Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-16 / 64. szám
JP&lKSlfl&L iiaai mii 16 A takarékkorona i takarék- és papírkorona alig-alig, hogy egymástól elmozdultak, az a gyanúm támadt, hogy itt valami örkulusbeli hiba van, vagy lehet. Ez a gyanúm, azóta, hogy a takarékkorona értéke esett is, holott a papírkorona nem emelkedett, még inkább fokozódott. — Persze eszem ágában sincs azt gondolni, hogy talán valami érdek fűződnék a takarékkorona értékmegállapitásához. Vagy, hogy a bizottságban a nagytőke érdekeltjei lévén képviselve, emiatt nem alakulna ki a takarékkorona értéke. Azt azonban fel lehet tételezni hogy a kiindulás alapja lehet a hibás. Feltétlenül itt kell a hibának lennie. Azért, mert egy fixnek tervezett értéket, labilis értékek alapul vételével igyekszenek a megbízott bizottsági tagok kiszámítani. Ez körülbelül ugy fest, mintha azt akarnám ki" számítani, hogy mennyi kilométernyi utat tettem meg a gyorsvonattal és ennek kiszámításánál, a személyvonatot venném fixpontnak, nem pedig a kiinduló állomást. Dr. Kállay Tibor fix számolási értéket kivánt statuálni. Amit a kiküldött bizottság megállapít, az nem fix érték. Labilis bázis, még sohasem volt fixpont. A takarékkorona útirányát nem lehet, de nem is szabad börziáner értékekhez kapcsolni. Hogy pedig börziS, ner értékek teszik a számolás alapját, ezt a bizottság első ténykedése és az azóta, valószínűleg a bizottság javaslata alapján kiadott pénzügyminiszteri rendelet sem tagadja, de sőt, egyenesen rendeli. Igy nem lesz soha fix érték megállapítható. Igy nem lehet bizalma lakosssagnak sem a takarékkoronához, habár az jobb kamatozásúnak is látszik momentán, mint a kosztpénz és a börzespekuláció. A takarékkorona érték-utiránya addig, amig a korona romlik és addig, amig a jegymennyiség szaporodik, csak egy lehet: az emelkedő. De sülyedó nem lehet. Ha jegyszaporodás nincs : lehet vízszintes. Ha jegymennyiség csökkenés lenne, csak akkor Tehetne sülyedő ez az útirány. Minthogy azonban a papírkorona mennyisége nem csökken, de arra alig is van remény, a takarékkorona értéke egyelőre, alább nem szállhat. Ha a bizottság mégis ugy találja, hogy a takarékkoronában értékcsökkenés is van, akkor a számítás kiinduló pontja kell, hogy hibás legyen, illetve az az alap, amelyen a kiszámítás módját körvonalozták, az nem helyes. P/SSZER JÁNOS Egy milliárdot kap Nyiregyháza kislakások építésére igen fura kis számolási érték. Hajlik, ingadozik, mint a nádszál. Attól függ, merről fújdogál a szél. Holt bizonyos, hogy Kállay pénzügyminiszter nem igy gondolta ezt. Azzal, hogy a kormánytól független bizottságra kívánta ruházni a takarékkorona értékének kiszámítását, mentesíteni kívánta a kormányt attól a folyton felhangzott vádtól, hogy a kormány mestersséges eszközök alkalmazásával erőszakolja ki a zürichi jegyzést és ezzel szemben a belső értékelés mást mutat. Mentesiteni kívánta a kormányt és nyakát szegni annak a vádaskodásnak, hogy az »In ünd Auslandskrone«-t a kormány csinálja, a deviza felülfizetésekkel károsítja a kereskedelmet stb. stb., amit folyton hangoztatni jónak lát tak bizonyos körök és politikai érdekeltségek Azonban egészen bizonyos az, hogy a takarékkorona értékének megállapítását is másként képzelhette a volt pénzügyminiszter. Most ugyanis azt találjuk, hogy állandó korona romlás mellett ingadozó a takarékkorona érték. »Hun felugrik, hun le ; hun leugrik, hun fel.« Hát ez igy sehogyan sem »klappol«. De amúgy sem egészen vág a dolog, ha buzaérték equivalenciát keresünk. Aki statisztikát készít erről és egy kis grafikont is, az azt találhatja, hogy a takarékkorona, kezdetben ugy összeragadt a papirkoronával, hogy alig tudott elválni tőle. Közben a buzaérték, mit sem törődve a takarékkoronával, vigan ugrált feljebb és feljebb. A takarékkorona szépen elmaradt mögötte. Hát hiszen kérem. Tudjuk mi azt igen jól, hogy sem a buza nem értékmérő, sem a zürichi jegyzés, sem a Napoleondór, sem h Dollár, sem semmi, ami valakinek nem tetszik. De ha igy van, akkor meg hogyan lehetett azt ugy kispekulálni a takarékkorona át- j és kiszámításánál, hogy a bécsi börzén jegy- : zett hat arbitrázs papírt veszik alapul, ezt a j zürichi tőzsdén jegyzett dollár kurzussal I komplikálják és így számítják vissza magyar j koronára. Csupa olyan tényezőből adódik te- j hát a takarékkorona, amelynek alapja a magyar papírkorona értéke. Még nem olvastam sehol, hogy a takarékkorona bizottság, hogyan kavargatja a számokat, amig azokból a viccesen »habarékkorona« kialakul, azonban a lefektetett számolásmód is már akkor, amikor még a egy milliárd ioroaát juttat lakásépítési csokra. Ezt az in milliárdot háromféle mődozai szerint hssznáibatja tel Nyíregyháza városa. Az első m(d az, hogy Nyiregyháza Táros a népjóléti minisztertől nyert eyv roill.