Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)
1924-07-15 / 160. szám
1984, julius 15 Mindig csak a politika. A nemzetgyűlés 33-as bizottsága, amelynek az a hivatása, hogy a szanálási törvény végrehajtását ellenőrizze a napokban ülést tartott. Számos fontos közérdekű kérdés került szőnyegre s a felvetett problémákra a pénzügyminiszter ott helyben adta meg a válaszokat. A miniszterelnök egyébirányu elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg az ülésen, ami az egyik szónok részéről azt a kijelentést vonta maga után, hogy épen ezért tartózkodni fog az ellenzék a politikai kérdések fejtegetésétől. Ez jórészt csak ígéret maradt, mert egyik-másik ellenzéki ;szó,nok bizony politikumot kevert a tisztára szakügyekbe, hódolva ezzel az ősi magyar nyavalyának, amely mindenben és mindenhol politikát keres. A kijelentés minket nem lep meg hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az ellenzék főszerepét a kérdéseknek mindenáron való kiélezésében és politikumokká tételében látja. Mindeneseire ma,, mikor egy uj gazdasági alapkőletétel munkálatai folynak, nem ez az a magatartás,, amit az ország érdeke megkíván s a lakosság méltán megkövetel. Hiszen külállamokban is megvan a mindenkori kormányok ellenzéke, de azt a sajnálatos jelenséget nem tapasztaljuk, hogy tisztára szakkérdéseket politikai csaták vívására használnának fel. Aggodalommal gondolunk a jövőre, hiszen ez az elhangzott kijelentés mintegy beharangozója annak, hogy az ellenzék a 33-as bizottság ülésein nem a szóbanforgó javaslatok szakszerű tárgyalásával akar foglalkozni,. hanem vélt sérelmek feihánytorgatásával akarja a tárgyalás sima menetét zavarni. Beláthatná az ellenzék, hogy ez amagatartás nem találkozhatik az ország helyeslésével, mert bármennyire is szívesen látja a közvélemény az kormány által beterjesztett javaslatok szakszerű bírálatát, mindamellett kell, hogy elitélje azt az irányzatot, ameiy a bírálat teréről minden áron a politizálás kevés hasznot hajtó területére csap át. Reméljük, hogy a feladat komolysága észre téríti az ellenzéket s felszólalásaiban az ország érdekét, nem pedig pártérdekeket fog figyelembe venni. Szabolcsvarmegye tisztviselői is elégedetlenek az aranyparitásos fizetéssel. " Nyíregyháza, julius 14. Saját tudósítónktól. A vármegyei tisztviselők s egyéb alkalmazottak körében nagy és jogos elégetlenséget keltettek a tisztviselők és közalkalmazottak illetményeinek ujabb, aranyértékben való rendezése iránt intézkedő 5000^1924. M. E. számú rendeletnek a vármegyei tisztviselők és alkalmazottakra vonatkozó, mái' több ízben feltárt tényleges sérelmeket figyelmen kívül hagyó s őket más állami tisztviselői kategóriákkal szemben ezúttal is háttérbe szeritó rendelkezései, amelyek miatt a Vármegyei Tisztviselők Országos Eg3"esüíete folyó hó 5-én Budapestien Igazgató tamácsi ülést .tartott s a tisztviselők sérelmeit újból a kormány elé terjesztve, nyomatékeson kért eazok sürgős orvoslását. — Az ülésen személyesen részt vettek Mikecz István alispán, Olchváry Pál kormmányfőtanácsos és Erdőhegyi Ferenc főszolgabirák, akik képviselték vármegyénk lisztviselői karának jogos érdekeit. Ötszázmillió koronával segélyezte a vármegye a főiskolai hallgatókat. 194 ifjú részesölt segélyben. — Két elhunyt főiskolai hallgató. A közigazgatási bizottság ülése. Nyíregyháza, julius 14. Saját tudósítónktól. i Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága a napokban tartotta julius havi ülését. A szokásos havi jelenntésekből talán legérdekesebb és legfontosabb az alispáni jelentésnek az a része,, amely a szabolcsi főiskolai hallgatók elmúlt évi segélyezéséről számol be. A jelentés szerint 15 és fél vasúti kocsi buza értékének felel meg ez az összeg, amelyet a főiskolai halllgatók segélyezésére fordítottak. Ez a mennyiség pedig mai értékében kifejezve, több, mint 500 millió korona, bár a jelentés valorizáíatlanul, szerényen csak 298 millió 985 ezer koronáról szól. — A jelentés egyébként igy hangzik: A vármegyei származású s feilsőbb tanulmányait a vármegyén kívül folytató ifjúság támogatására a mull év őszén immár harmadízben folyamatba telt főiskolai segélyezési akció az 1923—24. tanévet záró junius hóban befejezést nyervén; bejelentem a tekintetes Közigazgatási Bizottságnak,. hogv az elmúlt tanév első felében 65.680.000 koronát a tanév második felében pedig 233.205.000 koronát öszszesen tehát 298 