Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-10 / 8. szám

MtemÉs Í924. január 10. '& legtöbb mezőőr nem ismeri a me­zőgazidJaságról és a mezőrendőrségről szó­ló 1894. évi XII. tc. rendelkezéseit s azok­nak célzatát; nincsenek továbbá eléggé tá­jékoztatva szolgálati felaidJatuk mikénti teljesítéséről, ídie különösen nem ismerik a j 11 ezőgazldfasági kártékony állatok és nö­vények elleni védekezésre vonatkozó uta­sításokat. A földinivelésügyi miniszter a hozzá is eljutott gyakori panaszok folytán, fel­hívta a többiekkel Sz~bolcsvármegye al­ispánját is, hogy a panaszok megszünte­tése érdlekében intézkedjék a mezőőrök ki­oktatására vonatkozólag olyképen, hogy ezek minden év január és február hónap jában a járási székhelyekre 1—1 nlapra csoportosan berendelve a járási gazda­sági felügyelő s a főszolgabíró által a szolgálat körébe vágó tudni valókról, va­lamint a kártékony álliatok és növények irtására vonatkozó rendelkezések és út­mutatásokról alaposan kioktattassanak. A költségeket, melyek a berendeléssel járnak, a szolgálatadó érdekeltek viselik. A berendeléseket az illetékes hatósá­gok rövidesen* eszközölni fogják s a sző­lő és mezőgazdaság érdekeivel összefüggő ezen rendelkezés végrehajtása mielőbb! éreztetni fogja hatását. Monna Vanna MOZIROVAT. Szaladgálás a Városi Színház Hozi körül. Hát kérem, az én imádott nőm a legki L váncsibb asszony a világon. Ebben a 480 fokos hidegben kerget, hogy vallassam ki a városi színház mozi uj vezetőjét, hogy mi lesz már azzal a mozival ? — Nem js tudtam hogy uj vezetője van. Hát ki az az uj vezető ? Hát egyáltalán vezetik ? Ha vezetik, ki ve­zeti ? Hova vezeti ? Mi baja van, hogy ve­zetni kell ? A kérdések tömege ugy meg­rohanta agyamat, mint a Hindu síremlékben a szegény angol tisztet a tigrisvadászok. Ká­bultan álltam imádott nőm előtt, habozva pislogtam reá. — Na mi lesz ? — sipított imádott nőm ajkairól a szigorú kérdés. — Lesz még szőlő, lágy kenyér — rebegtem ijedten. Erre a válaszra dühbe gurult s gyön­géd kacsóinak egy könnyed mozdulatával ugy elindított, hogy egyenesen az uj mozi­vezető lakásáig csúsztam a havon. — jól fű­tött szobában fogadott az i}j vezető s én rög­tön megkezdtem a vallatást. Én : Mutassa meg kérem azt a madza­got, amelyikkel a városi mozit vezeti. Ő: Kérem én madzag nélkül fogom ve­zetni ; Én: Ugy ! ! És hogy tetszik ezt csi­nálni ? Ő: Nagyon egyszerűen. Pompás képe­ket hoztam, csupa újdonságot. Jön Konrád Weidt, Éva May, Allan Nazimova, Natalie Kovanko, André Nox, Tom Moore, Lucy Fox, Wemer Kraus és a többi filmnagyság. Én : Filmkicsiség nem jön ? Ö: De igen. Jön Jatzkó Cia, a legbájo­sabb gyermek fiímprimadonna és a kis Szécsy Ferkó. Én : Kérem, olvastam az újságban, hogy valami történt a Pacsirta-utcában. Nem tetszik tudni, hogy mi történt a Pacsirta-utcái­ban ? Ő: Ingyen akarja megtudni ? Maga potyafráter! Jöjjön el 12-én a városi mozi megnyitó előadására, ott megtudhatja, hogy mi történt a Pacsirta-utcában. Én : De kérem én ... Ő: Semmi én ! Ne zavarjon tovább a ve­zetésben. Jó napot! Én : De kérem ... Ő: Megunva a vallatást, egy erőteljes lábmozdulattal házi tűzhelyemig, imádott nőm lábai elé csúsztatott. 103-1 NBMRirtMmMaiMQMn!^^ iPRÖ HIR Hirdetési diiak: 10 szóig 2000 K. minden további sző 200 K, — Hirdetések utáni érdeklődésre csak vá­laszbélyeg beküldése mellett válaszolgatunk. — „(>m a kisdóbivatslban" jelzésű hirdetésekre sssk a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatunk felvilágosítást. A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. Vidékről levélbélyegben is beküldhető a hirdetés dija. »«>IS> Wi i ii íim— II ÍI .1 «*» Jan. 9, 10, 11-én, szerda, csütörtök és pénteki Világattrakció ! Rendes helyárakkal! Monna Vanna Történelmi filmdráma a renaissance idejéből 2 részben. Mindkét rész egy előadáson. Főszerepben Lee Parry, Paul Wegener és Lyda Sal­manova. Előadások mindennap 5 7 és 9 órakor | Jön! Szombat Vasárnap Jön! Cirkusz attrakciók| világhírű artistáknak felléptével. Disdaf Mozgó Január 9 én és 10-én, szerdán és csütörtökön 7 és 9 órai kezdettel: IS-áfe r^sz Páris szamatéciója i 6 felvonásban. — Főszerepben: Iffiía Jön! Az idény legnagyobb és legjobb Jön l \ Harr^ PieI kepe Meghívó. A Tiszalöki Gazdasági Bank Rész­vénytársaság XVII. évi rendes közgyűlését 1924. évi január hó 20-án d. e. 11 órakor fogja helyiségében megtartani, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivalnak. TÁRGYAK: 1. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság jelentése az 1923 évről, záiszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, nyereség felosztása s a felmentvény megadása. 2. Esetleges indítványok. 3. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tag kiküldése. $5-1 Az IGAZGATÓSÁG. Jfminőségü varrógép el­adó É'tektzni lehet Kósa József Vég utca 33. sz. 85-1 Egy pár 42 6s erős strapa cipő és egy haszDált bőr­divány eladó Kálvin tér 10. Bfkebeli té'iiabát kevéssé használt Lőjek szabinál el adó. 2 Egy regisztráló N: tional pénzia«sza, amely villany­erőre is alkalmazható, eladó. Cim a kisdó^an, 66-1 Eladó egy fekete férfi zsaket mellénnyel, egy l'rakk­öitöny Cim a kiadóban. Némát nyelviseke elemi, közápiekolf i tanulók é3 fel­nőttek részére I.-ko'fi kor­repetálás, a német, leszéd elsajátítására. Leckeadás a nap bárme'y szakában. Tandíj egesz hónapra 15000 korona. Virág utca. 8. 14—15 éves f ut keresek hetesnek Dapi két órai mun­kára. Jelentkezni Virág utca 11. szám at tt. 70-1 Kisvárdára fé'éves kislány tr ellé azoanaü belépésre komoly nő és ugyanod* egy szobalány kerestetik. Jelent­kezés Njiregyháza, Kallói­utca ?0. 74 2 Eladó egy te'jesea uj Kühne 'éle !S0 soros vetőgép és egylovas szekér. Cini a kiadóban. (iO-l Fehéremü foltozást ol­csón vállalok Virág utca 41. A eimapusztíi gazdaság megvétel-e keies egy pár­huzamos tatut, egy kisebb faj a fúrói és egy autogén v hegesztőt 9 2 5 Németül beszélő urileány I 1—2 gyermek mellé ajánl­kozik. Megfceresé-ek kiadó­hivatalba kére nek. 89-2 Perfekt szoba'ány azon­nali belépésre kerestetik, esetleg t zenötödikérs. Csil­lag utca 3. ti6-l aiiiHiíiüiiiiiüijiüiiiüiüiiiiiitiiiiiiiiit' MÁKULATURA olcsón kapható az UJSAGBOLTBAN. B^milllilUlllllllilíiiiiülí! 5 ni. mazsa koksz jutá­nyosán fiadé. Selyem utca 4 '. szám (jobb oldali fels5 lakás.) 1(12-2' Spitz Heíéna paplan­készi ínő uj munkát és ia­vilást jutányos áron elvál al Kossuth-u. 43. sz. .-íö-l E f y mindenes leány azon­nali állást keres. Zö diég­tér 19. : 4-1 Eladó Mák utca 14. sz. ház. Értekezni lehet ugyan­ott. is £ Az „Erzsébet" közkór­házban jóirásu napidíjas p férfi alkalmazást nyerhet, 98-3 Die Dame januári száma kapható az ÚJSÁG BOLTBAN. 1' 0 rirb 9 hónapos szőke manga iea süldő eladó, Or. Kobinji András gazdasága Ujfehértó. 104-S 1 UJ MILLIÓK FÖNYVE. Akis hóbortos Irta | HUNGERDORF. jj Ara 1500 korona. Kapható az | UJSÁGBOLTBAN. AMOTTE TÉGLÁK TÓTH JÓZSEF keramikusnál Debreczen. Timár-utca 11. sz 5405-10 Bolgár kertészi részes mivelés vagy kon­venciós fizetés mellett: S/6 ilfisy, S?aras-u, 14 32-5 Nyíregyháza r. t. város adó­hivatalátó l 239—1924. adó. Hirdetmény az 1922. és 1923. évre szóló jövede­lem és vagyonadó bevallások beadása tárgyában. A helybeli m. kir. pénzügyigazga­tóság 133 704—11—1923. szám alatt kiadta az 1922. és 1923. évre szóló jövedelem és vagyonadó bevallások beadásáról szerkesztett „Felhivás"-t, amely a hirdető oszlopokon ki van j ragasztva. Ezen „Felhívás" részletesen fel­sorolja, hogy 1. kik kötelesek bevallást adni; 2. a bevallási ivek hol adandók be; 3. a bevallási ivek kiállításánál mit kell szem előtt tartani; 4. a bevallás elmulasztásának vagy késedelmes beadásának mi a jog­hátránya ; 5. valótlan adatok bevallása milyen büntetést von maga után; 6. mely munkaadók kötelesek al- ­kalmazottaikról az 1921., illetve az 1922 évről név- és illetményjegyzéket benyújtani és végül 7. a biztosító intézetek adatszolgál­tatási kötelezettségéről szól. A bevallások benyújtásának határ­ideje 1924. január hó 15. A bevalláshoz szükséges nyomtat­ványok az előállítási költség megtérí­tése ellenében a városi adóhivatal 39. számú szobájában szerezhetők be A kiáliitott bevallási ivek a város: adóhivatal 39. számú szobájában: adandók be. Nyíregyháza, 1924. január 8. 101-3 VÁROSI ADÓHIVATAL, li,i tmiMliinPiriíTHienn wi miiiii nmw »n iiwn wnf m •i hm mii i i wii mi i iriirwMTi-rrririi .. Nyomatott Jóba E-ek laptulajdosos köoyvnyomdájábao Nyíregyházán,

Next

/
Thumbnails
Contents