Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 73-97. szám)
1923-04-20 / 89. szám
1923 április 20 JVmYIDÉK 5 — Magyar .la isitikai szemle. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara felhívj a azon gazdatársak ügyeimét, akik a mezőgazdaság fejleményeit statisztikai adatokból is megismerni kívánják, hogy a m. kir. Központi Statisztikai Hivatal .Magyar Statisztikai Szemle címmé; kiváló havi folyóiratot indított meg. A Szemle előfizetési ára félévre 800 nyolcszáz korona. Megrendelhető a Központi Statisztikai Hivatalnál Budapest, Kéje i Károly utca 5. szám. — Az er« zok n.íg r \v'ígkaiigr^zszu t akarnak «issizi'hivni. Rómából jelen tik: Az Idea Nazionaié szenzációs nirt közöl Moszkvából. Eszerint a harmadik internacionálé Moszkvában néger világkongresszust akar egybehívni, amelynek célja, hogy a négereket megszervezzék a keleti imperializmus leküzdésére. Trockij hir szerint meg akarja akadályozni, hogy Franciaország négerekkel egészíthesse ki hadseregét és egy vörös néger hadseregei akar alakítani, amely a neitizetközi forradalmi bizottságok rendelkezése alatt állana. A hir. óriási feltűnést keltett mindenfelé. — A jövedelemadó felszólamlás! bizottságok működés?. Az 1920—1921. évi jövedelmi vagyonadó i'e :szó;amlási bizottságok a napokban kezdik meg működésű kel. Az adózó közönség tájékoztatására kő zöljük, hogy Nyíregyháza város területén három bizottság működik éspedig: a Nyíregyháza városi 1 .sz. bizottság. Elnöke: Mikécz Dezső udvari tanácsos nyűg; alispán, elnökhelyettes Báró Ruttier Sándor, kincstár képviselője: dr. Müller Ferenc pü. titkár, helyettessé, dr. Geruska György pü. fogalmazó. Tárgya' ja a Nyíregyháza városi adózókból az A K-ig bezárólag kezdőbetűs nevüek tVlebbezéseit. Tárgyalási helye a városházán az Ipartestület helyisége.' Nyíregyháza városi 2. sz. bizottság. Elnöke dr. Kovács Efck kir. közje&jfr zo,• C/nőkhelyelles Szaláy Bé!á szőlőbiriukos, kincstári képviselő, dr. Ráez Gvida |). vi 'titkár, 'helyetlese dr. Toldy Lijiöt pü fogalmazó. Tái'gyaija a Nyíregyház i város indózókból a fv-tó Zs-ig kezdofiems nevüek fclebbezéseil. Tárgyalási Iveivé a vármegyeházán az árvaszéki elnök ur hivatalos helyisége. A harmadik bizottság a Nyíregyháza vidéki, amely a nyíregyházi állampénztárhoz tartozó községek felebbezéseit tárgyalja. Elnöke Zoltán István nv .főszolgabíró, fö dhirlokos. CIHÖKÍIVIvettes Teiegdy Bertalan földbirtokos, Kincstár képviselője Bogözy Mihály pü. titkár. Tárgyalási helye a központi ág.' h. ev. elemi iskola nagyterme . — Az uj po-iai tíjjszabásl olvasóink használatára a következőkben közöljük: Levél: bérmentesítési díj helyi forgalomban 20 gr-ig 25 korona és minden további 20 gr-ért még 15 korona. Távolsági forgalomban 20 gr-ig 40 korona, a további 20 gr-okért 15 korona. Ausztriába, Csehországba, Lengyelországba, Németországba, Olaszországba, Romániába 75 korona, egyéb "külföldre 100 korona. A levelezőlap bérmentesítési dija helyi forgalomban 10, távolsági forgalomba 20 korona. A.zárt levelezőlap a levéllel egyenlő díjszabás alá esik. A nyomtatvany, áruminta és üzleti papirküldeménv bérmentesítési