Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-30 / 273. szám

1922 november 30. JHttXSWÉZ S vármegye kormányát s ebből az elhatározás bői bizalommal érezzük ki, "hogy amit n&sok kicsinynek tartanak, azt méltóságod nagyra becsüli. Ennek a kis töredék vármegyének jelszava : mindent a nemzetért, amint ez tradíció Méltóságod ezeréevs családjában is. Ki tudja, Méltóságod honfoglaló ősei közül nem pihen-e az egyik hős a mi ungi hegyeink alatt? Ki tudja, nem predesztinálta-e a sors Méltóságodat arra, hogy oda haza vigyen bennünket megpihenni ? ! Egy percig sem hiszem, hogy el vagyunk végleg szakítva testvéreinktől, ha csupán egy talpalattnyi föld lenne ez a vármegye, ha ki is hullana kezünkből e vármegye címerét viselő lobogó, fanatikusan hinném, hogy Méltóságod nem e talpalattnyi földnek, hanem annak az erős vármegyének kormányosa, melyért évtizedeken át dolgoztunk. Mi hiszünk a feltámadásban ! Az sem ingathat meg, hogy felettünk, fennmaradásunk felett ki van mondva az Ítélet. Nem lehet, hogy e vármegye címerét be felé fordítsák ! Ez egyértelmű volna a változhatatlanban való megnyugvással, azt je Jentené, hogy erre a sirboltra ezer meg ezer magyar nevét irják fel. Nem lennék hűséges sáfára vármegyénknek, ha letagadnám, hogy mi elképzelhetetlennek tartjuk e megye megszüntetését, hogy erős meggyőződé sünk : ennek a vármegyének fenn kell maradni, mint élő tilalomfának, mely azt hirdeti : itt vagyunk, csak alkalomra várunk! Hogy odaátról azt olvassák róla : türünk, dolgozunk, hogy miért, azt tudjuk, ti is tudjátok ! Ezt a kis vármegyét senki sem szereti ugy, mint mi. A mi szeretetünket, ragaszkodásunkat adjuk biztosítékul Méltóságodnak bizalommal, szeretettel üdvözlöm Méltóságodat "a vármegye közönsége es a magam nevében, a Gondviselő áldását kérve Méltóságodra. , ; f Dr. Kállay Miklós , székfoglalója. A nagyhatású üdvözlő beszéd után lelkes éljennel'"ünnepTik a főispánt, aki a "következő székfoglaló beszédet moríctja : Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!! Köszönöm a me'eg szavakat, amit hozzám még eddig idegenhez a hivatalos vármegye nevében az Alispán Ur intézett abból az alkalomból, hogy először megjelentem Ungvármegye ideiglenes székhelyén a főispáni széket elfoglalni. Amidőn a Kormányzó Ur öfőméltóságának kinevezése és kormányom bizalma folytán abban a kitüntetésben részesül tem, hogy ennek a megcsonkított vármegyének megmaradt kis része vezetésemre bízatott, nem az ragadta meg a figyelmemet, hogy milyen kicsiny a rész, melynek főispánja lettem, nem az, hogy milyen csekély lehet az állami és közigazgatási feladatok mennyisége, amely, ez alkalomból reám bízatott, hanem az ragadta meg gondolkozásomat, az töltötte el elhatározással egész valómat és akaratomat, ami az alispán ur szavaiból is ^csendült, hogy milyen nagy az a veszteség', ami ezt a vármegyét érte, milyen rettenetes elkeseredettség, magáramaradottság töltheti el minden megmaradt magyarját a régi híres Ungmegyénék. Mert annak kell legjobban a vigasz, aki sokat vesztett, annak a segítség, aki mindent nélkülöz. Igy nézve, igy felfogva Csonka Ungmegye állapotát jöttem én ide — és igy, alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy bármilyen csekély legyen is ez a föld terület és az itteni lélekszám, ezeknek érdekében annál nagyobbnak, annál intenzivebbnek kell lenni mindannyiunk munkájának. Mert igen tisztelt uraim, arra a helybe ahol most állunk