Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 248-272. szám)

1923-11-15 / 259. szám

Egyes szám ára 400 K, Nyíregyháza, 1923. november 15. * Csütörtök XLIY. évfolyam. * 259 mÁm Előfizetési árak helyben ós vidéken: Egy hóra 6000 K. Negyedévre 18000 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: 3ZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postache<|ue 29553. Kéziratokat nem adunk vissza. Ulain ügye a keddi nemzetgyűlésen is szóba kerül i A fajvédők izgalmakban bővelkedő felszólalásra készülnek Ha délelőtt hallgatják ki Dőhmel Frigyest. telmi bizottság előadója már érdeklődött a királyi ügyészségen, hogy az iratokat mikor kaphatná meg betekintés céljából, mert a mentelmi bizottsági ülésen részletesen kell referálni az ügyet. A fajvédők erőteljesen készülnek a Ház első ülésére s gondoskodni fognak arról, hogy Ulain ügye tárgyalás alá ke­rüljön s az ülés izgalmakban ne szenved­jen szükségei. A miniszterelnök és Szcilovszky Bé la közötl ma délelőtt tárgyalások folytak ebben az ügyben s szóba került közöttük az is, hogy az Ufain ügyet milyen formá­ban vigyék a Ház elé. Budapest, november 14. A Magyar Hirlap irja. Az Ulain féle puccskísérlet ügyében a budapesti kir. tör­vényszék még nern határozott, vájjon a sta­táriális vagy rendes bírósági eljárás alapján vegyék az ügyet tárgyalás alá. Az elhatározás a bajor Dőhmel Frigyes kihallgatásától van függővé téve. A királyi ügyész Dőhmel Fri­gyes kihallgatását ma délelőtt fogja eszkö­zeim s utána nyomban határoznak, vájjon folytatják-e, vagy elállanak a statáriális el­járástól. Ulain ügye lassanként politikai térre is átterelődik s a Ház első ülésén mindenesjetre szóba fog kerülni. Mikovényi Jenő, a men­A német trónörökös tegnap délután találkozott családjával német földön. Budapest, november 14. MTI. A DaiUy Mail jelentése szerint a né­met trónörökös kedden délután 6 órakor érkezett Oetsbe, ahol felesége és három gyermeke várt rá a kastélyban. Megérke­zése minden feltűnés nélkül történi, a közönség sejm volt .érkezése idejéről tá­jékoztatva. Boroszlóból jelenti a Wolff-ügynök­ség. — A volt német trónörökös 5 évi száműzetés után ismét német földön van. Tegnap délután érkezett meg Boroszlón át Oelsbe. A városban a rendes őszi vá­Elsimult a földreform novella tegnapi tárgyalásán támadt incidens. Budapest, november 14. Magyar Hirlap. A földbirtokreform novella bizottsági tárgyalásán kellemetlen incidens támadt, amikor a bizottság tagjai a földmivelésügyi minisztert leszavazták. Ennek nyomán a bi­zottsági ülést is kénytelenek voltak félbe­szakítani. Mára sikerült az incidenst Nagy­atádi Szabóval elsimítani, aki a mai bizottsá­gi ülésen már Schandl államtitkár kíséreté­ben meg is jelent. { sárt tartották meg s a vásári tolongásban fef sem tűnt az a két autó, amely a trón­örökös mátháit szállította a kastélyba. — Nemsokkal ezután jött a trónörökös autó­ja,melyben öten ültek. A trónörökös a hátsó ülést foglalta el. Mellette jobbról MüCdner őrnagy, balról pedig egy rend­őrtisztviselő ültek. A kastély nagytermé­ben találkozott családjának tagjaival. A viszontlátásnál csak felesége és három gyermeke volt jelen. Két gyermeke még nem érkezett meg atyjuk fogadtatásá­hoz. | . tteiiÍTÜ;*! Trockij ellen ujabb merényle­tet követtek el. Budapest, november 14. MTI. Rigából jelentik: Moszkvából érkező jelentések szerint még a mult hó folyamán Trockij ellen merényletet követtek el s Trockij elég súlyos fejsebet kapott, ezért a forradalom évforidlulóján rendezett ünnepségen sem jelenhetett meg. Husz millió korona