Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-31 / 297. szám

8 íJSÍYirnriDÉK 1922. december 31. tott-e ügyed, hogy senkinek ne keseredjék meg szive romlásodon? Hogy senki utoisó halállal való küzködéseden — egy biztató szót ne mondjon? Egyedül Legyek-e én őrálló vigyázod, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz [ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, íme kiáltok, íme üvöltök: hallj meg engem élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tüzű S imé tudomást teszek előtted nagy, Isten, mindent, akit tudok kik

;álltok, bogy éntőlem elatuVá&omért nemzetem' vérét ne kérd elöl!!« 1918. február 15-én Tisza István a választójogi bizottság tárgyalása alkal mávai nagy beszéddel állította a nemzet elé mi várhat ránk. Szembe vele azok ül tek, akik közül többen uj választásokról, wiisoni elvekről,, választójogi — a háború közepén oda hurcolt pacifista és választójogi) babonákról, világáramlatokról és alig titkolt ántántbarátságről szónokol tak. Már akkor háromnegyed éve telt el annak, hogy őt a legnagyobbat és légerő sebbet félretolták a kormányrudtói és helyére a kicsit, az erőtlent ültették volt és alig háromnegyedév választotta el attól a nagyszerű forradalmi vívmánytól, hogy meggyilkolják. Tragikus és komor fenséggel tört ki szivéből a beszéd és kisértetszerüen megrázó volt, amikor beszéde végén valósággal kisikoltott a szava: »fog junk kezet a nemzet megmentésére, hallgassanak rám, most hallgassanak rám, most Még Mohász előli és ne Mohács után,« Nem hallgattak rá, a minthogy nem hallgattak Zrínyire sem, a megpróbáltatás szörnyű napjaiban a nemzet nem követte vezérét és november 3-ikán a Tisza István koporsóját kisérő pár barát a lázongó nép által üldözve csak halálos veszedelmek közt juthatott el a geszti sírbolthoz. .... Milyen közel esik Geszt a trianoni oláh határhoz ! Rettenetesen közel ! A tőszóm szédban, Arany János Szalontáján, a Bocskay hajdúk csonka tornya alatt oláh katona tartja a vártát, a gránicról az oláh trombiták éktelen hangzavara száll Geszt felé. A geszti park ban az ősi fák levelük-lombjuk vesztett ágai mint az Istent kereső nyomorgó ember sorvadt karjai merednek ég felé. Mintha magának a roncsolt nemzetnek nyugtot nem találó lelke kísértetként járna ott azon a határon. A geszti sírboltból pedig lángoszlop világit ki az éjbe. A hamu a tűz maradéka ; a geszti kriptából a hamuból tör ki a láng, Tisza István golyótépte szivének a hamvából ! A vakszivüek nem látják ezt az égig lobogó lángoszlopot. De akik ismerték Tiszát életében, vagy legalább halála után ismerték meg, akik tudják, hogy századokat átölelő, egész nemzeti tragédiánkat átfogó nagy lelkének tengerszem mélysége milyen kincseket rejtett, hogy heroikus nagy szivében milyen kibeszélhetetlen nemes jóság és emberszeretet honolt, óh az látja, mindig látja mély sírunk éjjeléből feltekintve örökké látja erről a határról égbe fellángoló oszlopot. Látja Erdély, látja Arad, látja Szatmár és Kassa és Komárom és — ha ugyan megvetettségünk nyomorában fe lénk néz, — látja az egész világ, látja a Tisza István sírjából kigyúlt egy, örök igazság örök oltárlángját. Rettenetes egyedülvalóságunkban minket csak régi bűneinktől megtisztult, uj bű neinktől felszabaduló magyar lelkünk nemes ereje menthet meg ! Az legyen a virtusunk, hogy állami egységünk nagy, céljainak — Tisza István hagyományaként minden partikularismust kizáró egyetemes nagy nemzeti céljainak komoly munkálására egyesüljünk. Különbeknek, jobbaknak, emberségesebbeknek kell lennünk ellenfeleinknél. Karakterek kerestetnek ! Ideálok ! — hogy gazdagabbak lehessünk mint ők! Kérjük azt az égi ajándékot, hogy lelkünk nemes tisztaságával a minden emberi erényeket megkoronázó szívbeli jósággal lelkünk önfeláldozó emelkedettségével méltók lehessünk ahhoz, hogy Tisza István emlé-1 két igaz buzgósággal ünnepelhessük. A költőkről. A Bessenyei Kör pályázatán első helyen kitüntetett költemény. Gyönyörűség rímekkel ]&tszan%. Szivárványt szőni,, érzések egén. S azt hinni, hogy az élet költemény. * Nagy gyönyör, de mégis kétes gyönyör. Lázakkui járó bolondos dolog. 