Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-28 / 47. szám
1923. február 28 JftlRraÉK 5 A falusi iskolák és a shymmi. Az igazgatóknak kell ellenőrizni az iskolai tánctanfolyamokat. Nyíregyháza, február 27. A Nyirvidék tudósítójátólA shymmi-láz, a degenerált világvárosiak idegbetegen rángatódzó tánca, mely természetesen pesti jogrendes hatás alatt hatalmába kerítette a magyar báltermeket is, — a shymmi-láz elérkezett a magyar faluba ás. Magyar leányok, legények Zerkovitz zenére shymmit táncolnak, mert a gombamódra elszaporodott tánctanítók megajándékozták a magyar falut ezzel a lehetetlen és rut tánccak A shymmi karrierje azonban a falvakban igen hamar véget ért: egy erélyes, üdvös kultuszminiszteri rendelet ugyanis véget v^t a shymmi tanításának. Az a helyzet ugyanis a falvakban, hogy a táncórák tartására rendszerint a legalkalmasabb helyiség az iskola és ezért igen sok helyen ott is tartották meg délutánonként a táncórákat. A kultuszminiszternek azonban tudomására jutott, ez a kétségtelenül visszás állapot és most rendeletben szabályozza az iskolahelyiségekben rendezendő tánctanfolyamok kérdését. 7/ A kultuszminiszteri rendeletet most küldték szét a kir. tanfelügyelőségekhez, melyek haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket. A rendelet bevezető része megemlíti, hogy a falvakban az iskolai helyiségekben tartott tánctanfolyamok keretében tnim egyszer batyubálokat is réndeztek s azokon nagy italozások folytak. "A tantermekben tehát nemcsak táncoltak, shymmiztek, hanem bo roztak is. A kultuszminiszternek rendelete most ennek az állapotnak erélyesen végét veti. Az iskola helyiségeiben a 'jövőben csak a tanuló ifjúság részére rendezhetők tánctanfolyamok és ezek is az iskola igazgatójának, vagy helyettesének szigorú ellenőrzése alatt fognak állani. Ennek az igazgatói ellenőrzésnek a hivatása megakadályozni egyrészt azt',' hogy a tantermekbe alkohol kerüljön, másrészt pétiig azt, hogy ne taniflhassa meg a magyar falu ifjúsága, a tőle és temperamentumától amúgy is idegen erotikus táncokat. Az általános drágulás elkerülhetetlen Súlyos következményei vannak a korona leromlásának. Budapest, február 27. A koronánknak Zürichben történt értökcsökkenése megrendítette az egész magyar gazdasági életet. És ez a szituáció minden politikai momentum fölött áll. — Egyrészt azért, mert a zuhanás váratlanul érte a már stabilra beidegzett gazdiasági életünket, különösen, hogy a kormány egy nemrég elhangzott felelős kijelentés szerint a korona árfolyamának javítása szempontjából erőteljes kiviteli mozgalor>' ról tett ígéretet. A rendkívüli kihatással biró eseményről kérdést intéztünk az ország valameny nyi fontos érdekképviseleteihez, ahonnan a'következő véleményeket kaptuk: Bellusi Baross Gábor, a Postatakarék pénztár elnökigazgatója, aki az ország pénzügyi irányításában igen jelentős szereppel bir, a zürichi koronaesésről és következményeiről igy vélekedik: — A korona folyamatos lemorzsolódása az országos gazdaság minden részére kihat következményeiben. Sújtja az államháztartást elsősorban, mert a költségvetési kisérleteket illuziórissá leheli. — Megbontja a számadások realitását mindjárt a különböző állami munkáltatások tervbe vett és fixen beállított fizetése körül. Megdrágul a munkás és munka egyaránt, ami tömegesetben kiadási tömegtöbbletet jelent. Megszaporodnak az állami adósságok és felbillen igy az egész állami háztartási egyensúly. — Az ország termelésének értéknivóját is csökkenti ez a bekövetkezett állapot: nem leszünk képesek a megdrágult nyersanyagból és megnövekvő munkásbérekkel készáruink árn ivójával a világparitás szintjén maradni. És megdrágul a hitel is, aminek hatása nem várat soká magára és komoly kihatású pénzszűkét fog okozni. — Az oka ennek az árfolyam lemorzsolódásnak kétségtelenül a taktikájában elhibázott exportpolitika, aminek korrigálására a legnagyobb irammal indultak meg a munkálatok. A kiviteli fennakadás részben azonban természetes jelenség is, Jiiszcn agrárnemzet vagyunk, melynek mezőgazdasági termélvénye ilyenkor tavasz felé alig marad kivitelre. Az a véleményem, hogy mégis megállhat a zürichi magyar koronajegyzés a 0.17—0.18 körül és igy ma]d erre a gazdasági stációra kell berendezkednünk. j A Baross Szövetség helyzetrajza a kö) vetkező: — Az uj állapotból következő első'jelenség az, hogy egy most még bizonytalan arányokig növekedő általános drágulás elkerülhetetlen. Pedig az árelnyugvások közelében voltunk már, a teljes árkiegyenlítődés pillanatában. Most minden attól függ, vájjon az a programmszerüen beígért 30 milliárdos kiviteli terv hogyan fog sikerülni. A tervet gyors iramban kell végrehajtani is ,nehogy nagyobb zürichi értékcsökkenés következzék be, aminek minden legparányibb változata csak súlyosbítja az amúgy