Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-14 / 210. szám

1924. szeptember 14. .wv*»«*"•<•«•»h*r«f*v»v^tASBW tfTf ~ i 11"i W<rII"nriiniHHfc mm ' J&imiDEK 25 fenék meg exportunk növelésével. A telep első év lezárta előtt is tud különösen az idei kritikus tavaszi kalászosok termelésénél igen számottevő eredménykülönbséget előidéző értékes tapasztalatokat felmutatni, melyeken okszerű növényápolások használatával és megfelelő vetőmagvak alkalmazásával a szükséges nedvességet és az ezzel nagyobb eredményt minden vonalon biztosítani tudta, de ezen kívül a végzett szakszerű kiválasztások, épen a mi viszonyaink között értékesnek mutatkozó növényeken, szintén meg fogják hozni a gazdaközönségnek is a megfelelő termelési lehetőséget. Az uradalom a köz és saját érdekében, a fejlesztés érdekében szükséges áldozatokat fokozni szándékozik, mert teljes tudatában van annak, hogy a sokat hangoztatott több termelést csak ugy tudjuk megvalósítani nagyobb arányban ténylegesen, ha az ehez szükséges értékes tapasztalatokat, megfelelő vetőmagvakkal és útbaigazításokkal együtt gazdatársainknak bemutatjuk és így a többtermelési tehetőséget rendelkezésre bocsátjuk. Királytelek, 1924. szeptember 10. Balogh Gyula a Gr. Dessewffy urad. tisztje. Az ipartestületről. Irta : Pisszer János építész, építőmester, ipartestületi elnök. Valahol azt láttam feljegyezve, — ki irta, nem tudnám gazdáját adni, — hogy akinek nincs sok ideje hátra, nem előre tekint az már, hanem csak hátra. Mikor a Nyirvidék e jubileumi ünnepi száma részére néhány sort papírra vetni kívánok, hogy eleget tegyek a felhangzott kívánságnak, akkor azokra az eseményekre, amelyek a város történetében, az Ipartestülettel forrottak össze, inkább másnak, hivatottabbnak engedek hozzászólást, hiszen ugy gondolom, hogy ugy a városi jellegében száz esztendős Nyíregyháza, mint a negyven esztendős Ipartestület is sokkal fiatalabbak még, hogy hátra kellene inkább tekinteni, mint előre. Csak régi városok bírhatnak régi testületeket, a mi ifjú erőktől duzzadó városunk, ifjú testületekkel bírhat csupán. Ilyen az Ipartestület is. Amikor 1884-ben életre hívták, a céhek nyomán keletkezett ipartársulatokból, a kényszeregyesüiésnek akkor még szokatlan formái között, sok tettrevágyástól áthatottan indult útjára. Feladatának, hogy a testületi tagok és azok alkalmazottjai között a rendet fenntartsa, sokszor nagy küzdelmekkel tudott csak megfelelni. Ha csapások nem érik, értékes okmánytárral dicsekedhetnék a Testület. Ámde az oláh kíméletlenség, sok értéket elpusztított itt is. Volt idő, amikor lelkesek is voltak a tagok, ámde több idő telt el, a lelkesedés hiánylban, mint szabad lett volna. Az öregek építette székház eladásra került, a fennmaradt tőkét, lelkes elhatározással a haza oltárára téve, elvitte a világháború. Romok maradtak csak, ezeket megvédeni, ezeken újjáépülni most a feladat. A gazdasági viszonyok súlyosra fordultának talán soha sem volt oly nagy a mértéke, mint éppen most, amikor a város 100 évet, a Testület 40 évet ünnepel. Súlyos gazdasági viszonyok, a jobb jövőnek reménye, de kevés biztató jel között és lélekben, hazánk megcsonkitottsága miatt összetörve kell neki indulnia Nyiregyháza város ipari társadalmának, hogy a maga számára jobb jövőt biztosítson, mint az elmúlt és azon a szomorú uton, amelynek első mérföldjelző köveit most rakosgatta le a magyar kormányzat. Ennék az útnak eleje le van rögzítve. Hogy honnan indul ki, azt tudjuk. De, hogy iránya melyik hol vannak hajlásai, meredekei és veszedelmes lejtői, hol nyilik és válik szabaddá a láthatár és mikor, — ezt még nem tudjuk. Egyet azonban