Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-21 / 41. szám
ÍÖ23, február fl. — A Miskolci Neawzeü Szfcnfi®* íag pinák ínüvészestléiye ma ]esz Király Ernő és Sebestyén Géza felléptével. A színre kerülő darabok a rendkívül kacagtató vonósnégyes, Három nap múlva meg fogok hálni c. vígjátékok, A börze, Nagy Endre tréfája. A patikus rendkivid izgalmas drámai szám, A lakáshivatal, én 1 kes jelenet. Az egyes szerepeket Király Ernő, Barna Sári, Biró Mária, Szombathy Ágnes, Derek i János, Sebestyén Mihály, Szinnay Vilmos, Simonyi Dezső és Donáth Lajos játszák. Az előadás iráni '> közönség minden rétegében példátlan érdeklődés nyilvánul meg. Jegyek még az esti' pénztárnál kaphatók. — Szülői értekezlet a Jkíkath. eőg'imnáziumban. Vasárnap délelőtt folyt le a kir. katholikus főgimnáziumban az iskolai év második szülői értekezlete. Az értekezleten a helybeli szülők szinte teljes számban jelentek meg. De nemcsak megjelenésükkel, hanem az értekezleten való cselekvő részvételükkel is tanúságot tettek a szülők arról, hogy élénken érdektődnek az iskola munkája iránt, hogy szivükön viselik a nemzet jövőjének, az i fj uságn ak nevel ésügyé t. Az értekezleten Szathmáry László tanár'ismertette a cserkészetett, annak jellemképző hatását, az otthonhoz és az iskolához való viszonyát. Majd az igazgató a szülőket és az iskolát érdeklő apróbb ügyek megbeszélése alán felhívta a szülőket egy az ifjúságot segitő egyesület megszervezésére. Az értekezlet a szülők köréből bizottságot küldött ki, mely a tanártestülettel karöltve fogja az egyesület szervezési munkálatait megindítani. Tiz mftliő korona ! Ezt felelte Millr koffer Ernő, a burgonyapör egyik fövádlottfa a főtárgyaldsi elnöknek arra a kérdésére, ».mennyit ér a vagyonQ'?i Ha egy kültelki közepes lakóházat a fennlévő bútorokkal, háztartási felszerelésekkel, ruhanemüekkel és háziállatokkal együtt megbecsülünk, hát aligha maradunk a tiz millió mögött. Tiz miíklió korona ! Körülbelül ennyit érhet a Mifihoffer ur 40 HP-s autója, amellyel üzleti ügyeit szokta elintéz ni. És mégis oly szerény, volt, hogy csak 10 millió koronácskát vallott be. Még szép tőle, hogy nem osztrákban. Mert azt is megtehette volna. Elvégre a föY tárgyalási elnök nem adózás szempontjából kérdezte s igy nem követeit el semmiféle adó csalást. Csak egy kis hangulatot akart maga mellett csinálni, liOgy ime lássátok, én, a burgonyahadjáratok vezére csak 10 milliónyi vagyonnal rendelkezem, mint bármely kidpolgár. Nekem volt szivem tfzm'lliós kiviteli haszonról is lemondani, amikor az ország ellátásának érdeke forgott kockán. Most mát melyiket higyjük ? Azt-e, hogy Millhoffer Ernőnek, akinek akkora szerencséje volt, hogy minden arannyá vált a kezében, amihez hozzányúlt ? Vagy azt, hogy önzetlenségből lemondott a io milliós haszonról? A másik tíz millióról. Vagy egyiket se ? Mindenkit megillet a választás joga, a maga gusztusa szerint... — HcTczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának az Uj fdők-nek uj száma közli Ilerczeg Ferenc cikkét Petőfiről Kálmán Jenő elbeszélését, Lyka Károly művészeti cikkét, Surányi Miklós és Rudolph Stratz regényeit, számos 'művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6C0 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI Andrássy.