Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-31 / 199. szám

199i. augusztus 31. 3 hogy Nyíregyháza közei van a bányák­hoz. Szükségesnek tartja á paus,álé be­szüntetését, mert a pausálésok közül so­kan nem törődnek, mennyi áram fogy és pazarolnak. — Dr. Bencs Kálmán polgár­mester cáfolja Matvovszky érveit. A vá­rosi tanács hosszú idők óta ütköző a kö­zönség, a képviselőtestület és másfelől a villamos r. t. között. A társaság és szak­osztályok csak javaslatot terjesztenek elő. A döntés a képviselőtestület joga, de óva int a döntőbíróságtól, mert az még min­dig a nyereséggel dolgozó társulatok ja­vára döntött. Hunyady László legfeljebb 10 száza­lék emelést hajlandó megadni. Ha jezzel nem elégszik meg a társulat, jöjjön a dön­tőbíróság. A képviselőtestület a polgár­mester felvilágosító s,zavai után szavaz az egységár ügyében. !A r tanács javaslata mellett, amely a 33 százalékos emelés ki­mondása mellett foglal állást, a tanácsta­gokon kívül csak Lengyel Nándor és Or­sovszky. Gyula szavaz, mig a képviselőtes­tület nagy. többsége az egységár feleme­lése ellen foglal állást. Bencs Kálmán polgármester bejelentette a városi közgyűlésen a pénzügyi palota építésének megkezdését. Megjött az írásbeli megbizás is. — Hétfőn írják alá a szerződéseket. Kedden indul meg a munka. Nyíregyháza, augusztus 30. A Nyirvidék tudósítójától. Nyíregyháza város képviselőtestülete teg­nap dMután 3 órakor dr. Bencs Kálmán kor­mácyfőtanácsos, polgármester elnökletével köz­gyü'ést tartott, amelyet a Magyar Hiszekegy­gyei kezdtek meg. Tárgysorozat előtt a pol­gármester beielertette, bogy dr. Viítórisz Ist­ván tiszti főűgyéfz ez alap tványi birtokon bir­tokreformügyi tárgyaláson van, majd a pénz­ügyi palota felépítésének megindulásáról tette meg a jelentését a polgármester, aki ebben a nagyjelentőségű ügyben fáradságot nem ismerve te7ékenykedett. A legutóbbi közgyűlésen — mondotta dr. Bercs Kálmán — dr. Kovách Elek interpellá­ciót intézett hozzám a pnnzü?yi palota kérdé­sében. Erre az interpellációra akkor mtgad­t?;m a felvilágosító választ, de az interpelláció következtében a közgyűlés után nyomban érintkezést kerestem a város képviselőjével, dr. Rakovszky Iván belügyminiszterrel, aki rövide­sen elküldte a pénzügyminiszternek a palota felépítésének tárgyában irt felvilágosító le­vélre küldött válaszát. Ezt a levelet dr. Benci Kálmán kormanyfőtenácsos *gész terjedelmé­ben felolvassa. Tartalmát ismerjük. A pénz­ügyminiszter közli, hogy kellő fedezet hiányá­ban a tolyó évben el kell tekintenie a nyír­egyházi pénzügyi palota teljes befejezésétől s az építési programm egyik felét a jövő évre kell halasztania. Ennek következtében az aján­lattevők közül a nyolc legolcsóbbat, közöttük a nyíregyháziakat is felhívták a részletmunkálatokra valóuj ajánlattételre. A pénzügyminiszter határo­zott Ígéretet tesz városunk képviselőjének, hogy az építéssel a lehetőséghez képest nyíregyháziakat fog megbízni. Azóta a Nyir?ídék fővárosi tele­fonértesülés nyomán meg is irta a döntés eredményét, amely szerint Pisszer—Kálmán— Várnllyay nyíregyházi építők bízatnak meg R pénzügyi pslota felépítésével. Dr. Bencs Kálmán kormány főtanácsos, polgármester bejelenti, hogy a mai postával írásban is megjött a megbizás, ugy hogy most már hétfőn megkötheti a pénzügyigazgató a szerződést a vállalkozókkal. Erre a pénzügy­igszgitócak felhatalmazása van, valamint arra is, hogy a városfal az átengedendő területre vonatkozó szerződést is megkösse. Mindez még a hétfői nap folyamán megtörténbet, ugy hogy kedden a Pisszer—Kaimén—Várallyaycioport munkásai megtehetik az első kapavágást a Széchenyi uti telken, ahol rövidesen megindul a munkások egész sorának kenyeret adó munka. Nyíregyházán 499 igényjogosultnak juttatott házhelyet az O. F. B. döntése. A házhelyek területe 300 négyszögöl lesz. — A nyíregyházi Kansz elnöke a közgyűlésen a