Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-13 / 185. szám

jfóifUUDCK Í9I4, augusztus 13. meke és egy tehene van, a tehenétől ta­lán akad egy-két liter felesleges teje, amit el kellene adni, hogy iskolába menő gyer­mekének talán az irkáját beszerezhesse, de nem lehet. Télviz van. A piac messze. Inkább nem megy, mert akkor a gyerek is elkésik az iskolából. Ezer és egy példa van amely a köz­ponti piacot nagyon messzinek bizonylt­ja a déh és északi városszéltől. Mert csak egy tekintetet kelt vetnünk a város tér­képéére, azonnal szemünkbe ötlik, hogy a város kíváltkép északra és délre nyúlik messzire és délre fcpjlődik is a sok gyár és uj faraktárak iétesülésével. Éppen azért, bog}- ezek a perifériák is k(önyebb«ij bonyolíthassák le napi" adásvételeiket, vá­lik szükségessé, hogy az élelmi piac, mint ahogy más városokban is van, kétfelé oszoljék, az egyik talán a Bessenyei-téren a másik a Hatzet-téren nyerhetne nagyon bő elhelyezést. A baromfi piac a lutheránus központi iskolától délre a Debreceni és Virág-utca sarkáig az itt már térré bővült Luther­utcán kaphat szintén elég bő elhelyezést, melynek felét azonban az északi város­rész kényelmére szintén el lehetne talán az északi részen helyezni. Viszont az ócskapiac a Bundi melletti terménypiac északi részén lelhetne elhe­lyezést, annál is inkább, mert vásár alkal. mával már úgyis erre felé szokott lenni a zsibvásár s igy a vidékiek és tanyasiak előtt már megszokott hely. Attól pedig ne féljen senki, hogy . a városházi és a Korona épület boltjainak értéke és forgalma csökken, mert az mindig a központ marad. A Cití. A korzó. Az előkelő közönség kedvenc helye, amely, megköveteli, hogy a divat és csemegeüz­letek éppen ott legyenek. Kérésünket legnagyobb tisztelettel ajánljuk a polgármester ur szíves figyel­mébe mi, alvégesiek. Paiicz pái­Augusztus 19-én és 20-án, kedden és szerdán a Fővárosi Orfeum Nagy Variette műsora két estén át Budapestet varázsolja elénk a Városi Színházban Figyelje a plakát okat! Rendes színházi iieiyárakg j 111JL ^ KIS NAPTÁR: Augusztus 13. Szerda. R. katb. Ipoly vt. G kath. Üanz. Ipoly ?t. Prot. Hippolit Apolló Mozgó: Harry Piel bravurfilmje az Unus. Két rész egyszerre. Csak ?gy elő­adás (8 órabor.) Diadal Mozgó : Tingli—Tangli (Fény és árny) Atléták harca (7, 9 órakor.) Városi Színház Mozgó: Fix— Fox meg a szőke nő, burleszk 2 felvonásban és Halóne Malrovszbával, Egy lépés balra (7, 9-kor.) Vármegyei Jósa Muzeum : zárva Városi gőzfürdő : záivst. Strandfürdő: milva. Sóstógyógyfürdő : nyitva reggel 6 tói este 7 ig. Kedden az Osgyáni és Qergelyffy gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti ízolgőlatot. ALVÓ MÚZSÁM. Ma alszik a Múzsám. Keltezetem... Csönd. A hold szobámra fehér utat önt, Csönd Félben szakadt vers kis asztalomon, A feledés ma elsodorta dalom, Ráhullott uszálya; Mert ikaroszi szárnya volt a versnek, Mely bizva indult, izzó napkeletnek, De elégett szárnya. Ivedig táncos gondolatim születtek És húrja pendült benne a szivemnek : Titkos muzsikája. És öröm kiáltás rezdült kacagőn, Mint. az élet. partjához ért hajón Utasok rivalgása. S most lázasra gyötröm agyam idegét, De előttem minden fátyolos, setét, Hunyt tűzbe hamvadt, i A rytmus zenéje bennem összetépve, Mint zengő madár pelyhesen lágy fészke Ledöntött fák alatt. Ma alszik a Múzsám. Keltegetem... Csönd. A hold szobámra fehér utat önt, Csönd. Tartallyné Stima Ilona. — A községi polgári fiúiskolában a javító, felvételi és feü önbfzeti vizsgákért való kérvények legkésőbb aug. 15-ig adandók be. A ji vitő vizsgálatra jelentkezők csak a bizo­nyítványaikat az igazgatósághoz nyújtsák be. Aug. 15-én tul semmiféle jelentkezést nem vesz figyelembe az igazgatósig. [iiiiiiniuiiiiiiiiiiiiuiiinininiiiiiiiiiiiiiiM Szezon végi Cipó a Hangária Cipőáruházban Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 5, sst&m. Telefon Exaxa: 195. m == Raktáron visszamaradt egyes pár cipőket árusítjuk ki. leszállított áf n Olcsó luxus divat cipők: Női lakk fűzős félcipők nin nnn divatformákban ZlO-OOO-^öö 000 Női lakk pántos és kivágott nnn nnn cipők, divat formákban ZOU.OOO-ZÖÖ 000 Női antilep fűzős félcipők nrn nnn szürke és drapp szinben ZÜO 000—ZÖÖ-000 Női antilop, kivágott és pán tos cipők szürke, barna nrn non és fekete szinben ZOb.000 -^00 000 Olcsó Bői divat felcipók: Női fekete sevró fűzes félcipők jn-j <n« lakk orral ld/.OOO-lOZ.OOO Női fekete pántos félcipők ann nnn divat formákban IDZ 000 - ZűÖ 000 Női barna bagaria félcipők rámán varrott talppal n«n divat formákban Zlü 000-741.000 Női barna sevró félcipők rámán varrott talppal iülj.OOO Olcsó fehér Yászon cipók: Női fehér vászon fűzős «|r félcipők |ID 000 Női szürke vászon fűzős iin félcipők iiy.ooo Női vászon pántos félcipők iin fehér, szürke és barna színekben UJJ.000 Férfi fehér vászon <nn félcipők íoy.ooo Férfi sevró fűzős cipők 223.000—288-000 Gyermek sevró fűzős cipők 18 — 22 számig, fe­kete 36.000 korona, barna 50.400 korona Férfi erős boxcipők 256 000 — 288-000 Forgalmi adó az árakban benne foglaltatik i Harisnyák az összes cipó színeiben. Kérjük kirakataink megtekintését. •iiiniiiiiiiiiiiniiH

Next

/
Thumbnails
Contents