egy, egész elszakított országrész népe néz, innen vár vigaszt innen biztatást és reményt a jövőre. Ennek a töredéknek, az ezen folyó állami és társadalmi berendezkedésnek, az itt lüktető életnek és megélhetés^ lehetőségnek olyannak kell lennie, hogy vágyvavágyva, tekintsen ide tul a határról mindenki; azt lássák onnan túlról, hogy ez az igazi haza, az igazi édes anya, mert mindent gyermekeinek, népének áldoz, ezért él, ezért halni kész. Itt a határokon kell fokozottan törekednünk, hogy habár ideiglenesnek reméljük is berendezkedésünket, de mégis olyan körülményeket teremtsünk, amelyek a legjobbak a lehetőségek között és amelyek átkiabálják a határon, hogy itt az ország minden hü és magyar polgárának egyformán jó dolga van, egyformák a jogai és egyformák a kötelességei is. Tudom, hogy ez még nincs mindenben igy, tudom, hogy sok a baj, még több a panasz és elégületlenség. Pedig higyjétek el Uraim, nem mindenben indokolt ez a pessimizmus országunk sorsa felett, ha olyan megcsonkítottá zsugorodott is össze, ha annyira meg fogyott is területeiben, lakosságában, gazdasági erejében. Vigasztalást találunk és ebbőL erőt meríthetünk, ha összehasonlítjuk állapotainkat a többi legyőzött országok sorsával. Nem részletezem itt, hogy állanak ma Európa országai, állami, gazdasági és tár-. sadalmi tekintetekben, de azt kell látnom hogy egy sincs közöttük megközelítőleg, amelyik annyit áldozott és annyit vesztett volna, mint mi és ujjongó örömmel kelt megállapítanom azt is, hogy egy sincs közöttük, még a győzök között is kevés, a melynek országában az a rend, az a jogbiztonság és az a haladás lenne megállapítható, ami nállunk. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nyugodjunk meg' sorsunkban hanem éppen ellenkezőleg azt célozom szavaimmal, liogy eddigi eredményeinkből merítsünk erőt, hitet a további küzdelemhez. Nincs magyar ebben a teremben, nincs ebben a megyében, nem szabad, hogy legyen az egész országban, akinek minden gondolata, minden akarata, álma ne a régi nagy integer Magyarország lenne, de ehhez az ut hosszú, munkával és fáradtsággal teljes és csakis egy uton közelíthető meg, ha először győzedelmeskedni tudunk a belső problémák felett és elkészítjük az országot arra a nagy napra, amikor biztos erővel elindulhatunk viszszavenni ami a mienk. És ezek a belső, megoldásra váró feladatok számosak, szociális gazdasági, konstitucionális problémák tömegével állunk még szemben. A társadalmi osztályok sokban nem tudtak ugy elhelyezkedni, hogy mindegyik megtalálja a maga feladatát, munkakörét és kielégülését ugy, hogy súrlódás nélkül foglaljon helyet a nemzeti összeségbén. A földmunkásokról akarok iff, csak néhány szóval megemlékezni, mert hiszen ebben a vármegyében úgyszólván kizárólag ők képviselik a népességet. Mindig érthetetlen volt előttem az a mesterségesen felszítani akart ellentét, amelyet sokan, a konkolyhintők a gazda és földmíves társadalom egyes rétegei között megállapítani szeretnének; Pedig az érdek ezien társadalom minden kategóriája között egy és ugyanaz, minden fázisában azonos. ^ A nagy- és kisgazda egyaránt keresi a föld terményeinek jó eladási lehetőségét, keresi az olcsó beszerzést, lehetetlen itt ellentétet találni, de észszerű és helyesen irányított közigazgatás mellett a földnélküli mezőgazdasági munkás érdeke is csak azonos lesz a birtokosével, mert csak jól menő gazdasági viszonyok mellett tud a gazda megfelelő