatója, dr. Radó Rezső a kereskedelmi és iparka­mara főtitkára s a vidéki küldöttség szó­nokai. A közgyűlésen hirdetik ki a kira­katverseny díjjal kitüntetett kereskedői­nek neveit. A díszközgyűlés tartamára háromne­gyed 5 órától kezdve kereskedőink ün­nepük megnyilvánitása jeléül üzleteiket bezárják. Este 8 órakor a Korona dísztermé­ben közvacsora Értesülésünk szerint a kirakat verse­nyen részt vesznek: Divina illatszertár, Farkas és Löffler, Fleiner Lajos, Bül­lesbach Péter, Hangya szövetkezet, Fa­ragó Pál, Hoffmann Adolf, Hartos La­jos, Fábián Pál, Herskovits Gyula, Kiss Károly, Váradi Testvérek, Katz Miksa, Rőmer Testvérek, Rótschild Sámuel, Lichtenberg Sándor, Stern Sándor, Me­zey és Liskány, Hungária cipőgyár fiókja, Tóth Sándor, Szántó Ernő, Sándor Rezső, Irányi Sándor, Vajda Jenő, Ungár Lipót, Székely, Győri és Morvái, Salamon Kál­mán, Rőmer kötött-szövett raktára, Schwartz Mór, Katz Gizella, Weisz Ja­kab, Maibaum Mariska, Guttmann Már­ton, Ujságbolt. A bíráló bizottság az Omke és a ke­reskedelmi kamara kiküldötteiből fog ál­lani . — RIn_TIN — TIN. — ANGOL SZÖVETEK, divat kala­pok, nyakkendők és az őszi újdonságok állandó raktára Fodor Ferenc és Társai cégnél. 3258? — Rin —TIN — TIN. A gyülőltség adója és regény a szere­lemről és a hűtlenségről. — Az Apolló slágermüsora pénteken és szombaton. Az Apolló ma pénteken ós szombaton is­mét olyan műsorral kedvoskpdik törzsközönsé­gének, amely méltán megállja helyét a fősze­zonban is. A kitűnő és kedvelt mozgósziaház áldozatkész és m&értő igazgatósága e két na­pon két elsőrangú külfö di slágertilmet iktatott műsorára, mindkettő kimagasló filrotermék és bizonyos, hogy a közöoség osztatlan meleg tet­széssel fogadja m*jd őket. Az Apolló uj mü«orának domioáló filmje az Angyal ós Dámon cimü filmregény, amely a hűtlenség ós a szeretet szembeállításával igen vonzó történetet vetít elénk. Egy tiszta, fenkőlt lélek, egy földi angyal kerül összeütközésbe a film cselekményének folyamán egy könnyelmű asszonjteremtessel, aki természetesen keserűen büahődik szívtelen, hiu és gyönyöröket hajszoló lénye miatt A dán rendezői garda egyik legjelesebb tagja Fritz Fraisler titte sikerre művészi érzékével e cso­dás müvet Az Apolló pénteki premier műso­rának másik szenzációja A gyülőltség ad'/ja cí­met viseli. A íilm Ohnet György, a híres fran­cia elbeszélő író egyik legolvasottabb regényé­ből készült és tökéletes mása sz eredeti mű­nek. Ohnet karakterisZ'ikuma, kvalitásai teljes mértékben domborodnak ki ezen a filmen, amely a modern kinematográfia válogatott termékei között foglal helyet. A gyülőltség adójá t a legkiválóbb olasz fitnmüvészek interpretálják, akik művészi, átértő játékokkal elevenítik meg előttünk a vásznán Ohnet regényét. Emberhalált okozó szeszélyes villámcsapás. Nyíregyháza, szeptember 12. A' Nyir­vidék tudósítójától. A tegnap reggeli egy órás e ső alkalmá­val több ízben villámlott az égbolt s 9 óra felé nagy dördüléssel ]e is "sújtott egy villám. A villámcsapás egy, nyíregyházi gazdaember halálát okozta. A szerencsét­lenségről a következő tudósítást vettük. Bogár .András mandabokorianyai gaz­da szekerén Császárszállásra ígyyekezett. A szekéren az első ülésen rajta kívül a kocsis ült még. Az eső megindulásakor a kocsis melleit ülve megfordult s háttal volt a kocsisnak. Már közel jártak Csá­szárszálláshoz, amikor hirtelen nagyot vil­lámlott és dördült s a szekér elé fogott két ló térdrerogyott, majd elnyúlt. A kocsis az erős villanástól megrettenve egy pilla­natig várt s mikor látta, hogy a lovak nem mozdulnak, hátrafordult a gazdához, s ekkor döbbent csak meg teljesen, mert Bogár András villámtól sújtottan, a sze­kérben arcra borulva holtan feküdt. Ami minden tragikus volta mellett is B25HBMUB0GK 'M Állandó butorkiállitás! uhanesz £»ajos b u^ g*1f« p u ,lo s csarnokában, hol nagy választékban Ízléses bútorok és kárpitos áruk vannak. A jubileumi kiállításon három teremben a leg­müvésziesebb szobák kerülnek eladásra. Bútorcsarnok: Gyár : Bethlen u. 5 Telefon 319. Nádor u. 11 Telefon 393 Kárpitos özem: Bocskay=u. 35. Telefon 369. 3483 19 Pénteken Szombaton Az Apollóban mmmmm muutmm Ohnet György regénye. Ezenkívül a túloldalon jelzett Dán attrakció!

Next

/
Thumbnails
Contents