Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 73-97. szám)
1923-04-13 / 83. szám
1913. április 13. s A Nyiregyházavidéki Kisvasutak uj menetrendje. A távolsági vonatokra nézve 10 én lépett életbe. — A sóstószőlőtelepi vonatokra 15 étől, a Sóstó gyógyfürdői vonalra május 1 tői érvényes. Nyíregyháza, április 11. A Nyirvidék tudósítójától. A Nyiregyházavidéki Kisvasutak elkészül tek a tavaszi szezonra s a nyári évadra szóló programmjukkal és kiadták uj menetrendjüket. Ez a menetrend a távolsági vonatokra nézve már tegnap életbe lépett, a Sóstószőlőtelepre induló vonatokra nézve e hó 15-től a gyógyfürdőre vonatkozó vonatokra nézve pedig május 1-én lép életbe. A Kisvasutak a lehetőséghez képest figyelemmel voltak ugy a szőlősgazdák és munkások, mint a fürdőt látogató nagykör zönség érdekeire és kényelmére s az uj menetrend szerint közlekedő vonatok az idén is megelégedéssel lógják lebonyolítani a forgalmat. A Nyíregyháza—Dombrádi vonalon a távolsági vonalok a kövei ke; ő i-.lőben indulnak a Bessenyei térről. Az első vonat indul reggel fi óra 16 perckor, a második délben 13 óra 22 perckor 1 óra 22 p.), a harmadik délután 18 óra 3 perckor 6 óra 3 p). A reggel induló vonat 9 óra 30 p. a délben induló délután 16 óra 14 p. (4 óra 14 p.), a délután 18 óra 3 p-kor ;6 óra 3 p) induló vonal esLe 20 óra 9 p-kor (8 óra 49 p) érkezik meg Dombrádra. Balsára indulhalunk a Jent jelzeit reggeli dombrádi vonattal és ekkor 9 óra 2 perekor érünk Balsára, indulhatunk déli dombrádi vonattat s evvel délután 15 óra 36 p-kor 3 óra 36 p.) érkezünk meg, indulhatunk dél után 17 óra 46 p-kor (5 óra 46 p.) induló baisai vonattal s ekkor 20 óra 24 perckor (8 óra 24 perc) érkezünk meg Balsára. A Donibrád—Nyíregyházi vOJialon a távolsági indul reggel 1 óra 50-kor és reg gel 7 óra 35 p-kor érkezik a Bessenyei térre. Indul délelőtt 11 óra 26 p-kor és 14 óra 12 p-kor (2 óra 12 p.).ér Nyíregyháza Bessenyei térre, végül Dombrádról indul 17 óra 10 p-kor (délután 5 óra 40 p. és a Bessenyei térre érkezik 20 óra 23 p-kor, (este 8 óra 23 p-kor.) Balsár ói "Nyíregyházára indul reggel 5 óra 20 p-kor és a Bessenyei -1 é rjde érkezik 7 óra 46 p-kor; indul délben 12 óra 05 perckor és a Bessenyei térre érkezik 14 óra 12 perckor 2 óra 12 p.) és végül Balsáról indul délután 18 óra, 08 perckor 6 óra 08 perc és a Bessenyei térre érkezik eset 20 óra 23 p-kor (8 óra 23 perc.; A Sóstószőiőtelepre és a fürdőre induló vonatok uj menetrendjének tudnivalóit idejekorán tudatjuk olvasóinkkal . Ábrány, április 12. Saját tudósítónktól. ' —. Nyirábrányban az Ábrányi szobor 1« és Hősök emlékét megörökítő bizoltság f. hó 8-án tarlotta együttes üléséi. Az adakozásáról iásmereles' Mérka István, aki 2 evvel ezeiőlt harangajapra 100000 koronát a napokban ref. toronyépitési alapra 50000 koronát adományozott, ismét fényes tanújelét adta áldozatkészségének, a mennyiben mindakét célra 50—50 ezer koronát ajánlóit fel s azt le is fizette. A számos adományok közölt említésre méltó még Viléz Ivókai István hadnagy adománya, aki egy mázsa búzával gyarapította a (Szépen növekvő alapot. A nagylelkű adományokkal s számtalan kisebb adakozásokkal biztosítva van mindkét emlék felállítása s előreláthatólag néhány hóna]) alatt meg is történik. Heltai direktor 8000 | Az én könnyeim . koronája. Nagykanizsáról jelenlik: Erkedes tréfa ügyben hozol! itéleíel a napokban a pécsi tábla. Még 1921-ben Hejlai Hugó színigazgató társulatának néhány tagjával kabaré előadást rendezett Kanizsán. A közönség azonban gyéren jelentkezett. Mikor Hell-ai egy társaságban emiatt panaszkodott, a társaság egyik tagja Schönberger Aladár kereskedő az ajánlatot felle Holtainak, hogy az egész bevételt meg veszi tőle 8000 koronáért. A tanuk előtt teli ajánlatot Heltai elfogadta. A bevétel 2800 korona volt s igy uz előadás végeztével Heltai kövelelte Schönbergerlől a 8000 koronái, amil az nem akart kifizetni, mondván tréfa volt az egész. — Heltai a 8000 koronáért beperelte a kanizsai járásbíróságnál Schönbergerl. A járásbíróság elulasilolta He]tail, a törvényszék azonban megítélte Holtainak a 8000 koronát. Az ügy felebbezés folytán a pécsi tábla elé-került, mely Hetlainak adolt igazai. így ujabbi eljárási költségekkel megterhelteti Schönbergernek ki kellett fizetnie a tréfa számláját. — A szombat esti Ábrányi-ünnep jegyeit már is sietve foglalja le magának Nyíregyháza lelkes közönsége, mert a gyönyörű emlékünnepről városunk egveL len kulturembere sem akar elmaradni. A jegyek Ferenczinél kaphatók. Az én könnyem . a legfájóbb kín ; Végítélet, elmúló világ... Az én könnyem fehér jégvirág Halál- ország fagyos utjain ... i Az én könnyem : örült gyötrelem ; Ügető tűz, hamvasztó parázs, Élet-ölö, kiJios jajgatás ; Az én könnyem csak jaj szüntelen ... i Az én könnyem : kinzó rejtelem ; Halál-madár repülés zaja, Élni-vágyás őrjöngő jaja ; Lassan ölő halálsejtelem ... ? | Nagy Miklós. f * Mutatvány a szerzőnek, Nagy Miklós, nyíregyh ázi tanit ón öv ennék nek ^Könnycseppek címen most megjelent verseskötetéből D IADAL MOZGÓ «Tön: «Tön: Napoleon leánya Lya Mara vai. HÍREK. KIS NAPTÁR : Április 13. Péntek. Kath. Herman P.i'ot Ida. Városi Színház : Pillangó főhadnagy[ Heltai igazgató és Pethes felléptével. (Este 8 órakor.) Diadal-Mozgó : Nincs előadás. Apolló-Mozgó Az ut felfelé. Dráma a főúri és cirkuszvilágból 6 felvonásban. (7 és 9 órakor.) A gyógyszertárak közül a Lányi-Gonda és Török-félék tartanak éjjeli szolgálatot. Egy k/s vászon ruha icl-picf piké-ruhácska, majdnem olyan, aminő ket nagyobb viaszbabákra szoktunk adni, —most 14.000 korona. A jobbszabásuu cipők fira elérte a 20.000 koronát. Robotoló emberek, kézi vagy szellemi munkások évek óta egyebet sem teszn ek, mint örült irammal futnak az árak után az élet goromba versenyutóján. Ma lehetőleg mindenki két ember tjxunkáját végzi el s annyit, amivel békében tizesztendö alatt házacskát vehetett volna magának Az akkori erőfeszítést megédesítette a nincstelen ember előtt ragyogó cél tudata. Házacskám lesz kerttel s benne gyöngy élet a hanyatló kor pihenése. Körötte üdvöskéim, a családom, akiknek örömmel telitettebb gyermekéveit szorgos munka verejtékéből váltottani meg. Igen, a tisztes munka sajtolta szent verejték gyöngyCSeppein boldog napokat lehetett váltani. jaj, most ezen a verejtékeit mind kevesebb kenyérke vehető,, Az volna ia megváltó gondolattal és tettel érkező, aki megmondaná, megcselekedné, hogy a munkás napoknak visszatér régi tisztes bére, a fáradó asszony, a gyermekek boldog, megelége dett mosolya s a boldog, elégedett egyesekéből összetevődő boldognép, boldog nemzet,.. Várunk, uj Simeonként várunk a Messiásrai — Miniszteri elismerés. Gróf Klebersberg vallás és közokt. miniszter leiratban fejezte ki köszönetét a nyíregyházi keres'k. és Gazdák Körének a városi felső ker. iskola részére tett 100000 koronás adományáért. — Esküvő. Klafter Annuska é s Kandel Jenő f. hó 17-én délután 4 órakor tartják esküvőjüket Holló-utca 6. szánni házuknál, amelyre ezúton tisztelettel meghívják összes ismerőseiket. — Szakvizsgák az építőiparban. — Gyakran fordul elő, hogy kőmives és ácsiparosok kérik a kereskedelmi és iparkamaránál, szakvizsgára bocsájtásukat. Ezzel kapcsolatban közöljük az érdekeltséggel, hogy a képesítés igazolásának pótlására szolgáló szakvizsgát az 1182—931. M. E. r 7 szakasz 2-ik bekezdése alapján az építőiparok bármelyikében csak menekültek tehetnek ezek közül is csak azok, akik az építőipar valamelyik ágát ott, ahonnan menekültek már önállóan folytatták. A képesítéshez és engedélyhez kötött iparágak közül az 56742—922. sz. K. M r 6-ik szakasz 2-ik bekezdése értelmében a fogadói, vendéglői és kávéházi iparok azok, amelyekben a hiányzó épesitésnek szakvizsga utján való igazolása lehetséges. Mivel ez a rendelet laxative felsorolja azokal a képesítéshez és engedélyhez kötött iparokat, amelyekben vizsgálatnak van helye, kézenfekvő hogy a felsorolásból hiányzó szakmákra, igv az épilőiparágakra sem alkalmazható az 1182—1921. M. E rendelet, azaz szakvizsgál csak a fentemiitett menekült iparosok lehetnek . — Április 15-éu 300 uj könyvet soroz be az Ujságbolt Modern Kölcsönkönyvtár a. — Megindult az adakozás Nyirábrányban az Ábrányi Kornél szoborra és a hősök emlékére. Százezer koronás adomány a két mflre.