Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)
1924-07-30 / 173. szám
n II 1914. junius 30. jámíw&L mohó vágyától hajtva, elfelejtette párhuzamosan kiépiteni a testedző kuiturát, minek következtében agyán kivüí összes szervei elkorcsosodtak, szervezetének egyensúlya megbillent, egészsége elveszett. Közösségileg és egyénileg, testileg és lelkileg beteg emberiség a mai. Ut és mód a gyógyulásra csakis a lelki higiéniának a természet törvényeihez alkalmazkodó kiépítése és a köz és az egyén életében való alkalmazása lehet. A primitív ember egészséges életmódja. A primitív ember a természet ölén élve ösztönei és életviszonyai egyzserüségénél fogva egészséges életmódot folvtatott. A létért való puritán küzdelemben mindené letszerve- összhángzatosan kiélhette magát, minek következtében ősereje és egészsége fentmaradt annál inkább, mivel a gyengék és betegesek menthetetlenül elpusztullak, nem bírván ellentállni a természeti erők támadásainak. Ilyenformán, természetes kiválasztódás utján, az emberi faj erősbödött. A közelmúltban megváltozott a helyzet. 50—60 év óta a diák és az agvmunkás és általában az intelligens ember, főként városokban élve, zárt termekben, ülő helyzetben agy és idegmunkát végez, rossz levegőt szív, szórakozásai pedig ugy egészségtani, mint erkölcsi szempontból betegesek. Ennél fogva szervezetének egyensúlya megbillen. Idegeit túlterheli, mozgási és anyagcsere szerveit elhanyagolja. Izmai, izületei, csontrendszere, bőre, szive, tüdeje, vérrendszere, veséi, bel!$ő elválasztási mirigyei tétlenül heverve, rossz levegőn tengődve, mozgás hiányában, yenyhe anyagcserében részesülnek és menthetetlenül elsorvadnak. Ő maga elkorcsosodik, elfajul, betegessé válik. Az ipari munkás ugyancsak rossz levegőn, ugyancsak helyhez egyoldalú, szivét tüdejét és mozgás rendszerét alig, vagy csak részlegesen foglalkoztató életmódot folytat. A földműves ugyan többnyire friss levegőn mozog, még pedig ei^Sio^ kiadósan, de mozgása és életmódja nehézkessé, lassúvá teszi, nélkülözi a gyors fürge, játszi, szórakoztató könnyed és harmonikus mozgást. Ezenkívül az ipari munkás és földműves réteg többnyire alápincézetlen, vagy szűk és piszkos lakhelyet használ és nélkülözi a higiéniai érzéket ^s lehelőségeket. Általános el korcsostul á í Általános elkorcsosodás, elhízás, vagy elfonnyadás, tüdőbaj, szív és vesebajok, idegbántahnak, rák, alkoholizmus, cukorbaj és más anyagcsere megbetegedések őrlik fajunkat. A szellemi kultúra magas fejlettsége mellett — bár furcsa ellentmondásnak látszik, mgéis szomorú valóság >— (nemcsak a testi, de a íelki higiéniát is nélkülözi az emberiség . ( A mai ember elfelejti, hogy egy nagyobb egységbe, a "haza tegységébe tartozik, mellyel szemben nemcsak íjogai, de kötelességei is vannak, Jelleme, ferkölcsei, fegyelemérzése, céljai, vágyai, íszórakozásai betegesek és anarchíszííkusak. j, jjt< Céljai és örömei héítl mágasrendüek. Nem a kötelességteljesítés, hasznos munkavégzés, megismerés, tökéletesbedésért való küzdelem, a köz szeretete, a tiszta mü vészetek élvezete, az egészséges faifenntartás és a nemes szórakozásokban éli ki magát, hanem az alacsonyrendü és perverz örömök és élvezetek minden áron való hajszolása, lelki anarchia, dorbézolás, kfljelgés, alkoholizmus és a kötelességek lefilymálása és megvető kigunyolása töltik be életét . k Nem egyebet jelentenek ezek a tünetek, mint egy szörnyű testi-lelki lömegbetegség, tömegőrület elterjedését. Legelőször az angolszász és a Skandináv, majd a finn népek ismerték fel, hogy a szellemi kultúrával kapcsolatban az úgynevezett testi kultúra fejlesztése az egyedüli célravezető eszköz az elkorcsodás meggátlására. A testMe'ki higiénia. Testi-lelki higiéniai (egészségtani) iskolázás a közelebbi ut és mód, mellyel fentjelzett célunk felé törnünk kell. Meg kell tanulni minden embernek, hogy csakis egészséges, és,szerűen tiszla életmód, Isten akaratához, vagyis a természet törvényeihez alkalmazkodó, tiszla és ésszerű erkölcsök és életszabályok betartásával biztosíthatjuk egészségünket, vele viszonylagos boldogságunkat és a lökélelesbedcs felé való haladásunkat. A modern sportok a testedzés és jellemnevelés eszközei lényeges részét képezik a testi-lelki higiéniának. Ezek az általános emberi szempontok melyek a testedzést életszükségletté teszik; nekünk magyaroknak azonban vannak saját ,külön nemzeti szempontjaink is, melyek parancsolóan terelnek bennünket a testedzés minél intenzivebb üzése irányába. Nemzeti megújhodás* Nemzeti megújhodás, melyre szerencsétlenségünkben oly nagy szükségünk van ,testi-lelki egészség és küzdőképesség kivívása, melyet ellenségek tengerétől körülvéve nem nélkülözhetünk és a mély tüzű hazafiasságra való ráébredés, mely nélkül elveszünk, mellyel egyedül tarthatjuk fent magunkat, mindezek éléréséfre a testedzés egyik lényeges és pótolhatatlan eszköz . A Józan ,munkás, kötelesség!ejjesitő és egészséges életmód, elsőrendű küzdőképesség, szorosan hazafias összetartás teremtheti meg csupán a jobb magyar jövendőt. Ezért, elsősorban ezért edzze a testét, sportoljon hazánk apraja-nagyja, fiuleány, ifjú, férfi, asszony és meglett ember egyaránt. - , Ezeket az annyira szükséges modern sportokat van hivatva, figyelemfelkeltő és oktató célzattal bemutatni a mai előadás, élőszóval, képben és írásban. A közönség őszinte lelkesedéssel ünnepelte az előadót és mi a magunk részéről örömmel adjuk át gyönyörűen kifejlett nagy gondolatait azoknak, kik az előadást meg nem hallgathatták . Mentőszekrény és egyes részei legolcsóbb Biumbergnél j Harald Lloyd-esték I a Diadal Mozgóban Sherlock Holmes lllllinUlilllllHinillHIUIHIIIIIIillllUIIIIIIIIIIIIIIIIHIinttlIIIIIIIIIIIIIIHtHllilll regény! A pokoltanya Eredeti amerikai detektívregény 8 felvonásban. Irta: Conan Doyle es íí ff „U a forgalmi adóellenőr 1 felvonásos burleszk. szerdán is csütörtökön 7 is Hl 10 Mor a Városi Szinház Mozgóban Szuperfoszfái műtrágya, olajok, petróleum, szőlészeti cikkek, dohányzsineg, vas&x uk és az összes gazdasági cikkek legjutányosabban beszerezhetők a Macfijar Mezőgazdák Szövetkezeténél, gja^g: HSFUÜ&VS: