Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-24 / 242. szám

2 1 ft ^r^finil I a JtYtMSTOBSL 1S29. oktéber 14 A HIT Nincs időnk vesztegelni, a tétlenség párnáján heverészni. tében munkaOKaratunk, mert a mi cselekvő erőnk nélkül — vitán felül álló dolog — hogy nem juthatunk ei a feltámadáshoz Ezt tudva, a felelősség súlya reánk, kulturmunkásokra, az értelmiségre nehezedik E felelősséget vállalnunk s a vele járó feladatot teljesítenünk kell. Nincs időnk vesztegelni, a tétlenség párnáján heverészni, Jussanak eszünkbe a haza bölcsének Deák Ferencnek következő szavai: »Ha a polgári kötelességnek szjgoru szava tőled munkát, erői és fáradságot, talán élete det s a földi életnek mindm rcroénveít ki van ja áldozatul: ne kételkedjél, első s legszentebb legyén »'őtted a Haza.« Vármegyénkben, mikor a népkultura keres munkásokat, valamint a múltban nem volt, bizonyára ezután se lesz oly silány agyú, ki ezeket meg ne értené s oly szikkadt szivü, ki át ne érezné, aki ezeket ne követné, hanem vétkes közönynyel, összetett kezekkel szemlélné népünk további züllését s vele együtt nemzetünk végleges pusztulásának bekövetkezését. Ne álljon hát félre senki!! Istentől nyert erejét és tehetségét hozza mindenki magával s álljon be a nemzeti napszámosok sorába tenni, alkotni, épiteni ott, ahová élethivatása állította. A mi munkaterünk, a népkultura mezeje: idő a falura ráborult csendjének időszaka, amikor a ( föld n'épe lerakja szerszámját, hogy testét pihentesse. Ez a legalkalmasabb idő, hogy énje második felét, szellemi erejét, erkölcsi világát müvelés alá vegye. Ehez kell neknük értelmiségnek alkalmat adni, itt és ekkor kell nekünk épitená, tenni alkotni Ezt a kedvező alkalmat felhasználva nekünk keli kulturát adni a népnek; nekünk keli nemzeti öntudatra ébreszteni a lelkeket. Nekünk kell megtanítani a magyart magyarságára. Mert — sajnos, — hogy amig az utolsó oláh cigány és szerb komitácsi is tudatával bir fajiságának, addig a magyar nép számos rétegében oly jelenségek mutatkoznak, amelyek a faji öntudat hiányára vallanak. A magyar kulturmunkások nem viselhetik el annak a lesújtó feltevésnek az ódiumát, hogy talán a kuiturátlan oláh dáászkálok, pópák és dákóromán ügyvád s egyéb agitátorok, vagy szerb kalugyerek nagyobb hivatottsággaí bírnának népük faji jellege és hazaszeretette felett őrt álleni, mint az ezer éves kulturáju, legendás multu magyar nemzetnek hivatott kuíturtényezői saját népük hazafias lelke integritása felett. Ezért kívánatos és szükséges, hogy nem csak itt, amott, szórványosan, hanem minden emberlakta helyen intenzív erővel induljon meg a nemzet nevelő szabadoktatás munkálata, ami ne csak a szervezési előkészületekben merüljön ki — mint ahogy sok helyen a múltban történt hanem jöjjön az a »szent akarat,« amely, annak keresztülvitelét is biztosítja. Ma már, amikor Csonkamagyarország minden részében lendületet vett a népkultura fejlesztése és a mindinkább intenzivebbé való szabadoktatással, az olyan község, a mely zárva tartja kapuit a szabadoktatás előtt, ugy néz ki, mint az a határ, ahol a gazdák szántanak, vetnek, aratnak, de a learatott termest be nem takarítják, az idő viszontagságaitól meg nem oltalmazzák, tolvajok garázdálkodásának szabadon prédájára hagyják s mint a Csáki-szal Október Szerdán este a spanyol duette "bucsuestélye a Modem Kabarék, o ' ~ OriísiJwsii-HiusQr. o Gjijnjörü táocszáinok. Október boldogít. Hova lennénk ezekben a ki mondhatatlan nehéz időkben, ha elveszi tenők hitünket, a jobb jövőbe vetett re ményünket és önmagunk iránt való bizo dalmunkat? A mélységből zug fel a szűkölködő!* panaszos szava, a szivünk fenekéről n nemzeti gyász, a soká tartó megpróbálta itás jajjongása s körültekintve nincs eg> biztos támpont, amely hamaros gyógyu lássál, a viszonyok jórafordultával biztatna és mégis... hinnünk keli és nem szabad elveszítenünk a reménységünket. Mikor már a lélek egyensúlya is meginog

