Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-12 / 35. szám
Í92*. február 1?. A birtokreformnovelia késleltetése. selő urak egymás fejéhez vagdosnak, hogy a politikai harcnak evvel a modortalanságával olyan légkört teremtsenek, amelyben lehetetlen egészséges eszméknek kilorrniok S az ellenérveknek érvényesülniök. Nyolc óra alatt egy szakasszal halad előre a tárgyalás, házszabályviták tarkítják az agrár kérdést s ugy látszik, hogy a minden szóhoz fűzött, zagyván hömpölygő módosítások hullámával elakarja áz ellenzék borítani a birtok reform kérdésének egész termékeny területét. Komoly aggodalommal szemléljük a dolgok elfajulását és megrovólag fordulunk el azoktól a jelenségektől, amiket a zavart élvező közbeszólók iris cenálnak, hog^ azalatt az egyik baloldali szónok á mentelmi jog védelme alatt ne áíalja kétség bevon n i a miniszterek gentlemani mivoltát. Az ilyen kijelentéssel szemben nem tartjuk elégségének a viharos tiltakozás felzudulásat, hanem a legerélyesebb rendszabályokat tartanok helyénvalónak, mivel a politikai működésnek az egyéni tisztességgel való kapcsolatba hozatala olyan elfajulását jelenti a parlamentáris kriükának, amilyent megtűrni müveit nemzetnek egy'percig sem szabad s amilyenre helyes felüet'egyedül csak a választói bizalom megvonása volna. Az eféle- kinos epizódok kiküszöbölésének itt van az ideje, mert máskülönben el fog sikkadni bennük minden becsületes törvényjavaslat. kormány végre tudja hajtani áz összes körteit és belső tekintétékben szüKsSges kényszerintézkedéseket ugy„ hogy a felhatalmazás javaslat s vele a kormány két és fél esztendős gafedadági diktatúrája biztosítva van. A külföldi kölcsön körül zajló nagy hullámok — egy-két pár politikus lármájától eltekintve — elsimultak és így a konszolidálást és az ország teljesen lezüllött gazdaságának reorganizálás! munkáját semmi sem akadályozhatja meg Az alakult helyzetről egyébként ai egyik legnagyobb majgjyar gazdaságpolitikus a következőket mondotta: El voltak készülve a kormánykörök arra,, hogy az egyes ellenzéki frakciók igyekezni fognák a kölcsönügynek a tőlük tel lő legnagyobb mértékbén gáncsoskodni, hiszen minden államban csinálnak prolitikáf a kormányok kiSebb-nagyobb akciója körül különösen, ha akkora akcióról és akkora következményekről van szó, J 11 int amilyen a mi külföldi kölcsöügyiink Itt a bizalmi kérdés vetődik fel elsősorban, ami politikai momentum és csak ebből folyhatnak az esemény későbbi vonatkozásai. Áll ez különösen nálunk ma„ amikor a kormány felhatalmazási javaslata nem kér kövesebbet, mint két és tél évre a kormánynak korlátlan felhatalmazást, korlátlan adóemelésekre az állami intézetek korlátlan tarifaszabályozására, a szerint, ahogy azt a kinevezendő népszövetségi kontrollon szükségesnek látja. — Tehát diktatórikus felhatalmazást kér a kormány az alkotmányosság keretein belül . A nagy sikerrel befejezett külföldi Budapest, febr 11. A magyar külföldi kölcsön a legutolsó londoni tárgyalásokkal a Végleges stádium ba jutott és ezt a jelentős eseményt publikálta is a kormány, de egyúttal azt is bejelentette, hogy ezzel meg kell kezdem a kölcsönnel kapcsolatos belső politikai és gazdasági berendezkedési előkészületeket. Ennek politikai része látszik majd a nehezebbnek amennyiben erős készülődések vannak folyamatban a szélsőséges irányzatok részéről arra hogy a legközelebbi időben parlament elé kerülő két és féleszlendős felhatalmazási javaslat vitája körül döntő rohamot kíséreljenek meg a kormán}- ellen, aminek azonban nincs érdemi jelentősége. Az ország egységesen áll e pillanatban különösen Bethlen gróf miniszterelnök mögött és igy az átmeneti időszakra való berendezkedés kormányzati előmunkálatai a legnagyobb iramban folynak a pénzügyminisztériumban és a miniszterelnökségen. A gazdasági élet bár a legteljesebb mértékben bizakodó, egyelőre a várakozás álláspontjára helyezkedett, mert az átmeneti időre Vonatkozó gazdasági szabályok tekintetében végleges megjállar podás nem történt a kormány és az irányadó gazdasági korifeusok közt. A megbeszélések természetesen permanensen: folynak már a sürgősség miatt is, mert hiszen ennek eredményétől van függővé téve a pénzügyminiszter korlátlan felhatalmazási javaslatának egyes igen fontos részlete. A helyzet a bekövetkezett eseménnyel kapcsolatban e pillanatban az, hogy a kölcsön tárgyatások azonban most befjezett tények elé állították az ellenzőket, a kik nem voltak elkészülve az akció ilyen gyors iramára és igy az az úgynevezett egységes politikai felvonulás jelentékteienne zsugorodott. A kölcsön ügy belső politikai elintézése tehát nemi lesz olyan veszedelmes, mint amilyennék pláne a külföldi .sajtóban állítják- be. Es ezen a ponton keh megállapítani Bethlen grófnak azt a kétségbevonhatatlan