Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 249-273. szám)
1922-11-14 / 259. szám
\ 922 no vember 14. •MBMHaBaMMa-a s iyába villásreggelire volt hivatalos. A 3 napos verseny győztese Tég'ássy András 2 éves fekete szuka agara lett, mi által a szabolcsvármegyei agarász egyesület 1922. évi billikomát és 5000 koronát nyerte. A második dijat Farkas Géza Holló nevü agara nyerte. A birói tisztet a legnagyobb megeléf edésre a tőle megszokott korrektséggel s pontossággal Ujt'alussy Lajos ur látta el. A verseny első napján este 8 órakor a Korona szálló Ízlésesen díszített nagy és kistermében társas vacsorán és ezt követőleg táncmulatságon vett részt a fáradhatatlan közönség, mely alkalommal a szűknek bizonyult helyiségekben való zsúfolt elhelyezést a rendezőség háláját kiérdemelve, türelemmel és jókedvvet pótolva, egy elsőrangú bál képét nyújtotta. Az agarász egyesü'.et a Horthy-akcióhoz való hozzájáruláson kivüí az egyesület rendelkezésére álló összegből 10000 koronát, valamint a versenyen fogott és a Dessewffy grófok által felajánlóit nyulak árából befolyó 6000 koronát helyi jótékonysági akció rendelkezésére bocsátotta . Közgyűlés az ág. h. ev. egyháznál. Nyíregyháza, november IX Saját tudóÜtónktól. Fontos egyházi és iskolai ügyekben tartott szombaton este presbyteri és vasárnap délelőtt közgyűlést a nyíregyházi ág. h. ev. egyházközség. A tárgysorozat egyik kiemel kedő pontja volt a Dr. Meskó László volt egyházkerületi felügyelő halálával megüresedett kerületi felügyelői szék betöltésének kérdése. Az uj felügyelőt a csonka egyházkerület 15 gyülekezete, nyíregyházi két középiskolája, a Miskolcon levő jogakadémiája és tanítóképző-intézete válaszlja. A nyíregyház: ev. egyházközség tegnap adta le négyes szavazatát Dr. Zelenka L^jos esperességi felügyelő, kerületi főjegyzőre. Értesülésünk szerint a leánygimnázium, az ózdi, tállyai és abaujszántói gyülekezetek is Dr. Zelenka Lajos mellett foglaltak állást. Dr. Zelenka La jóssal szemben Lichtenstein László volt miskolci főispán, hegyaljai esperességi felügyelő helyettes a másik jelölt. A szavazásokvégleges eredménye s a választás eredménye csak december 15-én fog nyilvánosság elé jutni. 1 . i Fontos közérdekű pontként szerepelt a leánygimnázium elhelyezésének kérdése is. A közgyűlés kebeléből 10 tagu bizottságot küldött ki, akik egy hét leforgása alatt teljesen dűlőre viszik a rég vajúdó kérdést s amint tudjuk, sikerülni is fog nyolc tantermet biztosítani a leányiskola részére, ugy, hogy már a legközelebbi napokban a leánygimnáziumnál is megkezdődik az egyfolytában való s csak a délelőtti órákban történő tanitás ami ugy a tanári kar, mint a növendékek szempontjából égető és fontos kérdés. A még mindig üresedésben álló kántori állás részére kétszázezer korona évi fizetést és stólát biztosit az egyházközség a jelen gazdasági viszonyoknak megfelelően s mindaddig, rnig a drágaság jeien mérve fennáll. Érpatak község evange.iku ainak önáiló leánygyülekezetté való szervezkedési törekvését támogatja a közgyűlés. Több — inkább a belső egyházi életet érintő — kérdés letárgyalása után ért véget a közgyűlés. Előadás az Ipartestületben. Az ipartörvény és a forgalmi adó. fedte a je'enlévő iparosság felfogását abban is, hogy a rendkívüli adó pontos lerovása ma, a rendkívüli időben a hazafias kisiparosság e őtt magyarázatra nem szoruló állampolgári kötelesség. Diczig A'ajos tanulságos eiőadását hj iás elismeréssel fogadták hallgatói s ennek Pisszer János elnök adott meleg köszönő szavakban kifejezést. Ha jól akar mulatni! és szeret nevetni nézz meg Íifl'flí Frnnt ma este a >,C s° k yáíar" cim UUU1 L'IIUl operettben az Intim Kabaréban. Nyíregyháza, november 13. A Nyírvidék tudósitójától. A nyíregyházi Ipartestü'et a szellemi téren való haladást programmjába véve, előadásokat rendez a város iparosai számára. Az első ilyen gyümölcsöző előadás vasárnap délután négy órakor volt a Gazdakör nagytermében,, ahol a kerületi kereskede'mi és iparkamara fogalmazója Diczig Alajos az uj ipartörvényről és a forga.mi adó lerovásának modozatáról értekezett mintegy százhúsz főnyi hallgatóság előtt. Az ügyszeretettől áthalott, kivaló szaktudással és lebilincselően közvetlen előadási modorral rendelkező Diczig Alajost az Ipartestület elnöke, Pisszer János üdvözölte, Ifj. Rajtik Miklóssal, az iparhatósági biztossal együtt. Diczig Alajos érdekes összefoglalásban tekintett át a magyar iparszervezet történetén >a. céhrendszer megszűnésétől az abszolút kor pátensein, az 1872. és 1884. iparlörvényeken, Szterényi József »mammuths törvévnytervezetén át az 1922. XIII. t. c.