Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 48-72. szám)

1923-03-22 / 66. szám

1828. H»ár«ia6 22 Akinek siet az árammérő órája, jelentse be levelezőlapon a városi mérnöki hivatalnak. A siető órákat fővárosi szakértő vizsgálja meg. — Csak szórványos próbavizsgálat lesz. — A polgármester vélaszolt Barla interpellációjára. Nyíregyháza, március 20. A Nyirvi­dék tudósítójától . A villamos árammérő órák sietése tárgyában tudvalevőleg Barla Sándor kép­viselőtestületi tag egyik közelmúlt városi közgyűlésen interpellációt intézett dr. Bencs Kálmán polgármesterhez, aki a megfelelő szakvélemények beszerzése után a tegnapi rendkívüli közgyűlésen adott választ. Dr. Bencs Kálmán polgármester beje­lenti a képviselőtestületnek, hogy Barla interpellációja után másnap a közgyűlési jegyzőkönyvi kivonatot megküldötte a villamossági r. t. ügyvezető igazgatójának azzal, hogy az interpellációra vonatkozó szakvéleményt adja meg. Az igazgatóság jelentését Budapesten eljuttatta Ziper­novszky Károly műegyetemi r. tanárhoz, aki a villany árammérő órák síelésére vonatkozólag az igazgatóság által beter­jesztett jelentésre szakvéleményt készí­tett és adott át a polgármesternek. Ezt a szakvéleményt egész terjedelmében fel Fogja olvastatni a közgyüiésen. Budapesten tárgyalt a székesfővárosi villamos müvek igazgató főmérnökével, Lampel úrral, to­vábbá érintkezésbe lépett a Ganz-Danu­bius gyár ügyvezető igazgató főmérnöké vei, Guttmaiin Lajossal, akik közül az egyik már a közeli napokban lejön Nyír­egyházára, hogy a publikum megnyugta­tására ellenőrző vizsgálatot eszközöljön és megállapítsa mi az oka az árammérők sietősének s ez milyen mértékben áll fenn. Bejelenti a polgármester, bogy a szakértőkkel a megállapodása a követke­ző: Hirdetmény utján fel fogja szólítani a város lakosságát, hogy akinek az áram­mérő órák jósága tekintetében aggályai vannak, jelentsék be ezt levelezőlapon a városi mérnöki hivatalnak, kérve az óra megvizsgáltatását. Minthogy előrelátható­lag sokan fognak bejelentést tenni, a fővá­rosi szakértőnek pedig a rendelkezésre ál­ló néhány nap alatt lehetetlen Uesz va­lamennyi órát megvizsgálni, a terv az, hogy szórványos, próbavizsgálatot vé­gernek, az egyes fogyasztónál. Az ellen­őrző bizottságban a várost Nagy Elek mű­szaki tanácsos fogja képviselni. A villamos társulat revizora a társulat készülékével meg fogja vizsgálni a gyanúsított órát, hogy hibátiatn-e 's ha nem hibátlan, hány százalék az eltérése. Ezután a szakértő fogja megvizsgálni az órát, hogy megálla­pítsa, helyes volt-e a revizor megállapítása s a közönség érdekeit szolgálta-e? A már valószínűleg a jövő héten megejtendő vizsgálatok eredményéről a fővárosi szak­értő jelentést tesz, amelynek megfelelően fog határozni a képviselőtestület. A pol­gármester bejelentésének megfelelőleg Szobor Pál főjegyző felolvassa a helybeli villamos r. t. igazgatójának jelentését, majd Zipernovszky műegyetemi tanár kapcsolatos véleményét. Mindkét írásbeli szakvélemény azt bizonyítja, hogy az árammérő órák nem tökéletes műszerek és felsorolja azokat az elváltozásokat, ame lyek a mérés eredményét befolyásolják. A műegyetemi tanár véleménye eivileg helytállónak mondja a villamos társulat jelentésének műszaki megállapításait. Barla Sándor tudomásul veszi az interpellációra nyeri polgármesteri választ és örömmel állapítja meg belőle, hogy a fővárosi szakértő mellé Nagy Elek vá­rosi főmérnök lesz" beosztva, mert jóaka­ratáról meg van győződve. A villamos társulat átiratát azonban nevetségesnek mondja. Az szerinte »smonca-. Az órák sietését 150 adat igazolja. Meg van győ­ződve róla, hogy a szakértői vizsgálat is épp ugy megállapítja a síelést. A Ganz­Danubius és a Tröszt között összefüggést »komaságot« lát, azért nem látná szíve­sen a részvénytársaság főmérnökét. Kéri, hogy minél előbb ejtsék meg a vizsgálatot és oszlassák el a lakosság körében tapasz­talható nyugtalanságot. Dr. Bencs Káilmán polgármester Bar la Felszólalására kijelenti, hogy a szákér­tői szemlére felkért Guttmann Lajos a Ganz-Danubius gyár tisztviselője, a gyár pedig nincs összeköttetésben a Tröszttel. A polgármester bejelentéseit, illetve az interpellációra adott választ a közgyű­lés tudomásul vette s ezzel az árammérők nagy port felvert ügye a szakértői vizsgá­lat útjára terel teteti. Megkezdődtek Nyíregyházán a földbirtokreform tárgyalások. Mintegy 2000 holdat igényelnek a várostól. A tárgyalás a Korona kis­termében foívik. Nyíregyháza, március 21. A Nyirvidék tudósítójától. Nyíregyházán is megindultak