Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 222-247. szám)

1923-10-07 / 227. szám

Egyes szám ára 300 K< Syiregyháza, 1923. október 7. * Yr sárnap XLIV. évfolyam. * 227 szám Előfizetési árak heiyben és vidéken : Egy hóra 5000 K. Negyedévre 15000 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 0. SZAM. Telefon szám 139. Postacheque 29550. Kéziratokat nem adunk vissza. Súlyos autószerencsétlenség | A kormányzó Sátoraljaújhelyen a Svábhegyen. Budapest, október 6. MTI. Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt ma délelőtt a Svábhegyen. Már na­pok óta gyakorlatot tartanak az Istenhegyi uton azok, akik autóikkal a Svábhegyen tar­tandó autóversenyen részt fognak vennij. Ma délelőtt a mecklenburgi nagyher­cegné is részt vett a versenyre való előké­születen s amint az Istenhegyi ut éles ka­nyarulatához ért az autója, a kocsi hátulja erősen oldalt vágódott s a nagy. sebesség­gel haladó autó neki szaladt egy fájnakW IMz összeütközésnél a nagyhercegnő súlyos ál­kapocstörést szenvedett, férje pedig a fe­jén szenvedett erős zuzódásokat. Az autó­ban ülő mechanikusnak nem történt sem mi baja, mert még" idejekorán szerencsé­sen kiugrott az autóból . Felemelik a tőzsdeadót. Budapest, október 6. M. T. I. Kállay Tibor pénzügyminiszter a tőzsde­adó felemelésére vonatkozólag a követke­zőket mondotta egy ujságiró előtt. A felhatalmazási törvény egyik szakasza módot nyújt a pénzügyminiszternek arra, hogy a tőzsdeadó kulcsot felemelje. Az in­demnitási törvényben foglalt ezen felhatal­mazás érvényesítésére eddig nem lehetett gondolni, mihelyt azonban a körülmények meg fogják engedni, a kormány élni fog ezen jogával. Budapest, október 6. MTI. Horthy Miklós kormányzó október 9-én Sátoraljaújhelybe megy, hogy részt vegyen Bárczy Mikllós tartalékos főhad­nagy vitézi telekbeiktató ünnepségén. Nagy hossz dühöng a varsói tőzsdén. Budapest, október 6. M. T. 1. A varsói tőzsdén jelentkező nagy hossz válságos a lengyel márka értékalakulására. Tegnapelőtt 1 dollárért 1 millió 50 ezer lengyel márkát, egy cseh koronáért 27000 papirmárkát adtak. A tőzsdei árfolyam kimu­tatás elvesztette irányító értékét, mert az ott feltüntetett árakért sem venni, sem dadni nem lehet. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy azért esik a márka értéke, mert a kor­mány tartózkodik a beavatkozástól. Eddig is csak azért tudták a lengyel márka értékét tartani, mert elődje több mint 10 millió dol­lárt fordított a márka stabilizálására. Vasutas sztrájk előtt áll Lengyelország. Budapest, október 6. M. T. I. Varsóból érkező jelentés szerint a len­gyel vasutasok általános sztrájkra készülnek A sztrájk kitörése bármely pillanatban vár­ható. Bulgáriában végleg elnyomták a kommunistákat. Budapest, október 6. M. T. I. Szófiából jelentik. A kommunista zavar­gásokat végleg elnyomták. A kormány ezért elhatározta, hogy a statáriumot egész Bul­gária területén megszünteti. Egyelőre néhány napig még csak a szófiai, plovdivi, vidini, vraci kerületben tartják fenn a kivételes ál­lapotot. Az Arbeiter Zeitung megjelent Budapest, október 6. M. T. I. Berlinből jelentik. A drezdai kommunis­ták lapja, az Arbeiter Zeitung, dacára annak hogy a katonai körletparancsnokság a lap további megjelenését betiltotta, megjelent Rubinstein Erna hegedü­müvésznő lakását kifosztották. Budapest, október 6. MTI. Rubinstein Erna tegnap este adta egyetlen hangversenyét a Vigadóban az újságírók szanatóriuma javára. Amint a hangverseny után anyjával haza ért, legna­gyobb megdöbbenéssel látták hogy a la­kást teljesen kifosztották. Minden értékes tárgyat elvittek magukkal a betörők. 