Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-14 / 210. szám

1924, szeptember 14. J^ÍÍIÍÜÍXjQSiL 19 sok minden. A Kör egyik lelkes tisztviselője, dr. Spányi Géza az elmúlt évben felvetette a Bessenyei-bál gondolatát, hogy igy jusson a Bessenyei Kör valamelyes anyagi alaphoz, sajnos, ez csak terv maradt. A Bessenyeiasztal ezen a téren is megoldást keresne. A Bessenyei-kultusz komoly ápolása helység és anyagi erő megszerzése után sikerrel indulhat meg. Mindenekelőtt könyveket kell beszereznünk. A múltban a Bessenyei-Kör tevékenysége más utakon szolgálta az esztétikai kultura terjesztését. Pompás hangversenyek, hatásos előadói számok rendezésével. Ez is komoly és elengedhetetlen prograrnm, de kár, hogy a tehetősebb, gondtalanabb múltban nem történt programmszerüen semmi a Bessenyei kultusz intenzív ápolása tekintetében. Igy nem szereztek be egyetlen Bessenyei-könyvet sem. Első volna Széli Farkas életrajzának beszerzése, aztán Bessenyeinek kiadott müvei s a rávonatkozó dolgozatok. Ugyancsak be kell szereznie a Körnek a teljes Bessenyei-repertóriumot. Ez egyelőre nagyobb költségbe sem kerülne. Alapul lehetne venni Szinnyey : Magyar irók élete és munkái c. köteteiben közölt Bessenyei-repertóriumot, amelynek alapján karton-repertóriumot kezdhetne a Kör s ezt teljesebb gyűjtemény segítségével kiegészítené. A repertórium utmutatást adna, mik azok a folyóiratok, lapok, amelyekben Bessenyeire vonatkozó cikkek vannak, miket kellene tehát fokozatosan beszerezni. A könyvtár és a teljes Bessenyei-repertórium beszerzése mellett a Bessenyei-asztal tagjai megállapodnának az egyéb tennivalókban is. Ilyen például a Bessenyei eddig kiadatlan müvei kiadásának előkészítése, ezeknek, továbbá a nyomtatásban meg is jelent, de kevéssé ismert müveknek ismertetése egy-egy Bessenyei-matinén- Érdekes, értékes munka volna a Bessenyei-emlékek, további gyűjtése, amelyről egyízben volt alkalmam szólani. A nyáron Tiszabercelen érdeklődtem a Bessenyeire vonatkozó adatok iránt. Megtudtam, hogy a tiszamenti falvak uriházaiban, abban a körzetben, ahol a Bessenyeiek voltak a birtokos urak, nem egy hely van, ahol a családi könyvtárban lehetnek még Bessenyei-könyvek. A berceli ref. templom oromfalán nagyon szépen kidolgozott Bessenyei cimer van. Ezt le kellene fényképeztetni. Igy a Bessenyeiekre olyan számos érdekes adattal emlékeztető Paszab ref templomán is ott a templomra áldozó Bessenyei László által készíttetett cimer. Itt egyébként a templom mellett van egy Bessenyei-sir is, amelyről kevesen tudnak. A vasráccsal körülvett, gondosan ápolt, igen szép kőobeliszkkel megjelölt sirban, amelyet Bessenyei László építtetett, hét Bessenyei családbeli van eltemetve. Ennek a sirnak a feldolgozása, lefényképezése is a Bessenvei-emlék gyűjtés programmja lehet. Paszab határában van eltemetve Bessenyei Sándor lovaskapitány, Milton magyar nyelvre fordítója, Bessenyei György testvére is. A paszabiak közül többen erősitik, hogy lovastól van eltemetve. Ez a sir most a szántóföldek közül kiemelkedő domb, amelyet dróttal összefogott cölöpök vesznek körül. Emlékoszlop nincs rajta. A Bessenyei Kör mozgalmat indíthat, hogy ezt a sirt exhumálják és méltó emlékkővel jelöljék meg. A környéki lakosságra nevelőhatásu volna, ha érezné, látná, miként becsüljük meg a szellemi élet munkás nagyjait s az iskolák ifjúsága, a LeventeEgyesületek időnkint megkoszoruztatnák a gondozott sirt. Ugyancsak Paszabon, a Bessenyei-kultusz önzetlen, áldozatos, lelkes munkásának Hrabovszky Samunak közvetítésével beszéltem öreg magyarokkal, olyanokkal, akik