-ut "16. — Mindenki saját érdekében nézze meg, ha tető tői-talpig fel akar öltözködni divatos öltönybe 120Ö0 koronáért, fiu öltöny 2800 koronáért Gólya áruház, Zöldség-tér 8. Telefon 175. — Minden bönjvujVlonsng kapható Ujságboltban. — Az államvasutak és Einstein relativitás-elmélete. Igen tisztelt szerkesztő ur I Eddig azt hittem, hogyha, a k.igyó fejétől farkáig 2 méter 70 centi, akkor a farkától femjéig szintén 2 méter hetven centi, s megmosolyogtam az állatsereglet kikiáltóját, aki ezen abszolút matematikai és geometriai tételt, bizonyára humorkeltési célzattal, a nagyérdemű vásá,i közönség tudomására hozta. De semmi uj nincs a Nap alatt, mondd a görög bölcs, s a >,fejétőh-fatkáig — farkától fejéig tételt a jelenkor legnagyobb érdeklő*ídésnek örvendő fizikusa Einstein Zebulo n ág}' fejbekólint°tt<t az úgynevezett relativitás fokosával, hogy most mindnyájan arról kódulunk. Még az államvasutak is, ez a tiszteletremélt óan konzervatív intézmény, mely a kegyelet megható ragaszkodásával még most is aktivitásban tartja vizözönelőtti szé<relvényeit, amelyek már régen ócskavasnak sem használhatók, ez i.s bedűlt Zebulon bácsi relativitás-elméletének-. Legalább '-s a látszat azt mutatja. Teszem fel Nyíregyházától— Hajduhadházig a // oszt. vasúti, jegy ára a pesti személyvonaton 260 korona. Ugyanaz farkától a fejéig, tehát Hajduhadháztól Nyíregyházáig már 340 korona. S ha jegyet akarsz váltani a szabad hajdúk ősi fészkéből. Nyíregyházáig, akkor adnak egy bilétot, amellyel elmehetsz Ebesre, Hajdúszoboszló: ra, a vagy Halapra Is piócahciászatra, de amely bilélon nem szerepel a Nyirség főváron sa. Nyilván ezért a hiányért leléteznek meg mindjárt 80 koronával, s a büntetést rögtön be is hajtják. Vagy talán luxus Nyíregyháziról Hajduhadházra utaZni[ s a luxustadót, minit a bárban, csak a végén fizettetik meg az em<berrel ? Vagy a felHi vitás képletének alkalmazásával az államvasutak üzletvezet őségé kiszámította, hogy Hajduhadháztól Nyíregyháza messzebb van, mint Nyáregyházától liafduhadház ? Akárhogyan álljon is a dolog, az már mégis csak tűrhetetlen, h°gy az utazó kö zönségnek h°lmi ócska bürokratikus rendelkezésre való hivatkozással (hogy t. /. Hajduhadházról csak 40 km[t-es szektori a adnak jegyet) egyszerűen kivegyenek a zsebéből 80 koronát akkor, amikor úgyis olyan drága a vasút, hogy szinte lehetetlen megfizetni. — Tisztetettel EGY NYUGDÍJAS, AKITŐL ELVETTÉK A KEDVEZMÉNYES VASÚTI IGAZOLVÁNYÁT» — Adomány B?-a£í| fábóí Messze idegenbe szakadt honfitársunk Meskó Károly, akinek szive a boldog Braziliában is fájdalmasan érzi magyar hazájának ezer nyomorúságát és több ízben nyújtotta segítő kezét annak enyhítésére, ujabban ismét nagylelkű adománnyal emlékezett meg szülővárosa szegényeiről. 33000 korona adományt küldött bátyja Meskó Elek takarékpénztári igazgató kezéhez és ebből hat szegény család kapott egy-egy köbméter tűzifát. Hat nélkülöző szegény család hálás, boldog fohásza száll' messze tengerentúlra, mindnyájunk áldása övezi Meskó nevét!! — Tavaszi divat félcipők a legújabb formákban, antilop, bagaria, lakk és ScheVreaux minőségekben, minden színben és nagyságban, Scbveizi fehér vászon c»pők már raktárra é rkezl«k a Hungária eipoárubázba, Nyíregyháza, Zrínyi Isona-utca 5. Telefon Interurbán 195. — Minden hölgynek érdeke meggyőződést szerezni arról, hogy legolcsóbban Bokor Olga kézimunka eiőnyomdájában