árö korouával szemben ingyon telket ad a kislakásokhoz. A?, egy milliárd ko'onából felépíttet annyi kissiakárt, a>£9n yit csak lehat fts ezek & lakások ba^aí? a* állam tulajdonában leszHfk. H'tv*u ér letelte után a varos tulsjdonába szsllnnk. A második lehetősé? sa, hogy a város az egy «rliárd ioror.át kölcsör.kappen veszi fel és p»dig a folyósítás napján átszámított aranykoronákban huszéfi TÍS '.zatődcssíésra, Ebb*n az ea«tbnn a felépítendő Utcasok természetesen ntomban a város tulajdonába mennek át. A barmad'k lehetőség sz, bogy a város is ad egv milliárdot és az állam is hozzájárul e$?y milliárddal, amelyet a varos az Í'ISŐ két w^dtrat bfcrmslyíke szerint íei»ehe!né. Ebben az ecetben a kislskások birtoklási jogának határait akként éllf-pi'anák meg, hogy a város Magyar március* Itt vagy újra, csodád szép napom! Hallom ismét azt a datt, magyar rónák legforróbb dalát! Érezhetem rőzsai'.latát annak a tavasznak, álmodhatom! . . . Lsgendák aranyszálai szóhetik át a lelkemet . . . Büszke, szép nevek mitbosxi fényben! Ob, mi szép is a magyar tarasz, hogy te jössz, ob, mi szépen leng a zász'ónk selyme ibolyát fakasztó márciusi szélben ! Csodás szép napom I Tüat század mélyében titkos értelmed kutatom . . . Mi vagy te nékünk? Multunk-e csupán? . . . Alkotás? Márványba vésett, csodás müve a nemzeterőnek, ") Nyireg-yháza város mírrios 15-í önuepín alöad'*: Algőver Öézá. mely köré idfiint távolában nagy mesevirágek nőn*k ? Melytől a bir legendákká .szépül? Szikla vogy. mit rejtett mélységekből a magyar föld réngése vetett, melyen éveinknek száza épül ? Mi vagy te nékünk? . . Emlékezet? . Sokszor láttam hideg ünneplésed. Láttam, megálltak előtted, mlot festett bálványkép élőit. Szavsknak tömjénilistáveí köszöntöttek, imádtak téged. és nem vittek onnaa reménységet, uj hitel, . . , akarást, erőt! Csodás vagy, igaz: Mint gyermek«KÍvníÍ£ a mese, mint ifjúnak as első álmoctrts A tavasz babáj« fan rajtad; pacsiria dalának titkárői stsg az ajkad. Csodás benned at élet varázsa, a föld termő titka, csók melege, rügyek pattanása A tüz, mely szép nevedbél lobban, a gondolat, amelyben millió szi? egyetlen eggyé dobban 1 . . . Csodás vagy! . . , Életünk, erőnk gyönyörű költeménye: Nem multat jelentesz, emlékezést! . . Jelent, jövót. faiunknak fórrá életvágyát, bőségesebb, szebb létezést! . . . Oh, mert réges-régen. nepkeleti messzeségben szabadok valáuk1 Íuiádíuk a fényt, féltők a sötétai, és ahogy megszálltak e friss Tiszüyöígyet, btiízke Kárpfitbércct, itt is izzóit bennünk as a tárig! Vérünkben szunnyadt ősi nagy erőre! leszámoltunk iszonyé időkkel, hiába jöttek hosszá éiazpkák . , Megtermett « le'ki-nk leged, a „lét nem lé?" szavát. mely bátrabbá, dacosabbá szépült a pusztiió viharokon ál, és mint Botond büszke bárdja döngeti most gógös Nyugat Bizánc-kapuját 1 Megtermett a lelkünk téged, jövendők szavát: Pé"lekeD, szombaton és Tasámap Luciano illbertim replésével keröí bemutatásra a dráma a yelencei köztársaság idejéből a Diadal Morgóban. ©tretlen nézae weg e szép filmet! Nyirpfyh&rft rearcua 14. A Nyirníék tndócitójáMl. A vármerye főispánjánál a napokban nagtje^ntőíégö értekezlet Tolt, amelyen dr. Bfnc* Ká!m#n kormány főtanácaos, polgármester, Szohor P»1 főjegyző, a Tároa képviselő' tesíüeíének több vezetőtsigja v«4í részt Az ér'ekeslet a Tíroi által msg'nditsrdfl lakésakció tár*ryáb*n keresett megoldási módosatokat. Dr Kdiay Miklós f'ispán m'ndea fórum előtt »sót emel « nyirpflyházi (•* a T&rmegyoi lakáaranéK megSí!Űntet<t«e érdíkébaw a tz ö«*3«hivott értekezlettel i* volt a célja, bory enaek tx 6?«tba?á§fó tigyn*k lendületet arijon, ast régle?s*en prognmomra tüz»e. A főispán n váró* képtsalőjénsk, d- Rakowky Iván belö»ymin ;8r.ternek iámagstAt&rd fgen jflentfis «ik<»r*k®t ért el a nyíregyházi lakásínség enyh^ése érdekében, amennyiben közber járt atbt", hogy a váro» nngyo^b fii»B7í'get kapjo"» lakásépítési célokra PetrieheTÍch Hor i vAth Emil államtitkár kö?ö te a fíispőnjss?, V>ogy a n^pjólési minisztérium Nyiregyh&sa \ roa rásKírei <