Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-22 / 69. szám

Előfizetés! árak helyben és vidéken: Egy hóra 20000 K. Negyedévre 00000 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20®/e engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelő* szerkesztő : VERTSE K.-ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Telefon szóm 139. Postacheque 29956, Kéziratokat nem adunk vissza. Rupert a hadseregnek három évre terjedő szabad­ságolását követelte a nemzetgyűlésen. Budapest,, március 21. MTI. X nemzetgyűlés mai ülését háromnor gyed 11 órakor nyitotta meg Szcitovszky, Béla elnök. A valorizációs törvényjavas­lat folytatólagos tárgyalásának első szó­noka Rupert Rezső volt. A törvényjavasla­tot nem fogadja el, mert bizalmaién a kormány iránt. A kormány működésére a leglesujtóbb kritikát a delegáció tagjai mondották, amikor megállapították, hogy. ezelőtt két évvel az ország saját erejéből talpraállhatott volna. A kormány nem tett eleget alkotmá­nyos kötelességének. Nem számolt el a bevételekkel, rendeletekkel kormányoz s adózásoan valóságos anarchiát teremt A magyar gazdasági és pénzügyi hely­zetet összehasonlítja a háborúban vesz­tes többi államok helyzetével. Megállapít­ja, hogy az ipar és kereskedelem ügyét mostohán intézték nálunk. Kívánja,, hogy a nemzeti hadse­reget három évre szabadságolja a kormány. Rupert ezen szavaira nagy z aj tá­mad a Házban. A 1 kormánypárti oldalról hevesen kiáltják feléje: Hogy könnyeb­ben lehessen ismét felfordulást csinálni? — Rupert: A hadsereg fenntartására fordított összeg felesleges kiadást képez. Inkább a kény szer kölcsönre fordítanák a hadseregre szánt kiadásokat. — Szilágyi: Félek, hogy az ilyen be­széd a hadseregben is komoly bajokat támaszt. — Ernst: Ez aztán logika. — Elnök figyelmezteti Rupertet, hogy a valorizációs törvényjavaslatot tárgyalja a Ház s nem a hadsereg ügyét — Rupert: Követeli a zsoldos hadsereg megszüntetését — Szilágyi : És az általános hadkötele­zettség behozatalát Miután Rupert továbbra is a hadsereggel foglalkozik ,elnök figyelmezteti, hogy ha nem marad a tárgynál, kénytelen lesz tőle megvonni a szót. Rupert erre áttér a kormány politikájá­nak bírálatára. » Beszéde lapzártakor tart. A francia-cseh titkos katonai szerződések leleplezése. Ma éjszaka dől e!, hogy kap­nak-e a tisztviselők március hóra drágasági segélyt. Budapest, március 21. MTI. A ma este tartandó minisztertanácson -BS^iiAnrsaiazTj smpspvizsii u [nja>f uqozs Í nak kérdése is. Értésülésünk szerint ' a kormány még eddig nem foglalkozott az. | zal y hogy erre a hónapra nézve milyen I mértékű segítségben részesítse a köztiszt­J viselőket. Kormánykörökben hangozta*­\ látják, hogy az állam pénzügyi helyzete jí igen nehéz s nem tudnak dönteni,, vájjon ! lehet-e még e hó folyamán segélyt folyó­1 sitani. A jövő hóra járó illetményre vonat­kozólag azt mondották illetékes helyen, hogy lényeges mértékben magasabb lesz a legutóbbi felvett illetmény összegénél. Április elsejétől a liszt helyett készpénz válságot kapnak a köz­tisztviselők. Budapest,, március 21. MTI. Ismeretes, hogy a kormány fokozato­san beszünteti a köztisztviselők részére folyósított természetbeni illetményeket. — Április elsején már a liszt helyett kész­pénzváltsál^jt kap mindenki. Az igényjo­gosultak összeírására vonaLkozó rendelet a Hivatalos Lap mai számában jelent meg Budapest, március 21. (Magyar Távirati Iroda.) 