Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 249-273. szám)
1922-11-15 / 260. szám
2 1921. november t5. A fassizmusfól és egyebekről. Egy »izmus«-sal isméi több, hála legyen a jó Istennek. Egy »izmus«-sal, a melyről legtöbben azt sem tudják, hogy voltaképen micsoda, eszik-e vagy isszák. Csak annyit tudnak róla, hogy a fascisták fekete inget hordanak fehér helyett, a mi igen jó szokás a mai szappamszük világban. Azután azt is tudják róluk az újságból hogy néhány ezer ilyen fassista puskát ragadott és Róma ellen vonult, sőt be is vonultak a 'fővárosba a felpénzelt csőcselék és a túlzott -nacionalisták orömrivallgásai közepette, a király pedig mit tehetvén mást, a Tassisták vezérét Moussolinit bizta meg kormányalakitássalj- aki azóta már egész légióját bocsátot la ki a legfantasztikusabb rendeleteknek. Hogy van-e nálunk talaja egy ujabb, radikális politikai fordulatnak s egyáltalában van-e értelme annak, hogy újra forrongásba hozzák a magyar kedélyeket, azt minden józan gondolkodású magyar ember tudja, hogy nincs. Minden higgadt gondolkodású magyar ember tudja, hogy ez a fekete ingbe öltözött mumus csak arra való, hogy egyes politikusok, akik már végigjátszották minden skáláját a parlamenti vagy parlamenten kívüli muzsika sokhangu instrumentumának, ismét valami foglalkozást, jobban mondva elfoglaltságot találjanak. Csak mosolyodni lehet rajtuk. El keli. mosolyognunk magunkat azon a végtelen naivitáson, amelylyel elképzelik maguknak álmukban a magyar fassizmus igéretföídjét. Csak az a szomorú, hogy ezek az urak, akik olyan csillogó szemmel olvassák az olasz fassizmus látszólagos diadalát, nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy ez tulajdonképen nem más, mint a francia háborús politika, a szabadkőműves francia tőke, a féktelen francia nacionalizmus s a boszut lihegő reváns politika diadala. — Ezek az urak nem veszik észre, hogy Muoss|oliniéknek első dolguk volt a Nitti letartóztatása, azé a Nittié, aki a jóvátételi politikában mindig a mi pártunkon volt s az ő személyének volt köszönhető a — félős, hogy félbenmaradó olasz-magyar közeledés. i Ezek az urak nem veszik észre, hogy az olasz fascizmus francia pénzen szított kilobbanása okszerű következménye a nemrégen történt francia kormányváltozásnak, nem vették észre, hogy amikor iMoussolini a forradalmi vezérek két pozíciója: az akasztófa ős a miniszterelnöki szék közül az utóbbi nyerte el, a lira árfolyama Londonban sülyedt s csak Párisban emelkedett s nem Veszik észre, hogy Moussplini forradalmi programmja önmagában viseli a bomlás csiráit s egy politikai kérészélet időbeli determináltsá,gát. Nincs mit örülnünk Moussoliniék dia. dalának, mert ez ijesztő közelségbe hozott bennünket a jóvátétellel és sajna latos meg erősödését jeienti a trianoni szerződés által okozott állapotnak. Épen ezért ne törődjünk mi az olasz feketeingesiekkel, hanem dolgozzunk összeszorított ajakkal a magyar nemzeti állam kiépítésén. Van nekünk programmunk, csak ezt tudnánk megvalósítani, ne akarjuk még jobban [szétforgácsolni azt a kis energiakészletünket, amit még meg tudtunk menteni anynvi veszedelemből. A drágulás csökkenése. Van-é remény az olcsóbbodásra? — Közgazdasági munkatársunk nyilatkozata. Nyíregyháza, november 14. A Nyirvidék tudósítójától. Már napok óta észlelhető némi javulás az áruk árai terén és a napi és szaklapok is tárgyalják, a minden fogyasztót de a termelőket is erősen érdeklő kérdést. Lapunk olvasóinak tájékoztatása végett felkerestük városunk egyik kiváló szakemberét, lapunk közgazdasági munkatársát, Pisszer János építészt, aki a fentj tárgyban a következőket volt szives kijeelnteni. »Azok közé tartozom, akik a magyar korona értékének megállapítását, a menynyiségi elmélet alkalmazásával látják megoldottnak. Kétségtelennek kelt ugyanis, tartanunk azt, hogy a jegymennyiség szerint változhatik csak a fizetőeszközök értéke és nem lehet ez az igen fontos kérdés, a sympathia, avagy az ellenszenv játékszere. Amint ez utóbbiak játszanak közre a magyar korona értékének jegyzésénél, maguknak kell ez ellen védekeznünk, a kiviteli illetékek és a vámtétetek helyes alkalmazásával. Ezekkel van módunkban szabályozni a felhasználásra kerülő anyagok és a fogyasztásra szükséges cikkeknek árát. Megfelel-e a korona zürichi értékelése a valóságos értéknek a mennyiségi elmélet szerint? — Mái* volt alkalmam a Nyirvidék hasábjain kifejteni, hogy a magyar korona