Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 248-272. szám)

1923-11-27 / 269. szám

KBBBS&9BSBB& * Az összmunkásság táncestje. A Hunkásdalkör műsorszámai. Nyíregyháza, november. 26. A' Nyir,­vidék tudósítójától. Hétfőn reggel, az esős,, köáős légei átálmosodó sugarak még zenés jókedvben csillárfényes pompában tafálták a Korona szállót, amelynek nagytermében Katalin napján volt az első nagysikerű bál, a nyíregyházi összmunkásság táncestje. — Igazában csak csárdást lehetett táncolni a nagy teremben, amely telve volt a munkásság üde szépségű leányaival, ifjuasszonyaival és lelkes ifjúságával, a mely a tegnapi estén nagyszerűen bizta­tó jelét adta impozáns összetartásának, fegyelmezettségének, ia tiszta életszépségek iránt való érzékének és szeretetének. — A táncest keretében öt műsorszámmal szerepelt a Munkásdalkör, amilynek er.ős és tiszta férfikara komoly sikert aratott. 'Nyolc órakor már csak csigalépésben le­hetett előrehaladni az uj rendszerüs égében is szűknek bizonyuló ruhatárban. Prop­per, Edének, aki a kabátok és kalapok felett egy hadvezér biztosságával rendel­kezik, ma keményebb feladattal kell megbirkóznia, mint a legnagyobbszerü káposztagyaluláson. Tolongás "van, de azért nincs baj, Prop perek egy kettőre elhelyezik a kabátokat s bejutunk a nagy­terembe, ahol már. egyetlen szék sincs gazdátlanul. Minidlen bálrendező, megiri­gyelhetné, amit itt lát. Még nyolc óra sincs s a bálteremben már kettőssorban ülnek a táncos lányok és a kísérő mamák. A han gulat kedves, bensőséges. Sok-sok lány, aki máról-holnapra feslett üde bimbóba most először jelenik meg a Korona fé­nyes parkettjén. Es a férfi ifjúságot is egy uj nemzedék képviseli, munkásifjak,, akiknek derűs lelket, ízlést sugárzó alak­ján örömmel időz tekintetünk. A Mun­kásdalkör a iiagypáholyban helyezkedik el Szabó Géza ref. tanitó vezetésével. A még alig egy éves dalkör nagy sikerrel mutatkozott be tavaly a Sóstófürdőn s diszelnöke Kállay András volt nemzet­gyűlési képviselő méltán büszke ezekre az if jakra, akik a dal szeretetében a szép iránt való lelkes vágyakozással helenkint négy órát szentelnek fárasztó mindennapi munkájok után az énekkari próbáknak. Nyolc óra után még egyre sűrű sorok özönlenek a terembe. A bejárattal szem­ben a fővédnökök és védlnökök számára ülőhelyet tartanak fenn a Lerembiztosok és rendezők. Általában a nagyszabású bál rendezése példjás tervszerűséggel történik. Antal Gyula, Taskó József elnökök hatal­mas rendezői gárda élén intézkednek. — Pénztárosok, ellenőrök,, jegyzők, ter.em­biztosok, teremellenőrök,, páholyellenőr, főrendezők, szerencsehalász,, postamester, póstáslányok, postások táncrendezők,, ci­gánybíró, mind komolyan vállalt tisztsé* gek s a karszallagos ifjak pompásan meg is felelnek hivatásuknak. Kend, fegyelem és az anyagiak mellett példás erkölcsi si­ker, jutalmazta fáradozásukat. A táncot a dalkör műsora fogja meg­előzni. Addig is Rácz Károly, kitűnő zenekara kedvelt dalokat játszik. A munkásifjuság a &91B november 27. ni •'•• •"•. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR: Igazgató : Heltai Hugó. Az előadások kezdete fél 8 órakor. Hétfő : Vörös malom. Kedd : Vörös malom. Szerda : Othello. Csütörtök : Mintha álom volna. Péntek : Mintha álom volna. Szombat: Mintha álom > volna. Vasárnap délután féi 4 órakor : Leányvá­sár. Vasárnap este 8 órakor : Mintha álom volna. fővédnökök érkezését várja. Dr. Kállay Mik­lós főispán jelenik meg elsőnek Harsányi László titkárral, példát mutatván a polgárság vezetőinek, hogy meleg szivélyesseggei, az osztálykülonbsegeket nem ismerő igaz ma­gyar testvériséggel, ennek cselekvéssel való igazolásával keh felhasználni minden alkal­mat a munkástársadalom értékelésére, támo­gatására, magunkhoz kapcsolására. A szociális értékelésnek ebből a néző­pontjából kell méltatóan megemlékeznünk dr. Jüencs Kálmán polgármester, dr. Erdő­hegyi Lajos nemzetgyűlési képviselő, Paulusz Marton, Mezey Kannán, Szombatny István és a védnökök és diszelnökök sorában meg­jelentekről s éppen e nagyjelentőségű szem­pontból kellett