Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-29 / 119. szám
JNtYimriDÉK <s «mwMnr»BCTM»'rmBinwvf*tirTTrr*rTTr~r r-~~ > 'i —" rrr rí r— rn urf i.-im- cr-u nt.iii»i i iimih- nmrtn 1^3 má Mi Bessenyei György nagy és szent nemzeti álmait keressük. renaissance-ában, melynek nagyszerű koncertjében ő voll a pompás — megható praeludium. Es feltámad újra, meg újra, feltámad ma is itt, e mi "szivünkben, akik szülőhajlékál áhítattal körüláljuk. Az olyan életre, amilyen az övé, még talán a dicsőítés is kisebbítés. Hozzá csak az a kegyelet méltó, amivé! emlékéi a szivünkbe zárjuk s az a koszorú, amit a nemzet hálája fon neki, ha érezzük, hogy a szelleme itt kószát közöttünk most is, mikor porait megáldjuk!! Öt i';y«n koszorúk illetik. A hódolat koszorúja és a hálás meghatottság méla sóhaja, mely visszhangul összecsendili cs összekoccantja kupáinkai a Szőke Tisza partján, azzal a hittel, hogy a rabok földjéből megint a Bessenyei György szabad, nagy, hatalmas Magyarországa lesz, amit ő álmodolt és amiért mi sóvárgunk és 'harcolunk; élünk vagy halunk! 1 Bessenyei (1923) Tisz a berceli szil/öháza/jaJ Ünneplő ruhába öltözik a lelkünk, , Szent, magasztos érzés ma vigaszra lelnünk 1 Idézve a költőt, a büszke daliát ; A ki odavágyott Bécsnek városába, Hivta a csalára fény, a Ny aga* varázsa , Magához ölelve a Napkelet fiái. \ [S ott a deli testőrt az udvari pompa Minden fénye várja -.. Asszonyi karokba, Csalfa, bibor ajkra könnyen odaszédül: , Mint csapodár lepke, ugy szívja a mézet, I Omló, puha párnán csodaszép az élet. \ Rajta, ittasodjunk boldog gyönyörétül!... De egyszer... a mámor hajnalán feleszmél, Önmagára döbben : nem látod, ezeknél . Mennyivel szegényebb, szomorúbb a fajtád ? • S csiszolatlan nyéived gyönyörű zenéje i Csak a pór kunyhóján lel tán menedékre, S ezt az árva népet te magadra hagynád ? S nekilát a testőr-.. Udvari kegyencek, Finom, uri dámák hiába üzennek : Könyv a cimborája, Voltaire a barátja; Igy műveli lelkét... S egy napon merészen Kibontja a zászlót, ott leng a kezében, Bécs nagyokat bámul, esküszik a gárda. Rajta magyar, ébredj, művelj ük a nyelvünk. Szégyen, hogy eleddig lomhán vesztegeltünk, Hogy másra se' keilst!, mint káromkodásra Daloljon a költö, a tudós hadd irjon, S kinek sirnia kell, aZ magyarul sírjon, 'Hisz' ennek a nyelvnek nincs a jölaön mása ! S daliás testörök lantján nóta zendül, Nóta a hazáról, játszi szerelemről, íÉs magyar a nyelve, és magyar a lelke : Bessenyei lantod, megnyerted csatádat, Német módi ellen ős-dacod fellázadt S a bécsi királynő mosolyát leverte. Ősi, büszke gárda hős vezére voltál, iÉs a mit megírtál, és a mit daloltál, Apostoli tűzzel tetted a hazáért; És bár csonka földön sír most a magyar dal, Ugy jöttünk tehozzád ősi, büszke dallal Lelkedből lelkeázeti uj pünkösd: lángért. A Nyírség homokján leng a lobogód ma, S unokád oltárként disziti s megóvja, Mely ringatta bölcsöd, a szülői házat : Áll az ősi hajlék, é! a dicsőséged, S ha példád megértjük, ha követünk téged, Majd luill a bilifiCS ís'y s a haza feltámad !... Szathmáry István Kellemes, üditő szórakozó hely a Stinházi vacsorák ! ócska Esténkint Damu Hála zenekara baugversenyez. Kitűnő fajbo rok, els őrangú konyha — Sziuhá7.i vacsorált ! Lőrinczy György író szózata a Ti Nyíregyháza, május 27. A Nyirvidék tudósítójától. Vasárnap, május 27-én tarlotia a Szabóicsyármcgyei Bessenyei Kör Tiszabercelen, Bessenyei szülőföldjén in> pozáns irodalmi ünnepét, amelyen leleplezték a Bessenyei képeket és messzehangfzó szózattal felavatták a Bessenyei serlegeket. A fényes és bensőséges ünnepen, a melynek részletér ől holnapi számunkban emlékezünk meg, Lőrinez György irő és Szathmáry István költő lelkeket felrázó erővel működtek közre. Lőrinczy György Bessenyei szülőházánál az ott lefolyt megindítóan szép ünnepen a jelent kritikai szemmel néző és messzemenő következftetésre jutó szózatot intézett a jelenlévőkhöz Bessenyei Györgyről a következőkben : Bessenyei György. Bércei, 1923. május 27. Nemcsak a vágy húzott most is bennünket, szomorú zarándokokat, hogy a hála és kegyelet forró virágaival koszorúzzuk meg a forrást, melyből a XIX. század magyar irodalmának ragyogó aranyfolyama a Besscny i György iroi pályával indult meg. Más lelki kénysz?r is haj tolt, hogy felkeressük a hajlékot, melynek tetője alatt és eresz- körül a Bessenyei György lelke is ébredezett, álmokat szőtt és ideálokat talált. A sötétségben, mely a magyar földre borult, szirénhangok hamis páthoszát halljuk, hogy ha nincs is meg a hazai föld integritása, meg van a magyar lelkek integritása. De ez átr nok és kétséges beszéd, tehát nem magyar. Mi igazi magyarok azt