Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-25 / 95. szám

1924. április 25 JNYÍRBlDáK 5 Sport. NyTVE ifjúsági--DMTK ifjúság/ 6.0 (3:0). A Nyetve ifjúsági csapatának nagy győ­zelme különösen értékes azért, mert azt Debrecen ifjúsági bajnok csapata ellen éi"te el és igy méltán tarthatja magát a Kelet­magyarország legjobb ifjúsági csapatának. A nagy győzelem, megállapíthatjuk, megérdemelt volt. A Nytve csapata igazi szép és lelkes játékkal szinte lelépte ellen­felét, a Dmtk egy percig sem tudott veszé­lyes lenni. A győztes csapat minden embere külön-külön dicséretet érdemel lelkes, odaadó játékáért, mégis ki kell emelnünk a kis Outtmann nagyszerű játékát. Kiforrott technikáját, pompás labdaosztását mindenki megcsodálta, azonkivül négy olyan gólt rú­gott melyek közül egy sem volt védhető. Ki­tűnő volt a védelem is és Vay centerhalf, de ismételjük mindenki igyekezett tudásának legjavát nyújtani. A DMTK-ból a centerhalf és a halbekk tűnt ki. Pompás Nyetve támadásokkal indul a mérkőzés. Sipos szép kornerét Outtmann be­fejeli. Ugyancsak ő rúgja a következő két gólt is. A félidő végéig a Nyetve marad tá­madásban de a csatárok lövései nem sikerül­nek. A második félidő gólsorozatát is Gutt­mann nyitja meg. Rozi kiszökései nem sike­rülnek. A Dmtk szóiványos támadásait a Nytve-védelem játszva veri vissza. Sipos kiszökéséből a Nytve az ötödik gólt éri el, majd Rozi átadásából ugyancsak Sipos bombaszerii lövéssel az utolsó gólr rúgja. A Nyetvének még alkalma van gólt J elérni, de a javára megítélt tizenegyest ga­vallérosan nem rúgja be. Pestszentlőrinci AC -NyKlSE 4—1 (l - l.) Biró : Katz. A Nytve ellen húsvét vasárnapján fél­sikerrel küzdött PestszentlŐrinc a Nykise el­len játszott hétfőn és hírén esett csorbát nemcsak lendületes játékával, hanem az elért eredménnyel is sikerült kiköszörülnie. A csatársor megértő és gyors játéka a halfsor hibátlan helyezkedése, a védelem határozott biztossága jellemzi az egész együt­test, megvan bennük a győzelem elengedhe­tetlen feltétele : a lelkesedés. Az egész csa­pat nagy technikájú és jól fejelő, körültekin­tően passzoló játékosokból áll. A Nykise darabosan, az első félidőben lelkesen, a másodikban unottan játszott. Bár egyénileg az egész csapat jó erőkből áll, igazi összjátéknak, rendszeres játéknak csak elvétve lehettünk tanúi. Hiába volt, hogy a csapatot folytonosan forgatták, ami pedig sohasem hozhat jó eredményt. Szac támadással indul -a mérkőzés, de a Nykise védelem biztosan veri vissza a még erőtlen támadásokat. A fölényesen védő Ká­rolyi Szabó, majd Banay lövését teszi ártal­matlanná. A Szac fölény megszűnik és Pa­litz II. lerohanásai veszélyt jelentenek a Pe­karektől gyengén védett Szac kapura. Palitz tiszta helyzetben iábheggyel mellé lő. (16 p) Erre a sorsra jut a szépen kidolgozott követ­kező labdája (20 p.) A játék változatos. Tóth lövése megy kapu fölé és máris Banay hatalmas lövését teszi Károlyi párducügyes­séggel ártalmatlanná. (23 p.) Némi Szac fölény, melynek eredményéül Kiszel (jobb half) három védőjátékos között kitör és ne­héz szögből pontosan helyezett gólt lő. — Károlyi nem védhette. (26 p.) Szac 16-os sza­badrúgás emberben akad meg. (29. p.) — 30 p. korner a Szac ellen. Kikinger felé lő. A szívvel-lélekkel dolgozó Nykse védelem előreadott labdájával Tóth megszökik, szé­lien Palitznak passzol, ez Vedresnak adja, ki mintegy 5 lépésről éles lapos lövéssel ki­egyenlít. (1:1 !) 