Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-30 / 23. szám
í JfitarmÉK 1923. január 30. Felépült a nyíregyházi bőrgyár. Ahol a város gyártelepe lesz. — A bőrgyár rövidesen megkezdi működését. — Az alaptőkét 2 millióval túljegyezték. — Újra jegyezhetők bőrgyár! részvények. Nyíregyháza, január 29. A Nyirvidók tudósítójától . Tegnap délelőtt nagyobb társaság tett sétát a város gyártelepre alkalmas területén, a konzervgyárnak épült telep környékén. Ez a vasúti vonal mellett elterülő városrész, ahol a városi szeszgyár is van, kiválóan alkalmas gyártelep építésére és üzembehelyezésére. ítt helyezték ei az uj deszkatelepet, idejön a faszeggyár és ezen a részen építette fei a Szabolcsi Bőripari Részvénytársaság is a maga nagy jövőjű gyártelepét. A bőrgyár tervét, á melynek elgondolója és páratlanul SZÍVÓS munkássággal való realizálója Zoltán Gáspár, a bőrgyár ügyvezető-igazgatója, az • érdekelt ipari és kersekedelmi körök, akik nek szivükön fekszik a nemzetgazdasági megújhodása, lelkes örömmel fogadták. Akik a gyár alapítására mozgalmat indító Zoltán Gáspár agilitását és szaktudását ismerték, tudták, hogy a bőrgyár nem marad csupán terv, hanem a legsulyo sabb gazdasági viszonyok között is létrejövő legszebb valósággá lesz. És csakugyan, Zoltán Gáspár alig, hogy bucsut vett eddigi sikeres közéleti tevékenységétől, a Kansz főtitkári teendőitől, ujabb meglepetéssel szolgál a városnak és vármegyének azzal a fanatizmussal, amelylyel a vármegye gazdasági életére olyan jelentős uj gyárüzemet megteremtette. — Mert a vármegye uj gyára, a szabó 1 esi bőrgyár immár kézzel fogható eredménye a lelkes apostoloskodásnak. Vasárnap délelőtt részt vettünk az uj gyártelep megtekintésére indultak szemleutján. Amint elhaladunk a szeszgyárból kifutó és sajnos ugyancsak elhanyagolt kis iparvágány mellett, csakhamar elönkbe tűnik a bőrgyár fr.iss pirosságu épülettömbje. A bőrgyár fe'-épüH a legsúlyosabb gazdasági krízis, a iegszigoriibb tél napjaiban Zoltán Gáspár műszaki elgondolása szeriint Pisszer János építész tervei alapján épült fel a gyár amelynek masszi,v, gondosan kidolgozott anyaga, kiváló elrendezettsége a békeévek bőkezű építkezésére emlékeztet Benyitunk a gyárépület termeibe. — Előbb a vizes munkateremben tekintünk szét. Hatalmas vasbeton tartályok állanak itt készen a nyersbőr megmunkálására. Ugy ebben, valamint a másik, az u. n. cseres munkateremben hatalmas bőrgyári kádak állanak vagy mélyülnek a földbe s várják a gépezetbe való beszerelésüket. Az óriási kádak mind vörös fenyőből, készültek s Szathmáry Géza bőrgyári kádármester kezemunkáját dicsérik. A kádármunkáiatokat épugy, mint a különféle asztalosmunkálatokat a gyártelepen a bőrgyár maga készíti mesterembereivel. A nagy munkatermekből, amelyeknek talaja csatornázott és betonozott, a gépterembe és szári tóterembe, majd a nagy bőrraktár termébe jutunk s végül a laboratórium ós mosdó helyiségét nézzük meg A telepen idegi lenes munkásházban lakik Julius S. Gretzmacher,. a németországi és amerikai gyárakban kiváló szakavatottságot nyert bőrgyári művezető, aki az üzem szakszerű munkateljesítményét a legteljesebb mértékben biztosítja. A világlátott joviális öreg ur alig várja a gyár üzembe, lépését s a legszebb jövőt jósolja a