a földbir­íbkpolitikai törvény végrehajtását biztosító tárgyalások. A törvény értelmében igényjo­gosultak összeírása befejezést nyervén, az Országos Földbirtokrendező Bíróság Dfl. Korláth György sátoraljaújhelyi kir. törvény­széki tanácselnököt küldte ki az igényjogo­sultak és Nyíregyháza város között meginduló tárgyalások vezetésére. Ezen a tárgyaláson az igényjogosultak a következő sorrendben vesz­nek részt : Először a rokkantak házhely és földigé­ngének megtárgyalása folyik. A rokkantak után a hadiözvegyek következnek, majd sorra kreülnek a földnélküli mezőgazdasági mun­kások, utánok a törpe és igényjogosult kis­birtokosok, végül a földnélküli és házzal nem rendelkező közalkalmazottak és ipari munká­sok igényeit tárgyalja meg a bizottság. A bi­zottságban az O. F. B. kiküldött biráján, Dr. Korláth Györgyön kívül jelen van az érdekelt földbirtokos, Nyíregyháza város megbízottá, szakértője, az érdekelt igénylőcsoport meg­bízott szakértője, a városi képviselőtestület megbízottai : Bogdán Ferenc, Paulusz Már­ton, Zomborszky János, Tomasovszky János, Jánosbokori Kovács András, a vármegye ré­széről Horváth Aladár gazdasági felügyelő. A város igénylői. Munkatársunk a tárgyalások megkezdése előtt információt szerzett illetékes helyen, hogy hány holdat igényelnt'k az erre j'ogosűl­ttak Nyíregyháza városától. A következőket tudtuk meg : Nyíregyházán az igénylők összeírása már tavaly augusztusban kezdetét vette s rövid megszakítás után foly egész a legutóbbi na­pokig. Az igénylők fáradságos összeírását a legnagyobb gondossággal, mindkét fél ér­dekeinek szemelőtt tartásával és teljes meg­elégedésre Schreiber Béla városi gazdasági in­téző hajtotta végre, aki e téren valóban dicsére­munkát végzett. Az összeíró munka eredmé­nye a következő : Nyíregyháázn a rokkantak házhely és földbirtok igénylése 137 holdat tesz ki. A hadiözvegyek 117 hold házhelyet és földbirto­kot igényelnek összesen, a földnélküli mező­gazdasági munkások igénye : 383 hold, a tör­pe- és kisbirtokosok 359 holdat igényelnek. A földnélküli közalkalmazottak és ipari mun­kások összesen 542 holdat igényelnek. Ezen kívül tárgyalni fogja a bizottság a Vitézi Szék 375 holdat, az állami tanítóképző inté­zet 25 holdat kitevő igényét. Nagyobb igénye j van még Vitéz Tookos Gyulának, Berta Ká­; rolynak, Vitéz Várjon Zoltánnak, Vitéz j Lázár Károlynak. Nyíregyházán tehát kerek­számban 2000 holdat igényelnek az arra jo­gosultak a várostól. A bejelentett igények természetesen jelentékenyen meg fognak csappanni az illetékes bizottságok ellenőrző munkája után, amelynek során a törvény ér­telmében többen visszautasittatnak. A tárgya­lások naponkint délelőtt 9 órakor kezdődnek a Korona kistermében. A városi képviselőtestület közgyűlése. Nyíregyháza, március 20. A N vir vi­dék tudósítójától. Nyíregyháza vár-os képviselőtestülete kedden délután 3 órakor rendkívüli köz­gyűlést. tartott, amelyen nagy számban vettek részt a képviselőtestület tagjai. A rendkívüli közgyűlést dr. Bencs Kálmán polgármester a nemzeti Hiszekeggyel nyi­totta meg. Bejelentései során mindenek­előtt meghatottan, a gyász és részvét sza­vaival emlékezett meg az elhunyt Marti­nyi Józsefről, az ág. ev. főgimnázium igazgatójáról, a képviselőtestületnek több mint három évtizeden át buzgón működő tagjáról. Indítványára elhatározta a köz­gyűlés, hogy közéleti érdemeit jegyző­könyvbe iktatja és részvétének a család­hoz intézet jegyzőkönyvi kivonatban ad kifejezést. A polgármester ezután a villamos társaság árammérő óráinak sietése ügyé­ben elhangzott interpellációra válaszolt. A közgyűlésnek e tárgyra vonatkozó ré­szét, valamint a tárgysorozaton szereplő Korona szálló bérletére vonatkozó határo­zatot lpaunk más helyén ismertetjük. A közgyűlés az elnöki bejelentések után több felsőbb véghalározatot veti tu­domásul. így a kereskedelmi miniszter rendeletét a kisvasúti menetdijak jóváha­gyásáról, a vármegye jóváhagyó véghafyí rozatát az »Itala- teherautó eladása, a kulturtanácsnoki állás előképzettsége s több más tárgyban. A Korona szálló bér­letét is elintézvén a közgyűlés, kisebb tár­gyakban hozott több határozatot, amelyek kel más alkalommal foglalkozunk. Szigorúan csak felnőtteknek! s Casanova szerelmi kalandjai 5 felvonásban. Fösze­= replá: Bereffi Oszkár. Ezenkívül: A hámor királya " Chaplin 2 felvonásos burleszk. Csütörtökön és pén­teken az Apollóban. Hindu síremlék március 22-, és 23-án csütörtökön és pénteken 6 és 9 órai kezdettel mindkét rész egyszerre a Diadal Mozgóban.

Next

/
Thumbnails
Contents