Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-10 / 180. szám

1922. augusztus 10. JfitmaÉK 3 zül magyar. Azt hiszem praktikus filosze­mitizmusom bizonyítására több adalék igazán nem kell. Egyik büszkesége Tschermák profesz­szoniak, hogy ő áll az élén az egyetem szociális jótékonyságának. Ennek az in­tézménynek működése a diákkonyhára, a felruházási akcióra, a lakásról való gon­doskodásra és a könyvei látásra terjed ki. Ez a diáksegélyző intézmény mult év no­vemberében alakult meg az ő kezdemé nyezésére és eddig három negyedmi 1 lió cseh koronát köllöltek erre; 400000 koro­na magánadakozásokból került ki, a többi állami segítség, amelyet szintén ő járt ki. Ez is pártközi és felekezet feletti intéz mény. Örömére és büszkeségére szolgál, hogy a diáksegélyezés körüli nehéz mun kájában »a praktikus szeretet e müvében* a magyar diákok és diákkisasszonyok is ki veszik a maguk hatalmas részét. Á magya­rok agilitásukkal és leleményeségi'tkkel nagyon is segítségére vannak. Minden el­ismerés megilleti őket ezért. Kijelenti még, hogy ő soha numerus clausust nem akart, ez ráfogás. 0 min­dig csak azon van ma is, hogy, 'a középisko lai végzettséget pontosan felülvizsgálják és a hamis érettségi bizonyítványok abu­zusának véget vessenek. Reméli, hogy ezeknek a magánintézeteknek teljes be­szüntetése rövid idő múlva be fog követ kezni s akkor a tudományos színvonal automatikus emelkedésével a vizsgálati eredmények is jobbak lesznek és a ma­gyarfaló, diákbuktató Tschermák pro fesszor legendája szerte fog oszlani. — Egyébként általában a magyar medikusok és medikák teljesítményeivel a '^na­gyobb mértékben meg van elégedve és ennek eredmémeképen kisebb arányszám­ban buklat el magyarokat, mint a többi nemzetségek közül. Mátrai cserkésztáborunk Néhány héttel ezelőtt a megszokott­nál is elevenebbé, látogatottabbá vált a 88. sz. »Szabolcs« cserkészek Otthona. Az öreg iskola még alig szunnyadozó falait vén cserkészek utasitó hangja, fiatalok sürgése-forgása kellette uj életre. Az Ott­honban a parancsnok körül székeken, ló­cákon fiuk ülnek. Szemükből édes tüz vil­lan a parancsnok felé, aki a mátrai nagy táborozásról beszél. — Oh, ez nem kis fel­adat ám! — mondja. A cserkésztábor nem nyaraló telep, hanem a férfias küz­delmek szintere. Alkotni fogunk egy kis, nekünk való országot, amely elfér egy erdei tisztáson, de lelki mélysége, gaz­dasága igen nagy lesz. A tevékeny erő örömét fogjátok érezni s igazat fogtok adni Layolnak, aki azt mondta: »Csele­kedkedni gyönyör s e gyönyörben van valami mámorító. A cselekvés az akará­sunknak kifelé való nyilvánítása s a ter­mékeny és becsületes cselekvés jutalmul férfias és igaz örömeket szerez.« A mi kis országalapitásunknak is meg lesznek a maga nehézségei, örömei vereségei, győzelme.i Mindegyitek meg­mutathatja, mi lakik benne, s ember-e a maga talpán?? — Akartok-e velem jönni? Aki kényelmet keres, aki fél a kemény élet küzdelmeitől, az maradjon itthon! Oh, de hogy is marad itthon egj r is! Nos hát akkor jerünk, tegyük össze erőinket! Szervezzük meg minden kis részleteiben táborozásunkat. Megindul a társalgás gyors rokkája és szövik a tervek fonalát. Mennek a le­velek, jönnek a biztató, vendégszeretetet Ígérő levelek... Tábori telefon, csajka, ku lacs, bogrács, kis kanál, nagy kanál, zsí­ros kupa, bögre csörgése, csörömpIBlése ve gyűl a parancsot osztogatók hangjai kö­zé. A fiuk fejében zakatol a sok terv, ötlet, szivük feszül a láztól. S egyik se a maga céljait nézi: kialakul bennük va­Lágy és selymes lesz kaja, ha fejét rendszeresen 1/licía- Sliampoon"­nal lann közös érdek, amely mindnyájunkat izgatja, tevékenységre ösztönzi. Minden közkincs lesz s vele álmodik negyven fiu. Minden belesodródik a fantáziák édes vi harába s ott kavarognak, nagyranőnek, jelentőségük lesz s hozzájárulnak ahhoz á finom lelki folyamathoz, amely har­minc ifjú, tíz vén cserkész és a parancs­nokuk lelkében végbemegy. Ez a folyamat a vérszerződés, minek természetes folytatása az államálkotás, a mi ezeréves európai és sok-sok ezeréves ázsiai életünk titka s turáni örökségünk. Ki tudná elmondani mindazt, ami a csapatban s az egyes fiuk lelkében tör­ténik?? Az eleven és tevékeny életet nem lehet szavakkal visszaadni. A fiuk piros arccal, a tevékeny erő diadalmas eleven­ségével. rendezkednek. Nap-nap után lá­zas készülődések közölt múlik. Julius 10-én már kora reggel zug Cserkész Otthonunk a nótától: pajtás, paj lás fuj a trombitás, elérkezeti hát végri az indulás... Elindul a tábor a vasútra. Itt az egyik cserkész naplója így ír: Fái perc alatt minden bent voít a vagonban: ilyen őrült cipelkedéshen rég nem volt részem. Az ingem is álázolt, ugy izzadtam. Micsoda gyönyörűség ez! De lesz is olyan táborozás, hogy még! Sorakoztunk a vo­nat előtt: csupa diadalt hirdető lelkes arc. Mindegyiknek arcán, az izzadság és felhevülés, de mellette a jól végzett mun­ka büszke és boldog tudata!