Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-25 / 116. szám
JÍYÍMIDÉIC 1923 mújUtt ±b. A leánygimnázium és a városi segély. Nyíregyháza, május 24. A Nyirvídék tudósítójától. Tegnapi számunkban közölt cikkünkkel kapcsolatban az alább következő nyilatkozatot kaptuk, melyet teljes terjedelmében közlünk. A Nyirvídék tegnapi száma egészen téves és a valóságnak meg nem felelő beállításban foglalkozik a leánygimnázium igazgatótanácsának a tandíj ügyében hozott határozatával és a város képviselőtestületéhez intézett beadványával. Az igazgatótanács ugyanis legutóbbi ülésén annak kapcsán, hogy az iskolafenntartási ter bek napról-napra emelkednek, hogy a lakásbérek ujabb rendezése és a tüzelőanyagnak beszerzése több millió koronával terheli meg az iskolának költségvetését, megállapítást nyert, hogy a mai tandíjat emelni kell. De megállapítást nyert az is, hogy inig a szülők nagy része a tandíjemelést könnyein megbírja, vannak olyan szülők is, akik óriási küzdelmet folytadnak a megélhetésért s ezek közül nem egy szégyenlős akad, aki restéi tandijelengédésért folyamodni. A tandíj összegének megállapítása iekiníeftjében leánygimnáziumunk igazg. tanácsának teljesen szabad keze van, a várossal kötött szerződés csak azt köti ki, hogy... a Nyíregyházán állandó lakással bíró szülők gyermekei részére ugy a felvételnél, mint a tandíj fizetésénél felekezeti különbség nélkül egyenlő elbánás bizlositltalik. ..Ezen pont második részének felfüggesztését kérte az igazgató tanács a város képviselőtestületiétől, hivatkozva arra, hogy ezzel a szegényebb sorsú szülőkön akar könnyíteni s részükre lehetővé tenni, hogy folyamodás nélkül is kisebb tandijat fizessenek a jobb móduaknál. — Részletkérdések a tanácsülésen nem tárgyaltattak s a határozat sem a zsidók ellen, sem a nem evangélikus keresztények ellen nem irányul, aminthogy az iskola a tandíj kérvények elbírálásánál a múltban sem tekintette azt, hogy ki milyen vallású hanem kizárólag azt, hogy ki milyen anyaygi viszonyok között él. — Adorján Ferenc, leánygimnáziumi igazgató. Ezerötszáz magyart utasítanak ki Kolozsvárról * Kolozsvár, május 24. A román belügyminisztérium rendeletére a város egész lakosságúnak be kelleti mutatnia személyazonossági bizonyítványát a rendőrségen. A felülvizsgálat során a bejelentő hivatal főnöke 1500 személyazonossági bizonyítváujjt semmisített meg, leginkább azért, mert az illetőknek nem volt engedélyük a Kolozsváron tartózkodásra. — Ebbe a csoportba tartoznak az összes elbocsátott tisztviselők és a munkanélküli munkások. Mind áz 1500 embert ki fogják utasítani a város terül elér öl. Ugy látszik, Kolozsvárnak Bománi* fővárosává való előkészítésének munkálatait kezdi meg é lépéssel a kormány. Jon! &T. Apoüéibe a berlini filmversenyen s-, épségdíjat nyert gyönyörű film : A királynő kegyence dráma 7 felvonásban. A kerületi tornaverseny zenés gyakorlatainak bemutatója. Nyíregyháza, május 24. A Nyirvídék tudósítójától. A debreceni tankerület középiskolái szombaton és vasárnap tartják meg tornaversenyüket Debrecenben a DTE nagyerdei sport j telepén. Az érdeklődés országos. Nemcsak " a résztvevő középiskolák érdekköréből, hanem a fővárosból s más nagyobb vidéki városból is tekintélyes számú érdeklődők meg- p jelenésére van kilátás. A nyíregyházi ág. h. ev. Kossuth Lajos főgimnázium és az ág. h. ev. Leánygimnázium ifjúsága a verseny napjának előestéjén, holnap, pénteken délután 4 órai kezdettel a főgimnázium udvarán nyilvános zenés főpróbát tart. Be fogják mutatni külön-külön a fink és a leányok zenés szabadgyakorlataikat. A leányok a magasugrásból tartanak főpróbát, a fiuk pedig a korlát gyakorlatokat mutatják be. A zenés főpróba megtekintése díjtalan. Önkéntes adományokat azonban a szegénytanulók útiköltségeihez való hozzájáruias címén hálás köszönettel fogad az iskola, A főgimnázium ifjúsága szép reményekkel indul a versenyre. Itt jósolni nem lehet, hiszen teljesen ismeretlein erők kerülnek egymással szembú. Az azonban bizonyos, hogy a 100 méteres síkfutáson Vietórisz István, azomkivül a 400 méteres síkfutás, a staféta futói erősen bele fognak szólni a győzelem eldöntésébe. A korlát csapat plasztikus testtartással végzi gyakorlatait. Szép eredményre van kilátás itt is. A nyíregyházi ev. főgimnázium csapata nem elbizakodottan, nem a feltétlen győzelem hangoztatásával, hanem komoly akaraterővel indul a két napos versenyre. APOLLO Szombaton 1ji8 és 9 órakor, vasárnap »/s4, ) .,(;, i/ 4s ó:; 9 órakor A halaikerék szenzációs cirkuszfilm 6 felvonásban. Csöbörből—vödörbe a legmulatságosabb eredeti „6" burleszk. Május 27-től 70 százalékkal drágább a trafik. Teljesen szavahihető forrásból arról értesülünk, hogy a pénzügyi kormány május 27-től hetven százalékkal emeli ismét a dohány-árakat. Az errtf vonatkozó utasításokat az egyes pénzügyigazgatóságok információnk szerint — már kézhez kapták. Két hónap alatt most harmadszor emelik a kincstári dohány-árakat. Március 25-én, — virágvasárnap volt az első emelés, amikor egyszerre ötven százalékkal drágult meg a trafik. Alig egy hónappal ezelőtt aztán ismét harmincöt negyven százalékkal emelték a dohányárakat. A mostani emelésinél a hivatalos körök természetesen ismét a titkolódzás homályos ködébe burkolóznak. Annál nagyobb meglepetést okoz azonban a dohányáremelés a trafíkosoknál. A kistrafikosok egyenesen existenciájukat féltik a dohányáremeléstől. A dohányárusok ugyanis valamennyien arról panaszkodnak, hogy most sem fogy a trafik. A mostani emelés után egyenesein attól félnek a kistrafikosok, hogy a dohányfogyasztás a minimálisra csökken és ezzel exisztenciájuk kerül veszélybe. SZÍNHÁZ. — , 1 . ííliSÜ Az aranyember Meleg szimpátiával fogadia városunk közönsége a Nemzeti Színház kiváló művészének, Fehér Gyulának vendégszerepléséi s Az aranyember tegnapi előadásán Tímárt pompás kontúrokkal és mély sziliekkel ábrázoló művészt forró taps jutalmazta. A közönség gyönyörködését azonban a nagy művészre is bizonyára kellemetlenül zavarta meg a hat; felvonásból kettőnek elmaradása. A harmadik és hatodik felvonás általános elikedvetlenedésre az előadás elmaradt. Minthogy az efajta lépést a publikum jogosan veszi zokon, reméljük, hogy többé nem történik meg. Békeffy Lászloék Nyíregyházán. Békeíiy László kabarétársulata rövid időközben másodízben lépett az e,inu^ két estén Nyíregyháza publikuma elé. — Békcífy sajátos egyéni komizáló stílje az aktualitások és általában az élet furcsaságainak ötleles, szines, közvetlen erejű megéreztelője és állandóan friss derü% ségre hangolja a közönségei. Badó Sándor a kísérő hölgyek ügyeskedése támogatta a kitűnő Békelfyt. HETI MŰSOR : Csütörtök : Bajadér. Péntek : Bajadér. Szombat: Bajadér. Vasárnap délután : Bajadér. Vasárnap este : Bajadér. Május 20-án és 27-én, szombaton és vasárnap A titkok háza II-ik befejező része. Kellemes, üd itő szórakozó hely a Színházi vacsorák ! Kitűnő fa jborok, elsőrangú konyha Esténkint Dattlti Séla zenekara hangversenyez. Színházi vacsorák 1