értékű lopás Budapest, november 14. Magyar Hir­lap. — Horváth Ákos ruhanagykereske dő jelentést tett a rendőrségen, hogy szombaton lakásából 20 millió korona ér­tékű ezüstnemüt elloplak. A rendőrség megindilolta a nyomozást. Franciaország Németország felelősségrevonását kéri a német trónörökös hazatérése miatt. Parisból jelentik: A Dailly Mail je|en tése szerint äzt a körülményt, hogy Né­metország engedélyt adott a volt néniéi trónörökösnek hazájába való visszatéré­sére, francia politikai és diplomáciai kö­rökben rossz szemmel nézik. Franciaor­szág ebben a tényben annak a tanújelét látja, hogy Németország egyáltalában nem hajlandó figyelembe venni a versaillesi szerződést. Francia vélemény szerint megfelelő tiltakozással kell fellépni e tény ellen, valamint azért is,, mert Né­metország még mindig nem .szolgáltatta ki a háborús bűnösökéi. A szerb szabadság képe az olasz sajtóban. Budapest, november 14. M. T. i. A Corrjera Deila Será Bosznia helyzeté­vel foglalkozva megállapítja, hogy az elmúlt öt év elegendő volt arra, hogy az emberi jogok méltóságára emelt Bosznia eltűnjön a föld színéről. Semmi sem maradt abból az országból, melyet Kállay és Burján alkottak oly naggyá. A szerb uralom alatt még a képviselők mentelmi joga sem nyújt elegen­dő biztonságot. Az országot a szerb fegyve­res erők hallgatólagos támogatása mellett bandák fosztogatják. Pusztulásra jutott az egész ország. Felpanaszolta egy képviselő a skupstína ülésén, hogy képviselőtársát egy faluban a rendőrség asszisztálása mellett fél­holtra vertek. A Sejk ül izlámot pedig meg­akadályozták abban, hogy Konstantinápoly­ba mehessen. Az orgoványi ügyet ma tár­gyalja a legfelső katonai biróság Budapesf, november 14. Magyar Hir­lap. — Az orgoványi bűnügy a katonai törvényszék előtt Zbonának és társainak elitélésével végződött, azonban az itélet ellen az ügyész azon a cimen, mivfcl a tetteseket nem mondották ki a gyilkos­ságban is bűnösöknek, az elitéltek pedig enyhítésért fellebbeztek. így került az ügy a legfelső katonai bíróság elé, mely­nek tárgyalását ma délelőtt 10 órakor kezdték meg. Tőzsde. Budapest, november 14. M. T. 1. Zürichi zárlat: Budapest 0.0300, New­york 570, London 2490, Páris 3155, Milánó 2480, Prága 1644, Belgrád 657.5, Bukarest 292.5, Varsó 0.0003, Bécs 0.0080, Szófia 485. T­Devizák : Francia frank 1140—1206, lei 103—116, dinár Belgrád 229—243, Koppen­hága dán korona 3390—3610, Krisztiánja nor vég korona 2890—3110, Páris 1125—1191, Prága szokol 572—612. Stokholm svéd ko­rona 5180—5510, Szófia léva 165—176, a többi változatlan. Értékpapír : Angol—Magyar 134, Leszá. mitoló 102, Központi jelzálog 17 és fél, Ke­reskedelmi Bank 1240, Lloyd 18, 1. Ma­gyar Biztosító 6750, Borsod—Miskolci 130, Konkordia 85, Beocsini 1200, Kőszén 2625, Athenaeum 413, Csáky 55, Ganz—Danubius 5700, Fegyver 1575, Ganz—Villamos 2100, Hoff her 215, Kühne 65, Láng 160, Lipták 34, Magyar Acél 275, Motor 127, Ólomáru 35, Waggon 80, Izzó 540, Spódium 193, Do­rogi gummi 30 és fél, Georgia 650, Szikra 150, Mefter 390, Atlantika 73, Levante 775, Tröszt 134. Irányzat szilárd. Terménypiac: forgalom még nem ala­kult ki. Árak az utolsó napi árnivón mozog­nak. Fővárosi malmok nem vásárolnak. Hunpária cipőáruház Nyirecyháza, Zrínyi Kona-u. 5 Telefon szám: 195 november havi olcsó sláger cipői: Női fekete box és sevró, fél és magas />Q divatcipők minden nagyságban ... ÜO.500 / /.000 K Férfi barna bagaria dupla talpas cipők qq minden nagyságban 0".590 K Angol divat női hócipők minden nagy­ságban 68 ooo k

Next

/
Thumbnails
Contents