munkabéreket adni. — Az ellentét tehát csak az maradhat, hogy a birtok elosztása nem igazságos, aránytalanságok állhattak elő ezen a téren. Kormányom tudatában ennek, határozta el beavatkozását és megcsinálta a földbirtokreform törvényt ugy, hogy az kivétetvén minden arra nem illetékes befolyás alól, a független biróság kezébe tétetett le. Én a magam részéről minden befolyásommal azon dolgozom, hogy a kormányzatomra bizott vármegyék területén ez a reform a leggyorsabban bonyolittassék, kielégítve minden jogos igényt, de ugy, hogy amellett óvatos vigyázattal védjünk minden értéket, minden nemzeti erőt, első sorban azokat a magyar psztályokat, amelyek egy ezredéven át voltak fenntartói a nemzetnek. Hosszasabban is időztem ennél a kérdésnél talán a szokottnál — de súlyt helyeztem rá, hogy ebben a kérdésben megértsük egymást azzal a magyar néppel, amelyre azután a nemzeti újjáépítés nagy terheit rá kell, hogy rakjuk. — És meg kell értetni a ma'gyar föld népével, hogy mi vagyunk azok, akik az Ö javát akarjuk, akik munkatársul hivjuk őket az uj Magyarország megalkotásához, bizalommal, szeretettel akarunk velük kezet fogni. — De itt azt is meg kell mondanom, hogy meg van az erőnk ahhoz is és bennem az elhatározás, hogy ha nem hallgatnak az igaz szóra, ha felülnek a hazugságnak, izgatások aljas szavainak, az a kéz, mely most barátilag nyul feléjök, ökölbe is tud szorulni és lesújt oda, ahol az egyetemes nemzeti érdekek mindenekfelett álló szükségessége azt elrendeli. Meg vagyok győződve, hogy ebben a vár megyében, hol még jobban kell, hogy minden súrlódást letompítson a fokozott érzése a nagy veszteségnek és egy célra még jobban összekovácsolja az embereket, ehhez a munkámhoz mindenütt csak segítőtársat fogok találni. Az én utam a tántoríthatatlan haladás, a tisztesség és magyarság utján, hiszem, hogy, együtt fogunk haladni 1 Uzsokíg meg se állunk!! A főispán székfoglalóját több izben szakítja meg lelkes tetszés éljene. Amint elhangzik a beszéd, újra felcsendül az éljen, majd Deák Gyula menekült ungvári polgári iskolai igazgató, az »Ung« volt szerkesztője gyönyörűen felépített beszédben üdvözli a törvényhatóság nevében az uj főispánt. — Zrínyivel szemben, aki már-már reménytele" nül nézett nemzete jövőjébe, kifejti, hogy a mi holnapunk nem reménység nélkül való. A Gondviselés Bercsényi Miklós örökébe olyan férfiút küldött, akinek őse ott volt a honfoglalók sorában. Áttekint a Kállay család ragyogó nevü történelmi szerepű nagyjai során s lelkesen hirdeti, hogy ilyen közéleti múltra tekintő család fiatal hajtása csak gyümölcshozó nyarat adhat. Beszédét azzal fejezi be, hogy ha eljön az ideje, vezessen tettekre az uj főispán, tegye meg az utat fordítva, mint ősei tették : Záhonytól indulunk, Uzsokig meg se állunk ! Egy földmunkás megjutalmazása A' beiktató ünnep megható mozzanata következett ezután. Egy becsületes munkában megőszült uradalmi földművelőt vezettek a főispán elé, Pirinyi Andrást, aki negyven éve dolgozik példás szorgalommal. A derék munkást a földmivelésügyi miniszter díszoklevéllel és pénzjutalommal tüntette ki, amelyeket méltató beszéd keretében Dr. Bánóczy alispán nyújtott át Pirinyi Andrásnak. A főispán meleg kézszorítással üdvözölte a kitüntetett munkást. Dr. Kállay Miklós főispán a közgyűlés után a fogadóterembe vonult, ahol a ungvármegyei községek, a szomszédos törvényhatóságok, a presbytérium küldöttségét fogadta , ,