11 perc. Szabó, kapufa'övé­sével fejeződik be a félidő. A második félidőben szemmel látható hogy az első félidő erős tempója kifárasz­totta a Nykisét és hogy az első félidő eredményét aligha sikerül megtartani. — •Kikinger a 4. percben még felé lő, de Banay lövéséi már Károlyi nem védhette (5 p. (2:1). Továbbra is a Szac van front­ban és Károlyi hibájából, ki Banay lövé­sét kiejti, Kikinger megszerzi a harma­dik góit és ezzel megpecsételte a mér­kőzés sorsát. Állandó Szac fölény és csak Palitz lefutásai okoznak munkát a véde­lemnek. Banray könnyen áttöri a telje. sen »kész« védelmet és helyezeit lövéssel megszerzi a negyedik gólt (30 p.) Kikinger hatalmas lövései veszélyezteti még a . Nykise kaput, az eső is megered és a (Nykise is megnyugszik sorsában, ugy, hogy játékosok és.közönség egyaránt örül­nek, mikor a biró sípja unalmas mezőny­játék közben a mérkőzés végét jelzi. A Szac és a mezőny legjobb embere Kiszel jobb half volt, aki ugy a támadás­ban, mint a védelemben egyaránt meg. állta a helyét és az egyébként szürke posz­ton sikerült magára vonni a figyelmet. A Szalió II.—Kikinger—Banay trió jól lőtt és megértően játszott, míg a két szélső kisebb kvaliitásu, bár Puskás jói mozgott. Keméndy a centerhalf posztján minden támadást már csirájában elfojtott, igy a két bekkre (Valner, Czapek) kevés munka hárult, amelyet imponáló biztonsággal vé­geztek el. A kapusnak alig volt dolga. A Nvkisében Károlyi az első félidő­ben megmutatta oroszlánkörmeit, később azonban összeroppant. A halfsor rossz volt és az ő hibájuk volt, hogy a közvetlen védelemre maradt a védekezés teljes fel­adata, melyet végig nem bírhattak. Úgy­szólván Budavári és Károlyi tartották fenn az egész Szac-ot, mert Damunak is rossz napja volt. A csatársorban Palitz jól vezette le a Tóth adüi labdákat, de lö­vései nem sikerültek, beadással pedig fu­karkodott. Tóth kiöregedett a füttball­ból,, hiába küzd az old boy-ság nagyon is erős tünetei ellen. Vedress jó erő, Benkey gyors volt, de összjátékra nincsen hajlama. | Katz határozatlanul bíráskodott. Minden idők legnagyobb attrakciója! Szigorúan csak felnőtteknek! MESSALINA ELŐADÁSOK: hétköznap Va5, Va7 és 7a9, vasárnap V»3, VaS, Vs7 és Va9 órakor AZ APOLLÓBAN ELEGÁNS UJ DIVATLAPOK ÉRKEZTEK: AZ UJSÁGBOLTBl 33 Használt uj-ágpapiros MAKÜLATURA kilónként is legolcsóbban Kapható az Ujságboltban. Egy fényezett keményfa hMó eladó. Szab') Lajos asztalos Árpád a. 5. szám. 1563-8 Uri nőhöz háztartásban segédkezéére jómodoru nő kera»tetik. Cm a kiadóhi­vatalban . 1581-2 2 szobi és előszoba a Kállai-utca elején irodának, vagy rendelőnek azonnal átvehető. Cin Nagy lm e irodája. 1Í8I-1 Megbízható szobalányi ke­resek három tagu családhoz jelentkezni d. u, 5-lg. Cim az Ujságbotban. 563-1 Jobb leány kerestelik szobaleánynak. Jelentkezni lehet mindennap 9—11-ig és 2—4 ig. Szarvas u. 13. sz. alatt. 562-1 Egy 4-es Schutlevort gőz­cséplő garnitúra eladó. Ha­lász Mihály Nagykálló. 1587-3 Megbízható szobalányi ke­resek három tagu családhoz jelentkezni d. u, 5-lg. Cim az Ujságbotban. 563-1 Jobb leány kerestelik szobaleánynak. Jelentkezni lehet mindennap 9—11-ig és 2—4 ig. Szarvas u. 13. sz. alatt. 562-1 Egy teniszrakett v zhatlan fokkal eladó. Cim a kiadö­ban. 1597-1 Megbízható szobalányi ke­resek három tagu családhoz jelentkezni d. u, 5-lg. Cim az Ujságbotban. 563-1 Jobb leány kerestelik szobaleánynak. Jelentkezni lehet mindennap 9—11-ig és 2—4 ig. Szarvas u. 13. sz. alatt. 