dija belföldre 50 gr-ként 5 korona, de a 10 gr-nál nem súlyosabb nyomtatvány dija csak 2 korona. Az ajánlás dija belföldre a helyi forgalomban 25, a belföldi távolsági forgalomban 50 korona, külfölcbe 100 korona. A hírlapok és folyóiratok dija belföldre, Ausztriába és Lengyelországba 50 gr-ig 1 korona. Az értéklevél viteldíja fejébe í ugyanolyan sulyu és rendeltetésű ajánlott levél dija jár. Az értéklevelek értékdija a belföldi fÖrgalorn ban a nyilvánított érték minden 240,000 koronája 80 korona. A csomagok viteldíjánál az emelés május elsején lép életbe. Viteldíj a belfölJi forgalomban nem terjedelmes csomagért : 50 km. távolságra 1 20 kilogrammig 60 260 korona, 50 200 km. utrá 120 700 korona. 200 km.-öu.,fejtül 2 K* UQft korona. A kizárólag élelmiszereké.- ta.fílmazó, vagv kizárólag e^fk Szállításához szükséges tartályokból ál|ó csomagokért, ha nem terjedelmesek, az előbbi dijak fele jár. Terjedelmes csomagokért a viteldíjak másfélszerese. A po*>ttiütul\ '>.ny dija a belföldi forgalomban 5000 koronáig 40 korona, 10,000 koronáig 80 korona^ ezenfelül miorden 10,000 korona, vagy ennek töredéke után még 40 korona. A belföldre egv-égy utalvánnyal küld hető legnagyobb ösSíég Yoff.000 korona. Dtánvételes küldeményeknél a rendes díjon; felül még jár 20 korona előmutatási és 30 korona beszedési díj. Táviratoknál a belföld; szódíj nem változik. A vidéki telefo'ielöf'zetés dija rendes főállomás után 18,000, főállomás mellékállomásról 27 r90p korpna. A távolsági beszélgetés az első. díjövben 150, a másodikban 300, a harmadikban 450, a negyedikben 600 koroaa. A surgBs* távolsági magánbeszélgetésekért az egyszerű beszélgetési dij háromszorosa já<): Aki a tarifaemelés alkalmából állomását felmondani kívánja ós ezt április 30-ig Írásban bejelenti, április yégéig még a régi előfizetési dijat fizeti. SZÍNHÁZ. TÜZEKMásodszor adták tegnap a »Tüzek« c. színmüvet. Heltajné Zombory Ilonka játéka megrázó erővel hatott, épen ugy. mint^ az első előadáson. A közönség lelí|é$an táp|oU a kiváló művésznőnek. A többi ^ereprőVc h kitűnően megállták helyüket. HETI MÚSOH : ' i' .'*:iU : . j Péntek : 5zép Hel&nfl, operett. Bérlet. Szombat: Szép Heléna, operett. Bérletszünet. Vasárnap : Obsitos, operett. Bérletszünet. Délután : Aranymadár, operett. Bérlet 1szünet. Tudomásul! — A bérietsziinetes előadásokon szelvények érvénytelenek. Szép Heléna, Offenbach hatalmas dalmüve a péntek est szenzációja. Balázs Rózsi kreálja a címszerepet. Oreszteszt Szombatit.y Ágnes, Parist M'Hhé László, Menel éüszt Deák Gyula, Calkuszt Szalby Pál, a két Ajáxot Vágó és EJeté'iyi játszak. Ez este a zenekar hatalmas munkát fog végezni, Halmágyival, a kiváló dirigenssel az élén. A Gazdasági Egyesület köziem InyeL Meghívó A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesü let folyó hó 28-án szombaton délelőtt fél 11 órakor a vármegyeház kistermében igazgató választmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait tisztelettel meghívom. Nyíregyháza, 1923. április hó 16. Szaldnczy B 'rtalan s. k.. e. elnök. T á rgy a k: 1. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarával való szorosabb kapocs és együtt működés kifejtése. 