Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-07 / 29. szám

19tS. február 7 Egy amerikai állampolgár látogatóban idehaza. Ötnegyed érás előachs a vonaí másodosztál u szakaszában. Ámuló haHgatósag. Rövid íiti rajzba szövöm a következő kis tanulságos történetkét. Fekete fátyolos uri nő és szürkülő hajú uri ember több csomaggál foglalnak helyet a második kocsiszakaszban. A férfi csakhamar hangos beszédbe kezd. — Kérem a jegyeket — szól a belépő kaláüz. Az utasok előveszik jegyüket. A kocsinak belseje a harmadik osztályú kocsi képére és hasonlatosságára van berendezve, ugy, hogy 34—36 utas olvadhat egy Utazó társáságba. — Váltottam jegyet és ha nem tudnám átadni, mit kellene akkor tenittem ? — Adnék én másat — válaszol a kalauz. — És mibe kóstálna ? Közben előkerült a jegy és átadta lyukasztásra. — Duplájába ke. fűlne — szól a kalauz. — Ná hallja, ez egyenes rablás. Nálunk Amerikában a kalauz' a vasúti kocsiban is egyazon ári: szed a jegyért, büntetés pénz nem jár érte. Ott elég azt mondani: nem volt időm jegyváltásra, ezt a kalauz elhiszi és ad emelt dij nélkül másat. Ez a tiszta dolog, ott nem büntetik az utast. E kis párbeszéd után áttért a jegyváltásnál és utcán járásnál látott ineveletlenségek elmondására. Itt a jegyváltásnál az utazó közönség nem tart rendet. A »befelé«—»kifelé« szókat vagy nem tudják leolvasni, vagy ha tudják : azokhoz nem alkalmazkodnak. — Szemben találják egymást, szoronganak. Hát miért találták fel a rendet, ha nem magáért a rendért. Az utcákon sem ugy járnak az emberek, mint Newyorkban. Ott jobbra térnek és szemben jövők csak ellenkező útszélen sietnek céljok felé. Mire jó az a kalapemelgeités. Itt a sok köszönéssel rontják a kalapokat. — Kinek van cigarettája ? Nálunk Amerikában elég annyit mondani : hé, Béla van cigarettád ? Ez zsebébe nyul. Ha egy van azt is kettőbe töri és egyik darabkát átadja, testvériesen megosztja a másikkal. Hát az a sok kezét csókolom nagyságos asszonyom. Mi a fészkes fülemilének jó ez ? Nálunk ilyes köszönés mód ismeretlen. E közben amerikai állampolgártársunk a második sorban ülő útitárstól kapott cigarettát, nem felet, egészet, választhatott a tárcából. Kihúzott egyet. — Kisztihand — és sapkája széléhez emeli jobb keze ujjait. Mindjárt észrevettük, hogy Amerikában nem köszönnek igy : kezét csókolom, hanem még a férfinek is ezt mondják : »Kisti hand« és a sapka a fején marad, csak katonás kézemeléssel fejezi ki az üdvözlést és köszönést. Hatalmas fekete sereg lepi eí a szántóföldeket. A női útitárs felemlíti, hogy tömérdek kárt okoznak a vetésekben ezek a varjak. Az alig csírázott magvakat kitépik s felemésztik. — Én két hét alatt ki tudnám pusztítani az egész szabolcsi földekről ezt a pusztító ellenséget; még irmagnak se maradna közülök. A receptet azonban nem árulta el, csak annyit mondott, nem elég müveit hoziá ez a nép. Elfogyott a cigaretta. Baloldalon ülő harmadik szomszéd kínálja meg. Innen kap cigarettát, a szemben ülőtől gyufát. Mindkét előzékenységnek : Kisti hand és katonás köszönés járt ki. Hogy mire jó ez a »Kiszti hand« a becsületes szabolcsiak vidékén, igazán nem tudjuk megérteni. Átterelte a témát a zsidó kérdésre. Ö kitefepitenE valamennyit "Palesztinába. Nem akarnak asszimilálódni. Amerikában felveszik mindnyájan az ottani 'szokásokat, még a hajuseféíben is es ha boldoguTni"a'Kar, megtanul a zsTdó angofur. Nem 'hagyna ötven holdnál nagyobb földterületet egy kézben, de azt művelje maga a tulajdonos. Itt a munkaadónál éhezik és