-ig az uj iparlörvényig A művelődéstörténeti áttekintés szemléletes, üdvös volt, históriai alapvetést adva az uj törekvéseknek . A történeti rész után szakaszonként méltatta az uj ipariörvényt, amely jelenleg még nem lépett életbe, de ameiynek végrehajtási utasítása és de facto életbelépése december hó közepére várható. Az uj törvény egyes szakaszairól szóló ismertetést az egybegyűlt iparosok élénk érdeklődéssel hallgatták s bizonyára meg" szívlelik az előadónak azt a tanácsát, hogy a törvény szövegét egyenkint szerezzék meg maguknak. Diczig az egyes szakaszokat a kamarai gyakorlatából merített eleven példákkal íluszlrálta s előadásaalkalmas volt arra, hogy iparosaink a? uj törvényt, mely a szellemi hatadás jegyében készült,, mint nagy nyereséget, bizalommal várják és sürgessék, Előadása befejezésekor ölömmel állapította meg, hogy a nyíregyházi Ipartestület élén Pisszer János áll, akinek iparos kulturális terveit nagy nyereségnek tartja. Majd a nyíregyházi iparosok érdeklődését kiemelve hangsúlyozta az előadások tartásának áldásos voltát. Ahol ilyen a termőtalaj — mondotta — az iparosok fogékonyságára cé ózva — ott vetni is kell. Általános örömet keltett, azzal az igéreÁtével, hogy december hó folyamán újra Nyíregyházára jön, hogy az uj kereseti és jövedelem, valamint az általános forgalmi adóról előadást tartson. Diczig A'ajos előadása kiterjeszkedett a forgalmi adó behajtása terén tapasztalható nehézségekre, a pénzügyi kormány zat, még inkább a kisiparosság panaszaira. A kisiparosság az á lam súlyos pénzügyi helyzetének ismeretében készséggel fizeti a forgalmi adót, de az adótörvény végrehajtási utasítása eltekint attól, hogy a kisiparosság átalányban fizesse a forgalmi adót és megkívánja a könyvvezetést, ujabban pedig, mint Nyíregyházán is november 16-ától kezdédűleg, a pénzügyigazgatóságok elrendelték a blokkrendszert. Már a könyvvezetés is nehézségekkel járt és komp'.ikálódott az adóellenőrök néha ellentmondó utasításai és bizalmatlansága folytán, ugy, hogy a kisiparos feje felett állandóan Damokles kardja "lebeg s most a blokkolás még jobban megakadályozza az egyes iparosokat (hentes, borbély slb.) munkájuk végzésében. Egyénenként kérhetik az iparosok az áta'ányt, ám ennek a kérésnek e intézése hosszadal mas, kívánatos volna, hogy egyes foglalkozási ágakra egyetemesen átarlányba rónák ki az adót. Az előadó állásfoglalás^ 4 nyíregyházi vasar éíőahot forgalmi arai. Jelentékeny áresés az élőállat forgalomban. Nyíregyháza, november 13. Saját tudósítónktól. A mértékte'enül felduzzasztott külfö'di valuták különösen a szomszéd' utódá lamok mesterségesen felhajlott valuta értékei végre éreztetik a várva várt ellenhatást: az ipari cikkek és élelmiszer áruk forgalmi pangását és az est nyomon követő áresést. A magas va'.utáju államok felhalmozódott termékeinek a legyőzött államok rossz valutáju piacán elhelyezést nem találnak és megindult az árak kényszer leszorítása. , Az élőállat forgalomban e mellett a takarmány hiány és drágaság is siettette az áresést, amely először a folyó hó 9-iki nyírbátori és kisvárdai, de kü önösen « folyó hó 11-iki nyíregyházi állatvásáron éreztette hálását . A nyírbátori országos vásáron az élő marha árakban történt nagyobb áresés, mig a sertéspiac árai még meglehetősen tartottak voltak. Szilárd volt a kisvárdai heti állatvásár is, ahová mindig a legkö sőbben érkezik el az árak változásának hulláma. Annál határozottabban mutatkozoti az áresés a most szombati nyíregyházai heti állatvásáron, ahol a töméntelen felhajtás jelentékeny árcsökkeínést eredményezett az é ő marhaárakban sőt megrendült az utolsó piHanalig szilárdan kitartott sertéspiac is, ahol 50 százalékos áresés is tapasztalható volt. Kétségtelen, hogy a lanyha irányzat tartós lesz és ujabb árcsökkenések várhatók, ami előbb-utóbb meg kell, hogy rendítse az ipari cikkek ma még megközelíthetetlenül magas árait is. A 'nyíregyházi szombati á'latvásáron a pénzügyi kiküldött és a hatósági állatorvos hivatalos ármegállapítása szerint az alábbi élő állatforgalmi árak alakultak ki: Lovak: Elsőosztályu igás ló 50—60000 K Másodosztályú igás ló 20—30000 K Mustra ló 6—10000 K Két éven felüli csikó 30—40000 K Két éven alóli csikó 15—20G00 K Anyakanca 70—90000 K Szarvasmarhák: Tehén Borjas tehén Üsző Borjú Csontozni való marha Vágó marha kg-kint Sertések: Koca ' Sü'dő 1 éven felül Süldő 1 éven alól Í rálasztott malac lizott sertés kg-kint 30-50000 R 60—70000 K 20—25000 K 8—10000 K 15—25C00 K 120— 150 K 15—18000 K 10—12000 K 6— 8000 K 700— 1000 K 260- 300 K