« Amit ez a cserkész ir, az is a tábor lelkének meg­villanása. A honfoglalás mámora hatja át minden cserkészünket. Alig tudnak elbú­csúzni, a jókivállatokat alig győzik kö­szönni... Indul a vonat, tombol a jókedv, harsog a cserkészinduló, rázendít a tá­bor zenekara: Nagy táborba indulnék, nem bírja a hátam, mindent összepakol­tam, amit csak találtam... Ugorjuk át az utazást, az első kelle­mes meglepetéseket s legyünk egyszerre ott,... ott a hegyek közt, erdő ölén, pa­tak partján, vadvirágos smaragdzöld völ­gecskében, táborhelyünkön. Kedves mámor dolgozik a fiukban, a mikor a vonatról lerakodunk, amikor ko­csikon a táborhelyre viszik a felszerelést, amikor birtokba vesszük a magyar talaj egy kis pontját, hogy hazát alapítsunk ma­gunknak. A Mátra hegység változatos lejtőivei virányos völgyeivel meglepően szép hal­maival, lombos erdőkkei borított hegyei­vel lebilincselően ragadott magához mindnyájunkat. A magyarok Istenétől a további iiagy munkához segítséget kérve, megacélozottan az ózondus hegyi levegő­től, a pacsirtával együtt fütyörészve vég­zi mindenki a már előre kiadott parancs szerint kötelességét. Így csakhamar mint­ha a földből bujt volna elő, elkészül a szállás, a fényképészeti műterem, a első esti ima és tábortűz után a takarodó gyógyszertár, a posta, a telefon és mire az a pihenés idejét jelzi: mindenki gyönyör­rel nyújtózkodik el az illatos lölgylevele­ken. Minden nap tovább folyik a munka. Az ügyeletes örs tejért megy Fényes-pusz­tára, a^ konyhánál kuktáskodnak, a töb­biek a* tábor takarításán, szépítésén fára­doznak. A friss tej és buzakenyérből álló pazar reggeli után mindjobban kialakul a tábor képe: rend, tisztaság honol min­denütt. Elkészül az izleles ebéd is és a 'nagyszerű izleles ételek egyszerre elfog­nak, ami nemcsak jóétvágyunknak hanem főleg a szakácsok művészetének érdeme. Megkezdődnek a kisebb-nagyobb ki­rándulások, tanulmányozások. Járjuk a gyönyörű erdőket, hegyeket, völgyeket, megtekintjük Sirokvárát, Sasvárt, Csevi­ceforrást, Kékestetőt, Gályatetőt, a mát­rai réz és aranybányát, a mizserfai szén­bányái, a parádi üveghutát, hol minden­nemű fúvott, préselt és csiszolt üvegáru izzik, formálódik a szorgos munkások ke­ze között. Leszállottunk a szénbánya »Já­nos akna«-jába« mintegy 150 m.-nyire a föld alá. A technika csodás vívmányai leptek meg. Alagút alagutat keresztez, Va­lóságos labirinthus, szénnel megrakott csilléket szállító lovak nyerítése, villa­mosok csilingelése, távoli mennydörgés­szerű aknaróbbantások, bányászcsáká­nyok csattogása teszi mozgalmassá a föld­alatti bánya-város életét. Több, mint két­órahoszn3'i szemlélődés után ujjongva kö­szöntöttük a szabad világosságot... Parád­fürdőnek mindennapos vendégei voltunk, élvezlük kénes vizének hatását, hallgat­tek a pompás cigányzenét. Minden nap­nak meg volt a maga újdonsága. Vasárnap a természet szent templo­mában, ahol madárének, bogárzümmögés levélsusogás szent harmoniumába olvad, kettőzött áhítattal fordultunk a Mindenség Alkotójához a tábori istentiszteleteken. A délutánt vendégeinknek szenteltük, kik szerelettel látogatták meg mindig tábo­runkat. Előkerüllek ilyenkor a játékok, hangos lelt a sátor környéke, itt footbal­loznak, ott sakkoznak, az erdőben harc­szerűt, a tisztáson társas játékot játszanak és az annyi sikert aratott »repülő cser­kesz«-t játszák, amiben különösen a kis Tomi tűnt ki hajmeresztő légi mutatvá­nyaival De minden jónak hamar vége. Két hét sem nagy idő, de nekünk különösen gyor­san mult el, s mái' itt a csomagolás ide­je, szomorúan szedjük fel sátorfánkat, ne­héz szívvel temetjük be konyhánkat. Az idő röpül, már minden a régi, mi sem mutatja, hogy egy kedves kis tábor volt e helyen. Utoljára fuj a kürtös imához s na hálát adunk a Mindenhatónak, hogy mindenünk meg volt, amit szem-száj megkívánt. S megindul a vonat, gyorsan, rohan­va, nem is tudunk még mindent egyszer­re átgondolni, már is feltűnnek városunk tornyai, berobogunk az állomásra. Meg­érkeztünk! E helyen mondunk köszönetet jóaka­róinknak, segítőinknek, vendéglátóinknak' Különösen Urbancslk erdő-mérnök,

Next

/
Thumbnails
Contents