562-1 Kerestetik mindenes ház vezetőnfl, lehetőleg hsdiftz­vegy vagy árvaleány Sar­kantyú u. 25. 569-3 Nyíregyházán levő 200 ezer drb I. oszt. kisméretű tégla 700 q bodrogkeresz tnri terméskő m^gívzásból eladó. Értek zhetni Letko­vits és Strausz irodájában Vay Ádám utca. 561-1 1 re jobb m'ndenes főző­nő ajánlkozik gyermekkel. Cim az Ujságboltban. 557-1 Jókarban levő fekete női s'almakalap olcsón eladó. Morgó utca 4. szám Kerestetik mindenes ház vezetőnfl, lehetőleg hsdiftz­vegy vagy árvaleány Sar­kantyú u. 25. 569-3 Nyíregyházán levő 200 ezer drb I. oszt. kisméretű tégla 700 q bodrogkeresz tnri terméskő m^gívzásból eladó. Értek zhetni Letko­vits és Strausz irodájában Vay Ádám utca. 561-1 1 re jobb m'ndenes főző­nő ajánlkozik gyermekkel. Cim az Ujságboltban. 557-1 Jókarban levő fekete női s'almakalap olcsón eladó. Morgó utca 4. szám Jó bizonyítványokkal ren­delkező mindenes szakács­nőt keres két tagból álló család. Cim az Ujságboltban. 568-2 Nyíregyházán levő 200 ezer drb I. oszt. kisméretű tégla 700 q bodrogkeresz tnri terméskő m^gívzásból eladó. Értek zhetni Letko­vits és Strausz irodájában Vay Ádám utca. 561-1 1 re jobb m'ndenes főző­nő ajánlkozik gyermekkel. Cim az Ujságboltban. 557-1 Jókarban levő fekete női s'almakalap olcsón eladó. Morgó utca 4. szám Egy l-es fAdlersfügei; V. Kassa eladó. Értekezni az Ujságboltban lehet. 567 3 Száz—kétszáz drb kislibát feles tartásra elfogadok fa­lura. Cim az Ujságbol'ban 566-8 Minendest keresek vidéki gazdaságba, Nádor utca 10. 1589-1 Egy l-es fAdlersfügei; V. Kassa eladó. Értekezni az Ujságboltban lehet. 567 3 Száz—kétszáz drb kislibát feles tartásra elfogadok fa­lura. Cim az Ujságbol'ban 566-8 Minendest keresek vidéki gazdaságba, Nádor utca 10. 1589-1 Elcserélném Zrinyi Ilona ut :ában levő 2 szobás üz­leti és irodai célokra alkal mas lakásomat a város belső körzetiben levő két szoba, konyhás lakásért, értekezni lakét • Diviaa illatsztr.árban 163-t Himes-utca 5. s?ámu ház eladó, azonnal elfoglalható. 1592-1 Elcserélném Zrinyi Ilona ut :ában levő 2 szobás üz­leti és irodai célokra alkal mas lakásomat a város belső körzetiben levő két szoba, konyhás lakásért, értekezni lakét • Diviaa illatsztr.árban 163-t S szobás lakást keresek axonnalra lelépés mellett. Cim a kiadóbaa. 1598-t Elcserélném Zrinyi Ilona ut :ában levő 2 szobás üz­leti és irodai célokra alkal mas lakásomat a város belső körzetiben levő két szoba, konyhás lakásért, értekezni lakét • Diviaa illatsztr.árban 163-t „iPUCll és a világhírű „Torpedó" kerékpárod, kerékpárgummík és alkatrészek leg­olcsóbb napi áron beszerezhetők: tfühürok müi&katosnál, iVUllQI 6Ü Nyírvíz-palota. Kerékpár, varrógép és írógép javítások szakszerűen és pon­tosan eszközöltetnek. Ugyan­ott középiskolát végzett tanuló felvétetik. 1599-3 Hölgyek figyelmébe! Mindennemű trj, használt női tagál és szalmakalapokat a Iegdivatosaab for­mák után ízlésesen — a legszebben átvarr, fest. vasal és díszít jutányos árak mellett, sfirgís esetben 1 nap alatt. Saját kéíz'tésa szalma és selyemkalapok nagy választékban kap­hatók. Tisztelettel: Oláh Istvánné, Kossuth utca 6. szám. 1089-1 Szállíthatunk azonnal oí/ónfo valamint fűrészelt fenyő c?nSn£f2r>ái ditdüldg é s hasított vörös fenyő oéUIUIWU UK, továbbá kincstári gömbfát, faragott gereadát »tb. építkezési anyagokat, tetszés saeriníi méretben és mennyiségben, legolcsóbb árban Ganz, Friedlander és Smegel, Vasárosnaméav.

Next

/
Thumbnails
Contents