érezzük, hogy a magyar lelkek integritása sincsen meg és nem is lehet, mig legszebb városainkon, tündérvölgyeinken, szépségeinken ós kincseinken falánk zsiványok osztozkodnak. A haza integritása nélkül sem L miféJe integritás sincs. Itl csak az érezheti a magyar lélek és a magyar szellem integritását ma, akinek a haza csak üzleti terület, amelyen a maga egyéni számításait megtalálja, de mi nem azokat bajszoljuk, hanem a Bessenyei György nagv és szent nemzeti álmait . Igen keressük a | ciki integritást, mert és maga a hit, az élete:*ő, a remény ami nélkül a nemzetnek is el ke l sorvadni. És azt az integritást nem a hangzatos és csalfa párisi frázisokban találjuk meg, hanem a Bessenyei György szellemében és emlékében, életpályájában és alkotásaiban amit mind együttvéve a Tiszaőrök hűséges, a rónák délibábjait és szivárványait, a magyar föld hagyományait és költészetéi s népeinek rajongó faj és hazaszeretetét tükrözik szél a rideg és lelketlen nagyvilágnak, vagyis az eg^;éges éíj oszthatatlanságot, az ezeréves jogot" és a tízezer évi javát: a magyar integritást. — Királyi nemzet királyi akaratot. Igeav a Bessenyei György emléke és szellleme a in agy ar lél ek integritása. Ő elszakadt a szülőföld édes anyakebelétől a felejthetetlen képéi, emiékél, szerelimét magával vitte és magában hordta a csábító káprázatok nagy hatjásai közölt is és éppen olyan tiszián, hófehéren hozte vissza, mint a talizmánt, melye' imái oltalmaztak és amely az ő imáit oltalmazza. Az udvari testőr aranyos és biboros kön sza partján a Selkek integritásáról. tösében járt, .Nyugat ravasz és megejtő gőgjének a kábító levegőjében, de a lelke $ a tiszaparti füzessel voit tele s a császár* város izgal mai és raffinált tivoro\'ái köz; ben a bercc.li kompot látta és a berceli j fonóházak pajkos dalait s a berce'i vad1 galamb kacagó bugását hallgatta. Népének magvai- fajának rajongó | szeretete volt az ihlet is, mely lantját I megszólaltatta. Kimondania rem leheI tett, de éreznie kellett, hogy az ezeréves magyar földön olyan nép él és küzködik, amelyet az Isten minden szép, nemes és nagyratörő képeséggel megáldott és a melyik mégse boldogulhat, mert ellensésége az egész világ és sohase engedték meg neki, hogy a maga igazi életét élhesse, j Külső és belső életére egyaránt mindig mindent ráerőszakoltak vagy rá loptak, vagy rácsempésztek ami idegen, idegen tudományt, idegen művészetet, idegen nyelvet, ízlést, erkölcsöt id gen urakat és bálványokat. S, hogy ez a nép. mely a maga őseredeti sajátos szépségével és természetével maga a megtestesült harmónia, életerejének, az önfenntartás ösztönének javát arra kénytelen pazarolni, hogy ámitói ellen védekezzék s a diszharmóniában vergődve kelepcéket kerülgessen, ismeretlen nyelveken rágódjék, sokszor azí se tudva, mit beszél és I idegen jövevény kalandorok szeszélyei, f nek a rabszolgája. | Bessenyei Györgjnek az éi ele is nagy. | részt ebben a küzdelemben tölt el. De i mig mások, a legtöbben dédelgetett ^daliák ! életgyönyörei, az édes izgalmak mámora | kedvéért mindent elfelejtetlek és mohón ? ürítgették az. élvek és érdekek serlegeit, az ő sziveben keserű haraggal lángolt föl a magyarság minden bánata és panasza, elhagyatotftisága és szenvedése. Az örök turáni becsület, az örök turáni fájdalom jés a turáni dac: csak azért is!! Az egész világgal szállott szembe a maga szép magyar világáért. Emezt fölrázta és magához ölelte, amazt elveszítette. A magyar szó és a magyar dal újra felzendült a magyar földön az újjászületés büszke himnuszában, de a császárváros me|eg dédelgetése egyszerre megfagyott. Besse nyei nem azt érezte, amit ő elveszített, c-sak annak örül', amit a nemzete nyert. Összehasonjitsuk-e őt és korát? — j Kivel? Mivel? A Bessenyei Györgyök min1 dik egyedül valók. Nem az erdő fája, ami| Jyeu sok van, hanem a puszták magános ? tölgye, ann csak egyetlenegy van. hogy | messziről meglássuk és arra menjünk. — \ Népe a mi népünk, ina mind® í eddiginél f veszedelmesebb és rémségesebb katasztró| l'a örvényében vergődik és segítségért az \ ő emlékéhez és szelleméhez forj dul, aki a haza és fajszerelet kölf tői megdicsőülése, példája — fönséges | martirja volt, aki mindent feláldozott. | hogy nemzetének áldozhasson. Bessenyei | György az önfeláldozás magyar szobra. • Müvét befejezve, a remete magánossáí gában, szinte kitagadva s majdnem megI vettetve fejezte be viszontagságos életét i és íme most mégis irigyeljük a boldogsá| gát, hogy olyan keserves sorsra jutott. í Mert a föltámadás, az apoteózis útja j mindig gyötrelmeken át kanyarog. És í Bessenyei György feltámadt. Hódítóan, I diadalmasan a magyar irodaiom ragyogó