zürichi értékelése nem feléi meg a valóságos értéknek. Akik figyelemmel olvasták cikkemet, azok önmaguk ÍS| kövevtkeztethetnek a várható árviszonyokra. Az elmúlt hét folyamán a magyar jegyforgalom kereken két milliárd koronával csökkent. Az október 31-iki'70 milliárd helyett, kereken B8 milliárdnyi jegy van forgalomban. Ezt a jegyintézeti kimutatást követte a korona magasabb zürichi jegyzése, amikor 0.22-ről felemelkedett 0.23-ra. Ez is azt igazolja, hogy a forgalom ban levő jegymennyiség szerint ijgjazodik az érték . A zürichi 0.23-as jegyzés természetesen még mindig messze möjglötte van a valóságos értéknek. A quantitás elmélet alapján végzett számítás szerint a 100 ko" ronás, ma 0.504 schweizi centíme-ot ér 0.23 helyett, a 68 milliárdos forgalom figyelembe vételével. Ezek alapján tehát mit remélhetünk az árak alakulása tekintetében? — Ami az árak alakulását illeti, ezek természetszerűleg kell, hogy kövessék a jegyértéket, amint azt a közeli napok áralakulásai is részben mutatták. Azért rész ben, mert hiszen sok mindennek az ára, még nem érte el a korona valóságos értékéhez idomított szinvonalat. Az elmaradt árak tehát még ezután is kell, hogy emelkedjenek, mig azok az árak, amelyek az emiitett szinvonalat elérték, vagy a konjunktúra kihasználása révén tul is haladták, természetesen alacsonyabb színvonalra kell, hogy jussanak. Ma péidául textilárut, a megszállott területekről ide érkezetteknek nálunk Vásárolniok nem érdemes, mert ma az a Helyzet, hogy ilyen cikkeket a megszállott területeken olcsóbban szerezhetnek be, mint nálunk. E területen tehát valószínű az áresés. De az élelmiszerek területén is remélhető az áresés, mert hiszen ezek követték a világparitásos áraiveaut, amely pedig a korona javulásával sülyed nálunkMilyen hatása lehet Kállay pénzügyi politikájának az olcsóbbodásra? 1! — Dr. Kállay Tibor pénzügyminiszternek pénzügyi politikája, amely sokak szerint deflációs politika volt, " pedig semmi másf nem célzott, mint a stabilizációt, de amely a legújabb jegykimutatás szerint ujabban valóban deflációsnak is nevezhető, a legteljesebb mértékbein kiváltja az elismerést. A törekvés az, hogy könjnyitsünk a lakosság helyzetén. Ezt inflációval soha sem érhetjük el, mert a minden ujabban kibocsátott államjegytömeg csak ujabb áremelkedésre vezet, egyben a koronaérték romlására is. Ha tehát sikerül a pénzügyminiszternek megállítani a jegyprést, mint ahogyan ez a valóságban sikerültnek is látszik és ha a jegynyomda ujabb megindítása kizártnak lesz mondható, akkor a mai árak mellett élénken kirivó pénzszűke, a fizetőjegy értékemelkedését kell, hogy maga után vonja és ez esetben áresésre is lehet joggal számítanunk. Természetes, hogy sok körülmény hivatott az áralakulásokra hatást gyakorolni a jegymennyiség csökkenése mellett is. Azonban ha az a bekövetkezett valóság hogy a jegyforlgalom csökkent, amit hosz szu időn keresztül nem hallottunk és amit nagyobb örömmel kellett volna fogadnunk mint azt a lapok tették, tovább is fennmaradna és állandósulna, ha tehát a deflációs politika nemcsak mumus lenne, hanem élő valóság, akkor feltétlenül számitanunk lehetne az árak csökkenésébe. Nekem erős a reményem, hogy ez be is következik, mert bizom a pénzügyminiszter elhatározásának szilárd voltában. Nekem erős a reményem, hogy ez be is következik, mert bízom a pénzügyminiszter elhatározásának szilárd voltában. A jóvátétel? Attól én nem tartok. — Kannibálok követelhetnek csak mitőlünk jóvátétel címén valamit. Tudtommal Pá-) risban franciák laknak és nem kannibálok?!!« Ezeket volt szives Pisszer János építész mondani. Hozzátehetjük még azt, hogy e lapok olvasói emlékezhetnek munkatársunknak a Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter valutajavitó politikáját bíráló cikkeire és az azokban kifejezett aggodalmakra és jóslatra, hogy az actió nem fog sikerülni. Sajnos, munkatársunk akkori jóslata beteljesedett és koronánk erős javulás után erősen lecsökkent értékben, úgyszólván zuhanásszerűen romlott. Ezt különben egyik ^előadásában is hangoztatta munkatársunk, amelyet a városháza nagy termében tartott. Bizunk benne, hogy a most közölt nyilatkozatban kifejezett reménye beteljesedik, amit mindannyiunk érdekében nagyon várunk. EW tsáspa JUHASZ JAN0S jim* saRPiweiús NYÍREGYHÁZÁN ^LDSfeGTÉR.7 .. KTTUNŐ ASZTALI tí ff) &OROK. Jsus. mmm Közkívánatra még Szerdán is fellép a Városi Szinház Mozgóban Petrovits Szvetiszláv