4,, ;„ Berlinblő jelentik. A Berliner Tagblat folytatja a francia—cseh titkos katonai szer­ződések szövegének közlését. Mai számában megállapítja, hogy 1918. október 28-án létre­jött egy szerződés, melynek negyedik cik­kében "a francia kormány kötelezi magát, hogy hadianyagot szállít a cseh véderő cél­jaira. A szerződés ötödik cikke a cseh véderő irányítását 10 évi időtartamra Franciaország számára biztosítja égy Németország és az Osztrák—Magyar monarchiából alakult álla­mok elleni hadmüvelet esetére, a cseh "haderő megszervezésére s a cseh véderő további ki­építésének idejére. E cikk kimondja, hogy egy francia vezérkari tiszt és ennek vezetése Teheránban kitört a forradalom Budapest, március 21. (Magyarr Távirati Iroda.) Teheránból jelentik. A köztársasági és királysági párt hivei között összetűzésre ke­rült a dolog az összeütközés következté­ben sok halott és sebesült veszteség érte mindkét pártot Az Uj Nemzedék jelenti. Londoni jelen­tés szerint Teheránban kitört a forradalom. A város utcáin valóságos csata fejlődött ki a köztársaságiak és royalisták között. A ha­lottak és sebesültek száma igen nagy. A rendőrségnek a városban sikerült a rendet helyreállítani. A palotahölgyek elmenekül­tek Teheránból. ,.! mellett egy 60 tagból álló bizottság intézi a cseh hadügyet. Ugyancsak 10 évi idő­tartamon belül az egyik vezérkari főnök francia tábornok lesz. A hatodik cikkben Csehország kötelezi magát arra, hogy bel- és külpolitikáját a francia kormánnyal egyetértőleg szabja meg s a békeszerződések betartására felügyel. A lap ezután megjegyzi, hogy ezek a kikötések meg is valósultak. Mitteihauser tá­bornokkal az élen csakugyan francia tisztek vezetik 1918. óta a cseh hadsereget s 1924­ben ezzel kapcsolatban más ujabb titkos ka­tonai szerződéseket is létesítettek. Mondhatja ezután Benes — végzi a lap — hogy ő nem köt titkos katonai szerződé­seket. Báró Korányi Frigyes Buda­pestre érkezett. Báró Korányi Frigyes párisi nagykö­vet ma reggel Budapestre érkezett Haza­jövetele a pénzügyminiszteri tárca betöl­tésének kérdésével van összefüggésben. — Minden valószínűség szerint Bethlen és Korányi mai megbeszélésének eredménye lesz. Korányi Frigyes a Magyar Hírlap munkatársa előtt nyilatkozatot tett, mely ben kijelentette,, hogy Bethlen hívására jött haza,, azonban arra vonatkozólag, hogy elvállalja-e a pénzügyi tárcát,, sem cáfoló,, sem megerősítő nyilatkozatot nem tett- , |?Í SN .;.[', Márffyék a vizsgálóbíró élőit tagadnak. Budapest, március 21..Magyar. Hírlap. Bubits Jenő dr. törvényszéki tanácsi­elnök,, mint vizsgálóbíró ma délelőtt hall­gatta ki Márffyt. Márffy. a rendőrségen tett vallomását az utolsó szóig visszavonta. — Vallomását jegyzőkönyvbe vették, vissza­kísérték cellájába,, majd a többi vádlottat vezették elő, akik hasonlóan mindent ta­gadtak . • Tőzsde. Budapest, 1924. március 21. Zürichi zárlat; Berlin 131 és fél, New­york 578 és fél, London 2489 és fél, Páris 2480, Prága 1676 és egynegyed, Budapest 85, Belgrád 712 és fél, Bukarest 305, Bécs 81 és fél, Szófia 415. Terményzárlat : 76-os buza 320—322 és fél, 79-es buza 330—332 és fél, rozs 272 és fél—275, takarmányárpa 290—310, sörárpa 340—370, zab 255—260, tengeri 255—260, korpa 192 és fél—197 és fél. Irányzat nagyon szilárd. Devizák. Angol font 335800—345800, — léva 555—580, francia frank 4070—4190, Ura 3365—3470, osztrák korona 109.70—113, lei 410—425, szokol 2255—2325, dinár 955—990 Holland forint 28915—29775, belga frank 3235—3335, Stokholm svéd korona 20530— 21150. -í ; ! Takarékkorona 117. i I

Next

/
Thumbnails
Contents