Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-17 / 135. szám
6 «WNftWtMmi&rMiwz ttmati JÍYÍHB1DÉK, 19f3. junius 17. nak fő lényege az, hogy feleinek az általuk befizetett dijak ötvenöt százalékát tehát teljes öt és fél évi dijat minden tiz évre megkötött biztosítás után még kár esetén is visszatérít, anélkül, hogy ezen óriási kedvezmény dacára díjtételeit felemelné vagy egyéb feltételeit megszigorítaná. Ezen díjvisszatérítés kedvezménye által az Atlantiba kötvényei részben mintegy takarékkötvényekké alakulnak át, mivel a biztosító fél minden egyes díjfizetés alkalmával saját maga részére jelen tékeny tőkekövetelést biztosi!. A dijviszszatérités minden kötvénynél annak lejárta után történik ugyanoly arányban, ahogyan a felék dijaikat a társaságnak fizették s ez a körülmény még azt a valószínű lehetőséget is biztosítja a feleknek' hogy az Atlantira által visszatérített díj, illetve az ezen cJtnen a félnek visszaadott) készpénz vásárló képessége sokkal nagyobb, mint a nap jainkban befizetett egész dijé . Az Atlantica ezen kedvezménye mindenütt elismerést váltott ki s tartozunk az igazságnak annak megemlítésével, hogy az Atlantica már ez ideig is óriási eredményeket ért el mindenütt, ahol ezen kedvezményét bevezette. Meg kell még emlilenünk, hogy az Atlantica igen jelentékeny saját tőkéje, valamint Európa egyik legnagyobb viszont biztosító társaságával való szoros kapcsolata alapján ma biztosító intézeteink között a legjobban megalapozott intézetek közé tartozik. Igazgatóságában közgazdasági életünk legkiválóbb férfiai foglalnak helyet, kiknek nevei a szolid és minden tekintetben reális üzletvezetésért a legnagyobb kezességet nyújtják. Az intézet az ország minden nagyobb városában, igy nálunk is kirendeltségekkel rendelkezik, melyek a legnagyobb készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére. Hétfőn és kedden, V* 8 és 9 órakor Eiiie előadások! FRANCESKA BERTINI főszereplésével: ANDREA dráma 6 felvonásban. Ezenkívül: Fatty bálba megy burleszk 1 felvonásben. BFOLLO Junius 16-án és 17-én, szombaton 48 és V4IO, vasárnap i/s5, 1/«8 és V4IO órakor Poklok világa Stanley Afrikában. Befejező rész 12 felvonásban. Az első résznek tartalma le lesz vetítve, így azok is megértik, akik az elejét nem látták. Jön! Jön! Kolumbusz Kristóf és a nyíregyházai zászlószentelési ünnepély filmen. Darabos Kocka OÍB Kovács vaggontételekben azonnali szállításra olcsó árban Marton EmilÉsMolnár Nyíregyháza, Széchenyi-ér 8. TELEFON 9. Pk. 4666-1923. Hirdetmény a háborúban eltűntek holtányilvánitása tárgyában. A nyíregyházi kir. járásbíróság Czihály Jánosné szül. Liptai Puhi Ilona részéről a 28000—1919. I. M. sz. rendelet és az ezt kiegészítő 30000—1922. I. M. sz. rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt részére ügygondnokul dr. Szőllőssy Pál ügyvéd nyíregyházi lakost rendedeli ki és Liptai Puhl Pál nyíregyházi volt lakosi holtányilvánitása iránt az eljárást megindította. Az eltűnt neve : Liptai Puhi Pál, szüle^ tési helye : Kótaj, születési idfeje : 1891. augusztus 12., szüleinek neve : néh. Liptai Puhi Pál, néh. Kontz Anna, nőtlen, gyermektelen, az eltűnt foglalkozása : földmives, utolsó lakhelye és tartózkodási helye : Nyíregyháza, Kótaji-ut 86., ingó és ingatlan: vagyona nincs, bevonulásának időpontja : 1912. év október, az a csapattest, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották : cs. és kir. 14. huszárezred, az a csapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot: ugyanaz, katonai rendfokozata : közhuszár, utolsó tábori posta száma : ismeretlen, az a hadi esemény, amely következtében nyoma veszett. Galíciában 1914. évben az első ütközetekben orosz hadifogságba esett, eltűnésére vonatkozó egyéb adatok : 1916. év szeptember 12-én adott utoljára életjelt magáról, azóta nyoma veszett. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának, vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak nyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, igy különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent felzett időn tul még életben volt, ezt a hirdetménynek a bi róságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíróságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak nyilvánítás kérdésében ha|tározni. Nyíregyháza, 1923. évi május 16. napján. Dr. Hajtmann sk., kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: Lukács, irodatiszt. Suhanesz Lajos bútorcsarnoka, Gör. kath. püspöki palota. Üzleti telefon: 319. — Miihely telefon: 36». Ajánlja saját készítmény a mübutorait és kárpitosmunkáit. Háló, ebédlő, tris/eba, szalon, leányszoba, bőrbutorokbau és egyéb bátorokban legnagyobb választék. Gepszijjak ! a üautner i v mindennemű gazdasági cikkek, kocsikenőcs, — tavotte gépzsír, mérlegek, — épület és butorvasalás, — konyhaberendezési cikkek szolid árban, nagy választékban Salamon és Friss vaskereskedésében t Ádám-utca 5. sz. A Pk. 2822-2—1923. Hirdetmény a háborúban eltűntek holtányilvánitása ügyében. A nyíregyházi kir. járásbíróság Ács István részéről'a 28000—1919. I. M. sz. rendelet és az ezt kiegészítő 30000—1922. I. M. sz. rendelet alapján e'Iőterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Ács József nyiregyr házi volt lakos holtányilvánitása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnokul Krasznay Sándor ügyvéd nyíregyházi lakost rendeli ki. Az eltűnt neve : Ács József, születési helye: Nyíregyháza, születési ideje: 1890. február hó 16., szüleinek neve : Ács István és néhai Papp Zsuzsánna (lakik Nyíregyházán, Jakus-bokor), nőtlen, az eltűnt foglalkozása : földmives, utolsó lakhelye, tartózkodási helye : Nyíregyháza, ingó vagyona nincs ingatlan vagyona a nyíregyházai 52. és 3041 sz. betétekben, a világháború kitörésekor tényleges katonai szolgálatot teljesített: a cs. és kir. 6. hegyi tüzér ezred 3-ik század, az a csapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot: ugyanaz, katonai rendfokozata: ismeretlen, utolsó tábori posta száma : ismeretlen, az a hadiesemény, amely következtében nyoma veszett: 1914-ben a szerb harctéren állítólag hősi halált halt. Eltűnésére vonatkozó egyéb adatok nincsenek. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életben létéről, tartózkodási helyéről, halálán»k„ vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak nyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, igy különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn tul még életben volt, ezt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíróságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak nyilvánítás kérdésében határozni. Nyíregyháza, 1923. évi május 14. napján.. Dr. Hajtmann s. k., kir. járásbiró, A kiadmány hiteléül : Lukács t irodatiszt.