is alig tűrhető általános gazdaság ihelyzetet. — A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, mint legfőbb ipari érdekközpont, a következőkben vélekedik a helyzetről : — Minden veszedelme fennáll annak a szomorú lehetőségnek, hogy a korona katasztrofálisan leromlik. Ez pedig" a magyar gyáriparri teljesen megbénító hatással lesz. Az ipari nyerstermények túlnyomó kvantumát importálnunk kell, amely importot gyenge Koronával csak a legnagyobb erőfeszítéssel és egészen l ecsökkentet arányban vállalhatjuk. Ennek szoros következménye az általános üzemredukció és ennek folytán munkáslétszám minimálisra varó leszorítás aiesz. Többtermelés helyett tehát üzemszünetelés és munkanélküliség!! — A nagyon szomorú perspektívát persze javíthatja az a beharangozott nagyarányú kiviteli akció, aminek esélyei kiválóak lehetnek. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés véleménye— Nagy szerepe van ennek a katasztrófának felidézése körül a kormány kiviteli és devizapolitikájának. Bánk nézve különösen az utóbbi hat ki teljes súlyával Nem tudott a devizaközpont teljes értékű igényt kielégíteni, amiért a kereskedők fogyatkozó raktáraikat nem pótolhatták uj anyagokkal és igy csak fedezelt árut hoztak forgalomba. A most bekövetkezett koronaleromlás pedig kimondott kereskedelmi krízis elé juttatta a magyar kereskedelmet. A Magyar Gazdaszövetségtől kapóit vélemény óriási jelentőségében messze túlterjed a zürichi koronaesés helyi jelentőségénArról az alapról indul a kérdés magyarázataiban, hogy Magyarország agrár kulturország ahol a zürichi korona állás árnyalatai helyes mezőgazdasági politikával nem lehetnek veszedelmesek. A Gazdaszövetség egyik vezető egyéniségétől kapott nyilatkozat különben szószerint a következő : — A mi boldogulásunk minden felszínre hozott mellékkérdések fölött csak és kizárólag jó mezőgazdasági politikával érhető el. Amig ilyent, csinálni mem tudnak, függők maradunk az általános európai viszonylatoktólMeg kell érteni végre, hogy Magyarország különösen a trianoni békepapir keletétől számítva agrárnemzet. Lételünk sorsa ennek a mikénti értelmezésén múlik. Az egész belpolitikai hatalomnak oda kéne koncentrálódni hogy/ ^z ország termelési statisztikája ne mutathasson produktumcsökkenést az elmúlt esztendők termelési statisztikájával szemben. — Lehetővé kell tenni a többtermelést. Ennek az érdekében vonuljon fel a kormány ereje. A mezőgazdaságot a szükséges eszközök nyújtásával kell abba a helyzetbe hozni, hogy komolyan legyen ífépes többtermelésre Ma az áz általános mezőgazdasági helyzet, hogy a gabona ára horribilis megnövekedése dacára se képesek a gazdák magükat a következő termelési esztendőre felszerelni és készíteni. A kormány tett ugyan ígéretet olcsó mezőgazdasági hitelre, azonban ez az igéret is belebonyolódott a politikai kérdések zűrzavarába. Most, hogy koronánk értéknivója Zürichben veszedelmesen fluktuál, a cselekvés szükségének tizenkettedik órájában érkeztünk el. A legsürgősebb intézkedés az, hogy a mezőgazdákat a kormány még a tavaszi munkálatok megindulása előtt lássa el elbírható olcsó hitellel akár az Országos Köz ponti Hitelszövetkezet utján, amint az tervbe véve is volt, akár más altruista pénzintézetek utján, de oly sürgősen, hogy a gazdák szükségleteiket beszerezhessék még. Az a szilárd véleményünk, hogy a papírpénz is megjavul és értékében tekintéllyé lesz, ha termelőmunkába invesztálják. És ha igy többtermelésre le szünk képesek, a korona zürichi jegyzése csak fikció lesz és nem lehet kihatással ami általunk majd többre értékelt fizetési eszköz belső vásárló erejére. — Magyarország termő vidékekben még elég gazdag, de ki is kell aknázni ezt a gazdagságot. Többtermelés!! Ha ez van, minden van és függetlenedtünk gazdaságilag a világviszonylati hangulatoktól!. — Ha ez nincs, meddő minden törekvés arra, hogv koronát javíthassunk Zürichben. A filmvilág nagy szenzációja: Sámson és Delila HÍREK. KIS NAPTAR: Február 28. Szerda. Kath. Román ap. Prot. Elemér. Városi Szinház-Mozgó : Ha megfújják a trombitát, szkeccs 3 színpadi és 2 filmrészben. (5, 7 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó : A frankfurtiak. (7 és 9 órakor.) Modern Kabaré. (9 órakor.) \Leánykák akiket otthonukból, sétautjukról ismerünk, a jóság angyalának intésére felsorakoznak és illúzióba ringató estén át fogják meg szivünket mosolygásuk, szavuk fiatalos üdeségével virágszirom lényük hamvas tisztaságával. A deszkákról, ahonnan annyiszor hiányzik a lélek ábrázolás igazságának'titka, az aranyos gyermeki jóságú kedély, most a jóság angyali muzsikája száll felénk. A Leány egy leinek műkedvelő színpadi szereplését hagyománnyá kell nemesíteni. Az a páratlan népszerűség, amelynek ezek az előadások örvendenek, kedvező talajt biztosit a nevelő erejii.