még emlékeznek az ott lakó utolsó Bessenyei családbeliekre, Bessenyei Lászlóra, sőt emlékeznek azokra a csodás színezetű történetekre, amelyek a nagy Bessenyeire vonatkoznak. A Tiszaparton, álmodozó füzesek alatt egy színpompás nyári délutánon, pásztortűz mellett hallgattam a nép lelkében a erő hőseként élő Bessenyeiről szóló meséket. Kevés, de évtizedeken át mindjobban halványuló szájhagyomány s mikor az öreg paszabi kurátor, Gencsy elmondotta, miként vonta ki Vas—Bessenyei a megrekedt szeret, hogy emelte azt fel egy ízben rudjánál fogva, hogy vonta a jeges parti uton a hatalmas hidast és a többi, a mondaképződés lélektana szerint egy hősre ráruházoott csodás históriát, éreztem: ezekben a szivárványos naivitásokban is az itt élt, itt álmodozott Bessenyei életének, cselekvéseinek hatása indította meg a nép regeköltő fantáziáját s kár volna, ha ezeket a szájhagyományokat az utolsó pillanatban fel nem jegyeznénk. Itt, Bessenyei földjén, ahol a szinek, vonalak és hangok játékában az ő jövőbe merengő alakjára gondoltam, itt éreztem, hogy kötelességeink vannak véle szemben s ez ünnepi pillanatokban ennek az érzésnek akartam kifejezést adni. Meg vagyok győ ződve róla, hogy a Bessenyei-kultuszra vonatkozó tervek az irodalom kérdései iránt komolyan érdeklődők lelkében visszhangra találnak. Mit kívánhatunk egy vidéki szintársuiattól ? Irta: viatavovsíky István dr. ügyvéd, a városi káp/iselőtestület szinügyi bizottságinak tagja. Száz év nagy idő a fejlődés töriénetében, egy század nyomokat hagy minden téren, különösen pedig a kulturális fejlődés terén. Ma, mikor ez a város ünnepet üi és visszatekint a múltba minden téren, főkép pedis; a kultura terén elért eredményekre, ugy szűkebb, mint tágabb vonatkozásban jól esik visszagondolni a vidéki színészet évszázados fejlődésére is, hisz ez a város is látta falai között azokat a vidéki színészeket, akik innen elkerülve iskolát alkottak a magyar színművészet töríénetében. A magyar vidéki színészet inkább mostoha, mint édes gyermeke volt kulturális életünknek és bizony ennek a vidéki színészetnek a bölcsője se volt aranyos fából faragva hajdan, akkor, amidőn pajtákban és kocsiszínekben áliitották fel a világot jelentő deszkákat, hogy a magyar szinmü irodalmat egy e^y fokkal előre lendítsék. Ma már ez a bölcső is aranyos fából van faragva, az országban szerte, igy Nyíregyházán is kőszinházban terjeszthetik és ápolhatják a magyar szinmü irodalmat és fejleszthetik a színjátszás művészetét. Csodálatos ! Az egyszerű fabölcsőben sokkal egészségesebb volt a gyermek, mint a mos tani aranyos bölcső dédelgetett gyermeke. A vidéki színészet nivója, különösen az elmúlt évtizedben erős dekadenciát mutat Önkénytelenül felvetődik a kérdés, ki az oka ennek a dekadenciának, vagy jobban mondva, mi az oka a visszafejlődésnek, a színtársulatok-e, vagy pedig a közönség, melynek izlése az idő viszontagságai alatt különböző irányokba fejlődött. Nehéz a feleletet megadni rá, de ha igazságosak akarunk lenni, meg kell állapitanunk, hogy a nehéz megélhetési viszonyokon kivül a visszafejlődésnek ugy a színészek, mint pedig a közönség okai. Ugy a közönség, mind pedig a színtársulatok vezetői nem tudják érdekeiket közös nevezőre hozni, ezen ellentétnek pedig eredménye az, hogy nem kapunk művészi, legkevésbé pedig magyar színművészeti termékeket előadásra és ez eredményezi az anyagi nehézségeken kivül azt, hogy a régi színházlátogató közönség helyébe egy uj közönség lépett, amely közönség mindent szeret, csak azt nem, ami komoly és igen sok esetben azt nem, ami magyar és