Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)
1922-08-09 / 179. szám
1922. augusztus 9. iMöOriDÉK épen lent van az udvaron, fát vág. A másik cella lakójának még bizonytalan a sor sa vizsgálati fogoly.« A fiatalkorú bűnösök külön részben vannak elhelyezve. Ezek mind külső munkán vannak, a házikertészetben dolgoznak. Csak egy cellának két szomorú lal tója van idebent. Csuka Eleonóra és Etelka. A legszörnyűbb vétkük van. Anyjukat ölték meg. 10—10 évi fegyházat kaptak. Az egyik cella tegnap ürült meg lakóját egy életf'ogytiglanig elitéit aszszony, átkísérték a maria-nosztrai fegyházba. Azokat, akik valami kihágást követnek ei, sötét zárkával büntetik. Bárdos Lajos felügyelő szigorúan,'de jóságosan bánik az él Ítéltekkel. A börtön nemcsak büntetni, de javítani is, jó útra téríteni van hivatva — mondotta. Számtalan bűnös van, aki a bör tön falai közt megtérve, még a bűn gondolatától is irtózik és büntetése letelte után egy uj, egy makulátlan tiszta lélekkel tér vissza a számára uj életbe. Magasztos szent hivatást teljesítenek az egyes miszsziók, akik vasárnaponként oktatják, nevelik a fegyenceket. Minden felekezet részére istentiszteletet tartanak vasárnaponként a házi templomban Két ajtó van a fogházban, amelyiken nincsen vaslakat. A katholikus és református templom. Elszorul az ember szive, ha ide belép és meglátja a csillogó oltárokat, a szent ereklyéket — rab kezek munkáit a sürü padsorokban helyezkednek el a fegyencek. Fel-feltörő sóhaj, elcsukló zokogás vegyül bele a zsoltárok mélabús melódiáiba. A javuló, a megtérő bűnösök fájdalmas kitörései. A lelki betegek gyógyhelyeiről a testi betegekhez a Kórterembe mentünk. 10 vaságy sorakozik egymás mellett. Minden egyes ágy tiszta fehér lepedővel áthúzva, mint más kórházban. — Három beteg fekszik bent. Dr. Dohnál törvényszéki orvos kezeli őket. Az egyik egy 25 év körüli fiatalember, nyögve fetreng ágyán. Betörés közben üldözőbe vették és egy magas kerítésről leugrott kitörte a lábát és most itt a korterem ágyán 2 évig töprenghet bűne felett. A folyósókon amint végig megyünk mnidenütt a • Hiszek egy Istenben® felírású táblák lógnak. A folyosó végén van a Halálra itélt asszony cellája. A rakamazi gyilkos asszony itt várja kegyelmi kérvényének leérkezését. Fekete ruhája, ami a főtárgyaláson még uj volt, egészen kifényesedett. Arca ugyanolyan hamvaszürke mint mikor a vádlottak padján láttuk. Cellájának sarkában ül, mákot pucol. Kis asztalkáján több imakönyv fekszik. A csattos imakönyvet még az urától kapta. Ágya felett két fénykép lóg árván maradt gyermekeié. Mikor belépünk, halkan köszön és dolgozik tovább. A gazdasági épületeket nézzük meg. A konyhában két hatalmas üstben fő a vacsora »köleskása«. Éppen a zsiJt tette bele a szakács, mikor ott voltunk. A rabok kosztja kifogástalan. Mig vállalkozó élelmezte a fogházat, naponta csak egyszer kaptak enni, de mióta házi kezelésbe vet»ték az élelmezést, naponta háromszor étkeznek. Reggelre Levest, ebédre levest, főzeléket vagy tésztát, vacsorára főzeléket kapnak. Hus kétszer van egy héten. Kenyeret napi 40 dekát, akik dolgoznak még többet kapnak. A kenyeret saját sütődéjükben, házilag készítik. A fegyencek minden héten egyszer megfürödnek a modern higiénia minden követelményeinek megfelelő fürdőben. A rabok munkássága Amióta dr. Illés Andor főügyész átvette a fogház vezetését és a fogház élelmezését házi kezelésbe vette, a fogház büdzséje valóságos iskolapéldája az állami intézmények gazdaságos kezelésének. A fogház minden egyes munkabíró fegyencének dolgozni kell. Az egyes iparosok q fogház miihelyeiben dolgoznak. Van kosárfonó, ács, asztalos^ cipész és szabómühely. Ezekből a műhelyekből kerül ki a fogház házi szükséglete, sőt a felesleges munkaproduktumot áruba bocsátják. A foglyok nagy része mezei és kerti munkát végez, a fogháznak két mintakertészete van, a bujtosi 4 hold saját és a városvépi Cserepes. "Ezekből a kertekből termelik ki a fogház háziszükségletét, a felesleget meg eladják. A két kertészet vezetője Kántor József és Batáry János fegyőrök minden dicséretet megérdemelnek. Győrtallón 50 hold harmados földet bérel a fogház, aminek fele tengpri, fele krumpli. A csendőrséggel feles 6 hold föld, szintén tetemes anyagi hasznot hoz. Külső munkára is adnak ki felügyelővel rabokat, jelenle^ Haas Ignác gazdaságában 70, dr. Klár András, dr. Porkoláb Zoltán és Liptay .Jenő gazdaságában 10— 10 munkás van kint. Ezeknek a munkaadó tartozik élelmet, a fogháznak 30 naponként 4 mázsa árpát és 4 mázsa zabot adni. Az Így befoiyt jövedelem nagy része a kincstárt illeti, mig á rabok munkájuk után szintén fizetve lesznek ugy, hogy a fogjházból