fázik a munkás. Hát mi a fészkes fülemiléért találták fel a munkát, ha nem azért, hogy a munkás jusson kenyérhez és meleghez. Amerikában a munkai adók ugy ellátják munkásaikat, hogy azok boldogan meg tudnak élni. Itt a mezőgazdasági munkás családjának nincs emberhez méltó ellátása : éhezik, fázik és rongyos ruhában jár. Öh, ez tul az Óperenciás tengeren másként van, Nem az állam látja el őket, hanem a munkáltatók. Itt a munkáitatának nincs szive, niincs lelkében könyörűlet embertársa iránt. Amerikában — lássák — még vasúton való utazás is egyszerűen megy. Ott nincs első, második, harmadik osztályú kocsi, ott egy jeggyel megy minden utas. Egy és ugyanazon helyen ül a munkás, ahol a munkaadó és szépen békésen megférnek egymás mellett. Öltözetökben sem különböznek egymástól. A fiatal Amerika az öreg Európa erkölcseit megfinomitotta. — Én december 24-én érkeztem haza öreg édesanyám és rokonaim meglátogatá^sára. Ettől a naptól mindig csak sirok, mert nyomorban látom hazámat. De miért is tettem én meg ezt az utat tizenhét esztendei távollét után ? Vágytam viszont látni azt a földei, melyéii fiatalságomat töltöttem, és tapasztaltam azt, Viogy Kölese messzebb van Mátészalkához, mint Newyork Budapesthez. Nem látok haladást. Sárospataki diák éveimet ha ki tudnám törölni emlékezetemből, hát talán szülőföldemtől is könnyebben tudnék szabadulni. Egymást ölik, gyötrik itt az emberek felekezetieskedésből. Az uj hazában ez nincs. Én Mózes vallású emberhez adtam a lányomat feleségül. És hiszem, hogy Isten ezt nem veszi bűnnek. A földön az emberek egymásnak ellenségei és el akarják hitetni azt, hogy Isten a szivek helyett a felekezetet vizsgálja és aszerint osztályozza gyarló népét: melyik szekta szerint imádkozik fel hozzá ! Miért ámítják ily gondolatokkal egymást az emberek ? Hiszen ez valótlanság, ez több, mint gyarlóság. A bűnnel határos, mert hiányozik belőle a tiszta vallásos érzés. Az amerikai állampolgár jártasságoi árult el a ha^i történelemből. Különösen a a mohácsi vész után reánk zudult események förgetegeiből mutatott rá egyikte-másikra. Hát ebben volt igazán elemében uíitársunk. Ha volt eddigelé szavaiban lebecsülés lekicsinylés, ennél a történeti résznél a fel

r magasztosulás érzetétől ittasult lélek szólott belőle. A sárospataki diák a közeli borsi és Rákóczi kastély falai közt járt, sok elnyomott igazság csendült meg szivében, ezektől nem tud szabadulni, és tudja azt, hogy a magyar nép élete csupa szenvedés, csupa martiromság', hogy a világháborúban csak növelték ezt a martiromságot, melynek legyőzésében öszsze kellene fogni minden embernek. Egy test, egy lélekként kellene itt élni mindenkinek El kellene némulni a vádinak, el a panasznak. Nem volna szábad megtűrni lelkünkben a rossz érzést, mely ember- és hazagyülöleíre késztet. Hogy ilyenekké lehessünk, ehhez önbirálás szükséges. A magunk önző világát le kellene rombolnunk és be kellene bocsátani lelkünkbe a jobb érzést, mely a krisztusi szeretet erényével egy és ugyanaz. Vésszel tele felhők borultak Európa ege fölé. Amerika ezt tudja, látja. Sokan vagyunk ott, olyanok, kiknek fáj ez a kegyetlen hajsza szülő hazánk ellen. Debrecenbe értünk. Útitársunktól válnunk kell. Az amerikai állampolgár tarka szövevényü beszédéből sok őszinteséget, jóakaratot "ismertünk ki. Európa felett vészié ffies 'fellegek kavarognák... B. ifj. Dumas qemenceau-ügy regénye a Városi Szinhaz Mozgóban Farsangi levél. Pifosarcu íank . , . és drága nagyanyám, aki sütötte. Az ő két