tudunk. Azt, hogy nekünk talán soha annyi ellenséggel nem keltett megkuzdenünk, mint éppen most. És mert látjuk a feltornyosuló akadályokat, látjuk a teljes bizonytalanságot ,éppen ez kell, hogy megacélozza erőnket, úgyis, mint ma- { gyarokét, úgyis, mint magyar iparosokét, ; hogy minden akadályokon keresztül is, biz- j tositsuk létét a tisztességes, becsületes ma- jj gyar iparnak, ez ipar gyakorlóinak. Az Ipartestületbe a kis- és középipar j képviselői vannak besorolva. A nagyipar ; más képviselettel bir. A kézmű és a gyáripar, j a kis- és nagytőke egymással hadban állanak í már régen, ez iparok és tőkék gazdasági | különbözősége folytán. Ez a harc, amely el- 1 ülni alighá tud, a kézműiparnak elég gondot és keserűséget okoz. De növeli e keserűséget a külföldi ipar versenye is, amely a felőrlődő idegeken könnyen győzedelmeskedhetik. Hiszen régi közmondás : »Ha ketten veszekednek, a harmadiknak van haszna belőle«. És a magyar kézműipar mégis élni akar, a kistőkés is élni fog ! Az Ipartestület van hivatva ez élniakarásnak erőt adni, azt fejleszteni. Hova-tovább mindinkább meggyőződéssé válik a nyíregyházi ipari társadalomban is az összetartozandóságnak érzete. A különböző szakosztályoknak megalakulása, az a tény, hogy ezek a szakosztályok élnek és működnek, hogy oda a tagok mind nagyobb számmal látogatnak el, hogy a hétnek minden [ napján, de sok napon még kétszer is, másmás szakosztály tartja összejövetelét, azon megtárgyalja a maga ügyes-bajos dolgait, gondolatokat termel, azoknak alakot ad és az életbe is átviszi; javaslatokból életeleven tettek válnak valóra, egyrészt az illető szakma, másrészt az összesség érdekeben; hogy a Testület maga is mind gyakrabban tart különböző fontos kérdes'kben tanácskozásokat és ezek a legpéldásabb rendben, emelkedett színvonalú hozzászólá- , sokkal tarkitottan folynak le ugy, hogy sok j parlamenti tárgyalásnál sokkal magasabb ni- ; vón állanak, — mind kétségtelen jelei annak, [ hogy a Testület fejlődik, hogy a testületi tagok a közös cél érdekében munkálni nemcsak készek, de ezt határozott célul is tűzik ki, aminek eredménye kell, hogy erőtől telten megnyilvánuljon. Anyagi eszközök szűken állanak a Testület rendelkezésére. Szomorú, de be kell vallani, hogy anyagilag a kézműipar gyenge és csak kisebb árnyalatokra mondható ennek ellenkezője. Ez anyagi gyengeség, a tagok gazdasági viszonyainak mostoha voltában és a tagokra rakott más irányú közterhek magas voltában, főként pedig az általános gazdasági viszonyok nyomott voltában keresen dő. Mégis, akkor, amikor a testületi érdekek szolgálatában kell terhet vállalni, nem riadnak ettől vissza a tagok és hiba volna azt mondani, hogy ettől a tehertől szabadulni igyekeznék bárki is. Ámde mértéket tart a vezetőség, óvakodik nagyobb kiadásoktól és ezzel is igyekszik tagjai érdekeit oltalmazni. A Testület hivatalos lapot ad ki, amelyen keresztül kapcsolatot létesített a vezetőség és a tagok között, láthatóan kedvező eredménnyel. A havonta kétszer megjelenő lap továbbfejlesztése és teljesen nélkülözhetetlenné tétele a vezetőség célja ugy, hogy e lapokon keresztül is leszürődjenek azok a gondolatok, amelyek a közös cél érdekében szükségesek, hogy általán tudottakká váljanak. Kezdetben, merésznek látszott a terv, amióta azonban ez megvalósult, nincs komolyan számba vehető ellenzője a lap kiadásával járó terheknek. A testületi élet belsőségeiről írni talán mellőzhető. Elég, ha rámutatunk arra, hogy az élénk, eleven, tervekben, akaraterőben teljes és ami fődolog, a tagok érdeklődése nemcsak az elöljáróságban, hanem a többi tagok sorában is fokozódik az ügyek iránt. Erős a meggyőződés