Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 48-72. szám)
1923-03-29 / 71. szám
4 jmnmm 1923. március 29. Tedd hüvelyébe a kardodat, \gy szól aZ Ur Péterhez, aki a poroszlóktól körülvett Mester védelmére siet. A szeretet világot átható, megváltó eszméjével szemben hiába vonulnak fel a fegyveres hatalom, a gőgös és uralmát féltő zsarnokok Zsoldosai Megfeszíthetik az Jr tnber Fiái, fei fog támadni és az evangéliumi igazságok erejétől el fognak porladni a régi istenszobrok. A magyar integritás gondolatának sincs szüksége most a hü Péterek kardjára. A megcsúfolt, töviskoszorús Hungária is a szeretet féltésével tekint lelkes hévvel fel-fellázadó fiára. Hüvelyibe a karddal, mely csak ártani tudna s 'melynek forgatója fegyvert vonatna magára. Jön az idő, a beteljesedés, a szivekbe irott evaiír> geäum megigazulása, a megcsúfolt magyar igazság feltámadása, örök élete. Csak vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. — Meghívó. A közalkalmazottak sertéshizlaló szövetkezete 30-án, péntek délután 5 órakor a városháza kistanácstermében beszámoló ülést tart, melyre tisztelettel meghívja a tagokat a — Választmány — A »Kansz« elnöki bizottsága T. hó 29-ém délután fél 4 órakor a tisztviselő otthonban tartja rendes heti ülését. — A fürűö husvéli szünete. A közönség tájékoztatására közöljük,, hogy a városi gőz és kádfürdő vasárnap /délig lesz nyitva. Vasárnap délután és hétfőn egész nap be lesz zárva a fürdő. — A borbélyok húsvéti munkarendje: A nyíregyházi borbély és fodrász üzletek a húsvét ünnepének két napia közül csak aa első napon, vasárnap déli 12 óráig lesznek nyitva. Hétfőn, húsvét második napján egész nap zárva lesz minden borbélyüzlet A borbélyok ezzel kapcsolatban arra kérik a közönséget, hogy a hajvágást péntekig lehetőleg elvégeztetni szíveskedjenek. — SinépHés a városban. A Bessenyei tértől kezdve a Városmajorig terjedő útszakaszon napok óta szorgos munkával cserélik ki az elkopott talpfákat és síneket a Kisvasutak munkásai. A villamos kocsik vígabban, simábban repülnek az uj síneken s mi jólesően látjuk az építő munkát,, amely a boldog békére emlékezteit bennünket. — A Pénzügyminiszter építkezni akar Nyíregyházán. A pénzügyminiszter pénz. ügyi palotát akar építtetni Nyíregyházán s erre a célra a várostól belterületen telket kér. A képviselőtestület készséggel ad át megfelelő helyet, ellenszolgáltatás fejében a felkéri a minisztert, hogy a részletes tervek dolgában közölje elhatározását a várossal, hogy a telek fekvése és ára tekintetében a képviselőtestület döntést hozhasson. — A város és a katonazenekar. A város a háziezred népszerű zenekarát ebben az évben 30 ezer korona segéllyel támogatja. Ezzel szemben a zenekar térzenét szolgáltat ós funkcionál a lakosság hazafias ünnepélyein. — Bizottság a villanyt «open Megírta a Nyirvidék. hogy a képviselőtestület bizottságot küldött ki a villanytelepre á Villamossági R. T. könyveinek szigorúbb felülvizsgálására, az üzletmenet ellenőrzésére, hogy igy a felemelt egységáraknak 1923. évre való megállapítása már. ellenőrzött adatokon nyugodjék. A bizottság amelynek Pisszer János, Hoffer Bertalan fíunyady László képviselőtestületi tagok és a városi tanács által a bizottság mellé szakértőként felkért Sikorszky