Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-24 / 142. szám

4 J<ximini& 1924. junius 24 tület erősbödik s a klasszikus zene kuí­turája mindnagyobb és nagyobb tért hó­dit. Igazán elismerésre méltó az az önzet­len fáradozás és igyekezet, amellyel a ze­nekar tagjai karmesterükkel együtt szol­gálják a zeneművészet ügyét. — Hiszen mindegyiküknek meg van a maga polgári foglalkozása s igy csak esténkint,, a mim­kában eltöltött nap után gyűlhetnek ösz­sze egy-egy órára, hogy. összegyakorolhas­sák magukat. Ennek az önzetlen fáradozásnak és igyekezetnek is meg van a maga gyümöl­cse. A szombati hangversenyen olyan szép betanulásban,, olyan pontos [és harmo­nikus összjátékban és olyan gondos kidol­gozásban hozták a műsorra kitűzött dara­bokat,, hogy méltán lephetett meg minden­kit. Amilyen tömören zengtek a Weher Oberon-nyitányának kompakt akkordjai, épen olyan finomsággal játszották Haydn szimfóniáját és pattogó ritmussal Sinigag­lia: Piemonti táncok zenekari müvét. A közönség a rettenetes meleg dacá­ra mély figyetemjmel hallgatta végig a hangversenyt és minden egyes tétel után zajos tapssal honorálta a zenfekar játékát, amelyet Kovách Árpád dirigált a tőle meg­szokott lendülettel. nélkül — elsejétől általában nyolc óra lesz az eddigi hat óra helyett. A minisztériumban már hetek óta fo­lyik a tanácskozás arról,, hogy a nyolc óra hivatali időt egyhuzamban dolgozzák le a tisztviselők, vagy megszakítással dél­előtt és délután? Mint megbízható hely­ről értesülünk, a döntés most megtörtént — az » egyhuzamban való hivatalos idő mellett. A' Máv. budapesti igazgatóságától leg­alább is az a magánértesités jött, hogy ju­lius elsejétől az államvasutaknál, illető­leg az üzletvezetőségeknél reggal nyolc órától délután négy óráig fog tartani a hivatalos idő. Ezzel kapcsolatban már, a szükséges intézkedéseket is megtették. -— Sőt ugy szól az értesülés, hogy főiskolát végzett áliamvasuti tiszt­viselőknek is nyolc órát fog kel­lenni doígozniok. — a törvény kifejezett ama rendelkezésével szemben, hogy a főiskolai végzettségű álla­mi tisztviselők heti munkaidejét 42 órá­ban állapították meg. Az egyfolytában való nyolc órai szel­lemi munka megerőltetéssel együttjáró ha­tása a Máv. igazgatóságának figyelmét sem kerülte el. Hogy számolt a megeről­tető munka várható hatásával, bizonyítja az az érdekes terve, hogy amennyiben tényleg az egy huza­mos nyolcórai munkaidőre térnek át,, naponként 12 órakor állami zó­nát kapnának a köztisztviselők. ; Az értesülés szerint — ami különben természetes is — a délelőtti zónát, egy, darabka húsból és garnirungból álló pör­költöt ingyen, állami költségen fogják kap­ni a tisztviselők. Az üzletveetőségnél ter­mészetesen az adminisztrációban eddig még példa nélkül álló ujilás végrehajtását nagy érdeklődéssel várhatják. Csak aztán a tervezet, amelyről ma elég komoly for­mában és helyről jött értesítés, a tárgya­lások során más alakulást ne nyerjen. A legolcsóbb bevásárlási forrás: Gara Adolf rőfös- és divatáru üzlete, Városház-palota, RÁKÓCZI-UTI OLDAL ahol a napiárnál is jóval olcsóbban sze­rezheti be ruhaszükségletét. Állandóan dua választékban: Crep Ma.ro cin, cérna gre­nadinob, lyberti batiaztok, voálok, ruhaváaznak, női szövetek, vászon és b a ti az t Hilton ok, valamint D.M. C. áruk és kézi­S396—3 munkakellékek. Pontos kiszolgálás! Tisztviselőknek külön árengedmény! A leánygimnázium és polgári leányiskola tornaversenye. Amit a múltkor a váratlan esö elmosott,' azt a mnlt hét péntekén a verőfényes szép meleg nap pótolta. A leányiskolák megtarthat­ták tornavizsgájokat. Bár az ünnepélyt nem kellett volna a délutánnak oly korai órájában megkezdeni, de ennek nem a rendezőség az oka, mivel a pályát csak este 6 ig kaphatták meg. Szép számú érdeklődő közönség, lelkes papák és mamák, sportbarátok és tisztelők lepték el a bujtosi sporttelep tribünjét és két­oldali ülőhelyeit. Kíváncsian és feszült érdek­lődéssel várakozott mindenki. A tribün mellett felállított katonazenekar egyszerre rázendít egy szép indulóra, — s kecses izlésesforma ruhá­ban lépkednek be négyes sorokban, oszlopok­ban a két intézet növendékei tanárnőik veze­tése alatt. Elől jönnek a leánygimnáaisták 4 oszlop­ban, ntánuk a polg. leányiskola nö7endékei 3 oszlopben, összesen mintegy 