Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)
1924-09-30 / 223. szám
6 Jftimwi& 1924. szeptember 30 — alispán ujaíja bi ez cntul a \ rofebantnictménj©k |et. A pénzügyminisz- f terium rendeletet adott ki, melyben az ' eddigi sok bajt és kellemetlenséget okozó rendszert megváltoztatva, az alispánokat hatalmazta fel arra, hogy, a rokkantak illetményeit kiutalja. — A keresztényszocialista párt nép" gyűlése. A' keresztényszocialista-pórt nyíregyházi osztálya tegnap délelőtt 11 órakor a Zöldség-téren nagyszámú közönség jelenlétében népgyűlést tartott Lakatos Lajos elnöklete alatt, akinek rövid megnyitó beszéde után Ankner Béla, a vasmunkások főtitkára tartott nagyszabású beszédjeit. Ankner szociáldemokrata volt, sőt a forradalom és kommunizmus alatt is vehetőszerepet játszott (termelőbiztos volt) de idejében.. »megtérve« résztvett az ellenforradalomban s mint az egyik monitor parancsnoka, a szovjet székházat is lövette. Mint Európát járt embert, pártja őt szokta külföldre küldeni. Beszédében párhuza mot vont a keresztényszocializmus és szociáldemokrácia között, hangsúlyozván, hogy előbbi nem ellensége a zsidóknak csupán azt akarja, hogy a keresztények is épen ugy tartsanak össze, mint a zsidók. Utána Kórodi Katona János a párt főtitkára beszélt és a szociáldemokrata párt nyomtatott programmjával igyekezett bebizonyítani azt az egyébként közismert és a szociáldemokraták áltat sem tagadott tényt, hogy, azok nemzetköziek, vallásellenesek lés «kommunisták», -amennyiben a magántulajdont meg akarják szüntetni. Nagy hatást keltett Lóskai Istvánnak, a Hadirokkantak Országos Egyesülete alelnökiéinek izzó hazafiasságtól áthatott beszéde, aki azt bizonyítgatta a költő müveiből vett idézetekkel, hogy Petőfi sohasem volt szocialista, hanem igazi nacionalista. Lóskai félkarját vesztette el a háborúban s ő volt az, aki a kommün idején bátran vétót kiáltott a szovjet vezéreknek s csak rokkant mivoltának köszönhette, hogy ép bőrrel menekült a felelősségrevonás elől. — (Nincs igazuk a szociáldemokratáknak — úgymond, akik nem szeretik a politikai hatál rokat és épen ezért közömbös eiőtlük, hogy Csonkamagyarország legyen, vagy Nagymagyarország, mert "épen az uj határok voltak azok r amelyek a munkásgyomrot támadták meg, mtegbénitván az ipart s megteremtvén az addig ismeretlen munkanélküliséget. Elsősorbán a munkásnak 1 van tehát arra szüksége, hogy Magyarország régi határait visszaszerezzük. Azután ostorozta a végehosszanélküli bérsztrájkokat, amelyek végeredményben a munkást károsítják meg, mlert sokkal nagyobb' arányban drágítják meg a megélhetést, mint amilyen arányban fölemelték a bért. Szociális kérdések mtegoldásávaf, házhelyek adományozásával kJ! a munkást hazafivá nevelni, mert a£ból a munkásból, amelyiknek háza és főldecskéje yan, sohasem lesz kommunista. — A! nagy, tetszéssel fogadott beszéd után Lakatos elnök bezárta a népgyűlést, mely elejétőlvégig a legnagyobb rendben folyt íe. Délután négy órakor a nők részére tartott a párt gyűlést az Iparos Ifjak önképző Egyletének helyiségében. A gyűlésen mind a három szónok beszélt, még pedig olyan nagy hatással, hogy, igen sokan azonnal beiratkoztak a pártba. Ilyképen lehető/é vált a párt női szervezetének a megaJnkitása is. Uj tagok délután 6—8-ig jelentkezhetnek a párthelyiségben (Károlyi-tér, Move.) K t Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 kor. 1 'árosi Színház Előadások kezdete vasárnap 5,7 és 9 kor. Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 kor. Moze 5 Előadások kezdete vasárnap 5,7 és 9 kor. Szeptember 29, 30 hétfőn, kedden Paul von Rosenhayn regénye 6 felvonásban. Főszerepben: Helene IWakowska és Arnold Korff. Közkívánatra a centennáriumi összes filmfelvételek. Jön! Jön! Titokzatos kastély. Szülők, tanerők és tanulok figyelmébe! A Tanitók Szövetkezete cimü vállalat szeptember els őnapjaitól kezdve olyan értelmű hirdetésekkel igyekszik magára, vonni a szülők és tanulók figyelmét, amely hirdetések azt a látszatot keltik, mintha a szövetkezet olcsóbb áron hozná forgalomba az iskolai cikkeket, mint a könyvkereskedők. Anélkül, hogy ezaikalommal külön kitérnénk fentnevezett szövetkezet működésére, a szülők, a tanerők és a tantdók felvilágosítására minden kommeni" táx* nélkül leközöljük az isko/ai iftfkkek árait, amelyeket a nyíregyházi könyvkereskedők a kultura terjesztése és a tanulók érdekében mindenkor a legmérsékellebben állapítanak meg: ÁRJEGYZÉK Elemi iskolai irka 6 lapos 350.— .Vizsgái irka 8 lapos 700.— Vizsgái irka 12 lapos 1000.— Nagy dolgozati füzet 16' lapos 2000.— Szótár és fordítási füzet 16 lapos 1200— Szótár és fordítási füzet 32 lapos 2200 — Rigler előírásos szépirási füzet 600.— Hangjegyfüzet 8 lapos 1200.— Hangjegyfüzet 12 lapos 1500.— Erdős szépirási füzet ; <• 1000.— Rajzfüzet elemi isk. sima j, ; 600.— Rajzfüzet elemi isk. pontos 700.— Rajzfüzet középiskolai nagy 2500.— Rajzfüzet középiskolai kicsi 1600.— Vázlat füzet kicsi í 1300.— Vázlat füzet nagy, 2200.— Rajztömb 4-es számú | 12000.— Rajztömb 5iös sZámu | J 15000.— Palatábla ; 6000.— Egy üveg tinta ; j | 3500.— Olcsó iskolai irón ( j í ; í> 400.— Középiskolai irón | 700.— Hardmuth irón - = 2000.— Alumínium toll darabja f ; ; 300.— Tollszár 250.— Palavessző . ; 200.— Szines kréta 6 darabos ; ! 1200— Szines kréta 12 darabos 2400.— Kereskedelmi füzet 40 lapos kék _kemény fedélben 10000.— Ezek az árak többet mondának minden hangos és célzatot reklámnál, ez©k az árak vitán felül bizonyítják azt^ jjogy ai könyvkereskedők nemcsak* hogy, nem drágábbak, mint a reklámozó szövetkezet, hanem lényegesem olcsóbbak- Külön hangsúlyozzuk, hogy áruink minősége a lehető legjobb, minden iskolai cikkünk békebei! minőségű, mert a könyvkereskedelem) etikája kizárja (azt, lxögy, selejtes portékát szolgáltasson ki. Ezek az árak azt bizonyítják, hogy a tanulók a könyvkereskedésekben ouptíbi bam vásárolhatnak — és hozzá jobb árut ezek az árak azt bizonnyitják, hogy a szülők akkor takarítanak meg lényeges pszszegeket, ha nem hagyják gyermekikkel befolyásolni és ott vásárolják meg az irkát, tollat, ceruzát, stb. ahol az lény/ag olcsóbb és nem hirdetések és híresztelések, hanem a saját tapasztalatuk ulAD győződnek meg az igazságról. Kiváló tisztelettel: . ';, f t Borbély Sámuel, ;. , ^ • i i ; Dcutscji Izidor i | i í : • ; Fábián Pál, ; ; i : fleremcei-íeie könyvkereskedés Glüdk Sándor, ( I ' I Klein Ármin, ; ; ; Szántó Ernő, | | j„ 1 tTótíi Sándor, , ! í Újságból t 3x jQ n t LON CHANEI a nortre" Wü • damei toronyőr főszereplőjével A farkasverem.