István iparfelügyelő a tagjai, tegnap kezdte meg működését és m,<g napokig permanenciában Ittsa. — Csfltftrtftköu délután jelenik meg m »ÁbÖoé« legújabb sasáma. — Holnaptól kezdve feltűnő plakátok hirdetik, hogy Vörös Feri szalonzeneikara április elsejétől a »Korona« kávéházban hangversenyezik. A kitűnő zenekar melynek minden egyes tagja akadémiailag képzett muzsikus, a klasszikus darabokat, operarészleteket és operetteket eredeti hangszerelésben, az angol és néger láncokat pedig jazz-bandszerüen játsza, >fc épen ugy otthon vannak a magyar zenében is, mint a zeneművészet minden ágában. Belépődíj nincs. Meglepően briiliáns technikai készültség, pompás összjáték. , . Városi Színház Mozgó | \ D. W. Griffith A délutáni előadások leszállított helyárakkal! Már«. 28,29, 31. és ápr. l én szerdán, csütörtökön, szombaton, hu»vét vasárnapján M ^ Jegyek az összes előadásokra Jakabovics Fanni"^Jt ka k. a dohánytíizsElőadások WSM Jéjében elővételkízdete: ^^JL b* n beszerezhető. Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor. Csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor. UF Szombaton 7 és 9 óra- •^JL kor. Vasáárnap délelőtt 11 órától félhelyárakkal. Vasárnap d. u. 3, 5, 7 és 9 órakor. Az esti 7 Ó8 9 órai előadásokon szalon zenekar szol» (jf gí !.Itatja a kisérő zenét. — T<?fuzsora sátáni arca vigyorog ránk a nagy ünnep előtti piacokon a tanyai bácsik és nénik kannái mögül. A legrutabb |önzés sugalja azt az eljárást, hog)' most, ami+ kor embertársaink csaknem mindegyike vásárol egy-két liter tejet, olyan magasra verni á higi\tott tej árát, hogy a szegényebb néposztály asszonyai ne vehessék meg. Sírva mentek nm haza az ünnepre készülő anyák. A tejesek dugdossák az árut, elviszik olyan helyre, ahol jö jólét virágzik a konjunktúra talajából sahol összevásárolják a tejet bármi áron is. Ki törö\tfik azzai^iogy betegek, csecsemők tej nélkül maradnak, kiszipolyozásra nem alkalmas szegények nem ünnepelhetnek. Ilyenkor méltán hányják-vetik meg az emberek azt a kérdést, miért is nuics ennek a sokféle üzenimel dicsekvő Nyíregyházának tejüzeme is, tejcsarnoka, amelyre, ha némiképpen rá is fizetne a város, megnyugodhatna a lelkiisme rete, mert mérhetetlen szociális áldás fakadna ebből a ráfizetésből. Nézzük a piacon az egymást lökdöső, tejeskannákat rohamozó nénifiéket s ebben a csatatérben oft látjuk kicsinyben ennek a nagyhangon szerető és valójában 'ny^rs önzéstől hajtott mai'társadalomnak képét. — Ezü s* lakatfalom. Klein Lőrinc, a Fisch Miklós földbirtokos intézője most tartotta hét gyermeke és nagyszámú rokonai részvétele mellett házasságának 25 évfordulóját. Ebből az alkalomból barátai meleg ünneplésben részesítették. — A gazdák az idegenek beözönlése ellen. A városi képviselőtestület legutóbbi közgyűlésen ismételten feltűnt, hogy többen kapnak Nyíregyházán te'epedési engedélyt olyanok, akik eddiig vidéken laktak s akikkel kapcsolatban bizonyos kétségek merülnek fel abban a tekintetben hogy letelepedésük kivánatos-e. Jánosbokori Kovács András fel is szólalt és azt kívánta, hogy a nagy lakásinséget ne fokozzuk ujabb letelepedési engedélyek kel. A város polgármestere rámutatott, hogy az uj lakosok egy része házépítésre van kötelezve, fiiások pedig tetemes illetékkel gyarapítják a város pénztárát. — Barth Antai hentes é* mészárol «ziel telefonszámba «88. 