tiszta keze, — nagyon és igazán tiszta keze — adta és megdicsérte a fánkok körül futó gyenge-fehér szalagot, hogy annál illatosabbnak és jobb izünek érezzem. Piros fánk, piros ifjúság, piros dáridós farsangi napok és drága nagyanyám mosolygása : ez igy együtt nem jön vissza többé ; az elmúlt évek felhörpintették a szépet a farsangomból, nagyanyám két áldott szemét is elvitte egy rossz, esős nap ; a pap fekete ruhája és könnyek melege jut eszembe mostan, hogy újra elsodródik mellőlem a farsangi zenebona, anélkül, hogy egy intéssel is rámmosolyogna. Ó, igen ! "Egy kitáncolt báli lakkcipőt láttam ! Tán ennyi — ? ! Nagyon sokat kellene gondolkoznom, hogy ebből a ínyüttes lakkcipőből érezzem ki a báli zenét, a fényes éjszakák forróságát és apró selyem zsebkendők lopnivágyását; egy bálkirálynő látatlan koronáját s donzsuáinok befelé örülését; csúnya kis petrezselyem-árulók kényszer mosolygását és otthon a párnába sírását ; selyemcipők gyöngyeinek elgurulását és szivek összesimulását. Látja, Barátom, amit nem is mertem remélleni : sikerült a halvány elgondolás, száz szin ezer foszlányából idekapkodni néhányat a sarokba tett lakcipők látása után. EÍég ennyire is visszaemlékezni — nagyanyámra, fánkra és farsang foszlányokra — most, hogy koniolyarcu, sötét ruhás papok hintik majd a hamut alázatosan hivők homlokára ; gótives templomok, régi cifrázatok hüvösségén fut végig a bűnbánók pillantása s talán egy alágördülő könnycsepp bizonyítgatja a szegény élet-járóknak, hogy még jók, emlékezők és túlvilágba nézők is tudnak lenni ; böjtöt elgondolni is tudnak s gyermekkon imádságot elmondani ; Jézus keresztjét szeretni és Mária szent fájdalmát fájni; homlokkal a földig hajolni s imádsággal az égig emelkedni. De most jut eszembe, hogy önző befelé gondolkozással írok a dolgokról s csak most gondoltam arra Barátom, hogy Önt is meg kellene kérdeznem a műit napok szépségeiről ; Ön mindenesetre más látószögből nézi az eseményeket. Talán az elmúlt farsangot, a pirosarcu fánkot és majd a bánatszínü böjti napok kezdődését. Ön talán kiverekedett magának egy jó helyet, aranyrácsos erkélyt és szépresugárzó világosságot, ahonnan zavartalanul figyelhette nagy lángok lobogását és kicsi, küszködő életek semmibe engedését. Ön talán felborzolt hajjal szédült végig a báli parketten és tudatosan érintette Ujjával egy kar, vagy váll rózsaszínjét. Mindez természetesen az Ön dolga. De azért ne vegye rossz néven, hogy elgondolásomat Önről ugy írom ide, mintha valóban igy történt volna ; de bizonyosat csak ugy mondhatnék, ha meghitt teázó-társaságával látnám Önt s hallanám a nevető szókat, melyeket a farsangról mond el barátainak. Talán elmondana egy álmot is, melyet báléjszaka után álmodott, míg a téli nap arany-piros lobogást tűzött a függönye részeibe s egy rikitó sávban szaladt át a párnáján, vagy a selymes paplanja színén. Mi minden jutott eszembe Barátom ! Most, hogy már végét kell »csinálni« levelemének, olyanokra gondoltam akiknek a farsang is csupa bojt volt, a kenyér kalács volt és borzas hajú, szenvedő gyerekek meztelensége és kis sötét szobák rossz olajszaga jött elém. Ferde, ámító kép talán, a nagy szegénység kizüllött a mostani Világból — ugy lehet — s a dult arcú, fáradt didergők pózoló komédiások, akiknek jól esik viharokat és szenvedéseket gondoltatni magukról. Ám, ha jól elgondolom : nagy hazugság, akaratosan felhajszolt zűrzavar és kényszerű mozgások, kiabálások sorS' a Ma ! A tegnap szép csak, benne a tisztakezü nagyanyánkkal.