a tagok sorában, hogy ez a bár negyven esztendős, de mindenképen ifjú erőktől megáldott Testület, ha nehéz viszonyok között is, de higgadt megfontolással, biztosan halad célja, a magyar kézműipar és a tagok érdekeinek megfelelő kiépítése és megvalósítása utján. Negyven esztendő tapasztalatai biztos alapot nyújtanak a fejlődésnek. Emlékezésem Benczi Gyulára meg a bandájára. Irta: Jeney Szabó Árpád. Az 1881-ik évben Königsbergben, Kant, a nagy bölcsész hazájában dolgoztam a Keletitenger partján. Nagy kereskedő város, tudományegyc • nmei, muzeumokkal, erős várral. Ránk nézve azért is nevezetes, mert az itteni egyetem könyvtárában fedezték fel egyik legíégibb irott nyelvemlékünket, a königsbergi töredéket. Az emiitett év nyarán egy napon nagy plakátok jelentek meg Königsberg, a porosz királyi koronázó város hirdető oszlopain, hogy a hires magyar cigányprímás, Benczi Gyula megérkezett a zenekarával Nyíregyházáról és nemzeti viseletben fog a ,,Flóra-kert"-ben két héten álfal naponként hangversenyezni. Erre a hirre siettem a ióvasuttal a vársáncokon tui fekvő Hufen nevű kirándulóhelyre, ahol a budapesti Városliget mintájára cirkusz, variété színházak, mutatványos bódék, hinták, vendéglők stb. vannak, hogy annak legszebb és legdrágább részében az esténként 10.000 gázlánggal kivilágított gyönyörű, szórakozási célra szolgáló „Flóra" nevü kertben felkeressem a földimeí, Benczi Gyulát. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, amint a banda egyik tagját megpillantottam a kertben sétálgatni magyar viseletben Ez Tatár János prímhegedüs volt, de nem szerette a becsületes jó keresztnevét, hogy az nagyon közönséges és parasztos és a vizitkártyáin a Jenő nevet használta. Kölcsönös volt az örömünk s egy-kettőre megismerkedtem a banda minden tagjával, meg magával a naponkint beretválkozó, mindig kipedrett bajuszú, szép és délceg megjelenésű Benczi Gyulával is, aki nem ismert engem addig személyesen, de jól ismerte a Balkányban lakott Gencsy Ferencnek a nagyhalászi határban fekvő homoktanyai gazdatisztjét, Jeney Szabó Istvánt, a nagybátyámat. S valami intelligenciafélét fedezett fel bennem, mert rögtön megkedvelt és intézkedett afelől, hogy díjmentesen lehessek a hangversenyein mindennap. Az impresszáriójának is büszkeséggel mutatott be. Ez egy nagyműveltségű Sachse nevü berlini úriember volt,, akivel német és francia nyelven társalogtam naponkint s aki nagyon fájlalta, hogy semmilyen árért se tudta elérni azt, hogy a szultán hires janicsár zenekarát európai körútra vihette volna Konstantinápolyból. De jó üzletet csinált Benczi Gyula bandájával is, amellyel Belgiumból érkezett meg Németországba. Brüsszelben hangversenyeztek a Muzeum-kertben, amikor eszébe ju tott, hogy akkoriban Belgiumban lehetett aranyékszereket legolcsóbban bevásárolni s hogy erre figyelmessé teszi a banda tagjait, ad nekik szívesen előleget erre a célra Benczit kivéve, mindegyik élt ezzel a nyújtott előnnyel s Königsbergben tele voltak az ujjak gyűrűkkel, a mellényzsebek aranyórákkal, láncokkal. Tizennégy emberből állott Benczi bandája s jól emlékszem, hogy két nagybőgős volt benne. Az emberei jól festettek a magyar nemzeti viseletben, atnely állott magyar szabású finom csizmából (de sarkantyú nélkül, mert azt egyiknek se volt kedve naponkint fényesíteni), búzavirágszínű magyar nadrágból meg mellényből, dus zsinórozásu sötétkék atillából, aranyrojtos fekete nyakkendőből, darutollas Kossuth-kalapból. A banda tagjainak a zsinórzása ezüst, a Benczié arany volt. Hol 12, hol meg 16 számból állott esténkint a műsor, de a közönségnek semmi se tetszett ugy, mint a magyar hallgató nóta meg