2. Kállay Andráf előterjesztése az egyesület működésének a kisgazdák bevonásával leendő kibővítésére. 3. Az Első Magy. Ált. Biztodtó Társasággal kötendő szerződés végleges megállapítása. 4. Egyt. titkár jelentése az időközi aktiokról. 5. Tagsági ügyet. F>. Folyó ügyek. — Mir nine.-ének heverő milliók; mert a Sorsjegy Újság most megjelent áprilisi száma közli az összes Magyarország gon forgalomban lévő bel és külföldi sors jegyek nyerőszámait a kíbocsájlástól visz-t szamenöieg. A dupla számot 250 korona előzetes beküldése mellett azonnal megf küldi a Sorsjegy Újság kiadóhivatala, Budapest VIII. .József körűt 8. Egész évi élő| fizetés nyilvántartással, együtt 10(10 korona Megjelenik havonként. Miudeii mást felülmúl Az Orkán a legnagyobb amerikai fi mremek, bemútat,a péntektől az Apolló. KÖZGAZDASAG A Donibrficl! Népbank R»- XXX-ikévi rendes közgyűléséi f. hó Í3-án larLolta meg a részvényesek nagy érdeklődésé melleit. Érdekes képet tár elénk, a Zárszámadáshoz csalóit statisztikai kimutatás a szerény kezdetlel s szerény keretek közöli megindult kis intézet 30 év imükö(léséről. Lemosolyogjuk ugyan a 60000 Iv kezdő alaptőkét, 'amcjy most 1000000 ko-' ? mára emelteteti, pedig azért-*abban az tőben 30 vagon búzát lehelet! vásárolni, amiéri a mái árviszonyok mellett kevés 60 millió korona. De a tőkéhez mérten, az ak kori viszonyok közölt elért első évi több. mint 3000000 K forgalom, kétségtelenül életképes <+endülelnek a bizonysága. A mull évi forgalom pedig felül van 300 mii liőn. A 30 éves jubileum alkalmából Vas Mihály gégényi lelkész Ib. esperes nevére, aki az iiitézci alapi fásától 28 éven át vezette, 20dDÖ K alapitványt fett a' ÍV "' budapesti m. kir. tudományegyetem, közgazdasági kara javára, amelynek "kamatai elsősorban dombrádi - illetve wzabőF'csmegvei —- ilyenek hiányában az ország bármely részéből származó, említett karon +tmtiió ^zc»génysonsu ifjú támogatására szolgáljon. Az ő érdemeinek megörökítése mellett, jegyzőkönyvben elismerési szavazott dr. Vas Sándornak, aki az utóbbi 2 év alatt, mint ügyvezető-• igazgaló-buzgó tevékenységével az intézet' fejlődésének nagyobb lendületei -adott, amit fényesen igazol az, hogy 1921-ben. a forgalmat az előző évi 21 millióval szemben, 112 millió K-ra, 1922-ben pedig 309 mii kió K-ra emelte, az aktívákat pedig- 2 millióról 12 millióra és , őszinte sajnálatát fejezte ki, hogy a Nemzeti Hitelintézet r. t. kispesti fiókjának főnökévé neveztetvén ki, a rt. kötelékéből eltávozott .ULód jáuldr. KóeSondy Eiek, a Nyírvidéki Takarékpénztár Hl. volt tisztviselője választatott meg. l'j igazgatósági íagul Papp Aulái helybeli reh Lauiló lett megválsaztva. Jótékony célokra ez évköz ben kiadott 11710 K-án kívül, különböző c ímeken 4000 K kiosztása halároztalolt el. Az intézet lark alapjai 52Ct)!)ü K-I tesznek ki. Köszönetei szavazott a közgyűlés a Nyíregyházi Takarékpénztár Egycsüléinek is, szíves támogatásaiért. APOLLO Csütörtökön, 7 és 9 órakor 1 csizmás gentleman modern kalandor játék 5 filvo.iásban. Nősül a cég amerikai bohózat 5 felvonásban Péntektől Az Orkán