500—550 növen­dékkel. Fegyelmezett szép testtartással lépked nek a lányok, s ugy a felvonulások, valamint az oszlopokban való felfejlődésök is díszére válhatott volna bármelyik fiúiskolának is, Öröm­mel és lelkesedéssel tapsolt a tribün, s a lányok büszkék lehettek, hibz ünnepélyök sikere már ezzel is biztosítva volt. Az ünnepély a nemzeti imával kezdődött, majd ta'jas távolságot felvéve a leányok serege betöltötte az egész pályát Pompás kép volt az egyforma fehérbluz és sötét alj az üde zöld tűben. Majd Kerekes Jolán polg. iskolai tanárnő áll fel a vezénylő asztalra s a Hunyadi-induló hangjaira igen jól összeválogatott 4 ütemes fordulatokkal végzett szabadgyakorlatokat mu­tattat be. Eltekintve egy pár ártatlan picike hibájától, az egész tömeg, ritmussal és szaba­tos testtartással végezte a 8 gyakorlatból álló mutat rányt. A közönség lelkesen tapsolta meg az ünnepély első számát. Utána svédrendszerü padgyakorlatok következtek, mindkét iskola vá­logatott tornászaival. A svédrendszerü torna­gyakorlatok ugyan nem zene ütemére valók és alkalmasak, ellenben a kivitelnek ilyetén való megoldása, — tagadhatatlanul hatásos. É énk ós zajos tetszést aratott, amint a gyakorlatok után a torniaz leányok magastartáiba kapva fel a svédtora padokat, soronként vonultak le a pályáról. Majd a két iskola szertornázása követke­zett a korláton. Itt megcáfolták a leányok azt a téves hiedelmei, hogy a szereken viló torná­zás nekik nem való. Ellenkezőjét tapasztaljuk, mert a helyesen megválogatott gyakorlatokkal igen is nagyon jó testképzést hajtanak végre s ezzel fizikumok is megerősödik. Láttunk tőlök egy pár olyan erőgyakorlatot is, melyek még a fiuk trősebb izomzatát is próbára tehet ék volna. Ugyanezen idő alatt a növendékek távol és magasugrást végeztek elég ji eredménnyel. Kár, hogy az idén a futószámokat nem vették fel programmjukba, hiszen láttunk már tőlük itt is igen jó eredményeket a rövid ti­von és a stafétában is. Utolsó szám a zászlós szabadgyakorlat volt, melyet Préíopa Piroska leánygimnáziumi tanárnő vezényelt. A sok száz apró nemzeti lobogó élénken repült fel a leányok kezében s tornamozdulataikat ezekkel kisérva festői lát­ványt nyújtottak. Majd a katonazene hangjai mellett oszlopokban vonult le a pályáról a diadalma, leánysereg. Mi, akik jelen voltunk e szép ünnepélyen, örömmel és megelégedéssel távoztunk el e jól sikerült tornavizsgáról. Büszkék voltunk a leányainkra, akik szorgalmukkal és odaadó igyekezetükkel olyan szépet produkáltak. E!is­mérés illeti meg az intézetek agilis tornatanár­nőit, Prékopa Piroska leánygimnáziumi, Kere kes Jolán és VajdánS Vietórisz Aranfca polg. leányiskolái tanárnőket, akik fáradságot nem ismerve gyakoroltatták be növendékeikkel a srép és pontosan végrehajtóit gyakorlatokat. Helynsen ismerték fel a tömegtornáztatás je­lentőségét és annak betanításánál megküzdöttek annak nehézségeivel is. A fegyelmezést, mint a legfontosabb kellékét ilyen nagyobbszabásu nyilvános ünnepélynek, odaadóan teljesítették. Erről a jól sikerült ünnepélyről teháf c*ak is elismeréssel szólhatunk s örömmel gondolha­tunk vissza rá K. I Állami pörköltet kapnak a Máv. tisztviselők. Nyolc órától délután négy óráig fog tartani a hivatali idő. — 12 órakor zóna pörkölt. Délben Julius elsejétől a szanálással "kapcso­latosan a legtöbb állami hivatal, intézmény adminisztrációjában jelentős változások egyes hivataloknál magát a hivatal szer­vezetét is érinteni fogják,, viszont más hi­vataloknál csak általános adminisztrációs változások lesznek. Ilyen ujitás lesz, hogy, elsejétől az állami adminisztráció egész vona­lán megszüntetik az évekkel ez­előtt rendszeresített túlórázást, amely,, habár a délutáni foglal­koztatással bizonyos terhet jelen­tett a tisztviselőkre,, mégis módot, lehetőséget nyújtott a rendes illet­mények növelésére. —• A túlóra díjazása éppen az utóbbi hóna­pokban érte el azt a nivót, hogy az va­lamennyire arányban állott a délutáni mun kával. Éppen ezért jelent most kárt a közalkalmazottakra a túlórázás rendsze­rének megszüntetése. Ez a körülmény azonban csak negöti­vuma az újításnak. A túlórázás megszün­szüntetése mellett meghosszabbitják a hi­vatali időt. A liivatali idő ugyanis — minden ellenszolgáltatás, külön díjazás

Next

/
Thumbnails
Contents