diplomáciai sikerét, amelyet á kölcsön lebonyolilás akciójában eléri és amelynek kihatásai ügy kifelé, mint befelé különösen értékesek. — A nagy külpolitikai eredmények mellett számiiásou felüli eredménynek tekinthető az, hogy a kölcsönnel Kapcsolatos jóvátételbe betudják a hatalmak az összes békeszerződési terheket, és komoly kilátásunk van arra 7s, "hogy az egész jóvátételi kötelezettségünkből levonják egyrészt az elszakított területeken lévő ina gyar volt állami vagyonok értékét és a román megszállás alkalmával tőlünk elhurcolt javak lajstromozott teljes értékét. Jirre vonatkozólag elvi döntés történt és igy elhárult á veszedelme annak a romári részről folytatott akciónak,, amely szerint Románia hadiállapotbaii lévőnek akarja tekintetni magát a magyarországi mqgfszál láskor és igy hadizsákmánynak minősíttetni a Magyarországból elhurcolt óriási ihagán és állami vagyoni. A belső berendezkedés első momentuma természetesen állami Jegybak felállítása lesz. Ennek az eseménynek közelséérdekes eltolódásokat okozott,, most, hogy, komoly orientálódások kezdőd Lek a külön r böző érdekeltségek felé a kormány részéről. Eddig ugyanis hatalmi vetéiykedések folytak a Jegybank részvényjegyzésének elsősége körül,, míg e pillanatban az egyes addig exponált tényezők mintha visszavonulnának. Ezért helyezkedtek az illetékes körök arra az álláspontra,, hogy a Jegybank alaptőkéjét aranyban kell jegyezni, a jegyzést pedig a jelentkezés sorrendje szerint fogják kezelni és elintézni. A második momentum a nagyobb nemzeti hitel kivetése körül is történt,, úgyszólván végk gesnek tekinthető elhatározás,, Sírni az egyedül helyes és pártatlan, amellett törvényes mód is volna a kényszerkölcsön kivetésére és ez: a legutóbb fizetett összadó fele, vagy háromnegyede volna. Igy a kormány részére egészen áttekinthető a belföldi kényszerkölcsön kilátása,, viszont a kölcsönakció eredménye is biztos. (KEK.) Nádai Pái Nyíregyházán. Dr. Nádai Pál a neves esztétikus és iró„ aki a mull évben a Biedermeier kor polgári kultúrájáról tartóit a Bessenyei Kör lyceumában előadási,, február. 14-én városunkba érkezik s »Művészet mindennapra« cimeu fog ujabb előadást tartam vetilett képekkel illusztrálva. A lakóház kultúrájáról,, az utca esztétikájáról,, a mindennapi ízlésről, divatmüvészetről szól az ismertető előadás. Nádai a Jelenkori szépségtörekvések, az Izlésfejlődés és stíluskorszakok s az iparművészet Magyar-országon c. müvek ismert irója bizonyára ez évben is oly rokonszenves fogadtatásban fog részesülm a művészetkedvelő közönség részéről, mint a mull évben. Az előadás csütörtökön délután G órakor lesz a Kossuth Lajos főgimnázium dísztermében. • i — »tlránia« előadásokra a jegyek Fermcziuét kaphatók. K8C0* a szerelem rabszolgája. Csak felnőtteknek £ kinai történet 6 felvonásban. — Főszerepben: Haya Ca?a. — Hétfőn és kedden A DIADALBAN. P Kieérő műsor: — „Hilda, az erömüYésznŐ" vígjáték és „Hogy lesz a fehérbői fekete burleszk. A nemzetgyűlés napirendjén a földbirtokreform novellájának tárgyalása szerepel, melyet a hosszura nyújtott indemnitási vita oly sokáig késleltetett. Azt várta volna az ország, hogy most már végre minden politikai párt az objektív birálát határait tiszteletben tartva nem fogja a személyeskedések eszközeivel és végeláthatatlan botránysorozattal , 'ilsekélyesiteni a vitát. Ám de sajnálattal és csalódással kéli megállapítanunk, hogy "a földreformnovellát nemcsak szakaszróí-szakaszra, hanem jóformán betűről-be-Üífc boncolják, még pedig nem kritikával, hanem módosítások jogcímén, lármás támadásokkal és a miniszter elleni perfid gyanúsításokkal. Engedelmet kérünk, dé igy csak rossz vért j szül a törvényalkotók »uiunk$ja«sigy valóban a kisebbségi pártokra és az ellenzéki képviselőkre kell minden felelősséget hárítani azért a komolytalan magatartásért, amely ahelyett, hogyi előre vinné a földreform fontos ügyét, kerékkötőjévé válik a parlamentáris megoldásnak. Szánalmas néz- i ni, hogy politikumot kovácsolnak szakkér- : désekbőj és unalomig ismételt kifogásokkal j mint vetkőztetik ki eredeti mivoltából a ja- j .vaslatbt. A törvény foldozásnak evvel a mód | jávai szemben a közvélemény az ellenzék l részéről áttekintő, beható és alátámasztott in- ' dokokkal megokolt bírálatra volna kíváncsi ] és nélkülözni óhajtaná végre az olyan épüle- [ tes gorombaságokat, amilyeneket a képvi- | Készül a felhatalmazási törvény a magyar kormány gazdasági diktatúrájára, Két és félévre szóló korlátlan pénzügyi és gazdasági feshataimazási javaslatot terjeszt a pénzügyminiszter legközelebb a nemzetgyűlés elé a külföldi kölcsönnel kapcsolatban. — Berendezkedések az átmeneti gazdasági időszakra. — „Bethlen gróf kétségtelen diplomáciai sikert aratott a külföldi kölcsön ügyében elért eredményekkel."