kikerülve mindegyiknek van annyi ^énze, hogy mig munkaalkalom néni kínálkozik, fenn tudja magát tartani. A munkára ki nem adott foglyok egy része az igazságügyi tisztviselők fa felvágását és kerti munkáját is végzik, amiért a tisztviselők a kiadott rabok élelmezésén kivül napi 30 koronát fizetnek, a kincstárnak. Kivonatosan közlünk egy kis kimutatást, bizonyítékul, hogy csak ennek a nagyszerű gazdasági rendszernek köszönhető, hogy a nyíregyházi fogház az állami budget megterhelése nélkül van fenntartva. i ' Kimutatás a nyíregyházi kir. törvényszéki fogházban letartóztatottak által üzöít ipar, rabkertészet, valamint a tisztviselők részére kiadott mezei munkások utáni keresményekről: 1920—1921. gazdasági évben az állam kincstár részére tisztajövedelem 71.653.24 K Letartóztatottak saját keresménye 23.016.20 K. Tisztviselők részére végzett munka után 12.804.61 K 1921—1922 gazdasági évben az államkincstár részére tisztajövedelem 814.963.34 K Letartóztatottak saját keresménye 99.744.86 K 1921—1922 gazdasági évben tisztajövedelem címén tisztviselők részére kiadott rabmunkások után befizettetett 25.564.90 K Ugyanez évben a kincstári lovakkal történt fuvarozásból befolyt 49.401 K. Hat óra van. A fogház csengői megszólalnak A rabok leteszik a szerszámot, a cellák ajtajai kinyiinak, hogy lakójukat befogadják — 10 perc múlva ismét néma ,csend s a börtönök bus lakói pihenni térnek. [ • ; •! «r ? UHÁSZ JÁNOS" .TURUL' nvíreűyiiAzAn * ZÖLDSt£.rtK7 E===? ITÚNÖ A5Z.TAU éiffll BOROK ALkANOÚAM ÍVWCTXK^W Felhívás. A Gutenberg Kör asztalos és üveges tagjait fölkérjük, hogy rendkívül fontos ügyben szíveskedjenek jelentkezni Antal Gyula alelnöknél a Jóba-n>omdában. Csúszómászók. Könnyű ezeknek, nem kell emelgetni a lábukat, nem kell emlegetni a lábbeli drágaságot, ebben is a bábeli zűrzavart, csak csűsznikűszni kell. Hallani lehet, hogy mindazok, kik a csúszómászók rendjének jól ismert tagjai voltak, azok nem jutottak a B. listára. Ezekre szükség van továbbra is a tisztvi selő tragédiában, hisz ők azok, kik minden és mindenki körül tekerődve csábítgatnak, sűgnak-bűgnak s aztán illa barek nád a kert, tovább csúsznak. A tanítóknál nagy meglepetést keltett, hogy mig egyes tanitócsaládokat harmadíziglen B. listára helyeztek, addig másokat többszörösen, párosával meghagytak. A fiatalkorúak felügyelő hatóságánál működött 191 tan tó „végelbánásban" részesült, mi nem sokkal különb Eötvös megfagyott gyermekének végső mosolyánál. Nos kérem, most jött egy nagy úr és 36 tanitó érdekében közben járt. Jött a másik és nagyobb, kinek közbenjárására, avagy ha többet akarunk mondani: intervenciójára 50 tanítót hívtak vissza — 3 hónapra. És az egy év, illetve 3 hónap leteltével és a többivel mi lesz. Hát mire való az ész, erő és akarat ? Arra, hogy : ,.hiába sorvadozzanak, egy átoksuly alatt"? Aíi lesz azokkal a fakószinti, hangyaszorgalmú emberekkel, kik 10—30 évig dolgoztak, kiknek nincs ajánló piros orcájuk, gerinctelen testük, alkalmazkodó képességük ? Németeknél a jelszó: utat a tehetségnek. Nálunk pedig sokszor, sokan, sokféleképen látják a csúszómászók útját és számításukat keresztül nem vágják. Nem érdemes. Egyszer lelopnak minden mézet, Ajkamról bitang holnapok, Meghal majd számon a dal is És sohasem kacagok. Most összeszorítom némán a szám, Fakiri csöndre kárhozottan, Eláll még a szívverésem is S az öröm-láng utolsót lobban; Mert minek a létbe gyultan Lobogó tüzeket éleszteni t Minek felzengni uj tavaszok Virágot váró éledésébe ? ! — Minek forróbbá gyujtni a napot S perzselő szájjal menni a nyárba És hinni nagy hittel drága szóknak. Mig elém csúf göröngyöt szórnak A másnak hízelgő holnapok S én egy dídergős öleléssel A szent halálba zuhanok. Tartat!yiné S. Hona. Hogyan született meg a fonográf ? Edison legkedvesebb találmánya,. Negyvenöt esztendővel ezelőtt, egy meleg juliusi napon, Thomas Edison nagyon buzgón dolgozott a Menlo Parkban, N. Y., levő laboratóriumának legfelsőbb emeletén. Ez a probléma izgatta : hogyan lehetne távirati izeneteket „elraktározni" — valahogy ugy eltenni a jövőre, hogy azokat újra fel lehessen használni, újra el lehessen őket küldeni — esetleg nagyobb sebességgel, mint eredetileg. A dolga abból állott, hogy a munkája előrehaladásáról rajzokat és feljegyzéseket készített. Volt egy primitiv kis masinája, amelyet egyenesen arra a célra készített, hogy a kísérleteit azon folytassa. Ennek a masinának a fontos alkatrésze volt egy kis kiugró rész, amely kis gombbal végződött. Ez alá a kis gomb alá papírlap volt helyezve. Amint ezt a kiugró kis részt a teleg rafáláshoz szükséges villamos árammal összekötötte, a gomb elkezdett mozogni a papírlap