millió 9 85ezer koronát folyósítottam a szóban lévő célra. Tekintve, hogy az egyes havi segélyezések 90—160 q. buza értékének feleltek még: az említett összeg 15 és fél vasúti kocsi buza értéket képvisel. Ebből az első félévre jutó 8 vagon pedig a következőleg oszlik meg: a február hóban kifizetett 18000.000 korona, 120 q, buza értékének felel meg, a március hóban kifizetett 44 millió korona egyenértéke mintegy 140q, A szabolcsi főiskolai ifjúság elitéli az éjszakai igazoltatásokat. „Ez csak a diákság kis töredékének oktalan túlkapása, mely komolyan veszélyezteti a dolgozó, nélkülöző és hangtalanul tűrő keresztény 'diáitság nagy tömegének becsületes jó hírét. — A Szabolcs Törzs nyári nagy dísitáborozása. — buza; április hóra a közel 45 millió korona segély összeg buza egyenértéke 144 q„ míg a május hóban kiutalt mintegy, 47 millió korona 147 búzára s a juni„s hóban kifizetett 52.205.000 korona -közeli 161 q buza értékre becsülhető. MindeheZ hozzájön a foíyó év április hóban a tanév utolsó negyedére a debreceni kollégium' ban a vármegye terhére teljes ellátást élvező 33 egyetemi hallgató után fizetett 27 millió koronának megfelelő 90 q guza mennyiség is. A segélyezettek létszáma, mely a tanulmányév elején 171 volt, az uíolsó hónapokban már 194-re emelkedett. Ehelyütt kell mély részvéttel megemlékeznem arról, hogy segélyes diákjaink közül két nagy reményekre jogosító tehetséges ifjú: S/.iksz ay Sándor iparművész és László Bertalan orvostanhallgató a tanév folyamán elhaláloztak. Az elmúlt tanulmányi évről kezeimhez jutott adatok alapján jóleső tudattal állapítottam meg, hogy a támogatásban részesült ifjúság tanulmányi szín vonala az annak idején szintén igen szép sikerrel zárult, múlt esztendei tanulmányi eredménnyel szemben emelkedő tendenciát mutat. Különösen növekedett azok száma,, akik a korábbi mostoha esztendőben felgyülemlett tanulmányi" hátralékai kai teljesen behozták és még többen zárták tanulmányi féléveiket sikeres szigorlati eredményekkel. Általában véve tehát joggai mondható,. hogy a vármegye részéről segélyezett ifjúság a várt mértékben meg "is felelt 'a hozzája fűzött várakozásnak. Nyiragyháza, julius 14. Saját tudódtónktól. Csütörtökön, f. hó 10 éa esta tartotta a „Szabolcs Törzs" nagy törzstaborozását a nyíregyházi nagy erdő „Mőhea" melletti tisztásán. A külsőségeiben ia megkapó táborozás ujabb tanújalét adta annak az általunk mindig hangoztatott megállapításnak, hogy ez az ifjúság nem hangos jelszavak, üres hazafias frázisok légkörében él, hanem derék nagyurai utj mutatására komoly munkában és igaz hazafias lelkesedésben végzi mindennapos kötelesságét. Többnapos előmunkálatok előzték meg ezt a pompásán sikerült törzstáborozást. A Törzs vazérsége fáradhatatlanul igyekezett minden előretornyosuló akadályt elhárítani A város vezetősége igaz lelkesedéssel nyújtott segélyt a nem könnyű munkához, amelyből derekasan kivette részét a nyíregyházi husiparosok önzetlen és hazafias csoportja, valamint a táborhely meleg és hangulatos kidiszitésével a nyíregyházi „88. számú" cserkészcsapitnak művészi izlésü és munkás i'jusága. Poétikus látványt nyújtott az esti félho mályban az élősövényből font négyszög, melynek harci emlékekből patinás partizánokkal díszített kapujában két hataimtermetű alabárdos között fogadta az érkező nagyurakat és vendégeket a Törzs vezére. Az érkező vendégek élén Mikecz István alispán és dr. Bonca Kálmán feormányfőtanácsos, polgármester haladtak, a Törzs megjelent nagyuraival: báró Battlor Sándor, dr. Klakner Károly, Liptsiy Janő, dr Szeszt&y Zoltán és dr. Vietiriáz Józsefei. Pár perc múlva mir az U alakú asztal körül ülve láttuk a notabilitásokat és a nagy számban megjelent vendégeket s pontban fél 9 kor e!hang^ó hatalmas gong-ütesre néma csendben várji & több, mint száztagú táborozás az Officium kezdetét. Dr. Szesztay Andris, a Törzs vezére nyitotta meg pár szőval a táborozást, üdvözölte a megjelenteket, felolvasva dr. Kállay MtUós főispánnak, a Törzs első nagyurának meleghangú üdvözlő levelét, miután ő akadályoztatása miatt nsm vehetett részt a táborozáson. A vezéri megnyitó után váratlanul, de szavaival az összes jelenlevőit spontán magnyilvánuló régi óhaját tolmácsolva, egy szenior pattant fel helyéről ós indítványára frenetikus Szét GsuíörtöMdii' rr őrszem E két mozgó bevételének 25°/o-át az államrendőrség özvegyei és árvái kapják A megfagyott gyermek