kitűnő helyen fekvő, nagyszerű auspiciumok között 'meginduló bőrgyárnak. Kérdésünkre, hogy mikor lép munkába a gyár, azt az információt nyertük, hogy két hét múlva már megkezdik a gépszij jak gyártását s ettől kezdve fokozatosan kiegészül az üzemi munka. A' gyártáshoz szükséges gépek útban vannak Budapestről. Nyíregyházára s a jövő héten elkészül a gyár felszerelése A gyártelepen még nagymennyiségű épületanyag van felhalmozva. Ez a munkáslakások, egy nagy szárító és gépház felépítésére Szükséges. Tavasszal teljesen befejeződik az építés, a gyár teljes mértékben hozzákezd a vármegye területéről ideözönlő nyersbőranyag feldolgozásához. Az üzem pénzügyi kérdései iránt érdeklődve megtuid'tuk, hogy a tervezett 6 millió alaptőkét már az első jegyzéseknél túljegyezték 2 millióval a részvényesek. Most, hogy az üzem terve realizálódik,, a felépített és mindinkább dráguló eszközökkel felszerelt gyár óriási tőkeértéket képvisel, az igazgatóságot ujabb részvények kibocsátására sürgetik. Az giazgatósági ülés legutóbb elhatározta, hogy az alaptőkét 24 millió koronára erneJi fel s eddig a határig újra elfogad előjegyzéseket a bőrgyári részvényekre A rész.vényjegyzések á bőrgyár Bocskai-utcai irodá;-. jában eszközölhetők . A bőrgyártelepről azzal az örömmel jöttünk el, amelyet közgazdasági életünk ujabb erőjelei nyújtanak s meg vagyunk győződve róla, hogy a rövidesen meginduló gyári üzem produktivitásának, s gazdasági és szociális eredményeinek láttára a legnagyobb hálával és elismeréssel fogják méltányolni azok munkásságát, akik azt a virágzó szabolcsi ipartelepet minden akadályon át megvalósították. Legszebb báli ujdenságok ó 'KaJepés Upí divat külcnlcQesséQek. ftylrcQy/iáia. ZiVTyillona tdca V. Harang és orgona szentelés Apagyon. Az apagyi ref. egyház január hó 21-én szentelte fel megható és szép ünnepségek között az Ecclesia R. T. Harangöntődéje által készített 404 kilós »A« hangú uj harangját, valamint uj sípokkal ellátott s teljesen megújított orgonáját. A helyből és vidékről' egybegyűlt nagyszámú szép közönség áhítattal nézte végig a helybeli lelkész áldó szavai után a szép, uj harang magasba emelkedését, mely az Ecclesia cég szerelőjének ügyes kezelése folytán csakhamar elhelyeztetett a to- j ronyban. Az uj harang szívhez szóló, áhítatra i gerjesztő hangjai mellett a nagyszámú közönség zsúfolásig megtöltötte a templomot, hol Szabó Lajos esperes mondott harang és orgona szentelési verses imát, melyben — kapcsolatban a harangok és orgonák harmonikus zenéjével — gyönyörűen rajzolta az emberi élet boldogságát megteremtő s a lelkeket Istenhez emelő harmonikus életviszonyokat. Utána Bokros Elek lelkész egyházmegyei főjegyző mondott figyelmet keltő beszédet a harang hivatásáról; majd Tomory Dezső lelkész keresztelt két gyermeket, végül Szabó Aladár helybeli lelkész tartott rövid záróbeszédet. Istentisztelet után 60 teritékes közebéd volt a ref. iskola egyik nagytermében. Felköszöntőt mondottak Szabó Lajos esperes az egyház elöljáróságára; alulírott lelkész a vendégekre, különösebben pedig az esperesre és a szintén jelenlevő esperesné nagytiszteletü asszonyra ; Bokros Elek Fényes Gyula főgondnokra; Dr. Erdőhegyi Lajos kerületünk nemzetgyűlési képviselője annak az uj harangnak mielőbbi