dolgoztathatja ki kézimunkáit. Kézimunka előjegyzések feltűnő olcsón. Kossuth-u 1. — A Szabo-csi Naptár (Nyíregyháza é» Szabo'csvármegye teljes címtára) kap ható a Jőba-nyomdában, FerenczinéJ, Fá" bíiánná! és Szánténál. Ára 6^0 korona. — Tisztvise'ő; igazolványhoz fényképeket leggyorsabban olcsón s tartósan készíti Csépány Jenő fényképész, Bessenyeitér 7. II. emelet. Útlevélhez fényképek 3 éra alatt. Kabaré-Szinpad. Modern Kabaré felújított társulata szombaton este mutatkozott be egy kedves műsor keretében. -Az ügyesen összeállított műsort magánszámok, tánc és kis jelenetek teszik változatossá. Az együttesből legjobban kiválik Szombati Ágnes, aki vérbeli rutinos színpadi primadonna és Simonyi Dezső a főváros közismert művésze, akik különösen a Feleségem mártír« és az Egyesült 3rővcl a menyországba« című kabaré tréfákban produkálnak komoly művészi teljesítményi. Borsdy Mihály, Somló Lily és a Denri duett is nagy sikert aratnak. A mindvégig ügyesen összeállított műsornak Kállay Baby konferánsza ad keretet, aki ugy á darabokban, mint a magánszámokban bizonyítja be, hogy elsőrangú előadómüvésznő, aki estézről-estére megérdemelt nagy sikert arat, mint táncosnő a mondáin láncokban mutatkozik bc óriási sikerrel. A Modern Kabaré uj nüsoráról tehát joggal mondhatjuk, hogy az u.tóbbi idők műsorát — jóval felülmúlja. Tavaszi divatharfsnyák az összes cfpőszinekben óriási választékban a Jfisigária cipőáruházban Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 5. szám. Interurbán telefon 195. Női fekete kötött harisnyák 150'-, 375 — K Női divat mouslin harisnyák minden színben 850'— K Női fekete kötött cérna harisnyák 975 —, 1200-—, 1500 — K Női selyemfényű átlátszó dival muslinbarisn\ ék minden szmoen 1200-—, 1 5(10-—, 175'f— K Férfi divat pa'stel zoknik 250.—, 675 — K Férfi divat csíkos zoknik 500'—, 675'.., 7*5 — K Férfi kötött, gyapjú, sport- és vadász lábszárharisnyák. Gyermek zoknik és patent harisnyák minden szinben és nagvsagban. Női divat selyem és fátyol harisnyák minden színárnyalatban. £68 Pk. 773 1923. Hirdetmény a háborúban eltűntek holtányilvájnitása ügyében. A nyíregyházi kir. járásbíróság Petris Júlia nyíregyházi (Kótaji-ut 11.) lakos részéről a 28000—1919. I. M. sz. rendelet és az ezt kiegészítő 30000—1922. I.M. számú rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állitólag eltűnt Petris István nyíregyházai volt lakos holtnak nyilvánítása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnokul dr. Stessel Szilárd ügyvéd nyíregyházi lakost rendelte ki. Az eltűnt neve : Petris István, születési helye : Nyiregyháza, születési ideje : 1891. aug. 28., szüleinek neve : néh. Petris János néh. Gerbár Mária, házastársának neve : Fazekas Erzsébet (lakik Nyiregyháza), az eltűnt foglalkozása : személyszállító taligás, utolsó lakhelye : Nyiregyháza, ingó vagyona nincs, ingatlan vagyona 1 ház 1/4 része és szántóföld Nyíregyházán, bevonulásának időpontja : 1914. augusztus 1., az a csapattest, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották : cs. és kir. 65. gyalogezred, az a csapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot : ugyanaz, katonai rendfokozata : őrvezető, utolsó tábori posta száma 92. — Az orosz harctéren 1914. augusztus 29-én eltűnt. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltüut étetben