3x — Pótlás. A református nőegylet húsvéti vásárjáról szóló tudósításunkból Sípos Lulu és Vitéz Erzsike urieányok ne ve kimaradt. Mindketten a kosáráruk eladása érdekében fejtettek ki buzgó tevékenységet, amiért őket őszinte elismerés illeti. J — Guttmann Lajo» betegsége miatt a lánctanitás hétfőn, azaz április 2-án veszi kezdetét. Csoportok részletes beosztása a »Nyirvidék« szombati számában. A világhirü filmszenzáojó Dr. Mabuse mindkét része egy előadásban szerdán és csütörtökön */4 6 és 9 órakor az Apollóban. — Am. kir. országos felügyelőség folyó évre 800 koronában állapította meg egy klgr. jó selyemgubónak az árát a mult évi 140 koronával szemben. Ameny.nyiben azonban az árak más téren is emelkednének, ez esetben a gubók ára is emeltetni fog. A jelenlegi 800 koronás ár mellett is egy szorgalmas tenyésztő rövid pár heti munkával 30—40000 koronát könnyen megkereshet, más munkájának végzése mellett is. A tenyészteni szándékozók iratkozzanak már most fel a helyi megbízottaknál, hogy részükre a selymérek biztosithatók lehessenek. Nyiregyhár zán Kazár Ferenc, Forgó-utca 5. sz. alatti lakos a megbízottunk, vidéken' pedig csaknem minden községben van szintén ilyen megbízott. Ha azonban valahol ismeretlen, forduljanak az érdeklődők a nyiregyházi selyemt. felügyelőséghez levelező lapon és a szükséges tudnivalókat innét megkaphatják.«. Bódy. István, ink. selyemt. főfelügyelő . — Kimutatás és nyugtázás. A nyirogy. házi analfabéta tanfolyam 90 hallgatója részére ajándékozások utján eddig 6a drb. ABC-könyv Szereztetett be. Ehhez hozzájárultak: Stibi Józsefné 140, Stibi Piroska 200, Bornemissza Dénes 70, Terge Sándor 140, Pécshy Ferenc 70. Tasnády Imre 70, Papp "Lajos 350, Saliga Márton 70, dh Hoffmann Emiiné 70, Nagy Mária 190, Moesz Béla 100, Bethánia fel végi fiuk 1400, Liptay Jenő 700 összesen: '3520 koronával. Továbbá a Ferenczy-féie könyvkereskedő cég 100 darab és Tóth Sá ndor könyvkereskedése 5 darab ABC-vel. — Midőn a szíves ajándékozóknak ez uton hálás köszönetet mondunk, egyben közölj üli, hogy a számadásokhoz csatolt s hl vatalos órák alatt mindenki által megtekinthető nyugtákkal igazoljuk azt, hogy az ajándékösszegek a megfelelő célra fordíttattak. — Annak illusztrálására, hogy az ajándékozók mennyire szívesen járultak hozzá népkulturánk támogatásához, leközöljük egyik ajándékozó tanulsá gos következő kis levelét: — »Titkár Urnák Nyíregyháza. Kérem az általam küldött 70 koronát az analfabéta tanfolyam részére elfogadni. Szívesen küldöm, mert azt tapasztaltam, hogy amely felnőtt ember írni és olvasni nem tud, az beteg ember. (Aláírás.) — rendőr.« Ennyi és eddig szól a levél. Nyíregyháza, 1923. márc. 22. — Piller József, népművelési titkár. — 5000 kötet modern és klasszikus irás között válogathat a® Újságból» Kölcsönkönyvtár áb an. . . — A »sar^-ha*« Gécey, látván 8 felvonásos népszínművének előadására jegyek már válthatók Tóth Sándor é* Fábián Pál urak könyvkereskedésében, Hiamza Sándor és Maleskievitz László urak fodrásztermeiben. Aa előadás kezdete vasárnap délután pont 4 órakor. Tánce»télyre jegyek a pénztárnál válthatók. — A délutáni előadásra meghivó nélkül is lehet jegyet váltani.