Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 222-247. szám)

1923-10-14 / 233. szám

4 1923 októ-er 14. Berencsy István ipariestüléti jegyző i állásáról lemondott. Äz elöljáróság ugv határozott, hogy az állás betöltésére pá­lyázatot hirdet s a választást f. évi októ­ber hó 18-áu, délután 3 órakor rendkívüli elöljáró sági ülésen tartja meg. Elnök bejelentette, hogy Or,siovszky Gyula az iparos tanonciskola igazgatója 50 éves és Kubacska István tanító 42 éves tanítói működésűk évfordulóját ünneplik meg f .hő 15-én délelőtt 10 órakor a vár­megyeháza nagytermében is kéri az iparos ságot, hogy ezen az ünnepségen minél na­gyobb számban jelenjenek meg, hogy ez által is hálájukat rójják le azon két taní­tónak, kik hosszú éveken ál derekasan ki ve. ték részüket az iparos lanonc nevelés le rén. Gyülekezés délelőtt 9 órakor az ipa*­testület tanácstermében, honnan lesiíile­li leg fogunk az ünnepélyre felvonulni 1» A iszékház ügyében ugy határozott az •elöljáróság, hogy a begyült pénzből 4000 darab téglát veszünk, annak árát befizet­jük s a befizetett összeg után 5 száza­lék kamatot kapunk téglában. Végül elöljáróisiág elhatározta, hogy az alapszabály módosítására a rendkívüli közgyűlés f. évi október 21-ére, határo­zatképtelenség esetén október 28-ára hi­vassék össze. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR: Színházi igazgató : Heltai Hugó. Hétfő este 8 órakor: Cigányprímás. Kedd este 8 órakor: Cigányprímás. Szerda este 8 órakor: Trónörökös (harmad­szor.) Csütörtök este 8 órakor : Bajadér. Péntek este 8 órakor: Szépasszony kocsisa. Operett-újdonság ! Szombat este 8 órakor: Szépasszony kocsisa Vasárnap este 8 órakor: Szépasszony kocsisa Vasárnap délután 31/2 órakor : Aranymadár. Vasárnap délután Nebántsvirág kerül szilire. Legelsőbb rangú szereposztásban. A címszerepet Arányi Manci játsza. A többi főszerepet P. Török Kornélia, Deák Gyula, Sarlay Géza, Bihari Nándor, Hetényi Ferenc, Ács József és Káldor Jenő játszák. Vasárnap este 8 órakor az Asszonyok "bolondjának lesz a második elő­adása. A kiváló premier szereposztásban. ­Sebestyén Irma, Arányi Manci, Máthé László Bihari Nándor. Hétfőn és kedden, Kálmán Imre nagy­sikerű operettjének, a Cigányprimás-nak lesz a reprize. A címszerepben Deák Gyulával. A többi szerepeket Sebestyén Irma, Puskás Ilonka, Nedeczky Jenő, Hetényi Ferenc; Bi­hari Nándor és Sólyom Győző alakítják. Hűvösvölgyi Pa szanatórium Budapest, l.,Hídegkuti-u. 78­Telefon 50-37. Legkomfortabb subalpin gyógyhely, bel-, idegbetegek és üdülők,részére. Dependenoeok is egész évben nyitva, ahol szoba ötszöri étkezéssel napi 38.000 kor. Saját bérautó-üzein 4505-3 1 A DVSC Nyíregyházán Keletmagylaronsizág többszöri bajnoka és jelenleg is vezető helyen álló csapaía a DVSC játsza le vasárnap bajnoki mérkő,­zését a Nyelvével a bujtó sí sporttelepen^ A DVSC játékerejét nem kell újra ismé­telni, osiak azt emeljük ki,, hogy a vasár­napi mérkőzésre különösen nagy gondot fordít, mert ettől függ, hogy meg tudja-e tartani vezető pozícióját. Tudvalevőleg a Dvsc eddigi minden mérkőzését megnyer­te és jelenleg egy ponttal vezfeit a i,NyeiUje előtt. Ha e mérkőzését megnyeri, ugy már három pont előnyre tesz szeri, mely akkor már ősszel szinté behozhatatlan, ha ellen­ben veszt, ugya Nyetve előzi meg egy ponttal. Ezért fordít oly nagy.gondot mind két csapat vezetősége arra, hogy