irodalmi nivón áll és ami művészi. Mert amit a régi közönség szeretne, azt megint csak az anyagiak miatt a színigazgatók, illetve a színtársulatok vezetői nem tudják adni, mert üres pénztárral veszélyeztetnék a társulat tagjainak megélhetését. Az előbb említett két okon kivül van még egy harmadik oka is a visszafejlődésnek : az összeomlást követő évek alatt divattá vált, hogy akik a mosogató tál mellett ambícióikat nem tudták kielégíteni, felcsaptak színművésznőnek, illetve a férfiaknak hasonló sorsban lévő része színművészeknek. Talán ez a legnagyobb hiba, mert amint pártolni kell és kötelességünk pártolni az igazi harcosait a színművészetnek, éppen ugy teljes eréllyel kell kiszorítanunk a kontárokat s inkább kevesebb, de jobb erőket dolgoztassunk, akik igazán a nemzet napszámosai legyenek és teljes lelkesedéssel, ha korgó gyomorral is, vigyék előre a magyar vidéki színjátszást, betöltve azt a hivatást, mely rájuk vár, kiérdemelve a „nemzet napszámosai" megtisztelő elnevezést. Nem szükséges mindenkinek ezen a pályán napszámoskodnia, más foglalkozási ágakban úgyis nagy a napszámos hiány. Ezekkel kapcsolatban fel kell vetnem a kérdést, mit kell kívánnunk egy vidéki szín társulattól s e vonatkozásban már városunk színtársulatától is anélkül, hogy az akár a kultúrának, akár pedig a működő társulatnak a rovására menne. Első sorban lemondást a színtársulat vezetősége részéről a túlságos anyagiakat illetőleg, másodsorban, amely mintegy folyománya az elsőnek, magyar nemzeti művészetet, a sok léha operett és egyébb műfaj helyett. Hála Istennek, a magyar színműirodalom annyira fejlett, hogy bőséges választékra nyújt módot s elérjük vele a kettős célt: előre visszük a magyar szinmüirodalmat és visszahódítjuk a magyar vidéki színészetnek azt a néző közönséget, amely nélkülözi a szinészek-adta lelki gyönyörűséget s azt a lelki felüdülést, amelyet tiszta levegőjű magyar irók magyar darabjai nyújtanak. A vidéki színészetnek kulturrnissziót kell teljesítenie, ez legyen a legfőbb hivatása, kulturát pedig csakis irodalmi nivón álló darabokkal lehet terjeszteni, nem pedig énekes' bohózatokkal, vagy operettekkel A vidéki színészet fontos tényezője volt mindig az ifiuság nevelésének s talán az utolsó évtizedben ezen hivatását hanyagolta el legjobban, részben azért, mert ifjúsági előadásokat ha nagyritkán látunk is, annak tárgya nem alkalmas sem a nemzeti érzés, sem pedig nemesebb gondolatoknak a felkeltésére. Nem kell messzebb mennem, mint az elmúlt szini évad egy ifjúsági előadására, ahol a város színtársulata Molnár Ferenc „Liliom"-ját adta az ifjúsági kulturális nevelés nagyobb dicsőségére. Amirői előbb kellett volna megemlékeznem, legelső sorban is izlést kívánunk a vidéki színészektől, még pedig minden vonalon. Ugy a darab kiállítása, rendezése és a színészek beszédmodorát is illetőleg. Nincs nagyobb agyonütője egy darabnak, mint egy ízléstelen extemporizálás. Sajnos, az utóbbi időben ebben bőven volt részünk. Én meg vagyok róla győződve, ha Nyíregyháza közönsége ezeket az előadottakat tapasztalni fogja, a legközelebbi évadban odafog állni a kultura munkásai mellé és biztosítani fogja a magyar vidéki színészetnek ha nem is fényes de a viszonyokhoz képest kielégítő megélhetését. És ha az illetékesek belátják e kívánalmaknak fontosságát, meg vagyok róla győződve, a magyar vidéki színészet egyéb téren is el fogja nyerni azt a támogatást, amelyet az igaz magyar színművészet méltán megérdemel. Kolozsvári Nlantu Aladár zenekara kiséri Parlagi Cornélia ® Pintér Imre gyönySrfi énekszámait az Apollóban