felszentelésére, melynek szava bennünket a régi egész Magyarország visszafoglalási, epedve várt nagy ünnepélyére hivjon ; Rainer László községi főjegyző Dr. Erdőhegyi Lajos képviselőnkre, és Szirmay Lajos törvényszéki biró a helybeli lelkészre. Délután orgona hangverseny volt a templomban, hol a megjelent szépszámú közönség ritka műélvezetet s nagy lelki gyönyörűséget talált, Hammerstádt János zenedei tanár művészi orgonajátékaiban, Nagy András debreceni kántor saját orgonakisérete mellett szép bariton hangján előadott énekszámaiban, Vargha Ferenc vásárosnaményi lelkész különböző finom hangárnyalatokkal bővelkedő, a legmagasabb régiókban is tisztán csengő hangjá'n orgona kiséret mellett előadott énekszámaiban, végül Zámbory Sándor püspöki káplán szavalatában, mellyel a »Harangavatás« c. darabot művészi s figyelmet teljesen lekötő módon adta elő. A hangverseny a Himnusz éneklésével ért véget. Este az iskola két nagy termében táncmulatság volt, mely fesztelen jókedvvel tartott a hajnali órákig. Uj harangunk szép kiállítása, zengzetes hangja az Ecclesia Harangöntő cég gondos munkáját dicséri. A mellékköltségekkel együtt 300.000 koronába került amelyből alig 1100 lelket számláló gyülekezetünk tagjai 50.000 koronát önkéntes adományozás, 220.000 koronát pedig szívesen vállalt kivetés utján fedeztek. Orgonánk elrekvirált sípjainak helyettesítése, valamint az orgona teljes megújítása 150.000 koronába került, melyből 50.000 koronát a hivek szintén önkéntes adakozás utján fedeztek. Istennek segitő kegyelme, áldása s a Szentléleknek továbbra is buzgóságra gerjesztő ereje legyen és maradjon kisded egyházunk minden egyes tagjával. Hálás köszönet és elismerés a kegyes adakozóknak. Az apagyi református egyház presbitériumának nevében : Szabó Aladár, lelkész. A kisvasúti menetdijak felemelése ! -1- - t - i ' ; > Szakosztályi ülés a városházán. A városi szakosztályok pénteken délután a Budapesten lévő polgármester helyett Szohor Pál főjegyző elnökletével ülést tartottak, amelyen tizenegy tárgyat készítettek elő közgyűlési döntésre. Ezek közül érdeklődésre tarthat .számot a városi tisztviselők részére évenkint kiadandó jogföldek bérösszegének megállapítása, amelyet Kausay Tibor gazdasági felügyelő indítványára a mult évivel szemben 1Ó0 százalékos emeléssel 4000 koronában javasolják a szakosztályok megállapítani. A pénzügyi szindikátus közölte a várossal azokat a feltételeket, amelyek mellett a kislakások építésére szolgáló kölcsönt folyósítani hajlandó. Minthogy a forgalmi adókból a még szükséges összeg rendelkezésre áll, a város a kölcsönt nem veszi igénybe. A Kisvasutak menetdíj iránt terjesztettek be kérelmet a város képviselőtestületéhez. A menetdijaknak 60 százalékos emelését kérik és egyes viszonylatokban 200 százalékos emelést tartanak elkerülhetetlennek. A kérelem másik része pedig területátengedésra vonatkozik, még pedig a Máv. állomás előtti téren kitérő vágány létesítése céljaira, amely kitérő vágány beiktatásával a villamosjáratokat 7—8 perces időközire tudják szaporítani. A szakosztályok javaslata a menetdijaknak az eddigieknek 40 százalékkal való felemelése minden viszonylatban, az este 9 óra után kétszeresére felemelni kért dijaknak a nappali dijakkal egyenlően való megállapítása.