sajnálattal látnunk, hogy a védnökök és diszelnökök sorából számosan nem voltak jelen. Dr. Kállay Miklós főispánt Kállay András, a Munkás Dalkör üiszelnoke és a terembiztosi tisztséget viselő munkásifjak fogadták és vezették a íővéd.iöki helyre. A főispán megjelenése után nyomban kezdetét vette a Munkás Dalkör műsora. A dalárda Szabó Géza karmester vezetésével öt dalkompoziciót adott elő általános elisme­rést keltő kidolgozásban. A dalszámok ze­nekari számokkal váltakoztak. Az első ének­kari szám Szegheő Sándor : »Tettre fel« c. munkásindulója. Ezt Révffy Géza dalegyve­lege követte, amely a Magyar Dalegylet or­szágos pályázatán első dijat nyert nagv hatasu kompozíció. A harmadik szám a Bánk-Bán opera bordala volt, majd a Munka dala következett, végül Hódossy—Bartalusi népdalegyvelege. Minden szám után tüntető taps köszöntötte a kiváló dalkört, amelynek szép sikere egyaránt dicséri a munkásifjak lelkes odaadását és Szabó Géza muzsikali­tását, apostolkodó lelkesedését. A dalos mű­sor után Kállay Miklós főispán meleg elis­merésének adott kifejezést Szabó Géza kar­nagy és a Munkás Dalkör tagjai előtt. Rácz Károly primás vonója régi magyar csárdás­ra zendített: Zöldre van a, zöldre van a rá­csos kapu festve. Mintha virágos fák dus lombja lengene, a magyar tánc tüzes ritmusa ringó mozgásba lendítette a szines sokasá­got. A fürge posíáslányok ostroma is meg­indult, megkezdődött a szerencsehalászat es a frissen, csillogón csobogó kacagás, a mindennapi élet gondját száműző életöröm vette át uralmát >a boldog, tiszta sziveken. Csakhamar jelentkezett a szerencse jstenasz­szonya is. Mindenki nyert valamit, aki meg­vásárolta a szerencse halászat jegyét. Dr. Bencs Kálmán polgármester egy szivalaku brostüt, Erdőhegyi Lajos képviselő angya­los tükröt, Adorján János építész tollas fü­tyülőt, Mezey Kálmán kis bölcsőt nyert. Harsányi László igazgatóval nézegetjük a vásárolt képeslapokat. Néki egy. újévi leve­lezőlap jutott, újévi köszöntővel 1904-re. — Harsányi kijavítja a számot. Egy vonás és 1924. lesz belőle. Elgondolom, milyen jó is volna, ha ilyen könnyen, ha egy. tollvonással visszavarázsolhatnék 1904. újév derűs bol­dogságát... Ennek a munkás táncestnek a tanúságai azt sejtetik velem, hogy ott va­gyunk efelé a boldogság felé vezető uton. •fem***« csafaja izgalmas kalandorfilm három részben A vezércsillag Liane Haid-dsi Diadalban. -Jüí L I i_.L_l i .„L^r"i-^Lj Li.'.Íj L_Liil KÍS 1\AF1AU : November 27. Kedd. Kath. Virgil pk. Prot. Virgil. November 26. Hétfő. Kath. B. János. Prot. Miiosz. Városi Szinház : A vörös malom (8 órakor) Apolló-Mozgó: A más asszonya és Bajból bajba (7 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó: Na ntas > Zola regénye fil­men (7 és 9 órakor.) Városi gőzfürdő: zárva. Vármegyei Jósa-Muzeum: zárva. A gyógyszerárak közül a Lanyi-Gonda és Earkas-félék tartanak éjjeli szolgalatot. ASSZONY SZÍVVEL. Megint hívott a \'áros / Pedig a lelkem úgy repes feléd! És messze küldnek, fel a havasokra! Nem lehetnék lenn kis asszony cseléd ? Pedig, de szép is lenne a muskátli, Mit elültetnek dolgos kis kezek. A dohány zacskót kihimezném cifrán, Aztán élnénk úgy, mint a többiek. • . 1 • í I ,.:•( 5 Látod! Ma.r visz az ül vizeknek árja / Látod! A sajkám messze... messze ring! És bennem, — jajj — sikoltva zokogott fel Az örök asszony, másodszor megint. — Eljegyzés. 'Ifjabb Paulay Ede elje­gyezte Szokolay Gizit. Minden külön er­tesités helyett. j — Házasság. — .Vágó Géza Páris és Eűrst Rózsa Nyíregyháza Párisban októ­ber hó 28-án délelőtt fél 11 órakor a zsi­dó szertartás szerint házasságot kötöttek. Minden külön értesítés helyett. — Mennyi adóssága van Nyíregyházá­nak'í Az ujabb kislakások felépiiéséliez szükséges Kölcsönnel kapcsolatban a vá­rosi képviselőtestületben lefolyt vitában Pisszer János rámutatott, hogy mig béké­ben Nyíregyháza város adóssága vagyo­nának lü százaléka volt, ma vagyonának 1 százaléka teszi az összes adóssagot. Ma tehát a város adóssága egy tizeu részét teszi a békebeli adósságnak. 'J/e/ fe// í9akacékpaCo íá.)

Next

/
Thumbnails
Contents