1 é$ fefkétségbeesés vesz erőt a támolygó. az ingadozó betegen, ott már nincs mentség, nincs szabadulás. Es mi menekülni szabadulni, gyógyulni, talpraállam akarunk. Hinnünk keli tehát és nem szabad megtántorodnunk. Bármilyen vigasztalannak lássék is a helyzet, bármennyire zugnak is körülöttünk, alattunk a setét hullámok, nekünk égre függesztett szemmel és magunkbabizó lélekkel keli várnunk a menekülést, mint ahogy a hajótörött várja a távol láthatáron feltünedező kicsiny pontocskában a kezelgő segítséget... Hogy e sorokat papírra vetem, gr. (Bethlen Istvánnak a beszéde adja hozzá az impulzust. Egy hang amely keményen, határozot tan, okosan és biztatóan rezdül felénk a reménytelenség útvesztő ködében. Egy kemény, férfias és határozott beszéd, amely erőt ad a bizó léleknek és el csitítja a háborgókat. Magabizó és eltökélt. Tiszta célzatú és világos, mint amilyen csak az igazság tehet. Leszereli az izgalmat és bátorságot önt a körülötte állók táborába. Saját programmjának irányát maga szabja és kormány akar lenni a kormányon. Ur a parancsnoki hidon. Vállalja a sziszifusi küzdelmet a drágaság rémével szemben és el van határozva a kilengések letörésére, akár jobbra, akár balra kelljen emiatt lesújtania!! Csak csendet, bizalmat és nyugalmat kíván a nemzettől, amelynek érd«kében a kormányzás lélekemésztő gondját viseli. A maga hitét és önbizalmát szuggerálja mindenkibe, aki óhajtja a rendet a ticket, a gyógyulást, a menekülést. Akik ezeket nem akarják, azokat megfélemlíti határozottságával. Csendet kiván, mint az orvos a nagybeteg számára, akit a válságos perceken ál akar segíteni a krízis túlsó partjára. Az ö szuggesztív erejét érzem a kezemen, mikor e sorokat vezetem és bizako dó lélekkel irom: a I A hit boldogít. A hit megtart és aki gy ógyulni akar, az meg fog gyógjyulni. Hagyjátok őket nyugodtan dolgozni és he izgassátok se jajjveszékelésscl, se türelm etlenkedéssel . ők ott fent, a parancsnoki hidon, bizonyosan mindent jobban látnak, bizo- I liyosan mindent jobban tudnak és bizo- I nyosan hazafias, tiszta lélekkel óhajtanak I bennünket a biztos rév felé kormányozni, j Hogy pedig hívatottságuk és képességük is van hozzá, az ki érzik a gr. Bethlen I István határozott, kemény beszédéből. S. Sz. L Nyíregyháza, október 23. A Nyirvidé I tudósítójától. Pillér József, a Vármegyei Szabad I oktatási Bizottság titkára az évad küszö I bén mélyen a szivekbe ható és nagy kon I cepcióra valló felhívást intéz a vármegy I kulturmunkásaihoz, a szabadoktatás meg I szervezése érdekében. A felhívás meggyő I ző erővel fejtegeti a szabadoktatás nag; I nemzeti jelentőségét, majd gyakorlati irá I nyitást ad a szabadoktatás ügyének mun I kásái számára. A felhívásnak lelkiisme I rétét ébresztő bevezető szavai a kővetke I zők: A munka nevében, összeomlott ha I zánk újjáépítése érdekében harmadszor I köszöntünk be kedves munkatársunkhoz mint á nemzet boldogabb jövőjének fá I radhatatlan 'szellemi munkásához, hogy I ismételten felkérjük arra a nemes cselek j vő munkára, mellyel népkulturánk meg alapozásában a szabadoktatás által az előbbi két évben oly fáradhatatlan ügybuz gósággal részt venni szíves volt. Mondanunk sem kell, hogy e tekintetben még csak a kezdet kezdetén vagyunk, megállani tehát nem lehet; tovább kell haladnunk a megkezdett uton, hogy a lelkiegyensulyt meggyőző tanításokkal a nép lelkivilágában helyreállitsuk a társadalom evulució hullámait nyugvó pontra kor látozzuk kulturánk szupremációját a szomszéd népekkel szemben megtarthassuk. Nagy munka vár még reánk, szegény, megcsonkított hazánk értelmiségére míg eljuthatunk oda, régi dicsőségünk zenitjére, honnan a világégés következtében 'és saját önhibánkból mint nemzet lezuhantunk. Azóta — mint tudjuk — összetöröttek, kicsinyek lettünk. A hajdani három tengermosta határ után a Kárpát medencéjének is nagyrészét elvesztettük. Alakilag is csak eltorzított földtöredék, az ahol mint magyarok vegetálunk s. mint rabszolgák, önrendelkezési jog nélkül, ellenségeink Argusszemétől kisérve, Kálváriái járunk; ahol az apa szívszorongva tekint' gyermeke felé, hogy mikor fogja az kérdőre vonni: »Apám!! hová tetted a hazám'?« Mert természetes joga van, hogy, igényelje nemzeti örökségét, melyet elődeink sértetlenül haigytak reánk, amit mi, apák, erkölcsi silányságunk, könnyelmű gondolkodásunk, rövidlátásunk naiv jóhiszeműségünk miatt kardcsapás nélkül gyáván elvesztettünk. Fiaink tekintetét kerülve, szorongó lélekkel, arcunkon a szégyenpír bíborával j árva-kelve, letörőttségünk harmadik éve után is kétkedés nyűgözi le lelkünket, hogy vájjon lesz-e itt még élet'? Feltudunk e a mélységből emelkedni a nemzeti élet szintájára? Lesz-e itt még Nagy Magyarország? E határozott kérdésekre határozott és megnyugtató választ az idézett jeligében Italálunk: »Naggyá csalt fiaid szent akarata tehet.« Igen, akarat kell!! És mi újra feltáámadunk, nagyok és erősek leszünk. A kárpátok fenyő lombos koronái ismét nekünk zöldülnek, Bácska humusz virányai ismét nekünk teremnek, Erdély kincses bányái ismét nekünk termelnek, szabad lesz a nyugati határ és Árpád népének fiai a régi ezeréves Hon határain belül ismét boldogok lesznek. Ezen hitbe, reménybe kapcsolódjék be borongó lelkünk akarat energiája s obbanjon ki magasztos hivatásunk kere-