komplett csiapatol állíthasson ki a nagy összecsa­pásra és ez, mint értesülünk sikerülni is fog. — A csapatok a következők: DVSC. Farkas, Szolárszky I. Molnár—Bertók,,Szoe lárszky II. Kántor, Németh, Vampetics. Polonetzky I. Horváth, Polonetzky II. — Miiolay—Miskolczy, Belánszky—Veiszkroa Veisz, Reichmann—Tomasovszky,, Deák, Guttmann, Schvartz,, Naményi. JÓÍSIásók­ba bocsátkozni igen nehéz, mégis hasonlít­suk össze a két csapat játékerejét és igy talán világosabban fog előttünk állni. A védelem oszlopa a vasutasoknál Farkas válogatott kapus, de a volt,. Pestszenllőrinc rő 1 átigazolt Molnár, Szolárszky I. bekpár is megbízható és valamivel többre is be­csüljük, mint a Nyetve védelmét. — A hatfsorok játéka fogja a mérkőzés sor­sál eldönteni. Az a csapat fogja megnyer­ni a mérkőzést, melynek half sora jobb lesz. Mi a Nyetve halfsorát Reicmannat megerősödve határozottan egységesebbnek tartjuk, mint a vasutasokét, habár itt a fiatal Kántor kitűnő formában van. A Nyetve csatársorában három olyan klasz­szis játékos van Naményi, Guttmann és Deák személyében, akik minden kritikán felül állnak; kérdé 1 az, hogy a másik kettő hogy fogja megállani a helyét és mi ugy, látjuk, hogy ezek játékától fog függni a csatársor teljesítőképessége. — Reméljük, hogy várakozáson felül fognak szerepelni. A DVSC csatársorának Horváthon kívül minden embere volt már válogatott. Polo­netzky II. cs Vampilics most is erősége­a válogatott csatársornak, különösejqj r a többi van kitűnő formában, miről a mult heti válogatott mérkőzésen is tanújelét ad­ta, de Polonetzky I. Horváth és Németh nem maradnak messze tőle. A.\ mérkőzés eredményének latolgatására térve át, is­mételjük, hogy az különösen ez alkaloirí­mai nagyon nehéz, mert az eldőlhet egyes emberek diszponáttságán és a szerencsén. A Nyetve mellett isizól nagy technikai ké­szültsége és a saját pálva előnye, a va­sutasok mellett a lelkesedés, mely minden alkalommal átfűti őket és a nagyobb fi­zikum. |Mi nagy és; élvezetes küzdelem után a Nyetve minimális gólkülönbségü győzelmét várjuk. i Eshet eső, jég vagy hó, VERESS-féle kalap jó! Női gumrni hócipők minden nagyságban 72.000 K divatos szőrmeszárral 95.000 K Hungária Cipőáruházban Nyíregyháza, Zrinyi Ilona ucca 5. szám. Telefon interurbán: 195. undivat és cípöüzleténak Rákóczi ucca 4. szám. Telefon 336. Férfi cipők, fekete, amerikai forma 59.400 K „ „ box francia „ 72.000 K „ fekete box félcipő rámán var­rott tabpal 51.500 K „ francia box félcipő antilop be­téttel 88.500 K ,, szines cipő, különböző for­mákban 93.750 K Nöi box 22 cm. magas cipők amerikai formában ... 54 500 K ,, „ 24 cm. magas cipők ame­rikai formában 65 000 K ,, ,, 24 cm. magas cipők lakk spiccel 71 500 K „ magas euggos c<pők .. 68 500 K Női magas szines cipők 80.000 K „ ,, lakk cipők, szövet- és bőrbetéttel 64 580 K „ fekete box félcipő 51 000 K Gyermek cipő 1 — 2 évesig ... 11.500 K „ 2—4 „ ... 19.500 K „ „ nagyobb számok­ban 35 000 tői 48 000 ig Fiu tehénbőr cipő 36—39 ... 48.400 K ,. box „ 36 — 39 ... 54 300 K Munkás bakkancsok 39 000-től 55 000 ig Bőrlábszárvédő fekete és sárga színben 65 000 K Női sveiezi fehér vászon fé'cipők 39 tői feljebb, reklám árban .. 19 500 K Cipők és csizmák mérték után 24 órán belül készülnek. Gummitalpas férfi cipők és iuxuscipők nagy választékban. Tisztviselőknek külön árengedmény!

Next

/
Thumbnails
Contents