'A kár. több százmillió koronára rug. A rend őrség a szolgaszemélyzetet nyomban őri­zetbe vette s nyomozást vezetett b» a tettesek kézrekeritésére . Izgalmas jelenetek a budapesti főkapitányságon. Az Est irja. Ma délelőtt 11 órakor a fő­kapitányság épületében izgalmas jelenetek játszódtak le. Eddig még. ki nem derített okból leszakadt a II. emeleten az úgynevezett detektív szobák felett lévő menyezet. A de­tektívek és ott tartózkodó felek ijedten mé­nekültek a szobákból. Ugyancsak hasonló szerencsétlenség történt a vasúti detektiv­Qsztályon is, ahol a leszakadó menyezettel a vízvezeték is tönkrement s percek alatt 20—30 centiméter magas viz borította el a szobákat. Attól kellett tartani, hogy a víz­tömeg az alatta levő menyezetet is áttöri. Sikerült azonban a nagyobb veszedelmet még idejekorán elhárítani. Kisebb hirek. Budapest, október 6. Az Est írja. Massarík a sundai Times munkatársának adott interjúban Bethlen és Benes tárgyalásairól azt mondotta, hogy az sikeres volt s elhatározó jelentőségű a Felvidék magyarságának magatartására nézve. Berlinből jelentik. Stresemannak elő­reláthatólag sikerül a régi kormányt re­konstruált formában megalakítani. A budapesti törvényszék sajtóbirósá|­ga a Perényi—Mattyasovszky-féle sajtóper­ben elrendelte a bizonyítási eljárás ki­egészítéséi. A földmivelésügyi miniszter a minisz­terelnökkel egyetértőleg elhatározta, hogy a nemzetgyűlés szünete után nyomban benyújt­ja a földreformról szóló törvényjavaslatot tárgyalás végett a Ház elé. Ä. pápa százezer Urát küldött a kon­stantinápolyi apostoli delegátus kezeihez a menekültek segélyezésére. Szabadkáról' jelentik, hogy a zenlai főgimnázium egyik tanára, Szabados Ká­roly agyonlőtte magát ós meghalt. Tetté­nek oka abban keresendő, hogy magyar oklevelét csak abban az esetben volt haj­landó elfogadni az uj rezsim, ha szerb nyelvű vizsgát is tesz. Mivel a vizsgálat nem sikerült s biztosra vette, hogy ke­nyerét elveszti, önkezével vetett véget éle­tének. • Az egri főkáptalan a főegyházmegye nyugdíjas papjainak nyugdíjügyét ugy ol­dotta meg, hogy egyik birtokát,, mely. egy milliárd korona értékes képvisel, az egy­házmegye nyugdíjintézete javára kötötte lej. Párisból jelentik. A reggeli lapok nem csinálnak titkosabból, hogy Curzon lordnak a tegnapi angol"országos konferencián tartott beszéde erős kiábrándulást keltett Francia­országban. A Matín vezércikkben foglalkoz­va a beszéddel, megállapítja, hogy Baldwin beszédéből a francia—angol barátság uj korszakára lehetett következtetni, Curzon teg napi beszéde azonban ennek éppen az ellen­kezőjét jelenti. A német néppárt lapja, a Germania azt irja, hogy jobb oldali diktatúra felé törekszik a párt. Az bizonyos, hogy Stinesék ellen na­gyon elkeseredett a hangulat a néppárt és nemzeti pártok közében. Még ez év folyamán megkötik a ma­gyar—lengyel kereskedelmi egyezményt. A rendőrség elrendelte Kun Lajos elme­állapotának a megvizsgálását. A Prager Tageblatt október 4-iki szá­mában min' a Lidove Novinni értesülését közti, hogy Bethlen miniszterelnök vona­ta Sátoraljaújhely mellett a cseh ha­tárt érintette s. ott Benessel egy eddig is­meretlen helyen politikai kérdésekben ta­nácskozást folytatott . A német kommunista párt vezetői elha­tározták, hogy a szocialista pártokkal fuzio­nálni fognak. Ezzel azt akarják elérni, hogy a munkáskérdésben egységes álláspoitot fog­lalhassanak el. Tőzsde. Budapest, október 6. M. T. I. Zürichi nyitás: Budapest 0.03, Berlin 0.0000008, Newyork 558.75, London 2547, Pá ris 3325, Milánó 2525, Prága 1655, Belg­rád 645, Bukarest 257.5, Varsó 0.0007, Bécs 0.0078 és ötnyolcad, Szófia 545. Devizák: Dinár Belgrád 224—38, Kop­penhága 3050—270, Prága szokol 580—624, Szófia 188—99, Varsó lengyel márka 400— 565. A többi változatlan. Termény piac : Forgalom csekély, irány, zat változatlanul szilárd. Malmok keveset vá­sárolnak. Buza 980—990, rozsban kötés nincs névleges ára 60, tengeri 68, zab 68—69. i

Next

/
Thumbnails
Contents