városi tanacstó! szociális érzéstől áthatott elbánást kér Nyíregyháza, auguszlus 30. A Nyirvi- bízza meg Korláth György sátoraljaúj­helyi tanácselnök ellenőrzése mellett. Ne­vezetes az O. F. B. döntésében, hogy a Friedmann SeeÜg-féie területre 3, a város területeire 10 évre halasztja el a vételár megállapítását. Erre az időre a házhelyet átvevő igénylők a tulajdonosnak bérösz­szeget fizetnek. Ennek a bérnek nagysá­gát a városi tanács és az érdekeitek egyez­kedés utján állapítják meg. Ha nem tud­nak megegyezni, akkor ebben a kérdés­ben is az O. F. B. fog végérvényesen dön­teni. ' A városi tanács és a szakosztályok teg­dék tudósítójától. A város képviselőtestületének' napi közgyűlésén Szentpétery Endre pénz­ügyi tanácsnok, előadó ismertette az O F. B. döntését, ameiyet a nyíregyházi igényjogosultak házhelye ügyében liozoLt. Az ítélet Friedmann Seeiig, Székely Mik­sa örökösei, továbbá Nyíregyháza város birtokából juttat házhelyeket 499 igény­jogosultnak. A' házhelyek egyenkint 300 négyszögöles területek lesznek. A terüle­tek kiosztásával, vagyis az ítélet végre- • hajtásával az O. F. B. a városi tanácsot | javaslatára a képviselőtestület az O. F. B. ítéletének végrehajtásában való közre­működésre bizottságot választ, amelynek! tagjai: Bogdán Ferenc, Paulusz Márton és Barzó Pál, a város műszaki tanácsosa, gazdasági tanácsnoka és tiszti főügyésze, elnöke pedig dr. Bencs Kálmán polgár, mester. Az O. F. B. ítéletéhez Rimaszom­bathy Géza ny. pénzügyígazgató, min. ta­nácsos, a Kansz szabolcsvármegyei cso­portjának elnöke szolt hozzá. Arra kéri a városi tanácsot, hogy az ítélet végre­hajtásában ne csak az O. F. B. megbízott­jaként szerepefjen, hanem képviselje a város közönségének, a házhelyet igény­lőknek érdekeit. Van az ítéletnek egy olyan része, amelytől fél, hogy ki fogja hosszabb időre tolni a végrehajtási, va­gyis a házhelyek kiosztását. Ez az ,hogy az ítélet azok számára mondja kihasitan­dónak a megítélt területet, akikben meg van az építés komoíy szándéka és tehet­sége. — Rimaszombathy. dr. arra kéri a városi tanácsot, hogy ennek a szándék­nak, illetve tehetségnek elbírálásával mész szemenő szociális érzés vezérelje és tartsa szem előtt, hogy ezek az igénylők szegény emberek, akik nem luxusépítkezésre gon­dolnak. Ha már néhány millió hitelké­pességet mutatnak M, kapják meg a terüle­tet. Dr. Kovách Elek kéri az ítélet egész terjedelmében való felolvasását, ami meg ís történik, majd rámutat, hogy. az eddig mezőgazdasági ingatlannak tekintett terül letek városias jellegének biztosításáról czabályrendeletben kell gondoskodni, mert ezek a házhelyek' Nyiregyházán uj városrészt jelentenek. Dr. Bencs Kálmán polgármester ki­jelenti, hogy. a városi tanács a házhelyek kiosztását elodázni nem akarja. Azért vá­lasztotta meg a képviselőtestület a végre­hajtó bizottságot, hogy mindkét ügy, az igénylőkkel való megegyzés, továbbá az uj városrész tervének elkészítése párhu­zamosan elintézhető legyen. Igy rövid idő múlva rendkívüli közgyűlés elé kerül­nek a kiosztás kérdésié, a tervek bemuta­tása, a megállapodások. A bizottságtól tá­mogatást kér, hogy a házhelyek ügyét mi­nél hamarabb, minél simábban elintézhes­sék s akik az épité^t meg tudják és meg­akarják kezdeni, rövidesen építtethessenek. — A v, Volkmann Ró za zenei skoJ áj ár­ban (Luther-tér 11.) a beiratások auguszr tus 30-án kezdődnek. Havi tandíj 10 arany koronának megfelelő papírkorona. Beiratási dij 4 arany korona, fűtési és világítási díj egész évre 6 arany korona, mely a beiratás­iiál fizetendő. A' tanítás szeptember 5-én kezdődik. Részletfizetésre is röfos, kötött árukat igen jutányosán vásárolliat: SGHWARTZ ARTÚR cégnél, Kállai-utca 2. szám. Okvetlen keresse fel! BUDAPEST, KOSSUTH LAJ0S-0TG& 11. SZ. UDAPEST, KOSSUTH LAJOS-UTCA II. SZ. kötött-szövöttáru különlegességek harisnyák az iskolaidényre!

Next

/
Thumbnails
Contents