'Az ajak nevet és a szív zokog. * Játékszer a vers; játszik ak i ir. Nevetve, sirva játszanak gyerekek, Kiki sose lesznek öreg emberek. * Haja, foga a gyereknek kihull. Elnyűtt hüvellyé lesz a teste már, De lelke, fennt, játékegekbe jár! * 'A költő szjve nem lesz vén soha. S ő maga gyerek marad, mig csak él. Lelke tavaszára nem jön a tél. * Komolyan ne vedd azt, ki verset ir. Okos dolgot tőle sohase várj! S az uton, merre ő jár, sohase járj! * Szép utak, de csak őneki valók. Másnak, az az ut halálos lehet, Melyen ö járva, mosolyog, nevet. És más, kutatva, dehogy járna ott, Hol halvány gyászvirágokat szed ö. Neki virágos kert a temető. * 'A költőt utján, követni ne merd. Szakadékok mély szélein, ha jár. S sziklák 'tetején, hova a madár, 'Az is csak félve, óvakodva száll. * Ö biztos ott csak! Baja nem esik. "A gyerekekre az Isten vigyáz. S gyerek a költő; lépést nem hibáz. 'A költőt néha irigyelitek. Máskor szidjátok, vagy lenézitek. Mindig azért, mert meg nem értitek. * Nem is csoda, mert furcsa alkotás. Csak mámort kapott, józanság helyett Bölcs okosságot, vajmi keveset. * Furcsa a költő, de szép furcsaság! Az élet szürke vásznán, színek őft; Ezek a kedves, semmitsetevök. * Rendes munkákat nem végeznek ők. Futnak rímek, hangulatok után. Nekik az élet: egy pár vers csupán. * 'A 'nagy tömegnek haszontalanok. Hasznukat nekik csak azok veszjji, Kiknek szivök fáj s szemük könnyezik. * Mert egy kis versben olyan sok lehet! Derűt, vigaszt nyújt s uj reményeket. S arany fátylon át uj életeket Ragyogtat feléd s rímek szárnyain Átrepülsz a gyászok árnyain. Pár édes szó, megejtő gondolat; < : Mit szive rímes tálcáján, odad 'A poéta, lelkednek ugy esik, Mint mikor fekete földre esik > 'A hófehér hó s minden feketét, IMindent, mi gyászos, bánatos, setét, | / Lágyan, csendesen, halkan behavaz; S rímhavak alatt zsendül uj tavasz! * » Van aztán költő., ki arra való, Hogy közelebb hozza a sziveket. S fessen reájuk rózsaszíneket. * Vagy nem hallod néha, mig öleled , 'A drága nőt, hogy lelkeden dalol Egy vers, mit valamikor, valahol Olvastál! Ott dalol, ott zeng, rezeg: Refrénje ez volt: csak szeressetek! * Ne bántsd s ne szánd a költőnépeket. Csak hagy lopják ő& tovább a napot! S fecséreljék kincsök, amit adott Az Isten nékik. Másé lesz a kincs. Nekik marad a koldusszó: o. nincs. * Koldusok vagyunk s mégis gazdagok! 1 Csak morzsák, vannak házunk asztalán S mii jó vendég is jár hozzánk talán ? * "A nagy Istenhez hasonlók vagyunk. Mert mi, senkitől semmit se kapunk; De lelkünkből, mindenkinek adunk... * • t Vértessy Gyula. Jön HENNY PORTÉN ez idei első filmje Magyarországon a Városi Szinház Mozgóban. A nőipariskola műsoros estél/e. Szépen sikerült estélyt rendezett a nőipariskola karácsony második napján, kedden a Kossuth Lajos főgimnázium tornatermében. Az élvezetes műsort Vizely Lujza tanítónő tartalmas megnyitója kezdte meg. A nőnevelés nagy problémájáról szólva a régi magyar nők nemes példáinak követését sürgette, kiemelve a nőipariskolák nagyfontosságát e cél elérése érdekében. Érdekes és aktuális beszédét a közönség osztatlan érdeklődéssel hallgatta és őszinte tapssal adózott az előadónak. Azután Hoffmann Valéria hazafias szavalata következett, aki bájosan egyszerű előadásával nyerte meg a hallgatóság rokonszenvét és tetszését. Goldmann Jolán a Hamburgi mennyasszonyból egy irredenta tárgyú részletet énekelt. Meglepően szép, kellemes és erős hangorgánuma, s emellett az előadás átérzett mélysége és megkapó egyszerűsége a legsikerültebb pontok egyikévé tette ezt az énekszámot. Bleich Gizella és Gránát Böske érdekes és hatásos dialógja következett ezután, amely nek hatását az egyszerű, természetes előadásmód növelte. Kovács Gizi adta elő Fehér Gábor Muzsikáló óra c. versét. A szavalatot Török Sári zongorán kisérte. A megjelenésében is megnyerő előadó szinte bei Hutter gyorsan és jól tisztit és kiméli a ruhát.